Petőfi Népe, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-19 / 168. szám
1972. július 19, szerda 5. oldal Fafaragók kiállítása Szalkszentmártoni séta Naponta megújuló sikere van Kiskunhalason, a Thor- ma János Múzeumban a népi fafaragók kiállításának. A látogatók a vendégkönyvben lelkes szavakkal vallanak az élményről, amelyet a bemutató J megtekintése jelentett. I A bácsalmási Horváth J József és Nagy Péter, a miskei Kollár János, a i matkópusztai Pólyák Ferenc és a laiosmizsei Szőrös József alkotásait három teremben helyezték el. Vorák József múzeumigazgató, a kiállítás rendezője a bejárati folyosórészben egy másfél évszázados festett faszobrot — ismeretlen parasztember munkája — helyezett el. Egyértelmű szándékkal: érzékeltetni kívánta a folyamatosságot. A faragók közül ketten Szőrös József és Kollár János — parasztok. Számukra az alkotás nem kenyérkereset, hanem közlési kényszer. Különösen Szőrös József munkáin érezhető az ösztönösség, a tiszta naivitás. Kínlódó alkotó, mégis minden faragása — noha elnagyolt, durván megmunkált — szeretettel szól a modellről. Szabóból lett áccsá Horváth József. Mindössze három éve' farag. Függeszthető faliképéin ember, állat, összefonódva egyetlen térben, mégis harmonikus összhangban található együtt. Rendkívül jó megfigyelőkészségét ügyesen kamatoztatja. Jugoszláviából, Vinkovci- #ből került Bácsalmásra Nagy Péter. Gépkocsivezető. Romantikus szépségű szülővárosában a fafaragást háziiparszerűen művelik. Nagy Péter minden bizonynyal magával hozta faragókészségét, anyagismeretét. Ezt hasznosítja elsősorban, amikor megrendelésre — az átlagost jóval meghaladó technikával — barackmagból gyűrűket (!) vagy fatányérokat faragott. KüKiskunhalason lönösen emlékezetes az erőteljes, feltűrt szoknyájú Anyánk és a fejkendős, bá- josan-suta fiatal paraszt- lány, Tréza megjelenítése. Pólyák Ferenc ismételten bizonyított. Első próbálkozásaitól a kiskunhalasi bemutatóig hosszú utat tett meg. Nem szegődött el végérvényesen egy technikához, tud és akar is újat mondani. A népi fafaragók kiállításának helyet adó kiskun- halasi Thorma János Múzeum 1974-ben ünnepli fennállásának századik évfordulóját. A hajdani református gimnáziumban levő régiségtár — az intézet elődje — a felszabadulás után megfelelő épületben talált otthonra. Az elmúlt két évtizedben, különösen az utóbbi években emlékezetes kiállításokat szerveztek. Ezek sorába jól illeszkedik a Bács-Kiskun megye faragóinak alkotásaiból ízelítőt nyújtó kiállítás. Szelíd vidék Bács-Kiskun megye északnyugati szöglete. Derűs táj. Szabadszállást elhagyva csendesen duruzsoló piros kombájnok mellett húz el gépkocsink. Nagy sárga táblákban dolgoznak. Pótkocsis traktorokat kerülünk. Lassan, óvatosan haladnak; egy szemet sern akarnak elhullajtani az életből. A learatott, Csépelt búzát, rozsot szállítják a raktárakba. Az úton békés fácánok bámészkodnak, közeled- tünkre — illendőségből — néhány lusta szárnycsapással odébb állnak. Az árokparton folytatják a délutáni sziesztázást. Szalkszentmártonhoz közeledve duzzasztott csatorna kiséri utunkat. A mellettem ülő földrajzi szakemberek is meglepődnek, nem tudtak az új zsilipről. A csendet, a fák, növények barátságos szövetségét kedvelő turisták már felfedezték. A hajiatokban meghúzódó pecázók sejtetik, hogy halakban is bővelkedik az ezüstösen csillogó meder. A horgászok tévedhetnek, de a fáradhatatlanul köröző sirályok aligha. Őket ez a csatorna táplálja. A mélyzöld facsoportok, rétek egyhangúságát sárga, kék sátrak négyszögei oldják. Ha felhuzakodna az ember az egyik fa csúcsára, azt hiszem látná a környező községek templomának tornyait. Látná Szalkszent- mártont, Dunavecsét, Szabadszállást. A Petrovics család virulásának, majd anyagi hanyatlásának tanúi ezek a nagyközségek. Petőfi nyomait keressük ezen a vidéken. Milyen lehetett ez a táj százharminc esztendeje, amikor ő erre járt? Megpihent-e valamelyik tölgy, nyár alatt? Szalkszentmárton egyik terén Marton László szép alkotása, Petőfi bronz szobra fogadja a látogatót. Az úton levő, a mindig valahova igyekvő költőt idézi. S. K. Űj kit mi/vekről néhány sorban Ezúttal néhány olyan műre hívjuk fel a figyelmet, amely egyes alkotók életmű-sorozatában jelent meg. ADY ENDRE ÖSSZES VERSEI két kötetben jelentek meg a Szépirodalmi Könyvkiadónál, Ady Endre Művei sorozatban. Szerkesztették: Koczkás Sándor és Krajkó András. Az imponálóan magas (ötvenegyezer!) példányszám és a remek kiállítás bizonyára sok új hívet toboroz majd költőnknek. A sorozat első két kötetét az egyéb műfajú (novellák, cikkek, levelek) Ady-művek követik majd. A legszebb kiállítású könyvek közé tartoznak a „Németh László munkái” sorozat eddig megjelent kötetei. A napokban hagyta el a nyomdát a KÍSÉRLETI DRAMATURGIA című kétkötetes mű, mely az író 1960—1969. között írt drámáit tartalmazza, többek között ezeket: Gandhi halála, A két Bolyai, az Utazás, a Nagy család. Németh László „papírszínházának” szerelmesei, az ő szép számú „törzsközönsége” ebben a két kötetben is igazi szellemi ínyencségre lelhet. Annál is inkább, mert erre az időszakra esik az írónak az a szokása (módszere!), hogy drámái köré önellenőrző és „oknyomozó” esszéhálót sző, ezzel is kidomborítva írói munkálkodásának „műhely”-jellegét. A Magvető Könyvkiadónál jelennek meg sorozatban a nemrégen hetvenedik életévét betöltött Illés Endre művei. ÁRNYÉKRAJZOK című kötetében is (mint előbb már a Krétarajzokban) finom karcolatait, elegánsan szellemes cikkeit, apró vallomásait olvashatjuk írókról, művészekről, alkotásokról és az élet sokféle jelenségeiről. Igazán élményt adó művet ad az igényes olvasó kezébe a kiadó, olyan kötetet, mely nem hiányozhat az irodalmat értő, s mélyen szerető emberek polcairól. V. M. Az öregasszony követelését dehogy teljesíti, ha most ad neki pénzt, holnap azzal jön, adjon még. Ez képes a bulldogfejű újságíró révén megkerestetni Kölnben is. Ludger Westricket a háború után nem vonták felelősségre, bár a neve szerepelt a háborús bűnösök listáján. A bonni kormánykoalícióban a gazdasági államtitkárságig vitte, később a kancellári hivatal államtitkára lett. Jó kis hecc lenne, ha Ludger megtudná, Ehrenburgi Bayer Olga él még és piszkálódlk. Mit tenne Wes trick? Nem fizetne, hanem megkísérelné a felelősséget a Gestapóra kenni. Flessburger arca egyre zordabbá vált a lehetőségek latolgatása során. A szerelmi kaland édes sóvárgása lassan megszűnt, és helyébe a józan ész követelése lépett. Ludger, Gerhardt Ruter és a társai mindent Clodiusék és dr. Werner Daitz, valamint Hugenberg nyakába varrtak. Maga Veesenmayer is utálkozva jelentette ki: — Semmi közöm a Gestapóhoz. Bezzeg a pénz meg a hatalom, az kellett. A gestapósok közűi pedig, aki nem tudott idejében eltűnni, azt kiadták, hogy saját bőrüket mentsék. Jól nézne ki ő is, ha ebben az ostoba helyzetben Ludgerre lenne utalva. — Nocsak Frisch, kit szedett maga össze külföldön? Egyáltalán mi a fenének jár Jugoszláviába? Megőrült maga?... Ahelyett, hogy örülne annak, hogy Alfred Flessburgerként, egy réges-régen halott ember nevével, igazolványaival új életet kezdhetett, összevissza mászkál Európában, és bajt kever. Ludger egyből azt mondaná, semmi közöm Frisch- hez, alias Flessburgerhez. Elhatárolná magát tőle, ő pedig bevonulhatna egy cellába, ha nem tudna időben kereket oldani. Flessburger ijedten csapott a homlokára. Hát ő itt csak szórakozik, szerelmeskedik, játszik, mintha újra övé lenne a világ. A hosszú évek alatt kifinomult ösztönei eltompultak volna? Képtelen lenne időben megsejteni a veszélyt, ami fenyegeti? Hát ez a karvaly arcú, de még mindig kemény akaratú bárónő kitörheti a nyakát? Elég lenne egy bejelentés, egy telefon, aztán a szerbek, akik amúgy is alig várják, hogy egy német tiszt a kezükbe kerüljön, még akkor is lefognák, ha semmi sem lenne a füle mögött — és ez eddig eszébe se jutott?! Clodius, Daitz meghaltak. Keserű sors jutott I-Iugen- bergnek is. Berlin ostrománál a bunkerjukat teliba találta egy szovjet bomba. Bár ez nem is rossz, él viszont Brumer, Nürnbergben tölti napjait a 427-es cellában. Mi sem egyszerűbb, mint szembesíteni vele, aztán ha Biumer köpni fog?... Flessburger homlokát lassan kiverte a verejték. Ludger Westrick mit mondott 1938. március elsején Berlinben, amikor dr. Werner Daitzcal és Hugenberg- gel tanácskoztak? ... — Uraim, úgy érzem, még mindig túlértékeljük az emberi élet fontosságát. Csupán hiúságból. Az egyén pedig semmi. Clodius röhögött. De hol van Clodius és Werner? Ki emlékszik majd erre? Ludger nem ismer el semmit, mert az élet mindaddig semmit sem ér, amíg a mások életéről van szó. De ő megmentette a sajátját... Ludger azt is letagadta, hogy bármikor köze is volt Balátai ügyéhez. Azt állította, hogy az egész bauxitkérdés egy Frisch nevű gestapósra volt bízva. — De ez a Frisch már nem él. Mi hát a megoldás? Mit lehet tenni, hogy az utolsó szemtanú, Ehrenburgi Bayer Olga — aki jól ismerte Frischt — hallgasson? Pénzzel csak elodázhatja a dolgot. És ha ennek a vénasszonynak — mert nem ad neki pénzt — eszébe jut, hogy Szásznak elmondja, ki ő és főleg ki volt ő Magyarországon ? ... Flessburger agyában egymást követték a gondolatok. Még semmi sincs veszve, de gyorsan cselekednie kell. Mit tud tenni, hogy a gyanú ne terelődjön rá? Meg nem szökhet. Ezt azonnal felfedezi a két nő, s még a határ előtt elkapják. Az exbárónő a maga 76 évével egészséges, mint a makk... Azaz dehogy egészséges! A gyomra. Tegnap is panaszkodott, elrontotta a gyomrát a zsíros, emészthetetlen húsokkal. Szívroham érhetné ebben a nagy hőségben... Képzeletében már rohant is a mqtorcsónakhoz... — Csak feltűnés nélkül — mormogta „Segít” a kellemetlen öregasszony kellemetlen gyomorbántalmain. Flessburger megnyugodott. Van egy speciális, saját készítésű szere... Ebből ad a bárónőnek. Ha meghal, nem rendelnek el boncolást! A hőség kiváltotta szívroham szinte mindennapos halál. Milyen szerencse, hogy a bárónő tegnapelőtt kért tőle orvosságot. Azokat nyugodtan megvizsgálhatják-. Ártalmatlan, közismert szerek. De amit ő személyesen fog beadni neki, azt nem ereszti ki a kezéből. (Folytatjuk) Szembenéz a közeledőkkel, mert a szobrász kívánságára nem polcozták magas emelvényre. Mint életében, nem az emberek fölött, hanem közöttük szemléli a változó világot. (Sajnos az emlékmű háttere zavaros, néhány cserje, fa sokat segítene.) S B S 1 A Petrovics-ház udvarán Pannónia, a hajdani római világbirodalom üzenetébe botlottam. Szóról-szóra, ahogyan írom. A faragott kő ott hevert a kocsiszín mellett. Majsai Károly jeles hely- történeti kutató éppen a füstölgő dunaújvárosi kéményeket nézi, amikor a kő eredetéről tudakozódom. Szerinte a Dunán túli In- tercisából cipelték ide az építkezésekhez. Több ház alapzatában, falaiban találhatók hasonlók. Átszállításuk nagy munka lehetett. Játszom a gondolattal: esetleg a római császárság valamelyik előretolt bástyája őrködött itt a provincia nyugalmán, fürkészte az apró tavak közt nomadizáló barbárokat? Akárhogyan is volt, évezredek óta emberkéz formálja a vidéket. Jó helyen áll a Petrovi- csék által bérelt mészárszék és vendégfogadó. Hatalmas, szép épület. Hangulata van. Kétségtelenül a legszebb Petőfi-emlék. Most gazos a beáliós kocsiszín környéke. A községi tanács elnöke és a megyei múzeum igazgatója bizakodó. Szeptember végére minden rendben lesz. Most kár lenne a fáradságért. Hamarosan birtokba veszik a területet a kőművesek. Gazdasági épületek készülnek, visszaállítják az eredeti környezetet. Halottam, hogy néhány esztendeje az egykori vendégfogadó is elhanyagoltan fogadta a látogatókat. Majsai Károly tanár a meg- szálottak buzgalmával szorgalmazta a ház megmentését, célszerű felhasználását. Mutatja az ivót. Tojásbegyűjtő hely volt évekig és még ki tudja, mi minden. Múzeum lesz. Addig két szobában teszik közszemlére — a már többször méltatott tanár vezetésével szorgoskodó úttörők által összegyűjtött — emlékeket. Keresem a falu művelődési házát. Nem találom. Végül közvetlenül a leendő múzeum szomszédságában bukkanok rá. Szinte véletlenül, mert semmilyen útmutató tábla nem hirdeti, hogy ez a kultúra egyik szalkszentmártoni otthona. Csupán egy kezdetleges felírat tudatta a meszelt falon, hogy „ma bál lesz”. Néhány fiatalból álló zenekar próbált, amikor beléptem a „nagyterembe”. Kérdezem: miért nincs kiírva, hogy ez a falu művelődési otthona. A vállu- kat vonogatták, nem az ő dolguk. Hozzátették: „Mindenki tudja a helybeliek közül. Az idegenek meg jobb, ha nem látják. Ma már különb istállókat látni.” Szó ami szó, a magyarázatban van valami. A rossz padlójú, dohos helyiségekben nehéz vonzó, tartalmas programot kialakítani. Ez a beletörődés, tétlenség, tehetetlenség mégis elkedveüenit, bosszant. Elvégre függetlenített igazgató kertészkedik a faluban a kultúra felvirágoztatásáért. A fiatalok panaszkodnak: nincs hol szórakozni. Mondják, hogy a gyönyörű új presszó várja őket esténként. Az ifjúság — tisztelet a kivételnek — jól beiszik, ez a program. Elsétáltam ebbe a „gyönyörű” új vendéglátóüzembe. Minek kerteljek, ilyen ízléstelenül berendezett presszót mostanában nem láttam. Nyolcán voltak a helyiségben, ketten már megletősen „előrehaladott állapotban”. A pincérek dicséretére mondjam, egyikük sem kapott újabb feltöltést. Volt időm a szemlélődésre, mert éhségem csillapítására folyékony kenyeret szopogattam, valódi pékáru helyett. A kora délután ellenére a boltban már nem lehetett kenyeret kapni. A helybeliek csodálkoztak értetlenségemen. ‘„Szombaton délután ritkán van kenyér”. Erről is megkérdeztem a tanács elnökét. „Valóban előfordul az ilyesmi, többször foglalkoztak az ügygyei. A szövetkezeti bolt vezetői nem tudják kiszámítani előre a szükségletet. Ugyanis egy öreg pékmester is dolgozik és az általa készített áruk kedveltebbek. Amíg tart a készlete, nála vásárolnak. Sajnos a bácsi munkakedve változó. Van úgy, hogy kevesebbet termel. A lakosok ezt a hiányt a szövetkezeti boltban igyekeznek pótolni....” A hangulatos községben akad gond bőven. Bácsi János tanácselnök őszintén kifejtette, hogy a közeljövőben nincs lehetőség új művelődési ház építésére. Közösen kiszámítottuk, hogy legalább 5—8 esztendeig kellene felhalmozni a fejlesztési alapot a szükséges összeg előteremtésére. De, korszerűsíteni kellene az iskolákat... (A környéken itt a legrosszabb a szakos ellátottság.) Szalkszentmárton bevételei csökkennek, mert fogy a lakosság. Mit lehetne tenni? Mert ilyen művelődési ház a Petőfi múzeum szomszédságában, Dunaújváros közelében, nem maradhat. Ügy gondolom, hogy az összefogással lehetne előbbre hozni az új művelődési épület felavatását. Nyilván segítenének a szövetkezetek is. Az emberek nem élnek rosszul a termelőszövetkezetben. Az idősebbek megtalálják számításukat. A falu maga gondozottnak látszik, nagyobb indulatok nem háborgatják a lakosságot. Jól teszi a tanács, hogy felelőtlenül nem Ígérget. Ám néhány ügyben nagyobb tettvágy kívántatna. (A művelődési ház programjának, létének propagálása, a kenyér ügy, s nem ártott volna ha a presszó tervezését hozzáértőre bízzák. Miért nézik el szótlanul, hogy a községben nem árulnak a helyi irodalomtörténeti emlékeket ábrázoló képeslapokat?) Délután két órakor indultam, másfelet utaztam, Szalkszentmártonban hármat időztem. Telt jegyzetfüzettel tértem haza. Heltai Nándor
