Petőfi Népe, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-16 / 140. szám

” W7S. Jftnfaa 1«, péntek 5. oldal „Szépre fogékony gyermekeket nevelünk...“ Látogatóban a soltvadkerti kerámia szakkörben Az idén. kora tavasszal a kecskeméti Szalvai Mihály Űttörőházban tartották a megye úttörőképző- és ipar­művészeinek bemutatóját. A legjobb rajzolóknak ki­járó díjak eljutottak a me­gye minden részére. A ba­Valami mást... A keceli gyerekek nevét már esztendőkkel ezelőtt szárnyra kapta a hír: ol­vasztott viasszal ábrákat rajzolnak a kelmékre, majd különböző színű festékbe mártják, megtörik az egy­befüggő viaszfelületet: így készítik az ősi technikájú márváriyos rajzolatú batik faliképeket, térítőkét. A szomszédos nagyközségben, Soltvadkerten azonban el­határozták, hogy nem utá­nozzák a kecelieket. Valami mást fognak csinálni a szakköri foglalkozásaikon. Próbálkoztak fafaragással, linőleummetszéssel és suba- szőnyeg-készítéssel. Ebben tik kategória győztesei Ré­céiről, Kunszentmiklósról és Kiskőrösről kerültek ki. A soltvadkerti Kossuth Lajos Általános Iskola tanulói a kerámiakészítőknek szánt valamennyi díjat elhozták. az időben szakfelügyelőként járt hozzájuk Gál Sándor festőművész-pedagógus. Ö adta az ötletet: foglalkoz­zanak formázással, kerá­miakészítéssel. Az 1970—71-es tanévre a soltvadkerti általános isko­la pályázatot hirdetett: rajztanárt kerestek, olyan fiatal pedagógust, aki fog­lalkozik kerámiakészítés­sel is. Tuska Zsuzsanna nyerte el az állást. (A Szegedi Iparművészeti Gimnázium kerámiaszakán érettségi­zett és a tanárképző főis­kolán rajz—szlovák szakos oklevelet kapott.) jöjjetek formázni... Ezzel a mondattal hívta i soltvadkerti iskola rajzta- lára a gyerekeket a kerá- niaszakkörbe. Nem sok si- lerrel. A nyolcszáz tanuló- DÓl mindössze nyolcnak /olt kedve agyagot gyúrni. ők voltak az elsők, akik kezdetben minden csütör­tökön délután elmentek bir- tózni a számukra ismeret­en Hódmezővásárhelyről érkezett agyaggal. Formáz­tak állatot, csokorba kö­tött virágokat és mesefigu- 'ákat. Október végén az is- cola emeleti folyosóján ki- illították sikerültebb „alko- ásaikat”. Már nem hívták íz iskola tanulóit és a liákotthon lakóit a szak­sörbe. A jelentkezők gyenként keresték meg a anárnőt: ők is szeretnének árni a szakkörbe. Munkába kezdett a kis ■söpört. A foglalkozásokon :özösen elolvastak egy nép- nesét, majd rajzlapon meg- ‘ irökítették a számukra leg- ;mlékezetesebb jelenetet A rajzok közül kiválasztották a legjobban sikerültet és samottlapra ceruzával — egyszerűsített vonalakkal — átmásolták a rajzot. Ezután következett a legizgalma­sabb szakasz: a tanárnő ál­tal kijelölt különböző színű művészmázzal befedték a nyers samottlap megfelelő részét és a villamoskemen­cében 960 Celsius-fokon ki­égették. Másnap a kemen­ce ajtaját izgatottan állták körül. Valamennyien úgy emlékeznek az első égeté­sekre, hogy csodálatos él­mény volt kikeresni saját munkájukat és megbeszélni erényeit, hibáit. Ezután új feladatokat próbáltak megoldani. El­hozták a biológiaszertárból a baglyot Megmintázták agyagból a lehető legegy­szerűbb vonalakkal. Meg­formálták domborműként, kis négyzetekből összeállí­tott mozaikképet alakítot­tak ki, majd — most már önállóan — különböző szí­nű művészmázakkal fedték be és égették ki a kemen­cében. Kemence és fazekaskorong A munka most három soportban folyik. A két is- :olai csoport mellett a diákotthon lakéi külön Jár­nak, a helybelieknél is szor­galmasabban mintáznak a Gyulai nyár — tizedszer Gyulán, az Alföld leg- ;ebb fürdővárosában, egy 'tizede várják változatos űsorokkal a látogatókat, s bizonyítják: az értékes ilturális események nyá- m is vonzanak. Július 9-én kezdődik a jubileumi eszperantó Iári egyetem, amelyre 12 •szágból jelentkeztek illgatók. Az ünnepélyes egnyitón az Eszperantó Llágszövetség elnöke ond beszédet. A pedagó- is képzőművészek tábo­rnak kapuit augusztus el- :jén nyitják meg. A Vár- ínházban július 7-én ke­ll sor az első előadásra, prily Lajos A bíboros cí- ű művét Miszlai István mdezi. Racine A pereske- 5/c című vígjátékát július !-én mutatják be Sándor inos rendezésében. A szép muzsika kedve­inek szánták a július 1W orgonahangversenyt, a jú­lius 13-ra tervezett Régi magyar muzsika koncertet és a Dózsa György születé­se 500. évfordulójának tisz­teletére rendezett emlék­hangversenyt. A könnyű műfaj és a folklór kedve­lőinek a szabadtéri szín­pad nyújt kellemesnek ígérkező időtöltést. A Gyulai nyár program­jában a kiállítások mindig fontos helyet kaptak. Az idén a gyulai vár históriá­jával, a város újabbkori gazdasági és társadalom- történetével, Erkel Ferenc munkásságával kerülnek közelebbi ismeretségbe az állandó kiállítások látoga­tói. A Kohán György Kos­suth-díjas, festőművész al­kotásait bemutató tárlatot emeljük ki az időszaki ki­állítások közül. H. N. szakkörben. Szobáikat saját készítésű kerámiával díszí­tik. Az ötleteknek nincsenek híjával a soltvadkertiek. Egyelőre nem tudtak faze­kaskorongot vásárolni, ezért egy nagy méretű húsdará­lóba helyezik a Hódmező­vásárhelyről kapott agya­got — és megdarálják. A ceruza vastagságú puha agyagzsinórokból formáz­zák a tálakat hamuzókat. Az első égetés után festék­kel vonják be és újra ége­tik, hogy az anyag adta, durva felület jól érvénye­süljön. A szakköri tagok legsikeresebb munkáiból jutott a tanári szobákba, az igazgatói irodába és az is­kola folyosóira, lépcsőhá­zaiba is. A fazekaskorong nélkül dolgozó kis közösség két esztendő alatt nagyszerű eredményeket mondhat ma­gáénak. Tavaly az úttörő­képzőművészek vetélkedő­jén három munkájukat dí­jazták. Az idén a világta­karékossági napra készült kerámiáik közül Jaszano- vics Zoltán zománca első díjat kapott. Az idén a ke­rámiakategória díjazottal valamennyien soltvadker­tiek voltak. Az igazi eredmény azon­ban — ahogyan ezt Krebs- né Tuska Zsuzsanna meg­fogalmazta — a szakkörre járó gyerekek esztétikai ér­zékének fejlődése. Mert nem művészeket, hanem szépre fogékony fiatalokat akarnak nevelni. Ezért a technikai beren­dezésre költött 25 ezer és a negyedévenként felhasznált mintegy 2 ezer forint érté­kű fogyóanyag összegét szí­vesen adták, illetve adják továbbra is. S. K. Somogy szülöttét ismerik, kedvelik Báes-Kiskun me­gyében. Fodor András ver­seskötetei, fordítás-gyűjte­ményei nehezen kölcsönöz­hetők a könyvtárakban, szüntelenül kézben vannak. A csend szólítása címmel ki­adott, húsz esztendő termé­séből válogatott kötetéből csupán Kecskeméten 50 pél­dány fogyott el könyves­boltokban. Költészetének jellemzése most nem feladatunk. Mo­rális érzékenységét, szigorú következetességét, kivételes formakészségét már mél­tattuk. Arra használtuk fel legutóbbi — ki tudja há­nyadik — látogatását, hogy e tájhoz fűződő kapcsola­tairól, valamint alkotói ter­veiről kérdezzük. — A kecskeméti Rész­vény Nyomdában készített Válasz egyik utolsó számá­ban jelent meg Bartók-ver- sem, első fontosabb publi­kációm. Még egyetemista voltam. Egyszerre úgy éreztem, hogy Bartók nyo­mán elindulhatok. „A pusz­ta névért lelkesedtünk, mert tisztaságot jelen­tett ...” — így írtam róla. 1963 szeptemberében a városi tanács művelődés- ügyi osztálya vitát szerve­zett Bornemissza Lászlónak művésztelepi kiállításáról. A Műkert árnyas fái alatt telepedtünk le helybeliek és a meghívott vendégek: Szabó György kritikus, Me­zei András és Tornai Jó- z>sef költő. Akkor írtam egy emlékkönyvbe: „Úgy ér­zem, hogy mostantól kezd­ve közöm van Kecskemét­hez.” — Felejthetetlen órákat töltöttünk a városban Colin Masonnal, a „távoli barát­tal,” a Tempó című zenei lap főszerkesztőjével. Bar­tók és Kodály kedvéért tanult meg magyarul. Az ének-zenei iskolában tőle szokatlan felszabadultság- gal köszönte meg Nemes- szeghy Lajosné igazgató gondos tájékoztatóját, és a nagy élményt, a vidáman, „profi színvonalon” éneklő gyerekek rögtönzött hang­versenyét. Sokáig emlegette a miklóstelepi kutatóinté­zet tudományos munkáját — és pincészetét. Örülök annak is, hogy részt vehettem a népzenei találkozókon. (Sajnálom, hogy az erre az évre ter­vezett tanácskozás, bemu­tató elmarad.) Megismer­kedhettem Pribojszky Má­tyással. Itt figyeltek fel a munkásember kivételes ci- terajátékára. Verset is ír­tam a szép matkói napról és frissen szerzett barátom muzsikálásáról. Ez a költe­mény és több más írásom a Forrásban jelent meg. Három esztendeje egy írócsoport tagjaként, a kecskemétiek vendégeként tanulmányozhattam a Szik­Fodor András rai Állami Gazdaságot és a mezőgazdasági kutatóin­tézetet. Mészolv Gyula 4s Kiss Árpád kísérleteit je­lentősnek éreztük mindany- nyian. A megye más tájai is vonzanak. Többször jártam a mintaszerűen vezetett bácsalmási könyvtárban. — Terveim? A gyomai Kner Nyomdában készül, a Mikrokozmosz Füzetek sorozatban a Kettős rek­viem című kötetem. Fülep Lajos és Colin Mason halá­la nagyon megdöbbentett. Mindketten közel álltak hozzám, sokat köszönhet­tem nekik. Egyszerre vesz­tettük el őket. Tadeusz Rozewicz versei­ből egy kötetre valót lefor­dítottam. A könyv a na­pokban került forgalomba. „A nemzedék hangja” cím­mel tanulmánykötetet állí­tok ossza — Hogy mikor látnak is­mét a megyében? Remé­lem, hogy még ez évben. Fekete Sándor Petőfiről írt színdarabja érdekel. Ha módom lesz rá megnézem a kecskeméti előadást. Mint mondottam ide szívesen jö­vök, mert kedvezőek a ta­pasztalataim. Most is jól előkészített író—olvasó ta­lálkozónak lehettem része­se az Egészségügyi Dolgo­zók Klubjában és a Katona József Gimnáziumban. Kö­szönet a szervezőknek. Heltai Nándor Restaurálják a városházát Ebben a hónapban kezdi meg az ÉPSZER Vállalat a kecskeméti városi tanács­háza restaurálását. A fel­újítás során kicserélik a födém törött elemeit, ki­egészítik a homlokzat fog­híjait, és különleges vako­latot kap az egész épület. A munkát 1974-re fejezik be, s így a műemlék jellegű épület megújult külsővel várja majd a látogatókat. ítei 9. Szász lenézett a lassan homályba burkolódzó ten­gerre. A sötétség, az éj kedvez mindig a titkos ter­veknek, tetteknek, a szökésnek és a szöktetésnek. A bűntényeknek szinte csak egytizede történik nappal, holott a bérházakban, lakásokban nappal néha nehe­zebb találkozni emberekkel, mint éjszaka. És ha ta­lálkoznak is, nappal semmi sem feltűnő, ami éjjel eleve gyanús lehet. A sötétség előnye és egyben hát­ránya is a bűncselekményeknek, illetve az elkövető­nek. Szász visszaemlékezett pár nappal azelőtti vál­lalkozására, és újra átélte a várakozás szörnyű, lé­legzetvisszafojtó, ájulatos perceit. A vacsorát még együtt fogyasztották el a bárónő­vel és Évával, de azután a whist-játszmából kimen­tette magát. Fellopódzott a bárónő erkélyére. A szálló minden szobájához építettek erkélyt, s ott tartották a napozószékeket, a nyugágyakat, gumipárnákat. Szász feszülten és borzongva figyelt a sarokba húzódva, mi­kor nyílik majd az ajtó. Felkészült a félelemre, hoz- záedzette magát, s mégis, amikor a lágy, csosszanó zajt, amit Dédi cipője okozott, felfogta, azt hitte, szí­ve megbénul. — Ha kilépne az erkélyre? Szász meg- állapíthatatlanul hosszú időnek tartotta, amíg a báró­nő megjelent, még hosszabbnak, ami a halk kopogás és a kölni gyógyszerész megérkezéséig eltelt. Arra meg éppenséggel nem gondolt, hogyan távozik az er­kélyről. Feszült, fájó izgalmat érzett, amíg a sarokban ku­porgott és szája cigaretta után sóvárgott. Néha nem orrán, hanem száján vette a levegőt, mert azt hitte, még a szuszogás is behallatszik a szobába. A parkoló­helyre beállt egy kocsi, tulajdonosa túráztatta a mo­tort, mielőtt leállította volna. Szász hiába fülelt a füg­göny mögül, Dédi és Flessburger beszélgetéséből egy szót sem tudott Hvenni. De aztán közelebb jöttek. . 1931-ben Münchenben — hallotta Szász a Dédi halk hangját-L — Már akkor... Nem!... Márkában kérem ... ... Semmi közöm — ez Flessburger kissé rekedt mollja volt — ... De, ha kijönnek... mit csinálnak vele?... ... Jugoszláviában — jegyezte meg a bárónő — nem szeretik túlságosan a németeket — ez egészen tisztán hallatszott. — ... De én, egyedül. 11 Engedélyt kell kérnem.2 Különben is holnap pakolhatok és ... — ... Nagyon rosszul tenné — s a Dédi olyan fe­nyegetően mondta ezt, hogy Szász összerezzent. — Az unokám férje Kölnben is intézkedhet... Újságíró ... Elég. egy mondat... és ott sem szeretik, ha kompro­mittálják a — egy hajókürt búgása megint túlharsog­ta a Dédi hangját... — Nézze Alfréd, a sors akarta, hogy magával itt találkozzam. Többször nem könyör- gök... — Legyen türelemmel. — Flessburger még vala­mit suttogott, aztán becsukta az ajtót. Hosszú csönd következett, majd egy vízcsap csor- gása. Ügy hallatszott, a bárónő a fürdőszobába ment, de kijön-e rögtön onnan? Ha visszalép a szobába?... Mindegy, ha niost nem távozik, akkor hajnalban itt találják, és lentről észreveszik, akik a parkot söprik össze, a teraszt takarítják. Szász tudta, azonnal cse­lekednie kell. Levetette cipőjét és a szobába kukkan­tott. A bárónő még mindig a fürdőszobai vízcsapot engedte. Szász lábujjhegyen a szobába lépett, de ehhez az erkélyajtót jobban ki kellett nyitnia. Az ajtó, akár egy tank hernyótalpa lenne, kibirhatatlan zajt okozott. Talán most... Elsurrant a fürdőszobaajtó előtt és kinyitotta a folyosóra nyíló ajtót. Senki. Fel­rántotta a cipőjét, az egyiknek a sarkán a bőr behor­padt, törte a sarkát. Semmiség, fene se bánja! Csak túllenni, túllenni ezen! A földszinten egy fotelba ros- kadt. Az asztalról a Vie Nouve képeslap egy régi szá­mát vette fel és arca elé tartotta, hogy a portásnak ne tűnjön fel, ne nézze őt, mint csorog a veríték a homlokáról. — Dániel! — a felszólításra összerezzent, és rémül­ten nézett fel a lapból. Éva állt előtte, vörös nyári nadrágjában, fehér pulóverében. — Már annyit keres­telek — mondta szemrehányóan. — Ha tudom, hol vagy, nem izgulok, de azt mondtad, lefekszel. — Sétáltam — s kedveskedő mozdulattal átkarolta felesége vállát. — Drágám, csak egy kicsit sétáltam... (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom