Petőfi Népe, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-16 / 140. szám
1972. Június 18, péntek A megoldás kézenfekvő! A legkorszerűbb a megyében Ismét a kijózanító állomás létrehozásáról Olvasóink bizonyára emlékeznek még lapunk április 28-i számában megjelent Mikor lesz kijózanító állomás Kecskeméten? című cikkünkre. Ebben az írásban részletesen elemeztük a részeg állapotban elkövetett különböző bűncselekményeket, közlekedési vétségeket, sőt arról is beszéltünk, hogy a kórházba beszállított, italtól mérgezett emberek mennyi munkát okoznak az orvosoknak, elvonva őket hivatásuk tényleges teljesítésétől. Cikkünkben hivatkoztunk az Egészség- ügyi Minisztérium évekkel ezelőtt hozott rendeletére, a megyei tanács határozataira. Ezen túl még tájékoztatást kértünk dr. Pa- taky Józseftől, a megyei tanács egészségügyi osztályának vezetőjétől is, aki egyetértett álláspontunkMár a hét elején sokan szemügyre vették Kecskeméten a Puskin utca 25— 27. szám alatt kialakított üzlet kirakatának cikkeit. Csütörtökön, a reggeli órákban pedig már népes csoport várakozott arra, hogy a BIK vezetői megnyissák a vállalat új, autómotor alkatrészboltját. Hogy mindeddig mennyire hiányzott ez a szaküzlet, azt bizonyítja, hogy már az „avatást” követő pillanatokban mintegy harminc érdeklődő sereglett a boltba, felmérve a választékot, az árukínálatot. Gergely Miklóstól, a vállalat igazgatójától megtudtuk, hogy csomagküldőszolgálatot rendszeresítettek: vidékről elég egy postai lapon kérni, s már megy is az áru, vagy ha éppen nincs, előjegyzik. Megyénkben a Magyar Autóklub kilencezer tagját érdekli, hogy szocialista szerződés alapján számukra kai. A cikk megjelenésének napján levelet küldtünk a megyei tanács elnökhelyettesének, arra kérve, tegyen lépéseket annak érdekében, hogy mihamarabb elkészülhessen Kecskeméten a detoxikáló állomás. Június 10-én Madarász László, a megyei tanács elnökhelyettese válaszolt levelünkre, amelynek érdemi részét szó szerint idézzük: „Kecskemét város és betegfelvevő területe részére a kijózanító és az ezzel együtt járó alkoholelvonó állomás végleges megoldása csak az új megyei kórházban biztosítható. Addig házvásárlás útján kell átmeneti megoldást találnunk. Az elmúlt két év során több házvásárlási kísérlet meghiúsult, részben megfelelő épület, személygépkocsi-köpenyeket, tömlőket biztosít a cég. — Jelenlegi árukészletünk értéke három és fél millió forint — veszi át a szót Pintér László boltvezető. — Hétfőnyi eladógárdánk az év hátralevő részére 20 millió forintos terv teljesítését vállalta — Mit kínálnak az alkatrészek tekintetében eddig nem túlzottan elkényeztetett vevőknek? — Egyebek között autóhuzatok, -szőnyegek teljes választékát. Jó az ellátottság a Trabant, Wartburg és Skoda szerkezeti alkatrészekből, köpenyekből. A Zsiguli felszerelési cikkeiből nálunk is raktáron van mindaz, ami az AUTÓKER- nél kapható. A hó vége felé árusítjuk majd a Polski Fiat, Volga, Moszkvics és Warszava alkatrészeit is. Az új alkatrészbolt legelső mérlege: már a nyitást követő órában — 30 ezer forint forgalom. —a —r részben vásárlási engedély hiányában. Az emttfeff cikk megjelenését kővetően újabb házvásárlási lehetőségeket vizsgált meg a megyei tanács egészségügyi osztálya és töbször tárgyalt e kérdésben a Kecskeméti Városi Tanács elnökével is. Jelenleg is van konkrét vásárlási lehetőség, s ha az egyéb feltételek (fedezet biztosítása a vásárlásra és a szükséges átalakításokra, az épület leválasztása a környező lakásoktól stb.) biztosítható, úgy a kijózanító állomás kialakítása rövid időn belül megkezdhető lesz.” A kecskeméti kijózanító állomás létesítése immár 1965 óta nem halad előre. Hol épület, hol egészség- ügyi személyzet, hol az anyagi eszköz hiányzott megvalósításához. Mint az idézetből is kiderül, az új megyei kórház felépítése még jó néhány évig várat magára. A szakemberek, orvosok, az alkoholizmus ellen küzdő bizottság tagjai, a megye, a város vezetői egyértelműen szükségesnek tartják e létesítmény megvalósítását. Ezért érthetetlen a detoxikáló állomás körüli huzavona, amely immár hét év óta tart. Nem magyarázatokra, hanem gyors és hathatós intézkedésekre, a megoldások megkeresésére van szükség. Éppen ezért nem nyugodtunk bele, s felkerestük Reile Gézát, a városi tanács elnökét. Megkérdeztük, milyen megoldást javasol? A kérdést azért is tettük fel, mert korábbi cikkünkben félreérthetetlenül jeleztük, hogy a kijózanító állomás fenntartására, személyi feltételeinek biztosítására az anyagi eszközök rendelkezésre állnak, csupán a helyiségek hiányoznak. A városi tanács elnöke kijelentette: a mentőállomás mellett levő lakások átalakítása nem járható út, ugyanis a rendeletek nem adnak módot arra. hogy azokból — még ha helyettük új lakásokat is építenek — detoxikáló állomást alakítsanak ki. Milyen lehetőségek vannak tehát? Nemrégiben Kecskeméten egy bizottság alakult, amelynek az a feladata, hogy a közeljövőben felszabaduló középületek elosztásáról, hasznosításáról érdemben döntsön. Nos, a megoldás kézenfekvő, a lehetőség adva van. A kórházi betegek nyugalma, gyógyulása, az orvosok munkájának megkönnyítése, testi épségük megóvása. a megyei tanács határozatainak végrehajtása érdekében jó lenne, ha ez a bizottság a kijózanító állomás létrehozása céljából néhány helyiséget, akár egy vállalat rovására is átengedne a városi tanácsnak. Kérés ez, ám egyben felelősség is, hiszen a kórházak belgyógyászati ambulanciáin dolgozó orvosok konkrét eseteket tudnának felsorolni, milyen súlyos sokkot idéznek elő más betegeknél a beszállított részegek. Szükséges I volna tehát ezen — úgy 1 tűnik eeve+1=n kihasználásán — nemcsak gondolkodni, de végre érdemben intézkedni is. Mi újból feltesszük az ominózus kérdést: mikor lesz ki- í józanító állomás Kecske-1 méten? Gémes Gábor I Érkezik az utánpótlás Alkatrészből! nyílt Kecskeméten A BIK új vas-műszaki áruháza Szokatlan árubőség fogadja az „ezer apró cikk” osztály látogatóit mító hiánycikkekből is! Személygépkocsi-alkatrészeket, gumiabroncsokat, a motorkerékpárhoz, robogókhoz szükséges kellékek sokaságát tárják a vásárló elé a polcok, tárlók. A vékonyabb pénztárcájúaknak is megfelelő összegért kapható csillárok, álíólámpák, falikarok, ízléses választékából viheti haza ki-ki a kedvére valót. Az „ezer apró cikk” osztály valóságos mekkája a fiatal és az élemedettebb korú barkácsszakemberekjuk. Üjszerű szolgáltatásokkal is kedveskedünk vevőinknek. így például azok, akik az év első felében, legalább három ízben, összesen 800 forint értékű árut vásárolnak nálunk, törzsvevőkönyvet kapnak. Ennek ellenében a jövő januárban — egy alkalommal — 5 százalékos engedménnyel juthatnak bármilyen értékű árucikkhez. A törzsvevőket ezenkívül minden engedményes akciónkról levélben tájékoztatjuk, s egyúttal válj-1 alkalmunk részletezni. Néhány perces séta azonbar az új áruházban, amely rí joggal büszkék a félegyhá- ziak, mindennél 'többel mond. És fogadást mernék ajánlani, hogy üres kézzel innét senki sem távozik I Még az sem, aki egyébkénl talán csak nézelődni tévedi be. Hiszen a dolgozók, a2 eladók, túl az udvarias, előzékeny kiszolgáláson, bőséges, gazdag árukészlettel is igyekeznek megnyerni a kedves vevők bizalmát, megelégedését. (x) A Bács-Kiskun megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalatnak a megyében működő számos, hasonló jellegű szaküzlete közt is a legkorszerűbb az a vasműszaki áruház, amely a kiskunfélegyházi SCossuth utcán e hó első napján nyitotta meg kapuit a vásárlóközönség előtt. Hasznos ötleteknek, a vevők igényeinek legjobb kielégítését szolgáló kezdeményezéseknek a BIK eddig sem volt híjával. Elég, ha csak a közelmúltban elkészült kultúrcikkáruházra vagy önkiszolgáló háztartási boltjukra utalunk. Mindezek méltó folytatása a valóban reprezentatív, tágas, és tetszetős létesítmény, amely régi és jogos kívánalmakat hivatott beteljesíteni. A város központjában levő, 750 négyzetméter alapterületű, s 300 négyzetméter raktártérrel rendelkező áruház mintegy 7 millió forint költséggel jött létre. A földszinti árusító részben a szakma megany- nyi ágának termékeit kínáló osztályok: lakásvilágítás, hanglemez, „ezer apró cikk” vas-edény, háztartási gép, autó-motoralkat- rész, külön próbateremmel kiegészített rádió-tv- részleg. A vevők széles körének megelégedését váltja ki a hangulatos presszósarok is, ahol a vásárlás szünetében forró feketével vagy hűsítő italokkal üdítheti magát a kényelmes ülőkén helyet foglaló járműtulajdonos, vagy a lakását szebbé tenni szándékozó háziasszony... Gépkocsialkatrész, ezer apró cikk S aztán, ha a pár percnyi pihenő után újból felkerekedik, bőven van alkalma válogatni a szakma újdonságaiból, sőt, még olykor fehér hollónak szánek. Sokszor olyan árukra bukkan itt az ügyes kezű ezermester, amelyekre tán régóta szüksége lenne, de csak itt és most jut hozzájuk. 7 örssvevőkönyv árengedménnyel És nemcsak „kirakati példányként” kelletik magukat, hanem többféle változatban kaphatók is a komplett színes fürdőszoba-berendezések. mennyi sorsoláson is rési vesznek. További szolgál tatásaink közé tartozik a OTP-hitellevéllel kapcsola tos, az áruházon belül ügyintézés; az áruk díjta lan házhoz szállítása, vala mint a vásárolt járművel ingyenes feltöltése üzem anyaggal. Díjazás ellené ben, feltöltött akkumuláto is kapható, garanciává Végül: a júniusban az áru házban vásárolt Szarato hűtőgép mellé vállalatun Özönlenek a vásárlók a szép, új vas-műszaki áruházba — Áruházunk harminc dolgozója 35 millió forintos évi terv teljesítését vállalta — tájékoztat Gergely Miklós igazgató az emeleten,, ahol a BIK központi irodái kaptak helyet. A kiemelt ellátásnak köszönhető, hogy sok olyan termékből, amelyek forgalma mindeddig nem éppen zökkenőmentes volt, most a teljes cikkskálát nyújthat200 forint értékű ajándék kai is kedveskedik. Gazdag választék, előzékeny kiszolgálói Már a nyitás napján kis híján félmillió forint for galmat bonyolított le í műszaki áruház, amelynél 6 millió forint értékű áru készletét e hasábokon mé] csak megközelítően sinc (Tóth Sándor felvétele)