Petőfi Népe, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-25 / 121. szám

4. oMal X972. május 25, csütörtök Óvoda után - iskola előtt Nyáron, a tanítási szü­net idején 3—4 hétig be­zárják kapuikat az óvodák is: tatarozás, festés követ­kezik. Ebben az időben csak néhány gyermek lá­togathatja az intézményt, a többiek elhelyezéséről a szülőknek kell gondoskod­ni. Nagyszülők, rokonok vigyáznak rájuk, de elő­fordul, hogy nagyobb pénz­összegekért idegenekhez kerülnek. A Kecskeméti Szalvai Mihály Űttörőház vezetői erre a gondra figyeltek fel amikor „Óvoda után — iskola előtt” elnevezéssel új, eddig sehol még nem honosított iskola-előkészí­tőt szerveztek. Igaz, az úttörőházaknak nem feladata a hat éven aluli gyermekekkel való foglalkozás — Kecskemé­ten mégis sor kerül erre. Az úttörőház új kezde­ményezése kísérleti jelle­gű. Részint a szülők visz- szatérő gondján kívánnak segíteni, részint szeretnék a tanév kezdete előtt ösz- szetartani a kis közösséget. A szervezéssel elkészül­tek. A közeli Jókai és Budai utcai iskolába be­iratkozott leendő első osz­Ffiző, am&yik nem fűz Gyanús volt nekem, már a vásárlás pillanatában, az a fekete félcipőbe szánt fű­ző, amelyet vidéki kiszállá­som egy, azóta százszor el­átkozott pillanatában az egyik járási székhelyen vá­sároltam. Kollégám, aki a kereskedelmi ügyletnél asz- szisztált, meg is jegyezte: — Nagyon vékony ez a pertli... — Vékony, kérem, de an­nál tartósabb — közölte megfellebbezhetetlen véle­ményét az eladó, s így a jó vásár tudatában távoz­tályosai közül kiválasztottak harminc gyermeket. Olya­nokat, akik hátrányos hely­zetűek, — rossz lakáskö­rülmények között élnek, szüleik kis fizetésűek. Jú­nius 3—30-ig ők- járnak, — hozzátartozóik beleegye­zésével — az úttörőházba. A program most készül. A játékos feladatok sorá­ba az iskolában jól hasz­nálható gyakorlatok is ke­rülnek. A tervek szerint nyugdíjas tanítók és a Kecskeméti Óvónőképző Intézet első évfolyamát végzett hallgatói látják el a gyermekek felügyeletét, oktatását. Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda egyre több fiatalnak teszi lehe­tővé, hogy nyári szabad­ságát, szünidejét külföldön, kellemesen és hasznosan töltse el. A június 1-én kezdődő nyári főszezonban 1500 fiatal indul majd vi­lágot látni — közölték az Express iroda Báca-Kis- kun megyei kirendeltsé­gén. Fennállásának 15. évfor­dulója alkalmából a min­den évben, már hagyomá­nyosan szervezett szovjet­unióbeli,, csehszlovákiai, lengyelországi, németorszá­gi és romániai kirándulá­sok mellett az idén az iro­da több új útvonalat ál­lított össze. A bulgáriai tengerparton létesített sá­tortáborba június 9-én in­dul az első Bács-Kiskun megyei csoport. A fiatalok 12 napig üdülhetnek-a fes­tői környezetű kamcsiai táborban. Ezenkívül az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács anya­gi hozzájárulásával még négy Bács-Kiskun megyei csoport utazhat a tenger­partra. A gyárakban, üzemek­ben, vállalatoknál dolgo­zó fiatalok szabad idejének Tíz kecskeméti perem­kerületi iskolában heten­ként két alkalommal pe­dagógusok foglalkoznak százhatvan leendő elsőosz­tályossal. Ezek a gyerekek nem jártak óvodába, ezért ilyen formában gyakorol­ják a közösségi fegyelem alapelemeit. A Kecskeméti Városi Tanács művelődés- ügyi osztálya szervezésé­ben tartott iskola-előkét- szítőtől függetlenül, de az- azzal összhangban kerül sor az úttörőház újszerű kezdeményezésére. Sikere esetén jövőre minden leendő elsős isko­la-előkészítőbe járhat. hasznos eltöltését célozza a kirendeltség kezdemé­nyezése, mely szerint a szabad szombatokon egy­napos külföldi utakat szer­vez. Máris nagy az érdek­lődés, különösen Kecske­mét—Kolozsvár és Kecske­mét—Kassa útvonalra je­lentkeztek sokan. A szimferopoli Komszo- mol-bizottság és a KISZ megyei bizottsága együtt­működési szerződése alap­ján júniusban szimferopo­li csoport érkezik Bács- Kiskunba. A komszomolis- ták megyénk kereskedel­mét, üzlethálózatát és üz­letpolitikáját tanulmányoz­zák majd. Látogatásukat a nyár végén a kereskede­lemben dolgozó 35 megye­beli fiatal viszonozza majd. Nagy az érdeklődés a müncheni olimpia iránt is. Eddig négyszáz fiatal je­lentkezett az Express által szervezett nyugat-német­országi kirándulásra. A nyári szezonban az Express megyei kirendelt­sége több új szolgáltatást vezet be: július 1-től va­lutaeladással, illetve bel­földi és nemzetközi vasúti jegyek árusításával is fog­lalkozik. T. L. flz Express idei íldonságal Rangkórság nélkül Az úiságíró örül. ha visszhangja van cikkének, bár olykor ez a „vissz­hang” csúfolódó és goromba. Kaptam én is néhány ironikus megjegyzést, sőt energikus fellépést is. „A rongyrázás alko­nya” című írásomra, melyben a márkás nyugati kocsikkal tetszelgő intézménye­ket és gazdaságokat vettem célba. Bevallom így utólag, hogy majdnem részvéttel hallgattam annak a két fiatal mezőgazdasági szakembernek a dühösen kezdődő, majd lecsillapodó panaszolkodá- sát, akik szövetkezetük eredményeit tár­ták elém, saját éjt-nappallá tevő munká­jukat ecsetelték, s végül nekem szögez­ték a kérdést: miért pont az ő szövetke­zetükben előfordult „rongyrázást” hoz­tam fel példának a cikkemben? Most aztán ujjal mutogatnak rájuk, az állami vagyon herdálóinak titulálják őket, holott... Holott ők a járási párttitkár első szavára túladtak azon a kocsin, tényleg a tagság egyetértésével vásárolták, fehéren-feke- tén bizonyítják, hogy a rendes igénylé­sük régóta bent volt. Különben is kiszá­molták: nem került többe, mint bárme­lyik más jármű. De, ha már így történt, miért nem azokat hoztam fel példának, akik még ma is ilyen márkás kocsikból integetnek feléjük nevetne ... Nem tudjunk közös nevezőre jutni. Őket az elnök küldte be hozzám, nyilván meg nem futamodhattak, én pedig az el­veket hangoztattam, s próbáltam meg­értetni velük, hogy nem kipellengérezés- ről volt szó. Azért barátságosan köszön­tünk el egymástól, s magamban azt gon­doltam, hogy bizony valamiben mégis igazuk volt. Éspedig abban, hogy megér­demelték volna még jó néhányan, hogy közzétegyük: visszaéltek hivatali hatal­mukkal, választott tisztségükkel. Mert milyen ember az olyan, aki egy hónap leforgása alatt két gépkocsit is el tud ad­ni az általa vezetett szövetkezetnek, ki­használva a koniukturális lehetőségeket? Lehet, hogy jó szakember, csak éppen haszonleső, seftelő, ügyeskedő, a saját zsebére dolgozó. S lehet, hogy mindany- nyiszor újra választja a tagság, de a há­ta mögött mégis összesúgnak az emberek, mert a módszereit — jogosan — erkölcs­telennek tartják. Vagy milyen ktsz-veze- tő az olyan, aki az újonnan 160 ezer fo­rintba kerülő személykocsit kettőszáz­ezerért adja el a saját szövetkezetének — a ,,fejlesztési alap” terhére ... Egyszóval, többen is rászolgáltak volna, hogy nevén nevezzük őket. S hogy még sem tettük, csak azért történt, mert egy lezárt — rendeletileg is „lereteszelt” — módszer felett mondtunk nekrológot. Re­mélhetőleg! — Mert azért akadtak mind­járt kétkedők is, akik a cikket olvasva azt mondották: az ilyenek mindig meg­találják a kiskaput, a jogtalan haszon- szerzés módját. Sajnos, ebben az enyhe kétkedésben is van valami. Sok éves ta­pasztalatok intenek arra. bennünket, hogy ahol az ellenőrzés laza. önmagában a jó rendelet sem használ. De azért legyünk bizakodóak, a hatósági szervek ezután még inkább eljárhatnak a visszaélőkkel szemben. Amire viszont nincs rendeletileg előírható orvosság: a tudatban meglevő torzulás, a „rongyrázás” belső indítéka, a ragadós rangkórság. Amikor azt lesik a városi és községi rendezvényeken, hogy ki milyen kocsival érkezett. S ha netán autóbuszon, vagy vonaton jött — mint az egyik országos szerv vezetőjével meg­esett nemrég —, akkor bizony megnéz­heti magát, még jó, ha szóba állnak vele. (Micsoda eltorzulása ez a normális em­beri észjárásnak!) Kaptam figyelmeztetést más irányból is, s egyetértek vele. Arra hívták fel a figyelmemet: nemcsak hivatali cím- és rangkórság, rongyrázás létezik, de „ma­szek” is. Valaki — egy megyei intéz­mény vezetője — gépkocsit vásárolt. Mi­kor egy ismerőse megtudta, hogy csak Wartburgot vett, az illető csóválta a fe­jét. Szerinte egy ilyen vezetőhöz legalább Zsiguli illett volna. Bevallom, kicsit csodálkozva hallgat­tam és olvastam ezeket a hozzám érkező „témákat”. Ki hinné, hogy ennyi válfaja van a hencegésnek, s a magamutogatás­nak, s státusszal járó jelképek túlbecsü­lésének. Dolgozó kisemberek közt élek, akik­nek tudom, hogy ha van is gépkocsija, ez igen célszerű, a napi munkájukat és hét végi pihenésüket szolgáló eszköz. Lá­tom a papákat, mamákat, akik két-há- rom aprósággal indulnak reggel a ház elől, s elgondolom, mennyivel könnyebb annak, aki — ha csak Trabantja van iSj —, de nem biciklin viszi, vagy gyalogo­san húzza, vonszolja csemetéit a távoli oviba, iskolába. (Mint mi annak idején, s még ma is nagyon sokan.) Ezeknek az elfoglalt dolgozó embereknek nincs ide­jük és pénzük sem a rongyrázásra, örül­nek, ha gyermekeik tisztes-felnevelésére, ruházkodásra, egy kis nyaralásra — s ha összegyűjtöttek egy szerény járműre va­lót — uram bocsáss! — benzinre is te­lik ... Ezért is vagyok bizakodó. Mivel ők vannak többségben! F. Tóth Pál Jbe scérnét mn igáé meg./ 9. Országszerte forradalom haltunk. Másnap fölavattam az „árucikket”, amely egy éh­ségsztrájkja utolsó óráit élő fekete gilisztára emlékez­tetett. Már a megkötéskor vészesen csúszkált idestova, j ezért biztosítékul újabb tengerészcsomót kötöttem , rá, majd egy hegymászó­boggal is megerősítettem. Nem tettem azonban még háromszáz métert sem a la­kásomtól. amikor arra let­tem figyelmes, hogy valami vadul csapkod a bokám kö­rül. A pertli volt... Ká­romkodás, ismét csomók, hétrét görnyedve, majd a következő rövidtáv után újabb tekergőző giliszták az út sarában. Azóta is azzal a belenyug- vó szentenciával kötöm meg — napjában százharmincki- lencszer — gálád és ocs- mány fűzőmet, hogy ipa­runk, vagy kereskedelmünk — megint hátra lépett egyet. Valaha a fűző rögzí­tési célokat szolgált. És sa­játságos módon ezt a sze­repét be is töltötte. Hogy a bevált technológia helyett miért kellett most valami istenverte műanyagból ké­szült, cérnavékonyságú ve- vőbosszantót gyártani — esetleg importálni? — nem tudom. Egy bizonyos: minden másra inkább jó, semmint cipőfűzésre. S ha valaki legközelebb cukorspárgát, vagy hajókötelet lát a fél­cipőmbe fűzve, legyen meg­értő, részvétteljes és elnéző. De csak velem szemben! —a —r A főerő sorozatos hadi vállalkozása közben Dózsá­nak folyamatosan gondja volt arra, hogy kapcsola­tot tartson a más irányok­ban működő seregrészek­kel. A kor útviszonyaihoz és a közlekedés ősi eszkö­zeihez képest épp oly gyors, mint amilyen gyakori volt a futárok egyáltalán nem veszélytelen küldése-érke- zése a kereszteshadak egyes csapatai, illetve Dó­zsa tábora között. Tudták, hogy a kapcsolattartás élet­bevágóan fontos. A pa­rasztforradalom sikereinek idején meglepően harmo­nikus volt az összhang, ami szintén Dózsa kiváló szervező tehetségét bizo­nyítja. Ez a központi aka­ratot kisugárzó vezetői erény is hozzájárult ahhoz, hogy tervszerűen terjedt el a jobbágy felkelés a ma­gyar királyság egész terü­letén, leszámítva az északi hegyvidéket. Vármegyék sokaságát tartották hatalmukban a keresztesek. Míg Bihart, Békést, Zarándot, Csaná- dot, Aradot, Torontóit és a Temesközt a főhad vette birtokába, addig a két szél­ső szárny az ország többi részén terjesztette el a fel­kelést. A tavaszi indulás­kor, a rákosi táborból ki­rajzó jobbágy csapatok gyorsan túlsúlyba kerültek Hont, Nógrád és Heves vármegyékben. Sikereiket kimélyítve vonultak Borso­don át Sárosig, Zemplénig, s tovább, a szélső, keleti vármegyék felé. Amilyen ragyogó volt a jobbágy seregek diadalme­nete, olyan nagy rettegés lett úrrá Budán. A király pánikszerű sietséggel küld­te szét megbízottait min­den irányba, hogy a ke­resztesek elleni gyors köz­belépésre sürgesse a ne­mes vármegyéket. Egyúttal szigorú parancsot küld ugyanezzel a céllal a vá­rosoknak is. Hogy meg­érkeztek-e mindenüvé a parancsok, arra nincsen bizonyíték, de a Felvidék öt városában, Kassán, Bórtfán, Eperjesen, Lőcsén, Kis-Szebenben megőrizték a királyi iratot, s e váro­sok levéltárából került e tény a krónikába. Dózsa a ceglédi kiált­vány óta országos vezető­ként viselkedett. A királvi ellenséges parancsok szét­küldésével párhuzamosan ő is felhívásokkal fordult a néphez, noha egyetlen szót ''le nem íratott a királyi te­kintély rovására. Emlékez­tette a címzetteket, hogy kötelességük engedelmes­kedni a pápai bullának, amelyet immár egyedül ő képvisel. Ügymond az urak cserbenhagyták az ügyet, hitetlenek módjára inkább a keresztény szegényeket tekintik ellenségüknek, mint a pogány törököt. Sok helyen elősegítették a forradalom terjedését a Dózsa táborából érkező felhívások, másutt viszont a királyi szónak lett na­gyobb foganatja. Megint csak az északi részeken. Szikszót jelölték ki gyüle­kezési helynek a nemesi hadak számára, s Abaúj híres mezővárosát el is özönlötték a keresztesek le­verésére készülő fegyvere­sek. Ellenben északkeleten változatlan eréllyel terjedt a forradalmi felkelés. Oly­annyira, hogy Ungban Beregben, Ugocsában, Má- ramarosban a nemesek tömegesen csatlakozta’- felkeléshez. Szabolcsban ‘’’zatmárban úgyszintén. Tyúkodon és Genesen pél­dául valamennyi nemes a parasztforradalom hívének vallotta magát. Később ke­mény megtorlásban része­sültek, de a forradalmi ese­mények ideién tanúsított bátorságukkal megmentet­ték az országrészt a pol­gárháború pusztításaitól. Egyébként mindenütt az az elv érvényesült, amelyhez Dózsa tartotta magát a s.e- regzöm hadjáratában: csak ott szabad elpusztítani a nemesek birtokait, ahol fegyveresen ellenállnak. Mivel az északkeleti vár­megyékben nem a harcot, hanem inkább az egyetér­tést választotta a nemes­ség, senkinek a haja szála sem görbült. Hasonlóan az ország északkeleti, keleti részei­hez, Dunántúlon is véron­tás nélkül terjedt a keresz­tesek mozgalma. A ne­mesek ugyan nem csatla­koztak hozzájuk, de az el­lenséges magatartástól is óvakodtak. Lényegében mindkét tábor várakozó álláspontra helyezkedett. Nem így a Duna—Tisza közén, ahol Mészáros Lő­rinc nagy eréllvel vezette a kereszteshadakat déli irányba. Kezdetben össze­csapások nélkül nyomultak előre, sokan csatlakozte- hozzáiuk, igaz, a bizalma* lan Kecskemétet ke’'"* "ven megfenyegette T " "'"c pap. Kalocsán v's"- '"temes erővel gyaranod ' sereg. Lévén érseki s"ék ’'"Ív a város, eleve gvüle- kezőhelvnek jelölték ki még akkor, amikor senki nem látta előre a keresz­tesmozgalom fordulatát. Amikor pedig Bakócz her­cegérsek megparancsolta a gyülekezők hazatérését, együtt maradtak. Az így megnövekedett sereg biztosabb túlsúllyal özönlötte el a Duna—Tisza közét. Az útjukba kerülő nemesi csapatokat rendre szétverték. Bács kivételé­vel egyetlen vár sem tu­dott nékik ellenállni. De a kíméletről is tanúbizony­ságot adtak. Szeged semle­gességet kért. Mészáros Lőrinc beérte a külvárosi szegények csatlakozásával, a gazdag várostól mindösz- sze lovakat kért, noha fö­lényes túlerejével erélye­sebben is fölléphetett vol­na. Ügy látszik azonban, si­etni akart délre, hogy jobbról biztosítsa Dózsa temeskozi hadműveleteit. Gyors egymásutánban el­foglalták Coborszenimi- hályt, a mai Zombort, Vá- sáros-Váradot. a mai Új­vidéket. Feldúlták Baját, majd Futakot. ezután át­keltek a Dunán és ők is eljutottak egész a Sze- rémségf0. akárcsak a Dó­zsa főhadához tartozó e=a,iqtnk. cajhip-at elérték: gon­■ '-’-odp'' arról, hogy a ’ ooilárt ostromló főve- ' ”t ne érhesse váratlan ''-"""’ájs a Duna—Tisza kö­ze felől Gerencsér Miklós Következik: Vérző pa­rasztok.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom