Petőfi Népe, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-16 / 113. szám
1972. május 16, kenu 5. oldal Falmaradványok, csontok... Régészeti nyomozás Géderlakon A valamikori Lak község lakóit éppen kétszáz éve telepítette a kalocsai érsek Géderre, melyet akkor még Gedirnek neveztek. így jött létre Gedirlak, a mai Géderlak, ahol régészeti nyomozómunkán járt az elmúlt héten Kozák Károly, az Országos Műemléki Felügyelőség csoportvezető régésze. Kozák Károly, akinek nevéhez az egri Dobó-palota feltárása, a sümegi vár helyreállítása és a szekszárdi apátsági templom most befejeződő feltárása fűződik, már hosszabb ideje foglalkozik a magyar középkor egyik érdekes fejezetével, a premontrei szerzetesek építészetével. Az 1100-as években Magyarországra jött francia rend jellegzetes épületekkel gazdagította az országot, ezek közül a legszebb talán a zsámbéki templom. Premontrei apátság állt azonban Géderlakon is. Maradt-e valamilyen nyoma? Az első pillanatban úgy tűnik, hogy semmi. A mai katolikus templom a múlt század elején épült, így a középkori régész számára szinte nevetségesen „új”. Csakhogy a templom a hosszához viszonyítva gyanúsan széles, mintha egy régebbi alapfalaira épült volna. Szentélye pontosan keletre néz és egyenes vonalban záródik, mindkettő jóval korábbi századokra utal. Aztán kiderül, hogy amikor legutóbb vízvezetékrwirv m a Tudja-e, hol áll a feje? ELŐZŐ cikkünkben egy fizikai törvényeket meghazudtoló nyelvi kifejezés magyarázatáról volt szó. Azt ígértük, hogy a nyelvben levő logikai következetlenségekről is ejtünk pár szót. Nézzünk tehát néhány példát. Ha valakinek sok gondja, baja van, sokszor halljuk ezt: Azt sem tudom, hol áll a fejem. Pedig az illető biztosan tudja, hogy a nyakán van, vagy pontosabban a törzsén, és a nyaka köti összie vele. Aki nagyon megijed, azt szokta mondani: Azt se tudom, fiú vagyok-e, vagy leány. Ejnye, ejnye, ezt csak tudja. Mint nyelvi kifejezések, mindkettő nagyon jól jellemzi az idegességet, az izgalmat, még ha logikátlannak tűnnek is. Sokszor mondjuk: Levelet vártam, de nem kaptam. Ebben a mondatban két dolgot közlök: először azt, hogy levelet vártam, másodszor pedig azt, hogy nem kaptam. Az ellentétes szembeállítás logikusan helytelen. A tételes logika szerint akkor lehetne ellentétről beszélni, ha lenne olyan logikai tétel, hogy aki valamit vár, az kap is. Ilyen pedig nincs, logikusan csak így lehetne^ tehát mondani: Levelet vártam, és nem kaptam. ISMERJÜK a nincstelen szót. Azokat értettük rajta, akiknek betevő falatjuk sem volt, és általában az agrárproletárokat, akiket a föld hiánya szinte életlehetőségüktől fosztott meg. Nagyon kifejező szavunk: a nincs és a -télén fosztóképző kétszeresen fejezi ki a nyomorúságos helyzetet. Pedig logikailag épp az ellenkezőjéjt jelenti. A fosztóképző azt fejezi ki, hogy valami nincs, valami nélkül vagyunk. Pl. a ruhátlan, bákétlen azt jelenti, hogy nincs valakinek ruhája, békéje. Tehát az nincs, amihez hozzátesszük a fosztóképzőt. Ezért logikailag a nincstelen azt jelentené, hogy az illetőnek nincs olyanja, ami nincs. Akinek nincsen „nincsen”- e. annak van valamije. Logikailag tehát a vantalan lenne a helyes forma, hiszen a nincsteleneknek éppen vanjuk nincsen. A KIKÖVETKEZTETETT vantalan szóval képzésben rokon a vagyontalan. De a vagyontalan képzett szóban a vagyonnak már nem igei, hanem főnévi jelentése van. (A vagyon eredetileg a van régies alakja.) Vagyontalan az, akinek nincs háza, földje. A nincstelen pedig logikátlanul, de nagyon kifejezően jelenti az életlehetőségüktől megfosztottak tengődését. Sok hasonló példát lehetne még felsorolni, de csak egyet említsünk, az egyetlen szót. Az egyetlen azt jelenti, hogy egy sincsen. És az egyetlen gyerek mégis egy gyereket jelent. Amint látjuk, a nyelvnek megvan a maga logikája, amely nem mindig azonos a tételes logikai gondolkodással. A nyelvtől azt várjuk, hogy gondolatainkat minél szemléletesebben fejezze ki. Ezt néha látszólagos logikátlansággal valósítja meg. Kiss István nek ástak árkot a templom és a tanáclház közti udvaron, tömegével kerültek elő csontok és egy régebbi épület vastag alapfalai. Feljegyzés a faluban alig van, ami Dinnyés Gergely plébánosnál fellelhető, mégis irányt mutató. A templom még ötven évvel ezelőtt is dombon állt. Közben az utat feltöltötték, de onnan is csontok, kövek kerültek elő. Egy korábbi plébános megásatta a templom környékét és szintén talált román-kori alapfalakat. A föld pedig sok helyen üregesen dong, ami ugyan egyáltalán nem biztos, hogy pincét, vagy folyosót jelentene, de az már igen, hogy itt épületromokat rejt a föld. Ilyenek kerültek elő a plébánia kertjéből is. Az első, puhatolózó régészeti nyomozás eredményeként már valószínűsíteni lehet, hogy az ősi gediri apátság a mai Géderlak központjában, a tanácsház és a plébánia közti szakaszon állt egykoron. A falunak ilyen értelmű történelmi emlékezete nincs, pedig akár a dűlőnevek, akár a szájhagyomány gyakran nagyon sokat jelent a régész számára. A dűlőnevek közül itt a Nagylak-puszta az egykori falu emlékezetét őrzi és furcsán hangzó még a Zakaros. Az érdeklődő azonban csak az egyszer Bikafokán (ez is dűlő) járt Savanyú Jóskáról hallhat érdekes történeteket, vagy a múlt század utolsó negyedében a bécsi Burg udvarán őrségbe vezényelt nagyapáról, de a gediri apátság emlékét elmosták a századok. Létének tényét azonban oklevelek igazolják, helyét pedig — mint mondottuk — a szakembernek egy rövid látogatás árán is azonosítani sikerült. Ordas Iván „Nemcsak módszertani fogásokat lestünk el egymástól"— * r ' . ¥ 1 ' Tanulságos , harminc f Semmi szükség nincs az üres formaságokra. Mivel közéletünkben tapasztalható efféle hajlam, előre bejelentem, hogy csak ott utánozzák az énekszakos nevelők példáját, ahol erre belső igény mutatkozik. Ahol — de ne vágjunk a dolgok elébe. Ismeretlen ismerősök Csak úgy tudunk lépést tartani a fejlődéssel, ha ismereteinket állandóan bővítjük. A tanfolyamok kitűnő alkalmai a tudás gyarapításának, az ismeretek fölfrissítésének. Rendeznek, szerveznek is eleget, s jelentkezőkben sincs hiány. Hónapokig, évekig rendszeresen találkoznak ezeken olyan emberek, akik azelőtt nem ismerték egymást. Még névről sem ... Nos, gyakorta előfordul, hogy közösen eltöltött órák után úgy válnak el, hogy szinte semmit sem tudnak egymásról. Mert ugyebár az elején — esetleg — egyszer mindenki bemutatkozik, de ki győzi megjegyezni a sok nevet és később borzasztó „zsenant” tudakolni: „hogyan szólítsalak, mit is csinálsz, hol dolgozol”. Két-három év elegendő ahhoz, hogy az ember elfelejtse : kikkel is ült együtt felnőtt fejjel a tantermekben. Mit lehetne tenni? A világért sem erőszakolnám a kényszeredett fehérasztalos klubdélután okai Úgy vélem, hogy a tanfolyamok vezetői megtalálhatnák azokat a formákat, amelyek lehetővé tennék, hogy időnként ki-ki elmondja miként állnak az ügyek munkahelyén, milyen feladatok foglalkoztatják jelenleg. Szükség lenne ilyen alkalmakra pedagógiai okokból is, hiszen az elmélet és gyakorlat összekapcsolása általában jó hatással van a tanulmányi eredményekre. Mintaszerű tanfolyam Ideje visszakanyarodnunk a cikk elején említett továbbképzéshez, még pontosabban a megyei pedagógiai kabinethez. Az eddig ismertetett gondolatsort ugyanis az ott látott ízléses tabló indította el. A megye térképe látható ezen, és 30 tanár fényképe. A közelmúltban végezték el a kétéves továbbképző tanfolyamot — „bázisnevelők” mindnyájan azóta. ízléses albumot is összeállítottak, így köszönve a rendezés ügyes-bajos dolgaival foglalatoskodó pedagógiai kabinet munkatársainak fáradozását. Valamennyi hallgató leírta, hogy mit adott neki a tanfolyam. Fehér Zoltán bátyai pedagógus szerint: „Nem Hamupipőke immár iskoláinkban az ének. Bizonyíthatja ezt a nagyszerű továbbképzési forma is, amelyre méltán irigykedhetnek más tantárgyak tanítói. Nemcsak módszertani fogásokat lestünk el egymástól, de kitágul látókörünk is...” „így érdemes" Nemesszeghy Lajosné, a kecskeméti Kodály iskola méltán tisztelt igazgatója: „Köszönet a pedagógiai kabinetnek, hogy jó vezetők képzésén lélekkel munkálkodik.” Tömörségében is sokat mond Tikász Mihály dunapataji tanár bejegyzése: „Munkánkban hasznosítható, tartalmas foglalkozásokon vettünk részt.” „A foglalkozások fárasztónk voltak — így vélekedik a sükösdi Cseh Béla. — Nem az utazás, a hajnali kelés volt a legnagyobb próbatétel, hanem Kata- nics Mária, Lukin László, Kálmán Lajos és mások előadásai, akik olyan mély átéléssel tolmácsolták gazdag anyagukat, hogy pillanatnyi elernyedést sem engedtek hallgatóiknak. Így érdemes." íme, az eredményes munka titka. Az előadások sokat követeltek a hallgatóktól, igyekeztek az együttlét minden percét kihasználni. (Tudunk olyan továbbképzésekről, ahol két óra alatt összecsapták az egész napos programot. Volt olyan népművelő, aki elvesztett egy munkanapot, hét órát utazott... A megfeszített munka, az együttes erőfeszítés, a siker közösségformáló tényező. Csak úgy emelkedhetünk, ha — jelképesen —■ megfogjuk az azonos célok, csúcsok felé igyekvők kezét Csak közösen Közösen határozták él azt is, hogy minden foglalkozást másutt tartanak. A tanfolyam felkeresi valamennyi hallgatót. Ilyenkor mint a bőségszaruból, úgy ömlöttek a helyszínen is ellenőrizhető, felfedezhető tapasztalatok. A másutt elért eredmény ösztönző hatású — erről sem feledkezhetünk meg, amikor ezeket a pompás ta- nulmányutakat dicsérjük. Bárcsak minél több követőjük akadna. És ha így lesz körlevelek, utasítások nélkül is mind több tabló, album készül, a hasznosan és kellemesen eltöltött idő, az eredményes tanfolyam emlékére. Heltai Nándor » tzéetnff atüz. vm é0 vmJ törökök Nándorfehérvár bástyáira: „Ki vív meg Ali vezérrel?!” Kihívásuk válasz nélkül maradt. Ennek pedig az volt az oka, hogy bizonyos Epeirosi Ali, a szendrői lovas szpáhik vezére számos nándorfehérvári magyar várőrzőt kaszabolt le bajvívásban, miközben neki a haja szála sem görbült Mihelyt kissé megenyhült az idő, 1514 februárjában, megint a vár alá érkeztek a szendrői törökök és gúnyosan szólítottak újabb ellenfelet Ali kardja elé. Ez idáig nem nagyon avatkozott a virtusba a nándorfehérvári lovasok kapitánya, Székely Dózsa György. Egyrészt csendes, tartózkodó ember volt, másrészt alig néhány hónapja szolgált a fehérvári erődben, s gondolta — miért hivalkodjon máris olyanok előtt, akik régtől védelmezik a végvárat. Ám nem a szerencse kegyeltjeként jutott a lovasA keresztény Európa és az ozmán—török birodalom határán állott Nándorfehérvár, ahol Hunyadi János hadai szétzúzták a szultán becsvágyó seregét, ök azonban változatlan makacssággal tekintettek erre a „kemény dióra”; Nándorfehérvárra. Hiszen mindaddig hiú ábránd a Duna felső szakasza felé nyomulni, amíg magyarok uralják a Száva-part e nevezetes erődjét. Állandósult is a zaklatás. Amikor csak tehették a törökök, le-lecsaptak a környékre a szomszédos Szendrő várából. Az örökös hadiállapot miatt valóságos pusztasággá változott a Szendrő és Nándorfehérvár közötti sík vidék. A számos csetepaté, ki- sebb-nagyobb ütközet során gyakorta rendeztek itt bajvívást is életre-halálra a két ellenséges vár bajnokai. Egy idő óta azonban hasztalan kiabáltak fel a kapitányi ranghoz. Az előző esztendőben, 1513 nyarán részt vett a havasalföldi hadjáratban, ahol kemény katonának bizonyult. Végig portyázták a Déli Kárpátok és a Duna között a szultán tartományát, a Szörényi bánságon át Szerbországba vonultak és megostromolták Szendrő várát. Bár nem sikerült kifüstölniök a védő sereget, mégis sokat ártottak a töröknek a hadjárattal. A sereg rengeteg fogollyal és még több zsákmánnyal megrakottan tért vissza Erdélybe, Dózsa György pedig a végeken maradt. Noha korábbi sorsának részleteire nincsenek pontos adatok, bizonyosra vehetjük, hogy már a havasalföldi hadjárat előtt kitűnő katonának Ismerhették szülőföldjén, a Székelyföldön. Katonának nevelték, mint általában a többi határvédő székelyek gyermekeit. Dózsa György a régi Háromszék megyei Dálnokon született 147Ó és 1474 között. Édesapjuk, Dózsa Tamás gyalogsági kapitány nem ért magas kort. Gyermekei még serdületlenek voltak, amikor a család Dálnokról átköltözött a Székelyföld másik végébe, a Küküllő menti Mákfal- vára. György gyermek- és ifjúkorának időszaka zavaros politikai és társadalmi eseményektől volt terhes. A főurák vetélkedései, zabolátlan túlkapásai szinte elviselhetetlenné tették a kiszolgáltatott néptömegek életét. Éppen Marosszékben, Dózsa lakóhelyén volt legnagyobb a forrongás. Az akkori erdélyi vajda, Báthori István, meg ákarta semmisíteni a székelyek ősi kiváltságait oly módon, hogy a „veszélyes” székelyeket kiirtja, a többit pedig jobbágysorsba taszítja. Bizonyos tehát, az ifjú Dózsa székely nemes létére mindent elkövetett jogai védelmére, s e küzdelmekben szigorú, bátor katonává edződött. Nos, ez a bátor katona megelégelte a szendrői törökök kihívó szemtelenségét és magát jelölte bajvívónak, amikor újra elhangzott a felszólítás: Ki vív meg Ali vezérrel? Helyszínül a két vár közötti síkságot jelölték ki, az időpontot pedig február huszonnyolcadikéban, 1514 húshagyó keddj ében határozták meg. Szép idő volt az összecsapás napján. Dózsa nem fogadkozott, nem bizonygatta elszántságát. Komoly volt és csendes. Lovát, fegyverét, ruházatát gondosan előkészítette, majd nyugodtan indult a helyszínre. Nyomában katonái, bajtársai, akik vegyes érzelmekkel mentek küzdelembe. Mire a megállapodás szerinti helyis értek, a törökök már ott várakoztak és magabiztos derűlátással ordítottak át a magyarokhoz, aztán azonnal elő is ugratott a valóban félelmetes Ali szpáhi-; vezér. Rövid ideig tartott a küzdelem. A mindeddig nyugodt, szinte lomha Dózsa György egyik pillanatról a másikra nekiszilajult és néhány attak után tőből levágta Epeirosi Ali páncéllal védett jobb karját.' Olyan hatalmas volt az ütés, hogy a levágott karral együtt a ketté szelt páncél is földre hullt. A következő vágással halálra sújtotta ellenfelét a székely vitéz. Győzelme megfélemlítette a törököket, a magyarok pedig diadalujjon- gással fogadták a sikert. Dózsa ugyanúgy tért vissza Nándorfehérvárra, mint ahogy a viadalra indult: nyugodtan, csendesen, a vitézi gőg minden jele nélkül. Gerencsér Miklós Következik: A vitéz Budára jön. ul magyarországi forradalmi mozgalmak nagy történelmi alakjának, Dózsa György születésének ötszázadik évfordulóját ünnepeljük az idén. Tiszteletadással idézzük fel a népvezér életútját fél évezred távolából. 1. Bajvívás Ali vezérrel
