Petőfi Népe, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-16 / 113. szám

6. oldal 1912. május 16, kedd A pártmunka gyakorlatából A legkisebb szerveseti egységek A párt legkisebb egy­ségei, az alapszervezetek­ben működő pártcsoportok nagyon hasznos szervezeti formának bizonyulnak já­rásunk nagyobb létszámú pártszervezeteiben. Nem­csak azért, mert egy-egy pártcsoport kitűnően tud alkalmazkodni a munkahe­lyenként változó követel­ményekhez. Még inkább azért, mert jelentős mér­tékben a pártcsoportok ré­vén valósulnak meg az alapszervezetre háruló fel­adatok, így a párttagság nevelése, a pártmunkába való bevonásuk stb. Létrehozásuk azokban a pártszervezetekben indo­kolt, ahol a párttagság szá­ma eléri, vagy meghaladja a 25—30 személyt. Járásunk mintegy 30 alapszervezeté­ben még nem ismerték fel a pártcsoportok jelentősé­gét. Álcád ezek. között olyan nagy létszámú pártszerve­zet is, mint a Városföldi Állami Gazdaságé, vagy a lajosmizsei községi alap­szervezet. Pártszervezeteink többsé­ge viszont már tapasztalás­ból tudja, hogy a pártpoli­tika végrehajtásában, a párt álláspontjának magya­rázásában, a dolgozók szer­vezésében, mozgósításában milyen nagy erőt jelente­nek a pártcsoportok. Eddig ugyanis összesen 220 párt­csoportot szerveztek és kap­csoltak be a pártmunka mechanizmusába. E párt- szervezetek eddigi tapaszta­latai közül nagyon tanul­ságos, hogy a vegyes össze­tételű, így a tanyás terü­leteken dolgozó párttagdkat szinte nem is lehetne ösz- szefogni, aktivizálni, moz­gósítani a pártcsoportok nélkül. A csoportok szerve­zésekor azt az elvet követ­ték a pártszervezetek, hogy lehetőleg egy területen — ágazatban, műhelyben, mű­szakban, vagy üzemegy­ségben — dolgozó kommu­nisták kerüljenek egy párt­csoportba. A községi párt- szervezetekben például a pedagógusok és a tanácsi dolgozók alkotnak egy-egy pártcsoportot. Ez ugyanis a fejlődésük során lehetősé­get kínál az önálló párt- szervezet alakítására, ami­re a tiszakécskei tanácsi pártcsoport már példát is szolgáltatott. Az alapszer­vezet taglétszáma egyéb­ként meghaladta a harmin­cat, s ezért a közelmúltban öt pártcsoportot is létre­hoztak. Jelentős szerepet vállal­nak magukra a pártcsopor- tok a párton kívüliekkel való foglalkozásban, a fel- világosító munkában. Szép példáját adják ennek a ti- szaújfalui Tiszatái Tsz-ben, ahol az 56 tagú alapszerve­zet kommunistái hét párt­csoportban tevékenyked­Sokat fejlődött, javult a pártcsoportok munkája a X. kongresszus határoza­tainak végrehajtása során. Az alapszervezeti munka egészéből kiveszik a részü­ket, és nemcsak a tagdíjak beszedésével és a taggyű­lés szervezésével foglalkoz­nak. Ez pedig nem utolsó­sorban annak köszönhető, hogy a vezetőségek szinte kivétel nélkül fontos fel­adatuknak tartják a cső- [ portok munkájának irányí­tását, segítését, az aktivitás, az öntevékenység és a kez­deményezés kibontakozta­tását. Különösen jó tapasz­talatokat mutat fel ilyen vonatkozásban a tiszakécs­kei Vegyszer és az Izsáki Állami Gazdaság pártszer­vezete. Az eddig elmondottak ko­rántsem jelentik, hogy már nincsenek is gondok, hogy már minden rendjén van a pártcsoportok helyének és szerepének megértésében. Járásunk pártszervezetei­nek egy részében például vagy túlságosan leszűkítik, vagy indokolatlanul bővítik a pártcsoportok jogkörét. Előfordul például, hogy a pártcsoport akarja beszá­moltatni a gazdaságvezetőt, holott ez a pártszervezet joga. A pártszervezetek egy részénél vezetőségi ülésen jelölték ki a pártcsoportve- tőket, noha a helyes az lenne, ha vezetőjét a párt­csoport választaná meg. A községi csúcsvezető­ségeknek és a pártbizottsá­goknak viszont az eddiginél nagyobb gondot szükséges fordítaniuk a pártcsoport­vezetők továbbképzésére, aktívaértekezleteken törté­nő felkészítésére és tapasz­talatcserék szervezésére. Annál is inkább, mert az alapszervezeti munka javí­tásának, a pártéleti demok­ratizmus fejlesztésének fon­tos szerepet vállaló lánc­szemei a pártcsoportok. Beszédes tapasztalatok tanúsítják például, hogy ahol a beszámoló taggyűlé­seket megelőzően pártcso­portonként is értékelték a vezetőség beszámolóját, a pártmegbízatások teljesíté­sét, ott rendkívül élénk volt a taggyűlés. Erősödött a párttagság vitatkozó, észre­vételező, javaslattevő ked­ve. Mint ahogyan a párt­csoportok szerepének jelen­tőségéről vall az is, hogy fellendült a pártépítő mun­ka, a kongresszusi határo­zat szellemében terjesztik elő javaslataikat a tagfel­vételre. Épp így, a pártcso­portok aktív közreműködé­se nélkül aligha sikerült volna járásunknak olyan szépen túlteljesítenie a saj­tó-előfizetési tervét. Az elkövetkező idő­ben a községi pártszervek mindenütt napirendre tű- j zik a pártcsoportok munká­jának értékelését és hatá­roznak tevékenységük to­vábbi javításának miként­jéről is. Ezt követően hat helyen a járásban aktíva­értekezletre hívjuk össze a pártcsoportvezetőket, akik­nek vezető pártmunkások tartanak előadásokat a pártcsoport helyéről, szere­péről, a pártéletben és ter­mészetesen az időszerű ten­nivalókról is. Bizonyosra vesszük, hogy ennek hasz­nossága a pártszervezeti munka egészében kamato­zik maid. Horváth Ignác, ' az MSZMP Kecskeméti Jár' Bizottságának első titkára t Önmagához mérten sokat fejlődött, az országos és vidéki átlaghoz képest elmaradott megyénk egészségügyi helyzete A MEGYEI képviselő- csoport legutóbbi, kalocsai ülésén — mint arról rövi­den hírt adtunk — Mada­rász László, a megyei ta­nács elnökhelyettese szá­molt be megyénk egészség- ügyi helyzetéről. A téma sokrétűségét híven tükröző tájékoztató már bevezető mondataiban utalt arra, hogy a jelenlegi helyzetet és fejlődést valósan érté­kelni csak a múlt ismereté­ben lehet. Csak az örökség, a megye mezőgazdasági jel­legéből fakadt egészségügyi elmaradottság — mint ki­indulás — tudomásulvéte­le mellett mérhetjük le tárgyilagosan, milyen ha­talmas fejlődés következett be a megye egészségügyi viszonyaiban — különösen a közelmúlt években. A múltból örökölt elma­radottság fokát mi sem jel­lemzi jobban, mint hogy az említett fejlődés csupán a megyének önmagához mért haladása, mert mind az or­szágos, mind a vidéki álla­potokhoz képest nagyfokú elmaradottságot tükröznek a statisztikai mutatók. Hogy csak a fekvőbeteg-ellátás­nál, a beszámoló első tárgy­körénél maradjunk. Bács- Kiskun megyében még nagymérvű aránytalanság tapasztalható az e téren fel- I merülő egészségügyi szük­séglet és a rendelkezésre ál­ló kapacitás között. Ennek megszüntetése pedig kulcs­kérdés a gyógyító-megelőző ellátásnak. A 10 000 lakosra jutó gyógyintézeti ágyak száma: Országos átlagban 80.9 Országos vidék 67.1 Bács-Kiskun m. átlag 54.4 Holott — ha áttekintjük az utóbbi évek fejlesztési eredményeit, nemcsak azok mértéke szembetűnő, ha­nem hatásuk is a további nagyobb szabású tervek si­keres megvalósításához. Amikor a harmadik ötéves terv időszakában 359-cel növeltük az ágyak számát, ugyanakkor a negyedik, il­letve ötödik ötéves terv lé­nyegesen nagyobb kórház­fejlesztéseinek alapját is megvetettük. Itt elsősorban a kiskunhalasi kórház épí­tésének megkezdésére, va­lamint a kecskeméti új, te­rületi vezető kórház műsza­ki előkészítésére gondolunk. NÉHÁNY kiragadott adat az utóbbi néhány év fejlő­désének szemléltetésére. Kecskeméten: befejeződött a Megyei Kórház tbc-osz- tályának felújítása; átadtak egy 90 ágyas pavilont segy 68 nővért befogadó otthont; 1971-ben helyezték üzembe a 180 ágyas traumatológiai bővítményt. Közben mint súlyos gond: a főépület megerősítése — több éves ütemezésben. Kalocsán: 1965-ben meg­nyílt az új 300 ágyas tbc- osztály; a tervidőszakban készült a kórház modern központi kazántelepe; befe­jeződött két épület rekon­strukciója, s következhet a IV. ötéves tervben az új „B” épület létesítése. Baján: felújították a kór­ház szennyvízderítő-csator- nahálózatát, majd tavaly átadták rendeltetésének a 90 ágyas pavilont, amely­ben végleges otthonra talál a belgyógyászat és lehető­ség nyílott traumatológiai osztály szervezésére. Ez utóbbi osztály fontosságát az is kiemeli, hogy a me­gyében eddig csak egy baleseti sebészet működött Kecskeméten. Általános ta­pasztalat viszont a baleseti sérültek számának növeke­dése; megfigyelések szerint a baleseti beteganyag az általános sebészeti ágyak 30—40 százalékát köti le. KÓRHÁZFEJLESZTÉSI programunk valóra váltása során az a törekvés, hogy Bács-Kiskun megye fekvő­beteg-ellátásáról 3 — széles ellátási körű kórház gon­doskodjék — Kecskemét, Kiskunhalas, Baja — az el­sősorban alapszakmás jel­legű (Kalocsa, Kiskunfél­egyháza) kórházak mellett. Tüdőbeteg-ellátásban a 300 ágyas kalocsai kórház­ra, továbbá a 109 ágyas kecskeméti kórházi osztály­ra támaszkodunk. A tbc- megbetegedések száma az elmúlt 10 év alatt kb a fe­lére, a halálozás kétharma­dára csökkent, s ma már megszűnt népbetegségnek lenni. A felszabadulás előtt ez volt a legpusztítóbb nép­betegség Magyarországon s megyénk területe volt a be­tegség egyik melegágya. A kiragadott példák is érzékeltetik, hogy napja-1 inkban az alapvető fejlesz­tési kérdések kerültek elő­térbe. Ugyanakkor nemcsak új létesítményeket kell létrehozni megyénkben, ha­nem ezekhez ki kell kísér­letezni a hatékony betegel­látáshoz szükséges modern szervezési, működtetési el­veket, megoldásokat. Amel­lett igen komoly munka- erőproblémákkal járnak a hatalmas méretű fejleszté­sek. Ügy kell növelni a létszámot, hogy az fedezze a hálózatfejlesztésből, a szolgáltatások bővítéséből, iíletve az új szolgáltatások szervezéséből adódó szük­ségletet. Úgyszintén meg kell oldani — a jelentős mértékben létszámmal pót­landó munkaidő-csökkentést is. Az eddig Végrehajtott bérrendezés, részleges mun­kaidő-csökkentés, az új ob­jektumok nyújtotta jó munkakörülmények eddig is elősegítik a munkaerő megtartását és fejlesztését. A MÚLTBÓL örökölt nagyfokú elmaradottság, az ellátás iránti hirtelen igény- növekedés, a tanyásmegye- helyzetből következő ne­hézségek következtében je­lenlegi helyzetünket is az elmaradottság jellemzi. S most csak a kórházakról, fekvőbeteg-ellátásról be­széltünk . T.L A hivatás magaslatán Ma már teljes kapacitással dolgozik Kecskeméten a Közép-magyarországi Tejipari Vállalat új üzeme. A gyár a különféle tejtermékek között túrót is készít. A feldolgozási folyamatot Zelenák Ibolya és Kling! József üzemvezető ellenőrzik az egyik, 5000 literes óriáskád mellől. (Pásztor Zoltán felvétele) NAPJAINKBAN számta­lanszor hangoztatjuk és ír­juk le a címben szereplő két szót, amelyet értelmez­ni, részletesen megvilágí­tani bizonyára fölösleges. Az optimumra, a lehetsé­ges legjobbra való törek­vés igénye rejlik a kifeje­zésben, az a követelmény, hogy ki-ki a számára kije­lölt poszton, munkahelyén legalább annyit teljesítsen, termeljen, mint amennyi tőle joggal elvárható. Nincs az életnek olyan területe, amelyre ez ne len­ne alkalmazható, legyen bár szó a gazdasági, vagy a szellemi életről, gyárról üzletről, hivatalról. Most, május küszöbén, az idegenforgalom várható megélénkülésének évadján, a kereskedelemre és a ven­déglátásra apellálunk, őket igyekszünk a címben fog­laltakhoz való felzárkózás­ra mozgósítani. Mindkét ágazatban meg­annyi vetülete van a töké­letesség megközelítésének, a minél többet adni, minél jobbat nyújtani akarásnak. SZÓLJUNK mindenek­előtt a tisztaságról, a rend­ről, amely a jó közérzet, az elégedettség egyik előfelté­tele boltban, étteremben, üdülőhelyen — s még so­rolhatnák, de a lista bőví­téséhez, kiegészítéséhez nincs is különösen élénk fantáziára szükség. S ha már az elsőrendű életszükségleti cikkeket kí­náló ágazatokat érintettük, a legelemibb igény, hogy valóban kínáljanak is. Az áruskála, a cikkválaszték minél teljesebb mértékben kell, hogy ezt a jogos kí­vánalmat szolgálja. Hazai és külföldi turisták, „egy­szerű” hétvégi üdülők és messziről jött világjárók tömege trrd'd majd meg üzleteinkben, ül le a ven­déglőkben, éttermekben. Nem mindegy, hogy meg­kapják-e amit keresnek, s nem közömbös, hogy derűs hangulatban, vagy bosszan­kodva távoznak. Hogy friss, tetszetős, jó minőségű-e az áru, amelyért forintjaikat cserébe adják. AZ SEM mellékes szem­pont, hogyan adják. Mo­solyogva, előzékenyen, mozgékonyán, az asztalnál ülő vendég, vagy a pultnál vásárló kívánságainak ma­radéktalan kielégítésére, tetszésének kivívására tö­rekedve, vagy pedig duz­zogva, kényszeredett arcki­fejezéssel, ímmel-ámmal, ráérősen, azzal a ki nem mondott, de érezhető hely­telen szemlélettel: legyen boldog a „kedves vevő”, hogy egyáltalán szóba ál­lunk vele, hogy kap vala­mit (ha nen} is mindig azt, amire éppen szüksége van). A vendéglátásról még kö­zelebbről szólva: koránt­sem ezüst evőeszközt és meisseni porcelánt igény­lünk mindenütt. De azt sem nézzük, szívesen, ha úgy-ahogy elmosott, rúzs- nyomos vagy dohánymara- dékos poharunkat, a fo­gyasztás után, nem éppen bizalomgerjesztő, olykor tántorgó, és csak elvétve mosakodó „kültagok” sze­dik le asztalunkról, egy sör, vagy kupica kisüsti fejében... TUDJUK, ezek a végle­tek. Mi csupán az arany középutat szeretnék szá- monkérni. A magától ér­tetődően korrekt kiszolgá­lást, a rendet, a higiéniát, a vendég vitathatatlan el­sőbbségét. Végeredmény­ben azt, hogy minél töb­bekről mondhassuk el — olyanokról, akik a „másik fél”, összességében tehát a társadalom érdekében te­vékenykednek — hivatá­suk magaslatán állnak! —a— r A kádóriás peremén

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom