Petőfi Népe, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-29 / 100. szám
1972. április 29, szombat 3. oldal Ma adják át: Uj áruház Kiskunhalason Szombaton délelőtt 10 órakor avatják fel ünnepélyesen és nyitják meg a szövetkezeti tagság és a vásárlók előtt a Kiskunhalas és Vidéke ÁFÉSZ Kiskun Áruházát. Kórházi óvoda Kecskeméten a Bács-Kiskun megyei Kórház ötven - személyes hivatali óvodáját szombaton adják át rendeltetésének. Az új intézményben, amely a kórház anyagi erőforrásai mellett a Kecskeméti Városi Tanács jelentékeny támogatásával jött létre, másfél műszakban négy óvónő és ugyanennyi dajka foglalkozik a gyermekekkel. Kiváló szövetkezet a keceli ÁFÉSZ A fogyasztási szövetkezeti mozgalomban is a napokban kerül sor azoknak a kitüntetéseknek és elismeréseknek az átadására, amelyeket a munkaverseny múlt évi eredményei alapján érdemeltek ki a szövetkezetek. Tegnap délután Brachna János, a MÉSZÖV elnöke ünnepi termelési tanácskozáson adta át a Kiváló szövetkezet kitüntetést a keceli ÁFÉSZ kollektívájának. A SZÖVOSZ és a KPVDSZ elnökségének dicsérő elismerésében részesült a csátaljai és a kerekegyházi ÁFÉSZ, valamint a bajai KISZ Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet. A MÉSZÖV és a KPVDSZ megyei bizottsága elnökségének vándor- zászlaját a mélykúti ÁFÉSZ, vándorserlegét pedig a lajosmizsei ÁFÉSZ és a szabadszállási Takarékszövetkezet, valamint a kiskunhalasi Gagarin Lakásfenntartó Szövetkezet kapta meg. A fentieken kívül megyei dicsérő elismerésben részesült a borotai és császártöltési ÁFÉSZ, a fülöpszál- lási, dunapataji és orgová- nyi takarékszövetkezet, valamint a kiskunfélegyházi Móravárosi KISZ Lakásépítő Szövetkezet, a kecskeméti 3-as számú (lenin- városi) és a 8-as számú (szalagház) lakásfenntartó szövetkezet. Befejeződött a KISZ-titkárok tanfolyama A hét elején hatvanegy KISZ-titkár utazott a bajai KISZ-vezetőképző táborba, ahol egyhetes tanfolyamon vett részt. A KISZ VIII. kongresz- szusának irányelveiről, az ifjúmunkás szekcióülésen elhangzott véleményekről, javaslatokról, az üzemi KISZ-szervezetek további feladatairól, a szocialista munkaverseny szervezéséről és különböző módszertani kérdésekről érdekes, színvonalas előadásokat hallottak a gyárakban, üzemekben működő k alapszervezetek titkárai. A ma befejeződő tanfolyam résztvevői az előadásokat követő konzultációkon megvitatták az ifjúsági szövetség szervezeti életének továbbfejlesztésével kapcsolatos kérdéseket. Az „Öt karika — öt verseny” mozgalom keretében több sportágban bajnokságokat is tartottak az üzemi KISZ-titkárok. T. L. A kertészeti napok előkészületei Szeptember első napjaiban kertészeti napokat rendeznek a megyeszékhelyen. A nagy jelentőségű esemény szervezésére alakult előkészítő bizottság — amely társadalmi szervezetek, tudományos intézetek képviselőiből, s az ország kiváló kertészeti szakembereiből áll — pénteken tartotta első ülését a megyei tanács székházában. A megbeszélésen részt vett dr. Romány Pál, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke. Dr. Glied Károly, a megyei tanács elnökhelyettese köszöntötte a megjelenteket, majd Gádor József, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője méltatta az esemény jelentőségét és ismertette a rendezvény lebonyolításával kapcsolatos elképzeléseket. Az előkészítő bizottság tagjai megállapodtak, hogy az országos jellegű tanácskozást, minden évben megrendezik azonos időszakban Kecskeméten. Mindig a legaktuálisabb termelés- politikai kérdéseket vitatják meg. Az idén az előzetes döntés szerint szeptember 7-én és 8-án lennének a tanácskozások. Első nap együttes ülést tartanának és második nap a témakörök szerinti szekciós tanácskozásokat. Amennyiben igény lesz rá, külön megvitatják a paradicsomtermesztés és -feldolgozás jelenlegi helyzetét. A rendezvényt kertészeti kiállítással kapcsolnák ösz- sze. A kiállítás területét évről évre növelnék és tartalmilag is bővítenék. A vita során számos hasznos javaslat hangzott el, amelyet az előkészítő bizottság további munkája során értékesít. A szervezeti életről tanácskozott a KISZ megyei bizottsága Finn vend igék a megyeszékhelyen A hazánkban tartózkodó finn mezőgazdasági delegáció pénteken a déli órákban Kecskemétre látogatott. A hattagú szakembercsoport vezetője Samuli Suomela professzor, Finnország Mezőgazdasági és Erdészeti Minisztériumának államtitkára. Itt tartózkodásuk során tárgyalásokat folytattak a két ország közötti mezőgazdasági és erdészeti együttműködésről. Az ezzel foglalkozó munkacsoport hasznosan tevékenykedett. A megállapodásokról szóló jegyzőkönyvet pénteken délelőtt írták alá Budapesten a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban. Ezt követően érkeztek a megyeszékhelyre a finn szakemberek. Kecskeméten a városi tanács dísztermében tájékoztatást kaptak a megye élelmiszergazdaságának eredményeiről, majd Bugacra látogattak. Igen fontos és időszerű téma megvitatását tűzte napirendre pénteken délelőtt Kecskeméten a KISZ Bács- Kiskun megyei Bizottsága. A tanácskozás résztvevőit — közöttük Iván István- nét, a megyei pártbizottság párt- és tömegszervezetek osztályának vezetőjét, Havasi Bélát, a KISZ KB szervezési osztályának vezetőjét — üdvözölte Terhe Dezső, a KISZ megyéi bizottságának első titkára megnyitójában. Ezután Bártfai Attila, az ifjúsági szövetség Bács-Kiskun megyei bizottságának titkára egészítette ki a KISZ szervezeti megerősödéséről, belső fegyelméről, valamint a demokratizmus további érvényre juttatása érdekében végzett munkáról szóló írásos jelentést. A vitaindító az eddigi tevékenység önkritikus felülvizsgálatára kényszerű számadásra hívta fel a figyelmet. Elemezte a tisztségviselők tavalyi újjává- iasztásának tapasztalatait, s megállapította, hogy zömében a mozgalmi munkát legalaposabban ismerő fiatalok állnak az irányító posztokon. Ugyanakkor néhány helyen még mindig az a szemlélet érvényesül, hogy „ráér-e valaki KISZ- titkár lenni?” — s nem a rátermettség, a politikai felelősség átérzése határoz. A taggyűlés és vezetőség viszonyát, az ifjúsági szövetség tekintélyét, a döntések demokratizmusát elemző beszámolót élénk vita követte. A megyebi- zottság tagjai ezután az ifjúsági rétegtanácsok munkaprogramját vitatták meg, s többek között egyetértettek abban, hogy elsősorban a mezőgazdasági területeken — a falvakban és a tanyai fiatalok körében — kell erősíteni a szövetség tömegbefolyását. Befejezésül Komáromi Attila, a KISZ megyei bizottságának titkára tájékoztatta a megjelenteket a KISZ megyei végrehajó bizottságának idén végzett munkájáról. H. F. Sok résztvevőre számítanak — A döntőkre ősszel kerül sor Szocialista ieriiádok szellemi vetélkedője Csökkeni a munkacrőmozqús a vasiparkan A vasipar munkaerőhelyzetéről és a munkaerőmozgás tapasztalatairól tárgyalt pénteken a Vasas Szak- szervezet elnöksége. Megállapította, hogy a kohó- és gépipar területén 1,8 százalékkal csökkent a munkáslétszám, a túlórák száma is kevesebb, mint egy évvel korábban, örvendetesen kisebb a munkaerőmozgás is. A szak- és betanított munkásoknál például jelentősen mérséklődött a „vándorlási kedv”. Országszerte megkezdődtek az előkészületek a szocialista brigádok IV. országos tanácskozására. Számos kezdeményezés jelzi, hogy a brigádok igyekeznek a mozgalomban még meglevő formális elemeket mellőzve, tartalmas, reális vállalásokkal gyarapítani saját tudásukat és hatékonyan segíteni a különféle társadalmi akciókat. Az eddigi brigádértekezletek — mint a Szakszervezetek Bács-Kiskun megyei Tanácsa kulturális munkabizottságának, valamennyi munkahely szb-titkárához megküldött levelében olvasható — „azt bizonyítják, hogy a szocialista brigádokban él az Kiváló vállalatok kitüntetése (Folytatás az 1. oldalról) bította az elismerést a kalocsai telep 250 dolgozójának, akik a 243 millió forintos össztermelési értéknek több mint egynegyedét állították elő lakókocsik és speciális közúti járművek készítésével. A kalocsaiak a fővárosi központtal egyenrangúan vették ki a részüket egyebek között az önköltség 15 százalékos csökkentéséből is. Ugyanilyen rangú kitüntetésben részesült a Finomkerámiaipari Művek. A vállalat vezérigazgatója Habuda Ádám pénteken délelőtt felavatta új, kalocsai porcelánfestő részlegüket Az üzemet május 1. tiszteletére adták át rendeltetésének. A Kismotor- és Gépgyár a Kiváló vállalat rangot érte el. Késő délután Baján, az 5. számú gyár kétszáz meghívott dolgozója is megünnepelte az eseményt. A kollektíva tagjai közül hárman vállalati dicsérő oklevelet, száztizenketten pedig pénzjutalmat kaptak. Kiskunhalason dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke adta át a megyei tanács végrehajtó bizottsága és az SZMT elnöksége által adományozott Kiváló vállalat kitüntetést a Kiskunhalasi Építőipari Vállalat dolgozóinak. A vállalat tavaly 18,6 százalékkal nagyobb termelési értéket állított elő, mint 1970-ben, a termelékenység 15,7 százalékos növelése mellett. Kaloccán az útttörőházban a Bács-Kiskun megyei Műanyag- és Gumifeldolgozó Vállalat termelési tanácskozásán dr. Glied Károly, a megyei tanács elnökhelyettese nyújtott át hasonló kitüntetést. Az üzem, különösen az importcikkek pótlásában elért eredményeivel szolgált rá az elismerésre. A Szerszámgépipari Műveket a Minisztertanács és a SZOT vándorzászlajával tüntették ki. Ebből az alkalomból pénteken ünnepséget rendeztek a vállalat kecskeméti gyárában és három dolgozót részesí- j tettek Kiváló dolgozó kitüntetésben, nyolcvanat pedig pénzjutalomban. A Kéziszerszámgyár kecskeméti Reszelőgyára a vállalat üzemek közötti munkaversenyében első helyezést ért el. Elsősorban hatékony készletgazdálkodással és az importanyagok felhasználásának csökkentésével szereztek érdemeket, s ezért Kiváló gyáregység kitüntetésben részesültek. Tegnap bensőséges ünnepség keretében vették át a Kiváló vállalat kitüntetést a kecskeméti MEZŐGÉP Vállalat dolgozói. 1971-ben a vállalatnál 84 munkabrigád 1100 tagja versenyzett. Kitűnő eredmények születtek a műszaki fejlesztésben is, amelynek keretében európai színvonalú terménytároló berendezések gyártását kezdték meg. A vállalat kerekegyházi gyáregysége elnyerte a Kiváló gyáregység címet igény a művelődés, a tájékozódás iránt”. Tapasztalataink szerint a korábbinál is nagyobb érdeklődéssel fogadták azt a hírt, hogy 1972-ben ismét megrendezik a megyében a szocialista brigádok munkahelyi és városi szintű szellemi vetélkedőjét. . A „kiírás” meghatározta a célokat: .Segíteni a brigádokat a „szocialista módon dolgozni, tanulni, élni” jelszó megvalósításában. Remélik, hogy a központi és helyi tennivalók, tervek ismeretében a dolgozók tudatosabban vesznek részt a feladatok megoldásában, az üzemi demokrácia fejlesztésében. Tervszerűbben teljesíthetik vállalásaikat és cselekvő módon magukévá teszik az MSZMP X. kongresszusa. valamint a szak- szervezetek XXII. kongresszusa határozatait. A vetélkedő előkészítése, megrendezése a szakszervezeti tisztségviselőket a brigádmozgalom fokozottabb támogatására, a művelődő munkások nagyobb megbecsülésére serkenti. A vetélkedőn azok a szocialista címért küzdő, vagy azt már elnyert brigádok vehetnek részt, amelyek 4—8 fős fizikai munkát végző dolgozókból álló együttest ki tudnak állítani. A városi szintű vetélkedőkre 1972. augusztus 30-ig kell eljuttatni a nevezést az illetékes szakmaközi művelődési ház igazgatójához. Természetesen addig már meg kell szervezni a munkahelyi döntőket, mert csak a legjobbak vehetnek részt a kecskeméti, kiskunfélegyházi, bajai, kiskunhalasi és kalocsai nemes versengésen. A felkészülés megköny- nyítésére segédanyagot adtak ki. de természetesen a szocialista brigádoknak figyelemmel kell kísérni a politikai, kulturális, gazdasági élet legfontosabb eseményeit. Helyeselhető, hogy az adott munkahely ismerete is fontos követelmény. A vetélkedőket általában a „szakszervezeti napok” keretében rendezik meg. H. N. A tavasz a vissza-vissratérö nyugodt ritmus szerint gondoskodik a természet megújításáról. Az ember otthonával, a hazakkal az asszonyok végzik el ugyanezt a falvakban. Az üzletekben ilyen, ájt megugrik a falfestékek forgalma, s meszelnek Hajóson is. (Pásztor Zuitán felvétele.} Meszelők