Petőfi Népe, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-29 / 100. szám

4. oldal 1972. április 29, szombat Áz összefogás szép példája Kecelen Mozgékonyságuk titka... Lajosmizsén járt az Állami Budapest Táncegyüttes Vízmüvet avatnak áp­rilis 29-én, szombaton Ke­celen. Sok év elképzelései, szándékai válnak ezzel va­lóra; egy kézmozdulat nyomán immár csaknem minden házban friss, egészséges, tiszta ivóvíz buzoghat. Milyen intézke­dések, a lakosság mekko­ra összefogása előzte meg ezt az ünnepi eseményt? — erről ejtettünk szót Lo- gaida Józseffel, a nagyköz­ségi tanács vb-titkárával. — Már 1964-ben meg­született a gondolat: víz­müvet kellene építeni. Ak­koriban — bár a program­terv is elkészült — meg­hiúsult az ötlet, nem kis­mértékben anyagi erőfor­rások hiányában. Néhány évre rá azon­ban ismét sürgették jelö­lő gyűléseken, tanácstagi be­számolókon is a nagyköz­ségi vízmű megvalósítását. Az az egészséges soviniz­mus is lendítő erőként ha­tott, hogy ha jóval kisebb települések lakossága el­érhette ezt a célt, nálunk miért ne lehetne hasonlót csinálni. Nem mintha a vízellátást illetően „mosto­ha gyerekek” lettünk vol­na. Korábban is volt jó ivóvizünk, szép számmal működtek közkútjaink. Az egyik legfőbb ösztönző erő az élet, a fejlődés rendje, a haladás, civilizálódás vá­gya volt. Hiszen a fejlesz­tési tervekben évről évre nagyobb számban szere­pelnek többszintes épüle­tek, s a korszerű vízmű ezek előfeltétele. Három éve bízta meg a tanács a megyei tervező vállalatot a kivitelezési tervek elkészítésével, s a következő évben, 1970-ben megkezdődött a munka. Elkészült a 400 köbméte­res hidroglóbusz és mint­egy 2 kilométer vízvezeték. Ugyanezen év tavaszán lelkes, átfogó társadalmi szervező tevékenység in­dult a vízműtársulat élet- rehívására. Túlzás nélkül állíthatjuk: Kecel „évköny­veiben” jelentősen emléke­zetes dátum 1970. június 7., a vízműtársulás meg­alakulásának napja. Az ér­dekeltek mintegy 60 szá­zaléka (2500-ból 1510) vál­lalta ekkor, hogy önként a tagok sorába lép. Az alap­szabály elfogadása után a belterület minden utcáját érdekeltségi területté nyil­vánították. Egyelőre csu­pán a szilosi peremrész maradt ki a vízművesítés- ből. Az építkezésekre 22 mil­lió forintot szántak, eny- nyit fogadtak el. Egy,-egy belépőre 3 ezer forint jut (ezt 5 évig törlesztik, egyenlő részletekben), ezenkívül fejenként 2 ezer forint értékű társadalmi munka, a szükséges föld­munkák elvégzése, kinek- kinek a portája előtt A nagyközség főbb pontjain (vásártér, piac, te­mető, sportpálya, gépkocsi­parkolóhely, központi park) hat közkút adja majd a vizet. Ennél többre nincs is szükség, hiszen a prog­ram megvalósulása annyit jelent, hogy a belterület­nek jóformán a 99 száza­lékán helyben van a víz. A kivitelező, a Dél-Bács megyei Vízmű Vállalat nemsokára teljes erővel hozzákezdett az építkezés­hez. Tavaly a társulás 7 millió 400 ezer forint OTP- hitelt vett fel, s közmű- fejlesztésről lévén szó, kedvezményes, mindössze 2 százalékos kamatra. így az év végéig újabb két mélyfúrású kút készült el, valamint a gépház és an­nak berendezése, s — ami a legfőbb — 36 kilométer csőhálózat A munka hét ütemét eredetileg 5 évre kívánták elosztani. Ezzel szemben — s ez a tény mindennél szebben beszél — másfél esztendő leforgása alatt a tervezettnél 4 kilométerrel hosszabb távon valósult meg a hálózat. Tehát: ha­marabb, és többet készítet­tek el. A fő munkálatokkal párhuzamosan, már a múlt évben hozzáfogtak a lakó­épületeknek a hálózatba kötéséhez. Jelenleg már 750 házban vízvezeték van. — Hadd kérdezzük meg, hogy a szilosiak mikor jut­nak vízhez? — Több alkalommal, (szá­mos gyűlésen szólaltak már fel, jogos igényeiket han­goztatva. Most januárban a társulat olyan értelmű döntést hozott, hogy az ot­tani lakosság meghallga­tása, a feltételek ismerte­tése után a nagyközség­nek ezen a távolabbi pere­mén is hozzálátnak a szer­vezéshez. A lakosság hoz­zájárulása, a tanács fej­lesztési alapja, s az OVH eddig is élvezett támoga­tása biztosítékul szolgál, hogy ez a terv rövidesen valóra válik. ... Mindeddig csupán a vízmű építésének mozza­natait, adatait sorakoztat­tuk fel. De szólnunk kell az aprólékos, fáradságos és célratörő meggyőzésről, szervezésről is, ami mind­ezt megelőzte. Arról, hogy eleinte bizony nem egy vonakodó, tamáskodó is akadt. A hitetlenséget, a makacsságot azonban a té­nyek csakhamar szétfosz- latták. Ma már 1936 tag­ja van a társulásnak, 2164 „egységgel” (ház, lakás, porta). Külön, terjedelmes fejezetet érdemelne az ed­dig végzett társadalmi munka is amelyben sokan a kívitlmaradók, a nem tagok közül is derekasan részt vettek, segítettek. Minden elismerést megér­demelnek a halasi vízmű vállalat dolgozói is, a terv­szerű, alanos. a — manap­ság meglehetősen ritka — pontos határidőre elvégzett munkájukért. Április utolsó hétköz­napján olyan vízmüvet vesznek birtokukba a ke­cellek, amely vetekedik nem egy járási székhelyé­vel is! Május 1-ét szebben aligha ünnepelhetnék, mint ennek a lakosság javát szolgáló létesítménynek a felavatásával, amelyet szí­vós akarattal, egy ember­ként összefogva, szorgos kezük munkájával és a fontos célra fordított fo­rintjaikkal valósítottak meg. Jóba Tibor 35 ezer hízott liba Megyénk egyik leg­nagyobb libatenyésztő gaz­daságában, a kiskunfélegy­házi Vörös Csillag Ter­melőszövetkezetben az idén 35 ezer libát hizlalnak. A szárnyasokat a baromfi- ipari üzemeknek és az ÁFÉSZ-eknek szállítja a tsz, amely az értékesítés révén számottevő jövede­lemre tesz szert Vasárnap este Lajosmi­zsén, a művelődési házban felgördült a függöny. El­kezdődött az Állami Buda­pest Táncegyüttes műsora. Régi magyar katonatánc és csárdás, legényes, böjti ugróstánc, lassú magyar, cigánytánc, két csikós fer­geteges vetélkedője 'hangos ostordurrogtatással... Nem Nemrégiben egy össze­jövetelen hallottam azt a kívánságot, hogy „szeret­nénk többször látni népi táncosokat a televízió kép­ernyőjén, de még inkább községünk színpadán”. Nos, ha van arra termett együttes, hogy bejárja az egész országot, s eljusson a községekbe is: az Állami Budapest Táncegyüttes ép­pen ilyen. Mozgékonyságuk titka: huszonöt táncos, tizenöt zenész. Kis vidéki színpa- I Az együttes, fennállásá­nak tizenöt éve alatt szá­mos díjat kapott. Több al­kalommal volt övéké a VIT-díj, az 1961-es szicíliai táncfesztiválon egy első díj, majd ugyanott a nem­zetek nagydíja, — az utób­bi a kitüntetett együttesek versenye volt. Két éve Chilében a kritikusok nagydíját nyerték el a tánckategóriában. Mindezt Galaschek Fe­renccel, az együttes művé­szeti titkárával beszélget­ve tudtam meg. — Szinte az egész vilá­got ismerjük már — mond­ja a titkár. — Voltunk Iránban, Irakban, bejártuk Indonéziát; Európának csaknem valamennyi orszá­gát. Ahol még nem vol­tunk az európai országok közül, oda az idén me­gyünk el. Előbb egy fran­cia—spanyol útra, majd pe­dig Jugoszláviába. Szep­temberben a Szovjetunió­ba látogatunk el, eleget téve a művelődésügyi mi­niszterasszony igen meg­tisztelő meghívásának. — A sok külföldi út mellett bizonyára idehaza is sűrűn szerepelnek. — Évente százhúsz elő­is győzöm felsorolni mind. Ki ne ismerné a hangu­latnak, tetszésnek azt a fokát, mikor a tenyerek nem udvariasságból vagy megszokásból verődnek ösz- sze, hanem a ritmus len­dületétől felajzva, lelkesen, szűnni nem akarón! Ilyen sikert aratott Lajosmizsén a Budapest táncegyüttes. dokon éppúgy fel tudnak lépni, mint valamelyik vi­lágváros hatalmas színpa­dán. Műsorszámaik között van, amelyik kis színpadra való, s olyan is, amely az egész tánckart szerepelte­ti. A kis. létszám megha­tározza az együttes jelle­gét. Nincs külön énekka­ruk, s műsoruk némely ré­sze a revü felé hajlik. A kor követelményeinek moz­gékonyságával, műsorainak cselekményésségével, vál­tozatosságával, mindenkép­pen jól megfelel. adást tartunk Magyaror- országon. Legutóbb Eger és Kalocsa környékén vol­tunk, valamint a szolnoki színházban. Tízezer forint tanyai kollégiumra Az együttes a múlt év­ben egészen szoros kapcso­latba került Bács-Kiskun megyével. Megkértem Galaschek Ferencet, erről is mondjon néhány szót. — Szakszervezeti válasz­táson történt... Aznap ír­ta az újság, hogy Bács- Kiskun megyében meghir­dettek egy nemes akciót a tanyai gyerekek támogatá­sára. Gazdasági igazgatónk felállt, és javasolta, hogy tegyünk mi is valamit az ügy érdekében. Soron kö­vetkező előadásunkat ép­pen a kecskeméti Katona József Színházban tartot­tuk — tavaly decemberben — s ennek teljes bevéte­lét ajánlottuk fel a kollé­giumi számlára. Az együt­tes tagjai lelkesedéssel fo­gadták az akciót. — Ügy tudom, nem az első eset az együttes éle­tében. — Hasonló volt az 1970- es árvíz idején is. Akkor a szentesi előadásunk be­vételét ajánlottuk fel a megyének, hogy könnye­sünk a gondokon. — Nyilván nem véletlen ez a segítőkészség... Jó lehet együtt dolgozni az együttessel. — Valóban — mondja a művészeti titkár. — Kitű­nő az együttműködés, a munkamorál. Soha nem fordult még elő nálunk például, hogy külföldi utunk alkalmával valaki ne jött volna haza a cso­portból. Egészen fiatalon kerülnek hozzánk a tán­cosok. Igyekszünk rá­venni őket, hogy közben tanuljanak, érettségizzenek. Sokan egyetemet végeznek közülük. Ügy próbáljuk őket nevelni, hogy ne legyenek problémáik, ha abbahagy­ják a táncolást. Persze nehéz egy színes, sikerek­ben gazdag életszakasz után hirtelen visszatérni a szürkébb mindennapi élet­be. Sosem küldtünk el sen­kit; aki elment, a maga szántából tette, s mivel tanult, könnyen megtalálta a helyét • Nem mindennapi élmény­nyel térhetett haza a kö­zönség. Legtöbbje bizonyá­ra lelkes rajongója lett a táncegyüttesnek s ha leg­közelebb — talán novem­berben — újra találkoz­hatnak vele, zsúfolásig megtelik majd a nagyte­rem. Mert most — sajnos — jó harmadrésze üres volt. Nem akartam ugyan ün­neprontó lenni, de megkér­deztem Mozsár Andrást, a művelődési ház új igaz­gatóját, mi ennek az oka. — Régebben gyakran előfordult, hogy a megígért műsorok elmaradtak, vagy nem voltak kellő színvona­lúak. Néha meg egyenesen zárt ajtókra talált a kö­zönség. Mai műsorunk kez­dete volt a remélhető fel­lendülésnek. Jó lenne, ha újra ideszoknának az em­berek. Lakatos Attila Huszonöt táncos, tizenöt zenész Évente százhúsz előadás idehaza ^Avatás - két csatornára Ritkán egyesíti a sors ilyen szeren­csésen a kellemest a hasznossal, mint ma, ezen az április végi szombat dél­utánon. Tucatnyi munkahely dolgo­zói gyülekeznek most hozzánk ha­sonlóan színes-fé­nyesre dekorált kultúrtermükben, ebédlőjükben, vagy exkluzív vendéglá­tó egységben. Száz­szoros az öröm, büszkeség, mikor így együtt és ösz- szesen vagyunk szem- és fültanúi a kiváló vállalat, él­üzem, s több más­féle kitüntetés át­vételének. Elvégre közös erővel kihar­colt dicsőségünk ez. De igazán elfog­lalhatnák már he­lyüket a drapériát', virágfüzéres pódiu­mon kedves vezető­ink. Szemünkben tetőre hág az izga­lom, fülünkben do­bol a vér. Lábun­kat alig tudjuk fé­ken tartani, hogy ne dübögjön alattunk a türelmetlenségtől. Na, hálistennek, vonulnak már. Ügy ni, komolyan, fenn- költen, mégis csa­ládias közvetlenség­gel. tgy illő ilyen­kor, hiszen a nagy család van együtt. Jaj, de szépen mondja az elnöklő elvtárs a bevezetőt, be érdekesen. Lám, mindenkinek a sze­me rajta csüng, úgy figyel rá. No és a riporter hangjára, amely tompítva is olyan túlfűtötten szól itt a zsebünkben, mar­kunkban, táskánk­ban, térdünk közt szorongatott mini­rádiókból, hogy majd lobot vetünk pusztán ettől is. Folyik már a ma­gyar—román válo­gatott labdarúgó mérkőzés. S így jó ez ilyen ünnepélyes alka­lommal. Ha lúd, le­gyen kövér. Ha él- ■üzemavatás, tegye feledhetetlenné vá­logatottunk szerep­lése ... Amelyről persze még nem le­het tudni ezekben a percekben, hogy végül is olyan hasz­nos és kellemes lesz-e, mint ez a ki­tüntetésosztás. Most még szokat­lan egyidőben két­felé figyelni, de fog ez menni. Modern emberek vagyunk, nem marathatunk le — tiszt&ség ne essék szólván — a majmoktól, „akik” ugyebár lepfteköny- nyűszerrel képesek egyszerre ezer és egy dologra figyel­ni. Igaz viszont, hogy ez a ma­jom túlsó oldala, mert ő meg kon­centrálni nem tud úgy, mint mi. Soká­ig nem is lesz erre alkalmas, úgyhogy rivalizálástól nem kell tartanunk. No, de félre most a tu­dománnyal. Ahol van ni, már az igazgató elvtárs beszél. Fül, el a tás­karádiótól! „.. Vál­lalatunk életében példátlan jelentősé­gű a ::: — hű de recseg ez a kis va­cak rádió! — fo­rintos beruházással épült modern üzemcsarnok...” — Ügy ordít ez a... riporter, hogy mindenki más elné­mul mellette...” De kár volt, de kár volt Lacikám! Ezt nem engedhetjük meg magunknak ..” Hopp, túlhangos a skatulya. Látom, a szaktársak is bütykölik a srófját sutyiban, hogy le­halkítsák. Ebben a sorban ötünknek is van rádiója, s azok­nak a hangja — összeadódva — csak felerősödik. Ahá, figyeljük csak ina?.an*ó elv- társat! „Nem jel­lemző ez azonban.. egységünkre, mert a november 7-re tervezett étkezde- beindítás a mai na­pig sem történt meg" — Me­gint túlkiabálja a riporter: „Csak to­logatják, tologatják azt a labdát, ahe­lyett, hogy...." De miért vág olyan szigorú képet az elnöki asztalnál az szb-titkár? Ni, még a fejét is fél­rehajtja, még talán előre is dűli a kö­zönség felé. Ja igen, az első sorokban is szólnak a zsebrá­diók. Észbekap, visszaegyenesedik. Rém készségesen néz föl a szónokra. Annál is inkább, mivel szakmába vágó, igazán szak­szervezetis a mon­danivaló: „.. .A végzett munka sze­rinti bérezés elvét törekedtünk ér­vényre juttatni.. ” — Jó, a folytatást körülbelül ismeri, inkább fülel hát ve­lünk együtt a több tucatnyi dobozból zörgő-zümmögő pa­naszra: „De miért Sanyinak passzol­tad, Ferikém? Nem láttam, hogy Pista tőled öt méterre lö­vésre éhesen vár? .. Miért? Vedd már észre, hogy Sanyit ma hiába eteted a legjobb labdák­kal! ...” Most azonban a padsorok hallgató­sága egyöntetűen az előadóra füg­geszti tekintetét, kollektíván hegye­zi fülét: „Köteles­ségünk tájékoztatni az elvtársakat, hogy erre az évre 5,3 százalékos bérszín­vonal-emelés jóvá­hagyását kértük, felsőbb szervünktől, azonban..." Amilyen fülsike­títőt süvítenek a ka­zetták, olyan der­medt csend. Még az előadóban is bent szorult a szó ... „Nem adta meal Nem adta meg! Hát ha ez nem volt ti­zenegyes ... Elné­zést, kedves hallga­tóim, de a riporter is ember. önök csak gondolhatják, mit nyeltem én most le,.." Jó most átkap­csolni az igazgató elvtárs beszámoló­jára. Legalább le- vezetődik a bosz- szankodás sokkja. Már úgyis a végén jár; „ ... negyedévi eredményünkről pontosan beszámol­ni még nem tu­dunk, de az előzetes számítások szerint sikeresen zá ...” Mindent elsöprő hangorkán tombol a zsebekben, tás­kákban. ka’situjjak- ban: „Cicái! Góóól! Megvan! Na, ez kell!” Most már jöhet a kitüntetés átadása is. Tóth István

Next

/
Oldalképek
Tartalom