Petőfi Népe, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-23 / 95. szám

4. oldal

1972. április 23, vasárnap

13. A TAXI ELAKAD

Fél kilométer után az út derékszögben ágazik kétfelé. Annak az útnak az egyenes folytatása, amelyen ők jöttek, már a Ha- jagos-tanya bejáró útja. De ezt csak akkor veszik észre, miután ráhajtottak. — Engedj oda, — mondja Zoli, majd én megfordulok. — Robi átadja a helyet, amaz hátramenetbe kapcsol, de túl hamar veszi a fordulót, a hátsó kerekek lecsúsznak a krumpliföld homokjába, s a motor nyomban le is fullad. Zoli kiszáll, káromkodik.

Most Robi próbálkozik, jókora gázt ad, de csak a kerekek kaparják el magukat, a kipufogóból áramló gáz fodrokat rajzol a homokba. A kocsi már az alvázon fekszik, amikor Robi is kiszáll. — Ez így nem megy. Lapát kell. Én vagyok a sofőr, te az utas. Menj be a tanyába, kérj lapátot...

De Zoli nem a tanya, hanem a csomagtartó felé indul. Felhajtja a tetőt, tenyerét a sofőr orrlika elé teszi. Ránéz Robira, ezt mondja: — Te, ez már nem él. — A másik nem válaszol, beül a volán mögé. Rágyújt. Zoli újból megnézi a sofőrt. Keze hozzáér a bőréhez. Hideg ... Megborzong. Megpróbál a fejéhez hajolni, meghallgatni, hogy léleg- zik-e. De nem fér oda ... Most már meggyőződött róla, hogy a sofőr nem él. Halott. Zűrt nem csinál, ha idejön valaki.. i

— Menj már, ne nézegesd ! — türelmetlenkedik Robi. — Zoli elmegy a tanya felé, ezalatt társa megtalálja a sofőr naptáros óráját, megörül neki, akkor még nem tudja, hogy olcsó, ötköves, pár száz forintos tömegárucikk, zakója zsebéből összeszedi a tía- húsz forintosokat. Közönynyel állapítja meg, nincs még kétszáz sem, de ha ezer volna, az sem tétéi ahhoz képest, ami rövidesen a birtokukban lesz. Csak ezt a tragacsot kell innen kiráncigálni... Lecsapja a fedelet és rázárja.

Eltelik jó öt perc, amikor Zoli feltűnik a tompított fényben egy magas, szikár öregemberrel. Mindkettőjüknél egy-egy lapát. Az öreg akkurátusán magyarázza, hogy ki kell ásni a kerekek előtt is, meg mögött is. Ügy is csinálják ... Amikor ez megvan, Robi indít, de a kerekek megint csak kaparnak, s úgy látszik, a feneketlen homokban a kocsi mindenestül el tudná ásni magát. — Ez traktor nélkül nem megy — mondja Robi. — Az Breg magyarázza, hogy két

kilométernél nincs mesz- szebb a Platter-telep, ott éjszakai műszak is van, de traktorai vannak a szövetkezetnek is. Robi türelmetlenül legyint: messze van. S hozzáteszi, jobb lenne a ló. — Van itt a Bódog Istvánnak két jó lova

— mondja az öreg. — Milyen messze van a tanyája?

— Nem több az, mint egy kilométer. — De a fiú erre is csak legyint. Ekkor az öreg paraszt megköázörüli a torkát. — Hát éppen nekem is van egy lovam, megpróbálhatjuk. — Vezesse ki bátyám! Elmegy, nemsoká jön vissza a lóval. Hoz kötelet és hámfát is. Rákötözik az első lökhárítóra, az öreg biztatja a lovat, az erőlködik, Robi gázzal segítené, de csak pár centit rándul a kocsi, s nem mozdul tovább.

— Idefigyeljenek a fiatalurak! — így az öreg Hajagos János. — Azt mondom én, nem kéne ide, csak pár erős ember. Megfogná és kitenné. — Jó, de hol vannak az emberek? — Van nekem is két erős fiam. Az egyik most szerelt le a katonaságtól. De a másik is meg tudja fogni... — Hívja ki őket.

— Az öreg vezeti a lovat, menetközben Robi a kezébe nyom két húszast.

Eltelik negyedóra is, mire az öreg Hajagos két fiával visszatér. Dorongokat hoznak meg rőzsekévéket. Hátul, a csomagtartónál alátámasztanak, a nagyobbik Hajagos fiú, oldalt a keréknél fogja meg. Zoli ekkor átmegy a túlsó oldalra, a fiút ismeri, amikor az még kocsis volt és télen hordozta őt is, meg a többi tanyasi lurkót is az iskolába. Kellemetlen volna, ha felismerné és kérdezgetné, mit keresnek errefelé.

Robi elől, a vezetőülésben, a gázzal dolgozik, a kocsi hátulja megemelkedik, érzi a jótékony taszítást, a kocsi meglódul és kiugrik az útra. Robi kiszáll, a nagyobbik Hajagos fiúnak is ad 40 forintot. Zoli beül, elmennek a tanyaudvarig, ott fordulnak meg. Azt már nem hallják, amikor az ifjabb Hajagos János ezt mondja az apjának: — Nem lopták ezek ezt a kocsit? — Taxit? Kockás vót az ódala. — Tudja a fene...

Másfél óra biztosan eltelt a kiemeléssel. Robi ideges, várják őket a nők, már az is lehet, hogy lemondtak róluk. Zoli tűnődik, hogy ez meglehet. — Micsoda életünk lesz ott kint. Nyugaton! — ütögeti a kormányt Robi, amíg Zoli külön kérésére behajt egy. hosszú, egyenes fasor-1

ba. Zoli kocsikázn: akar, csak úgy, passzióból. De Robi azt mondja, sietni kell, a határ messze van és még virradat előtt oda kell érni.

Amíg kiérnek a kövesút- ra, Zoli elmondja: — Te szállsz ki, azt mondod, hogy állami kocsival vagyunk, Orgoványról jövünk, egy üzenetet hozunk. Azt, hogy meghalt az Aranka nagymamája. És hogy vigyük el őt, de ha akar, az anyja is vele jöhet. Ha Béla bácsi belegyezik, oké. Ha nem, meg kell kötözni és be a pincébe.

Róbert bólogat: nem rossz, nem rossz. Zoli lehunyja a szemét, álmodozik. Mert ez a terv nem más, mint egy álom. Légvár. De ő valóságosnak hiszi. Persze Izsák után kiderül, hogy másfelé mennek. Tiltakoznak majd ... Akkor majd „előveszi” bandát. Jönnek mögöttük kocsival. Meg előttük is halad egy csapat...

De ebbe már Robit nem avatja be. Hadd legyen ő is meglepődve.

Kiss Béláékhoz akkor este szállítottak tüzelőt, eléggé elfáradtak a cipekedés- ben, majdnem 11 óra volt, mire ágyba kerültek, mindjárt el is aludtak. Így nem hallhatják, hogy autó áll meg a tanya ablaka alatt, azt sem, hogy bőgetik a motort.

Zol ezt mondja: — Menjünk el Üjszásziékhoz, hátha ott vannak, tévét nézni.

— Visszamennek a faluba, megállnak az Űjszásziék háza előtt. Robi zörget, fiatalasszony jön elő. — Kisséket keressük, akik ott a vasúton túl laknak. — Az asszony, kis gúnnyal a hangjában: — Ha tudja, hogy hol laknak, mi az ördögnek zavarnak bennünket éjnek idején! — Robi mentegetőzik, hogy üzéneti Orgoványról, satöbbi, meg- hogy Kissék egyik ismerőse ül a kocsiban. Az asz- szony kiváncsi lesz, benéz a kocsi ablakán, megismeri a fiút. Te vagy az, Zoli?

— kérdi, de az csak hüm- mög valamit. Űjszásziné aztán megmondja, hogy Arankáék nem jártak itt, biztos, hogy odahaza alusznak.

Visszamennek. Robi a csukott veranda mellé áll, túráztatja a motort, kürtői egy-két rövidet. Végre az ablakban kis világosság támad, megnyílik a bejárati ajtón az apró ablak, s

a nyílásban megjelenik Béla bácsi feje. Robi mondja a szöveget, de Kiss Béla arcára kiül a gyanakvás. — Ki volt az, aki átadta az üzenetet? — Robi nem jön zavarba. — Süttöli Imre. — Csakugyan van egy ilyen nevű orgoványi ismerőse. De Béla bácsi kijelenti, hogy ő nem ismeri. „Csak kinyitná már az ajtót végre” — türelmetlenkedik Robi magában, s először moccan meg benne a gyanú, hogy semmi sincs előkészítve és ő belemászott. De amikor az öreg mögött megjelenik az asszony feje, új reménység lobban tudatában, s kezdi elölről a mesét. — De az asszony még jobban kételkedik, és még szemrehányást is tesz, hogy miért zavarják őket ilyesmivel, mikor tegnap járt Orgoványon, és semmi baja nem volt az édesanyjának. — Róbert nyeli a nyálat, de egyúttal a torka is kiszárad, s indulatosan odaszól a kocsi felé: — Gyere már elő Zoli, mondj te is valamit. — Kisséknek pedig: — Van egy utasom, maguk is biztosan jól ismerik. Az öreg, aki továbbra is elől áll, oldalvást kipillant, de csak egv bizonytalan árnyékot lát előlebegni a fal mellett.

Zoli nem szól, csak nagyon halkan köszön, de a bentiek meg sem hallják.

Kiss Béla ráförmed Robira: — Mutassanak igazolványt, ha tényleg azok, akiknek mondják magukat!

— Robi a kocsi felé ugrik:

— Hozom máris. — Keresné a sofőr igazolványait, de az asszony haragosan kiszól: — Nem kell ide semmi igazolás, hagyjanak minket magunkra. Ha igaz a dolog, majd kapunk reggel értesítést. — Az öreg elhátrál, félig már be is hajtják az ablakot. Robi elnézést kér, köszön és a kocsihoz somfordái.

A 14. részt kedden közül- jiik. Címe: A Dunántúl felé.

Száz könyv egy kollégiumnak

Nagy csomagot hozott a posta a Hazafias Népfronthoz. A csomagban száz ifjúsági könyv — Bodor Tibor ajándéka a tanyasi gyerekeknek. A Madách Színház művészét erős szálak fűzik Bács-Kiskun megyéhez. Megkértük, meséljen róla.

— Kiskunhalason születtem ott jártam gimnáziumba. Diákkoromban nem sokat jelentett nekem a szülőföld. Érzékeny voltam a kultúrára, és a környezetemben csak a poha- razgatás meg a kártya volt divatban.

— Katolikus pap aikar- tam lenni. Felvettek Pécsett a cisztercita rendházba — s egy hónap után ott is kellett hagynom, egy „nyelvbotlás” miatt. Ekkor jelentkeztem színésznek.

— A színi pálya iránti vonzalom még gyerekkoromban kezdődött, ötéves voltam, mikor nagyapám — aki kitűnő memóriával rendelkezett — elmondta nekem a Toldi-trilógiát.

Kertészeti tanfolyam

A Kertészeti Egyetem munkaközössége és kecskeméti főiskolai kara, valamint a Zöldségtermesztési Kutató Intézet szervezésében Kecskemétien megnyílt kertészeti tanfolyam április 25-én, kedden délután előadással és gyakorlati bemutatóval egybekötött foglalkozást tart. A főiskolai kar klubtermében dr. Balázs Sándor kandidátus, a Zöldségtermesztési Kutató Intézet igazgatója a zöldségtermesztés időszerű tennivalóit ismerteti a tanfolyam hallgatóival.

Apám igen neheztelt rám, mikor megtudta, hogy felvettek színésznek. Azt írta: „Édes fiam nem ismerlek többé. Kiskunhalasnak határát se lépd át ezután. Később megbékélt. Egyszer csak ott láttam a színházban. Egy évig spórolt, megvett egyedül egy egész páholyt, hogy zavartalanul nézhessen.

— Jó idő eltelt, míg újra „felfedeztem” a szülőföldemet. Az embernek el kell érnie egy bizonyos életkort, míg ráébredt, hogy mit is jelent számára. Egyszer autóval utaztam a megyében és láttam a kis parasztgyerekeket, amint gyalog mentek az iskolába. Elgondolkoztam: öt ven év után sem változott volna a tanyai gyerekek élete?

— Tavaly örömmel értesültem róla, hogy az egész megye — talán még az ország egy része is — megmozdult, hogy segítsen a tanyasiakon. Én az ilyen munkában bármikor segítek. Emlékszem a régi kun emberekre: nehezen mozdíthatók, de ha már mozdultak, akkor becsületesen kun makacssággal elvégzik munkájukat.

— Nem tekintem áldozatnak a könyvajándékozást. Bár minden értelmiségi .ajándékozna legalább kettőt! A fiataloknak minden segítséget, lehetőséget meg kell adnunk. Bennük látom a megye kulturális kiteljesedését.

— Szeretnék eljutni minél több községbe, iskolába. Nagy örömet jelentett számomra, mikor egy hatvanhét éves néni elérzéke- nyülve mondta, hogy „máskor is jöjjön el hozzánk, művész úr”. Életében először látott színészt ilyen közelről.

— Másik tervem, hogy a megye középiskoláiban „rendhagyó” irodalomórákat tartók. Szeretném felvonultatni a magyar irodalom klasszikusait a diákoknak.

— Négyezer község van az országban — ebből ezerkettőszázharmincnyolc- ban nem jártam még. Hatvanéves koromig jó lenne mindenhová elmenni.

L. A.

A mozgalom kezdete óta...

M agy Illésné megyénk tanyavilágának egyik küldötte lesz a népfrontkongresszuson. A kecskeméti Törekvés Tsz- ben dolgozik, amelynek férjével együtt 1951 óta tagja. Párja brigádvezető. Kezdettől itt laknak a határban. Ami napról napra más arculatú, mint a pusztáról alkotott hagyományos kép. A szövetkezeti központ — irodaházával, műhelyeivel, gépregimentjével nyüzsgő kis iparüzem. A bekötőút másik oldalán 21 új, s egy régebbi családi házból álló tanyaközpont. Másik sorban újabb négy lakóház épül, s a harmadik sorba tervezett emeletes házra is folyik a jelentkezés.

Év végére csak itt laknak vagy százan. A Törekvés 12 km hosszú és 7 km széles birodalmát mintegy 170 család — nagyjából tehát ennyi tanyában — lakja.

Az itteni, hivatalos ne;

vén talfái tanyai népfrontcsoport tagja Nagy Illésné, s egyben a városi bizottságé is.

— Mióta tevékenykedik a népfrontmozgalomban?

Töri egy kicsit a fejét, aztán mosolyogva vágja rá.

— A mozgalom kezdete óta ... Mint tanácstag is a negyedik ciklusban járok. Nőtanácsban, nőbizottságban szintén eleitől fogva benne vagyok. Nem is tudnám különválasztani, hogy ezt mint népfrontaktivista végzem, amazt mint tanácstag intézem.

Több mint két évtizede élnek a pusztán. Vajon miben merül itt ki a közéleti szereplés? Milyen „látható” jelei vannak munkájának?

Elnéző derű ül ki barátságos arcára, nagv figyelő szemére, ahogy felnéz a kezében tartott noteszből. Most éppen a tsz telefon- központjában ügyel, s jegyzi a hívásokat, üzeneteket.

— Nagy dolgok nem történnek a tanyán, de számunkra, akik itt lakunk, mégis jelentősek. Jó, hogy van már buszváró, bekötőút, a kis boltnak is örültünk ... Ezek létrejötténél közreműködtem ... De ami nem látszik meg: a rengeteg egyéni probléma. Egyenként és látszólag kis ügyek, de mégis: ezek a tanyai emberek mindennapjaiban merülnek fel, s ha nem segítenénk megoldani őket, nem menne úgy a munka, baj lenne a közérzettel. Az idős emberek adóügyei, családi problémák, építkezéssel kapcsolatos tennivalók — sok-sok más dolog intézésében kérik a tanácsot, közbenjárást. Általában, amikben „el kell járni”, s a pusztai emberek még nehezen igazodnak el. Mert esetleg a hivatalokban is máshogy szólnak velük még ma is, mint elvárnánk.

— Különös ügyek is vannak. Évekig húzódott

például a beteg, idős Szabó-házaspáré. Egy tanyaszomszédjuk rosszindulatúan „elzárta előlük a mezsgyét”, amelyen át addig a buszmegállót megközelítették. Szegény öregek jó 3 kilométeres kerü- lőutat voltak kénytelenek tenni emiatt, mikor be-be- utaztak például az SZTK- ba. Mire elintéződött a „mezsgyeügy”, az öregek beköltöztek Kecskemétre. De legalább utódaik nem érzik már az akadékoskodás terhét.

|^| ialatt minderről be■ ® szélgetünk, többször kell kisietnie Nagy Illésné- nek a telefonhoz. Most is. Megy jó kedvvel, s mint jól tájékozott ember beszél, informál, jegyzetel: Igen ... egy mázsa búza előállítása ... Ha meglátom, szólok neki azonnal.”

Máris iparkodik vissza a csendes pártirodába, ahol a kis társalgóasztal mellett üldögélünk.

Kérdezősködöm a családról is. Azzal az inkább ösztönös szándékkal, hogy jut-e erre a kis közösségre is idő, annyi és oly sok