Petőfi Népe, 1972. március (27. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-08 / 57. szám

2. oldal 1972. március 8. szerda Waldheim Namíbiában tájékozódik FOKVÁROS (MTI) Kurt Waldheim ENSZ- főtitkár kedden Fokváros­ból Namíbiába utazott, hogy a helyszínen győződ­jék meg az ENSZ többszö­ri felhívása és a haladó közvélemény tiltakozása ellenére még mindig pre­toriai megszállás alatt le­vő délnyugat-afrikai terü­leteiken uralkodó állapo­tokról. Hírek szerint Na­míbiában az utóbbi idő­ben különösen feszültté vált a helyzet. Nemrég 13 000 munkás szrtájkba lé­pett és a sztrájk következ­tében kihirdették a rendkí­vüli állapotot. Waldheim hétfőn érke­zett Bécsből Fokvárosba. Megérkezése után 45 per­ces tanácskozást tartott John Vorster köztársasági elnökkel. Az ENSZ-főtitkárt meg­érkezésekor Fokvárosban tüntető diákok fogadták, akik a dél-afrikai rezsim fajüldöző politikája ellen tiltakoztak. (AFP, Reuter) Az éjszaka rablólovagjai Elnökválasztási előfutamok WASHINGTON (MTI) Június 20 -ig bezárólag az USA 33 államában ren­deznék próbaválasztást, A próbaválasztásokon a republikánus kormánypárti illetve demokratapárti vagy független, ellenzéki jelöl­tek nem egymással mérik össze erejüket, hanem sa­ját pórtbeli riválisaikkal. Ily módon a két vezető párt érdemi erőviszonyai­ról a próbaválasztások csak annyiban nyújtanak köz­vetett értékelési lehetősé­get, hogy milyen eredmé­nyéket érnek el a Nixon- kormány politikájával — pl. a vietnami háború kér­désében — élesén szem­ben álló jelöltek. A próba választások ered­ményei jelentősen befo­lyásolhatják ugyan a pár­tok elnőkjelölő konvenció­Négy hónapja tart a Mars megfigyelése MOSZKVA Negyedik hónapja kering a „vörös bolygó” körül a Mars—2 és Mars—3 szov­jet automata űrállomás. Az azóta eltelt időszakban több mint 230 alkalommal létesítettek velük rádió­kapcsolatot, a földi köz­ponthoz nagy mennyiségű tudományos anyag érke­zett, amelyek feldolgozása elősegíti a szomszéd boly­gó viszonyainak alaposabb megismerését. Az űrállomásokon elhe­lyezet kamerák közelről — 1200—1500 kilométer — és távolról — 15 500 és 150 ezer — kilométer távolság­ból egyaránt felvételeket készítettek a Mars felszí­néről. Bár a kísérleti kez­deti szakaszában a bolygó felett dühöngő porvihar miatt kedvezőtlenek vol­tak a vételi viszonyok, a kamerák által sugárzott képek rendkívül érdekesek és sokoldalú tanulmányo­zásra ádnak lehetőséget. A Mars felszínének je­lenlegi megfigyelése más típusú, fototelevíziós beren­dezésékkel történik, ezek ugyanis lehetővé teszik, hogy az égitest mellett el­haladó űrállomásról a bolygó teljes látható fel­színét egyszerre fényképez­zék. Ez a berendezés a pa- norámnkameránál tízszerte gyorsabban „írja le a ké­pet”, amelynek minősége így sokkal jobb, és lehe­tővé válik, hogy a tároló és a továbbító berendezést egy rendszeren belül he­lyezzék el. A Mars—3 fe­délzetén levő fototelevízi- ós berendezéseket több al­kalommal felhasználták a holdfelszín tanulmányo­zásakor. it, de nem döntik el ki­menetelüket. Ami a re­publikánus kormánypártot illeti, Nixon elnök újraje- lölését már most elintézett ügynek tékintik, amelyen csak — mint mondják —* előre nem látható kataszt­rófa változtathat. A szokatlanul nagy, mintegy tucatnyi pályázó­val benépesített demokra­tapárti mezőnyben azonban még meglepetéseket hoz­hatnak az előfutamok. Amerikai szakértők sze­rint, ha a legesélyesebb: Muskie-nák nem sikerül | megszereznie a demokrata­párti szavazatoknak leg­alább 50 százalékát, ak­kor Ismét nyílttá válik a küzdelem pártbeli riváli­saival és az elnökjelölő konvención kialakulhat olyan holtpont, amely meg­lepetéseiket hozhat. Erre számítva számos megfigye­lő változatlanul Edward Kennedyt tekinti lehetsé­ges, pályán kívüli befutó­nak. A gyűlés nem maradt titokban, résztvevői való­színűleg nem is akarták, hogy titokban maradjon. Hiszen módszereik min­dig is azok voltak, hogy minél többet hallassanak magukról, hogy mindig nagyobbnak és többnek, félelmetesebbnek és jelen­tősebbnek látsszanak, mint amilyenek valójá­ban. A gyűlést egy Milipilla nevű nagybirtokon tartot­ták. éjszaka, összesen 33 politikus vett részt rajta, a „haza és szabadság” ne­vű szélsőjobboldali szer­vezet vezetőin kívül saj­nos, parlamenti pártok — a kereszténydemokrata párt és a nemzeti párt — néhány különösen jobbol­dalt álló vezetője is. És nem is burkolták valami­lyen ködfátyolba tervü­ket: nyíltan kimondták, hogy fasiszta mozgalom megalapítása volt a cél­juk. Chilében történt mind­ez, a vasárnapról hétfőre virradó éjszakán. Abban a Chilében, ahol törvényes parlamenti eszközökkel, demokratikus választáso­kon a nép. a szavazópol­gárok többségének aka­ratából került hatalomra dr. Salvador Allende, a népfront jelöltje. Allende elnök megvá­lasztása idején rendkívül sűrűn szerepelt a világ­sajtóban. Érdekes személy az eredetileg orvosi dip­lomával rendelkező felvi­lágosult, marxista világ­nézetet valló, a hatvanas éveinek eleién levő poli­tikus. aki háromszor kí­sérelte meg — és har­madszorra sikerrel, hogy a chilei nép elnöke le­gyen. Az akkoriban oly sok sajtóorgánumban napvi­lágot látott nyilatkozatai-- ban visszatérő motívum Volt: el akarja érni, hogy Chilében minden gyerek legalább fél liter tejhez jusson naponta. A chilei népfrontkormány ezt el is érte azóta és sok minden egyebet is elért. Földet osztott, államosított, bele­kezdett egy nagyszabású progresszív átalakítási fo­lyamatba, amelynek cél­ja, hogy Chile független és szabad ország legyen. Független és szabad mind a külföldi nagytőke járó­szalagjától, mind a hazai latifundiumok és gyárak urainak befolyásától. Az éjszaka rablólovag­jai Chilében nemcsak most. vasárnap éjjel és nemcsak a Milipilla nevű nagybirtokon gyülekeztek. Befolyásos szövetségeseik vannak parlamenten be­lül és kívül. Az ország határain belül és kívül! Nagy gazdasági hatalom­mal rendelkező trösztök, monopóliumok. E vállal­kozások urait egyáltalán nem érdekli, hogy a sze­gény chilei gyerekek napi fél liter ingyen tejhez — és szebb, szabadabb, em­beribb jövőhöz — jussa­nak. Csak a maguk ha­talmas profitja érdekli őket, amelyet Chile népi egységkormánya veszé­lyeztet, Ezért veszélyezte­tik ők a chilei népi egy- ségkormány létét. Éjszaka és nappal, le­gális és illegális eszkö­zökkel egyaránt. Chile népe és népi kormánya azonban, új országépítő munkája részeként, meg­tanulta a reakció ellepi védekezést is. Bizonyság rá, hogy a fasiszta gyűlés hírére tüs­tént megmozdultak a kor­mányt támogató erők. A chilei szakszervezetek vá­lasza például az. hogy az elnök mellé áll a parla­menttel szemben. A jobb- oldal ugyanis korlátozni akarja az elnök és a kor­mány jogait, az államosí­tások miatt. Ezért a hét végén a chilei szakszer­vezetek tömegtüntetések­kel kívánják támogatni Salvador Allende elnököt és kormányát az ellenzék által javasolt alkotmány- módosítás ellen foytatott harcában. Anglia önmagát hazudtolja meg Az egyiptomi fővárosban megütközést keltett a Daily Express című londoni lap közleménye, amely szerint Izrael két tengeralattjáró megvásárlásáról tárgyal Nagy-Britanniával. Ez a fejlemény azt jelentené, hogy a brit kormány fel­függeszti az Izraelbe irá­nyuló fegyverszállításokra érvényes embargót. Elűzték a támadókat Sikeres légi csata a Phantomokkal Kairói vélemények sze­rint egyáltalán nem nevez­hető megnyugtatónak a brit külügyminisztériumnak az a nyilatkozata, hogy sem megerősíteni, sem megcá­folni nem tudia a Daily Express értesülését. „A diplomácia nyelvén ez azt jelenti, hogy a hír igaz” — állapítja meg az A1 Akhbar Megértjük, hogy Ameri­ka állig felfegyverzi Izraelt, mivel Izrael nem egyéb, mint egy amerikai támasz- j pont a Közel-Keleten — j folytatódik a kommentár. ! — De több okból is érthe­Németh Károly cikke a Pravdában Az S2KP Központi Bi­zottságának lapja, a Prav­da, keddi számában közöl­te Németh Károlynak, az MSZMP Politikai Bizottsá­ga tagjának, a budapesti pártbizottság első titkárá­nak cikkét arról, hogyan vesznek részt a főváros kommunistái az MSZMP X. kongresszusa által kitűzött gazdasági feladatok végre­hajtásában. Párdi Imre Prágába utazott Párdi Imre. az Országos Tervhivatal elnöke kedden Prágába utazott, hogy a magyar—csehszlovák gaz­dasági együttműködés idő­szerű kérdéseiről tárgyal­jon. Felvették az EAK-ot A kőolajexportáló arab országok szervezetének (OAPEC) Kuwaitban tar­tott értekezlete az EAK-ot, Szíriát és Irakot tagjainak sorába választotta. Az OAPEC legközelebbi érte­kezletére május 6-án kerül sor. Nem sokat vitatkozhattak Nixon amerikai elnök hétfőn este váratlanul fo­gadta a tajvani nagyköve­tet. A találkozó mindössze 15 percig tartott. Megfigye­lők szerint ismét a Nixon pekingi tárgyalásairól ki­adott kínai—amerikai köz­leménynek Tajvanra vo­natkozó részéről volt szó. Japán közeledés A japán kormány úgy döntött, hogy daccai fő­konzulátusát nagykövetségi szintre emeli. Japán feb­ruárban ismerte el a Bang- la Desh Népi Köztársasá­got. Ugyancsak nagykövet­séget létesítenek a Mongol Népköztársaság fővárosá­ban, Ulánbátorban. A ja­pán—mongol diplomáciai kapcsolatokat február 19-én Vették fel. A svájci óra védekezik A svájci óragyártó ipar a ugat-európai tőkés orszá­'k óragyáraival az eddigi- 'él Szorosabb kapcsolatot indékozik teremteni a ja- j pán, amerikai és szovjet' verseny ellensúlyozására.! Az amerikai légierő hét­főn hét hullámban támad­ta meg a VDK területét. A bombázókat a légvéde­lem vadászgépei végül ki­űzték az országból. A de­mokratikus Vietnam elleni amerikai légitámadások Nixon amerikai elnök pe­kingi látogatását követően, múlt szerda óta naponta ismétlődnek. A hétfői ter­rortámadásokban összesen mintegy 25 Phantom gép vett részt. Az amerikai Phantomok és & VDK MÍG vadász­gépei között a salgoni ame­rikai parancsnokság közle­ménye szerint légi csata bontakozott ki, amelynek során mindkét részről le­vegő-levegő rakétát lőttek ki. A dél-vietnami hadi­helyzetről kiadott szűk­szavú saigoni hivatalos közleményekből kitűnik, hogy héttőn a népi erők tüzérsége az ország észa­ki részében, a demílitarl- zált övezet közelében a kormánycsapatok több tü­zérségi támaszpontját tá­madta a rakétákkal és ha­gyományos löv egekkel. , tetten, hogyan versenyezhet j Nagy-Britannia Amerikával ! Izrael felfegyverzésében, j Ugyanaz a Nagy-Britannia, amely a közel-keleti válság békés rendezésére vonatko­zó 242. számú biztonsági ta­nácsi határozat szerzője volt... S Douglas-Home külügyminiszter legutóbbi kairói látogatása során tá­mogatásáról biztosította a közel-keleti válság rende­zése érdekében kifejtett egyiptomi erőfeszítéseket. Douglas-Home most izraeli látogatásra készül, ezt meg­előzően röppent fel a ten­geralattjárókról szóló hír. Többet nyertek a réven... TOKIO (MTI) A japánokat tíz teljes napon át izgalomban tar­totta öt maoista fiatal, akik a rendőrség elől me­nekülve elbarikádözták magukat égy helyi nyara­lóban. Több, mint ezer rendőrnek végül is sikerült kifüstölni a fegyverrel vé­dekező fiatalokat. Eköz­ben viszont a rendőrség gyakorlatilag lerombolta a háromemeletes nyaralót, a Kawai hangszergyártó vál­lalat tulajdonát. Az izga­lom csillapultával a prak­tikus gondolkodású japá­nok felvetik a kérdést: ki kárpótolja a Kawai-céget a nyaraló lerombolásáért? A rendőrség mossa kezeit. Japánban nincs olyan tör; vény, amely arra kötelez­né a rendőrséget, hogy hi* vatalos funkcióinak gya­korlása közben okozott kárért fizessen. Elméleti­leg a kormánynak kellene fizetni, de ezt a cég szin­te reménytelennek tartja. A biztosító társaság me­reven elzárkózik még a kérdés megvitatásától is. A Kawai-cég képviselői azonban távolról sincsenek kétségbe esve. Mint egyik képviselőjük megjegyezte, a nyaraló tíznapos rend­őri ostromának televíziós közvetítése olyan reklám­nak bizonyult a hangszer- készítő gyár számára, amely messzemenően kár­pótolja a vállalatot a nya­raló lerombolásáért. Oz USn-val nem megy PÁRIZS Az Egyesült Államok és a nyugat-európai országok nem tudtak megegyezésre jutni atékintetben. hogy együttesen hoznak létre olyan mesterséges holda­kat, amelyek hírközlésre és a repülőgépek útjának ellenőrzésére szolgálnak. Ilyen mesterséges holda­kat 1975-től kezdődén akar­tak f elbocsátani. A 11 európai országot egyesítő európai űrkutatási szerve­zet (ESRO) és az amerikai hatóságok tárgyalásait nem koronázta siker. Az euró­pai országok látva az Egyesült Államokkal való együttműködés nehézsége!* elhatározták, hogy ha’" déktálanul megkez',i'' n? | ilyen szputnylkok f ” 1 . csátására vonatkozó sutát tervül? kidolgozását. (MTI) Erre az ad okot. hogy a hivatalos adatok szerint a világ óragyártásában törtéj nő svájci részesedési arány az elmúlt 20 évben 52 szá­zalékról 45 százalék alá csökkent. Űjra megszavazták a belépést A brit alsóház hétfőn es­te 317:270 arányban elve­tette az ellenzéknek a kö-* zös piaci belépésre vonat­kozó vétóját. Michael Foot, a brit belépés egyik leg­főbb munkáspárti ellenzője a szavazás eredményének közzététele után kijelentet-* te, hogy pártja minden fó­rumon folytatja a harcot a közös piaci törvényjavaslat ellen. Kezdő lépés A japáh parlamenti kép­viselők egy csoportja elha­tározta, hogy társaságot alapít a Vietnami Demok­ratikus Köztársasággal való kapcsolatok megjavításá­nak előmozdítására. A tár­saság első akciójaként par­lamenti delegációt hív meg és lát vendégül, Tokióban megkönnyíti a társaság fel­adatát, hogy a japán kor­mány aid utóbbi, időkben nagyfokú érdeklődést ta­núsít a Vietnami Demokra­tikus Köztársasággal való kapcsolatok fejlesztése iránt. Kimenő a börtönből Űj „tudományos kezelé­si” módszerrel kísérletez­nek a bagdadi központi börtön hatóságai. A fog­lyok egy csoportja számá­ra háromnapos kinienőt en­gedélyeztek, hogy megláto­gassák családtagjaikat és fenntartsák baráti, üzleti és egyéb kapcsolataikat. Az első ..szabadságos” csoport tagjai között, húsz évre ítélt rabolj *s vannak. A pekingi út előtt Mahmud Riad. az egyip­tomi elnijk külpolitikai ta­nácsadója hétfőn Kairóban a Kínai j Népköztársaság egyiptomi nagykövetével »sedékes pekingi látogatá­sának részleteiről tanács kozott —I közli a: MENk Mahmud Riad kínai útja nak időpontját még ne* hozták nyilvánosait:!. Egy maoista kaland különös következményei

Next

/
Oldalképek
Tartalom