Petőfi Népe, 1972. március (27. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-01 / 51. szám

1ST!, március 1, szerda 3. oldal A Katona József Társaság közgyűlése Partizánakció A kecskeméti Katona József Társaság vezetősége február 28-án délután öt órára, o TIT klubhelyiségé­be hívta össze a társaság közgyűlését. Az ülésen az alapszabálynak megfelelő­en, a vezetőség a tagság elé terjesztette a társaság 1970 —71. évi működéséről szóló beszámolót, valamint az ez évi munkatervet, melyeket dr. Losoncz Mihályné meg­nyitó szavai után dr. Orosz László ügyvezető el­nök ismertetett a jelenle­vőkkel. A tartalmas prog­ramot a vita során számos javaslattal egészítették ki a felszólalók. Dr. Hernáúy Gyula titkár a tagság lét­számának alakulásáról szá­molt be, s megemlékezett Gyóni Lajos és Dudás Ben­jámin tagtársakról, akik az elmúlt évben tragikus kö­rülmények között vesztet­ték életüket. Molnár János pénztáros az említett idő­szak gazdálkodásáról, illet­ve az idei költségvetésről adott számot. A közgyűlés a beszámolókat és a mun­katervet egyhangúlag elfo­gadta. A vitában elhang­zottak ismertetésére még visszatérünk. T. P. esi vezetőinek kerekasztal- beszélgetését. A rádió rendszeresen je­lentkező Krónika-műsorai­ban, reggel, a Kossuth- adón többször tájékoztatják a hallgatókat Bács-Kiskun megye életéről. Vasárnap a televízió Hét című műsorában riportban szántóinak be a megyénk­ben folyó iskolavillamosí­tásokról. A filmet a Kecs­kemétről Budapestre került Radó Gyula rendezi. Reméljük sikerül hazánk más tájegységein élő em­berek számára bemutatni a rádió és a televízió segít­ségével is, a legnagyobb területű megye fejlődését, sikereit, közeli és távlati fejlesztési terveit Tavasz közeledtével is­mét sokan panaszkodnak fáradtságról, aluszékony- ságról, gyakori fejfájásról, ingerlékenységről, rossz közérzetről, hullámzó ke­délyállapotról, vagy álmat­nagy engedménye Peking- nek, amit a tajvani kérdés­ről mond. Az Egyesült Ál­lamok elismerte, hogy a tajvani szoros két oldalán élő „összes kínai számára csak egy Kína létezik, Taj­van Kína része”. Igaz, Pe- kingnek tudomásul kellett vennie, hogy az amerikai haderő meghatározott ideig még Tajvanon marad, bár a végső cél a csapatok ki­vonása és a támaszpontok felszámolása. Megintcsak az igazság, az általános haladás, a szocia­lizmus ügye szempontjából örvendeni lehet, hogy az Egyesült Államok idáig, a szocialista világ régi köve­telése elismeréséig módosí­totta az álláspontját. Ez önmagában az imperialista világ vezető hatalma politi­kai kudarcának beismerése, csak éppen azonnal meg­érinti az embert a gyanak­vás fuvallata: mi az ellen­tétel? Vajon azonnal vagy legalábbis perspektívában kecsegtető haszon nélkül belement-e Nixon egy ilyen engedménybe. S ez tulajdonképpen a nagy kérdés, sőt rejtély, ami újra és újra feltolul a Több baromf ihús, kevesebb szeszes ital Ösztönző rendelkezések Az év elején néhány olyan, a kereskedelmet és a vendéglátóipart érintő pénz­ügyi rendelkezés jelent meg, amelytől egyes alap­vető élelmiszerek és élve­zeti cikkek forgalmában kedvező eltolódás várható. Így például a korábbi 7,5 százalékról 13 százalékra növelték a baromfiáruk kis­kereskedelmi árrését. Az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalatoknál február else­jén bevezették a kétszáza­lékos italadót. A vendéglá­tóiparban a korábbi 4 szá­zalékról 5 százalékra emel­ték az italforgalmi adót, amely alól viszont teljesen mentesítették az üdítő ita­lokat. A baromfitenyésztés ked­vező alakulása, a mezőgaz­dasági üzemek jó eredmé­nyei nyomán a kínálat lé­nyegesen megnövekedett. Az elavult kiskereskedelmi hálózat — főleg a vágott, mélyhűtött baromfi árusí­tásához szükséges hűtőbe­rendezések, pultok hiánya — azonban mindinkább I akadálya a baromfihús-for­galom fokozásának. Az új rendelkezésben meghatáro­zott nagyobb árrés növelte a vállalati érdekeltséget, bővíti a kiskereskedelem anyagi eszközeit, s ez lehe­tőséget nyújt például a sok­helyütt hiányzó hűtőpultok beszerzésére. A forgalmi adó bevezeté­se, illetve megemelése kö­vetkeztében a kiskereske­delmi és a vendéglátóipar! vállalatok kevésbé érdekel­tek a szeszes italok forgal­mának növelésében, s ér­demesebb lesz több üdítő italt tartaniok. lanságról. Az egészségügyi szakemberek véleménye szerint mindez az úgyneve­zett tavaszi fáradtságot jelzi. A panaszok mögött a hosszantartó napfényhiány, kínai—amerikai közös köz­lemény olvastán, csakúgy, mint az egész utazás meg­ítélésekor. Egy elvontan, önmagában pozitívnak ér­tékelhető esemény — ez esetben két nagyhatalom vezető politikusainak leg­felsőbb szintű eszmecseré­je — valóságos értelmének, értékének megítélése csak a körülményekbe beágyaz­va végezhető el. S ha a cik­künk elején említett pekin­gi zenekarok orosz dalokat is legalább hasonló tökély- lyel tudnának, illetve akar­nának játszani, mint az amerikaiakat akkor sokkal egyszerűbb volna az ítél­kezés ... Mi tehát a Nixon-látoga­tás mérlege? Az óvatosság nem felesleges az értéke­lésnél, hiszen, amint ezt Nixon is kifejtette, egy több szakaszos folyamat kezdetén vagyunk csak. A körülmények, mindenek­előtt a legközelebbi jövő­ben az indokínai népek harci feltételeinek alakulá­sa mutatja majd meg, mire jutottak Pekingbe. De a kí­sérőzene nem teszi felesle­gessé a szkeptikus tartóz­kodást. N. J. ||fúlt szombaton, a me- gyében élő volt par­tizánok összejövetelén tör­tént Az MSZMP Központi Bizottsága határozatainak ismertetése után a hozzá­szólások következtek. Egy­másután kértek szót a har­cokban edzett, volt parti­zánok, s mondták el véle­ményüket a megye gazda­ságpolitikai fejlődéséről. Mint egy ilyen összejövete­len lenni szokott, voltak csendes szavú, megfontolt beszédek, s akadtak olya­nok is, amelyeket átfűtött a további tenni akarás, a hibák elleni küzdelem he­ve. Közepe táján járhatott a vita, amikor egy idős, ősz hajú férfi emelkedett szólásra. Megjelenésében volt valami katonás, szavai is fegyelmezettségről árul­kodtak. Ki ez az ember — tuda­koltam a mellettem ülőtől, aki jól ismer valamennyi régi partizánt' — Tököly János bácsi. A Szocialista Hazáért Érdem­érem kitüntetettje, veterán, egyébként nyugállományú honvéd alezredes ... Az idős partizán a követ­A Szövetkezetek Bács- Kiskun megyei Bizottsága szervezésében háromnapos tanfolyam kezdődött meg tegnap Kecskeméten, a szö­vetségi nőbizottságok tag­jai, illetve az áfész-ek és a ktsz-ek nőbizottságai el­nökei és titkárai részére. A tanfolyam mintegy száztíz résztvevője — Brachna Jánosnak, a me­az egyoldalú télies táplál­kozás húzódik meg. A téli hónapokban az emberek többsége természetesen ál­talában igen kevés zöldfé­lét, nyers zöldséget, főzelé­ket eszik. Ezek helyett tö­megesen szedik a különféle vitamintablettákat. Mindezek figyelembevé­telével az orvosok minde­nekelőtt változatos étrendet ajánlanak. Ezen belül is el­sősorban friss zöldféléket, főzelékeket, gyümölcsöket, szörpöket. Kellő mennyisé­gű C-, D-, illetve A-vita- min jut a szervezetbe cit­rom, zöldpaprika, karalábé, karfiol, nyers savanyúká­poszta, sóska, paraj, alma, dió, sülttök fogyasztása nyomán, s a szárazbabból, szárazborsóból, sárgarépá­ból készült főzelékkel. Fel­tétlenül hatásos ellenszerei a tavaszi fáradtságnak a tartósított, szűrt, vagy ros­tos gyümölcslevek, továbbá a szamóca, fekete ribizke, csipkebogyószörpök, a pa­radicsomlé. Főleg kisgyerekek számá­ra — a napfényhiány pót­lására — célszerű a kvar­colás. Ezzel azonban csak fokozatosan, az előírások szigorú betartásával éljünk! Ugyancsak fontos a moz­gás, a szabad levegő, A rendszeres séta, a hétvégi kirándulás — a változatos étrenddel párosulva — egy­aránt jó szolgálatot tesz a fizikai és a szellemi dolgo­zóknak. (MTI) kezőkkel kezdte felszóla­lását:----- Községünkben, Bács­almáson sűrűn találkozunk mi volt partizánok. Beszél­getünk olyankor, s mindig akörül folyik a szó, hogyan tudnánk segíteni a nálunk fiatalabbaknak. azoknak, akik vállára most a munka súlya nehezedik. Ismerjük jól a megyét, s átérezzük a tanyai kisdiákok nehéz helyzetét. Ezért bácsalmá­si és a környező néhány község volt partizánjai el­határoztuk, hogy szemé­lyenként 100 forintot aján­lunk fel a kollégiumi alapra... & ok hozzászólás követ- kezett ezután, de a kollégiumokról senki sem tett említést. Azon tűnőd­tem, vajon miért nem csat­lakoznak a többiek Tököly János bácsihoz? Talán ez az összeg anyagi gondot je­lent számukra? A zárszó után elvegyül­tem a csendesen morajló tömegben, s hallgattam a beszélgetést. E ekkor meg­értettem. rádöbbentem, miért nem hangzott el eb­ben az ominózus ügyben több felszólalás. A volt par­tizánok az első pillanatban gyei pártbizottság tagjának, a szövetkezetek megyei bi­zottsága elnökének megnyi­tója után — rendkívül szín­vonalas programmal kezd­te munkáját. Elsőnek Orbán Józsefné, az MSZMP Központi Bi­zottsága munkatársa, a nőpolitikái párthatározat jelentőségéről, valamint a nőbizottságok és a párt kapcsolatairól tartott nagy érdeklődéssel kísért elő­adást, melyet konzultáció követett. A délután folya­mán A női egyenjogúság a jogszabályokban és a Nő a közéletben címmel Krup Judit, a Magyar Nők Or­szágos Tanácsa társadalom- politikai osztályának mun­katársa tartott ugyancsak konzultációval egybekötött előadást. A késő délutáni órákban pedig dr. Buga László kötötte le a résztve­vők érdeklődését a tiszta­ságról, szépségről, egész­ségről tartott előadásával, melyet kozmetikai cikkek bemutatója és szaktanács- adás követett. Érdekesnek ígérkezik a tanfolyam mai napjának programja is, melynek ke­retében Moharos József, az MSZMP Központi Bizottsá­A művelődési otthonok helyzetét és társadalmi sze­repét elemezte kedden Or- tutay Gyula elnökletével a Parlamentben az ország- gyűlés kulturális bizottsá­ga. Az elmúlt évtizedek fej­lődésének és a mai helyzet­nek a vizsgálata után vá­zolták a következő évek fő feladatait. A többi között 1 megállapították: az intéz- • mények tevékenységét szo- j rosabbra kell kötni a mun­kahelyi közösségekhez. En­megértették a kollégiumok létrehozásának szükséges­ségét, s magukban döntöt­tek Tököly János bácsi sza­vaira adandó válaszon. A szünetben ugyanis szabá­lyos partizánakció kezdő­dött. Lengyel László, a megyei pártbizottság mun­katársa alig győzte írni a felajánlásokat. Negyven­egy volt partizán, veterán neve került a papírlapra, akik egyhangúan száz fo­rintot ajánlottak fel e ne­mes cél megvalósítására. Szerénységük talán nem is engedné meg, hogy név sze­rint felsoroljuk őket, s mi is elégnek találjuk, ha a községek neveit említjük, ahol ezek a volt partizá­nok, veteránok élnek. Bács­almás. Katymár, Gara, Csátalja, kalocsai járás, kecskeméti járás. A partizánakció sikeres volt! Azok. akik 27 évvel ezelőtt fegyverrel a kezükben, vérüket ontva küzdöttek a szocializmus megvalósításáért, ma fo­rintjaikat ajánlották fel azokért a gyermekekért, akikben az ő életük foly­tatását látják . gának munkatársa, az egy­séges szövetkezeti törvény­ről, s a szövetkezetek kö­zötti mozgalmi és gazdasá­gi együttműködésről tart előadást. Dr. Szalóki Lász­ióné, a megyei pártbizott­ság munkatársa, a Közpon­ti Bizottság 1970. februári határozata végrehajtásának tapasztalatairól tájékoztat­ja a tanfolyam résztvevőit, amit szintén konzultáció követ. Nyisztor Károlyné, az OKISZ nőbizottságának titkára pedig a szövetkezeti nőbizottságok közötti mun­kakapcsolatokról tart elő­adást. A tanfolyam első napi programjának sikere máris a kezdeményezés hasznos­ságáról tanúskodik. A Szö­vetkezetek Bács-Kiskun megyei Bizottságának e le­hetőség megteremtésével ugyanis az volt a célja, hogy részint helyzetképet kapjon a nőkre vonatkozó párthatározat végrehajtásá­nak tapasztalatairól, más­részt egymáshoz is köze­lebb hozva a három szö­vetkezeti ágazat — tsz-ek, áfész-ek, ktsz-ek — nőbi­zottságait, útravalót adjon a további, még hatékonyabb nőpolitikái munkához. nek legcélszerűbb módja, ha a szocialista brigád­mozgalom kulturális és kö­zösségi életének, világnéze­ti továbbfejlesztésének bá­zisai lesznek. Az intézmé­nyek is segítsék, hogy nö­vekedjék a munkahely, a termelőmunka szeretete, megbecsülése. Ki kell szé­lesíteni a szakszervezeti művelődési otthonok ilyen irányú eredményes törek­véseit. (MTI1 Bács-Kiskun megye a rádióban és a televízióban Megyénket majd egy hó­napos eseménysorozat ke­retében mutatjuk be a fő­városban. Ebből az alkalomból a Magyar Rádió és Televízió is a szokottnál gyakrabban szólaltatja meg az itt élő­ket, számol be a nálunk történő eseményekről. Pénteken délután 16 óra 5 perces kezdettel közvetíti a Kossuth-rádió a Falusi délutánt, melyet Kiskőrö­sön rögzítettek hangszalag­ra. Ebben a műsorban ne­ves művészek — Berek Ka­talin, Czeglédi Edit, Érsek Mária, Horváth Ferenc, Ka­tona Lajos, Latinovits Zol­tán, Lorenz Kornélia, Men- sáros László, Pécsi Sándor, Simon István, Szemes Ma­ri és Váradi Hédi — szere­pelnek. Jean Anouilh: A bubo­rék című komédiáját sugá­rozza a Kossuth-rádió a Kecskeméti Katona József Színházból, szombaton este, 19 óra 30 perces kezdettel. A televízió, a Magyarország kis vasútjai sorozatának: A bugaci vasút . című részét mutatja be ezen az estén. A Petőfi adó sugározza szombaton délután 3 óra­kor a megye párt- és taná­fürkésző tekintetek egy­aránt irányultak Nixonra és Maóra, illetve Csou En- lajra. A tokiói Aszahi Sim- bun című lap múlt szomba­ti vezércikkében megjegyez­te, hogy több ország — ne­vezetesen a két Vietnam és a két Korea — kifejezte gyanakvását és bírálatát a kínai—amerikai tárgyalá­sokkal kapcsolatban. A ja­pán napilap szerint az Egyesült Államok és Kína jobban tenné, ha „inkább a kis országokra bízná a döntést saját jövőjükről”. A lap alighanem a nem is ki­csi Japánra is gondol... S hogy teljes legyen a kép, ehhez hozzátehetjük, hogy a VDK-ra és méginkább In- dokínára a bombák a múlt héten is hullottak, bár a kínai—amerikai közös köz­leménybe Peking bevétette, mint a térség békéje meg­teremtésének feltételét az amerikaiak indokínai jelen­létének megszüntetését — miközben Nixon is beieve- hette a maga ezzel ellen­tétes álláspontját. A közös közleménynek egyébként legfigyelemre­méltóbb megállapítása, egy­ben az amerikaiak úiabb — 1 — n Orvosi tanácsok a tavaszi fáradtság ellen Gémes Gábor Szövetkezeti nőbizottságok háromnapos tanfolyama Kecskeméten NAPJEFvrnv. a művelődési otthonok helyzete é8 tórsadalmi szerepe

Next

/
Oldalképek
Tartalom