Petőfi Népe, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-24 / 46. szám
4. oldal 1972. február 24. esfltílrUJt Miérf nem kapható? Milyen a hazai áruellátás? A pillanatnyi megítélést hangulati elemek is befolyásolják. Ha úgy adódik, elismerjük: nagyobb a választék és általában jobb a minőség, mint néhány évvel ezelőtt. Ám amikor egyik, vagy másik cikket hiába keressük az üzletekben — legyen akárcsak elszigetelt jelenséggel is dolgunk — semmi jó és megnyugtató nem jut eszünkbe. Egyes termékek azért kerültek tartósan a hiánycikkek listájára, mert kevesebb van belőlük, mint amennyi valójában kellene. Ilyen termékek például az alapvető építési anyagok, vagy a személygépkocsi. A hiányzó cikkek túlnyomó többségéből viszont kellő mennyiségben kerülhetne az üzletekbe. Előfordul, hogy a vevő hiába keres bizonyos árut, holott gyártója kapacitáskihasználási gondokkal küzd. Mi az indokolatlan áruhiány oka ? Rossz a piackutatás, hibásan mértük fel az igényeket — hangzik a válasz, újabban már önkritikusan. Néhány éve még ugyanis leginkább a fogyasztó kiszámíthatatlanul szeszélyes igényváltozásait okolták emiatt. Ma viszont mindenki tudomásul veszi, hogy a fogyasztó olyan amilyen. Ha úgy tetszik neki, akkor szeszélyes és kiszámíthatatlan. S bizony, ha átmehet'nélkül .hirtelen berobban a nyár. vagy szokatlanul 'enyhe az ősz,' öltözködési igényeink lényegesén eltérnek' a sok évi átlagtól, s milliárdos értékű ruházati árukészletek maradnak a kereskedelem nyakán. S ez nem istencsapás, hanem az üzleti élettel járó kockázat, amit a kereskedelem| nek és az iparnak vállalnia keli. Illetve, olyan ru- ! galmas együttműködésre | — például kapacitástarta- [ lékra van szükség, hogy a változó igények a készlet- növekedés kockázatával hiánytalanul kielégíthető- ek legyenek. Ma már senki nem állíthatja, hogy azért nem j lehet ezt vagy azt kapni, mert exportálják. Megváltozott a sorrend: első a belföldi ellátás. S évről évre növekszik a választékot bővítő, s a hazai ter- [ melőket versenyre serken- 1 tő fogyasztási cikkek importja is. Ám, ha a belkereskedelmi vállalatok túlzott biztonságra törekedve nem rendelnek például, elég ruházati cikket, lábbelit, hűtőszekrényt, tv-t stb„ akkor a gyártó cégek kénytelenek az így felszabaduló termelőkapacitásokat exportra lekötni. Ezért előfordulhat, hogy olyan termékek is hiányoznak az üzletekből, amelyeket ugyanakkor nagy mennyiségben külföldre szállítanak. A növekvő szükségletek a fejlődés hajtómotorját képezik, s természetes, hogy megelőzik a lehetőségeket. A fizetőképes kereslet és az árukínálat között viszont nélkülözhetetlen az összhang. Az ipar, a kereskedelem és a szolgáltató hálózat feladata megteremteni a feltételeket ahhoz — amint arra legutóbb, az országos propaganda-tanácskozáson Nyers Rezső a többi között rámutatott —, hogy a lakosság a legelő- nyösöbben költhesse el jövedelmét. Olyan közérdek ez, amelynek szolgálatától nem szabad, ’ hogy a kicsinyes haszonszerzés, a mindenáron való készletcsökkenés eltérítse a vállalatokat. Immár gazdaságtörténeti tény, hogy adminisztratív módszerekkel, központi utasításokkal nem sikerült megteremteni a vásárlóerő és árualap részletekbe menő összhangját. Vitathatatlan az is, hogy a reform módszerei kedvező irányú változásokat hoztak. A legutóbbi négy esztendőben bővült az áruválaszték, javult a minőség, szűkült a hányzó cikkek köre. Ugyanakkor az ösztönző és szabályozó rendszer további finomítása is szükséges ahhoz, hogy elháruljanak a lakosság jobb ellátásának útjában álló akadályok. Persze, a szemléletváltozása és a vállalatok belső irányítási és ösztönzési módszereinek korszerűsítése szintén nélkülözhetetlen. Helyi erőfeszítések nélkül lehetetlen bármit is jól elrendezni, ezért kívánatos a vállalati önállóság és felelősség további növelése. Ez természetesen soha nem jelenthet abszolút döntési szabadságot. A készletek alakulását például nem bízhatják az üzletek belátására két ok miatt sem. Egyrészt nehogy milliárdos értékű eszközöket tartsanak feleslegesen raktáraikban. Másrészt a meggondolatlanul felhalmozott árukészletek csökkentenék a választékot, fékeznék a korszerű. új cikkek, divatos termékek rendelését. Vagyis úgy kell központilag irányítani, ösztönözni, szabályozni a vállalatok működését — például készleteik optimalizálásában — hogy ugyanakkor érvényesülhessen öntevékenységük, felelősségük a helyi és a népgazdasági érdekek közös szolgálatában. K. J. Láthatóvá vált ellentmondások az izsáki Sárfehér Tsz-ben Nyugtalan, feszültségekkel terhes légkörben zajlott le az izsáki Sárfehér Tsz mostani — sorrendben a tizenegyedik — zárszámadó közgyűlése. De már a készülődés ideién, hetekkel, hónapokkal ezelőtt is az elégedetlenség villámaitól sistergő viharfelhők sűrűsödtek a vezetők feje fölött. Több mint egy évtizede a vezetői „hármasfogat” — elnök, főagronómus, főkönyvelő — összetétele változatlan. K. Szabó Sándor elnök már az egyéni világban is tekintélyes gazdálkodó. 6 amellett aktív társadalmi tisztségviselő ember volt. Helybeli a főkönyvelő, Farkas János is. De már szintén izsáki „őslakosnak” számít a Tisza- kécskéról ideszármazott Kiss Imre főagronómus. Mind ez ideig a vezetők és a tagság között szinte idillikus összhang, egyetértés mutatkozott. Legalábbis kívülről így látszott, de a szövetkezett élet belső mozgásában sem adódtak nagyobb konfliktusok. Annak idején, az átszervezést követően úgy tűnt —• s töb- bé-kevésbé ez volt a relatív igazság is — hogy a közösbe tömörült parcellás szőlők százalékos művelését itt és a többi izsáki tsz-ben sikerült a legszerencsésebben megszervezni. A termés értékének 40 százalékát kapta a tag, 60 százalékát a közös, de ennek fejében a szövetkezet biztosította a szervesanvag- és a műtrágyapótlást, illetve szükségletet, a növényvédőszert. a kötözőanyagot — általában a művelés materiális fettételeit. Az érdekek egyensúlyán bontakozott ki a közös gazdálkodás, s ez a vezetés lába alá önmagában is szilárd talajt kölcsönzött. Ez a talaj azonban egyszerre megcsuszamlott. Viharos készülődéy Az egyensúly megbillenésének első észlelése szükségképpen kiváltja a pánikot. Ez történt a Sárfehér Tsz-ben is. A vezetők az első pillanatokban még azt sem ismerték fel. hogy valóságos erőkkel — konkrét érdekek által vezérelt változtatási szándékokkal —, vagy pedig csak fantomokkal állnak-e szemben. A rémület torzító ködén át úgy tűnt, högv tíz-tizenöt elégedetlenkedő gazda ösz- szefogva két-három fiatal szakemberrel, a Vezetők „fejevételét” tervezik, s a haditerv megbeszélése végett naponta összejönnek az utcán, a vendéglőben, a cukrászdában. Tehát afféle „puccsot” készítenek elő, amellyel szemben a vezetők, sőt a választott vezetőség tagjai is, tehetetlenek. Lábrakapott a „sleppe- gés” — hogy a községi párttitkár. Gazsi Lajos kifejezésével éljek. A dolgot könnyű volna elbagatellizálni azzal, miszerint csak arról van szó, hogy télen a parasztembereknek több idejük van a diskurálásra, a közös gondok, bajok megtárgyalására. E spontán, nem szervezett találkozásoknak az alaphangját ugyanis hónapok óta az elégedetlenség szabta meg. A vezetők magatartását jó ideig a tétovázás, a határozatlanság jellemezte. És az önemésztő bizonytalankodás. Mígnem január utolsó napjainak egyikén — nem egészen két héttel a zárszámadó közgyűlés előtt — elszánták magukat egy afféle kibővített, a lehetséges elégedetlenkedőkkel „dúsított”, vezetőségi ülés megtartására. Ha egészen jóhiszeműek vagyunk, ennek indítékát abban kell látnunk, hogy a kölcsönös tájékozódás igénye győzedelmeskedett az esetleges robbanástól való páni félelemmel szemben. Emellett azt sem tarthatjuk kizártnak, hogy az összejövetelnek egyúttal a gyújtózsinórt elvágó olló szerepét is szánták. Viharosra sikerült az ülés, a vezetők számára is meghozta a tisztánlátást, s nem kevésbé azzal, hogy fény derült az „ellenzék” polarizálódására. Kitűnt, hogy a teljes „garnitúra“ csere” szószólóinak Indulatát többnyire csak csip- csup egyéni sérelmek fűtötték. Mások viszont a gazdálkodás, a munkaszervezés. a vezetői hangnem egynémely valóságos, vagy kissé felnagyított hibáira figyelmeztettek, de mindig hozzátéve, hogy a vezetők méltók a bizalomra, továbbra is. Csak arra ügyeljenek jobban, hogy milyen emberekkel veszik körül magukat Reagálás egy visszaélésre 9. HOLMI UJJNYOMOK Ügy 100 000—60 000 esztendővel időszámításunk előtt valamelyik művészi hajlamú ősünk nekiállt, hogy lerajzolja kezét. Pontosabban: a bal kezet, mivel jobbját akárcsak mi, munkavégzésre használta. Ezeket az őskori rajzokat századunk elején fedezték fel a franciaországi Aurignac mellett. A rajzok némelyikén eléggé világosan megfigyelhetők a bőrredők — az ujj- íodorszálak. így tehát már a „homo ‘aurignac” észrevette, hogy ujjai begyét milyen fura rovátkák borítják. A kéz művészi ábrázolásának kezdeteit, mint láttuk, a történelem köde fedi; az ujjlenyomatok tudományos kutatása azonban csak a XVII. században indul meg, s egy olasz orvos, Malpighi nevéhez fűződik. Ámde sem ő (1686-ban), sem pedig csaknem másfél évszázaddal utána (1823-ban) Purkyne cseh tudós nem tettek mást, minthogy tanulmányozták, leírták és osztályozták a bőrfodorrajzolatokat. Egyiküknek sem jutott eszébe, hogy az ujjlenyomatokat esetleg haszonosítani lehetne a bűnüldözésben, a gonosztevők személyazonosságának megállapítására. W. J. Herschel, Bengáliában szolgáló brit gyarmati tisztviselő jutott arra a gondolatra, hogy az „ujjnyomokat’’ — akarcsak az ókori Kínában — aláírásként használja fel. „Sok ezer ujjnyomot gyűjtöttem össze, s most ezek alapján azonosítani tudom a nyilvántartásomban szereplő személyeket” — írja Herschel 1877. augusztus 5-ón a bengáliai börtönök főfelügyelőjének. Herschel felmérhetetlen fontosságú felfedezést tett. Észrevette, hogy az emberek ujjait borító rajzolatok sohasem változnak meg, sohasem alakulnak át. Az életkor, a legsúlyosabb betegségek sincsenek hatással rájuk. Az ember megöregszik, haja megőszül, lefogy, arcát ráncok lepik el, de ujjnyomai nem változnak, születésétől haláláig. Az ujjlenyomatok felfedezésétől egészen napjainkig sok százmillió ujjlenyomat került kartotékra a világ daktiloszkópiai nyilvántartásaiban. Ennek ellenére egyetlen ismétlődés sem fordult elő. Herschelnek tehát igaza volt. Javaslata mégsem talált megértésre. És így az ujjlenyomatok elvesztették az első csatát. DÉL-AMERIKA MEGELŐZI EURÖPÁT 1892. június 29-én késő éjjel velőt rázó kiáltozás veite fel Necochea argentin kisváros szegény negyedének nyugalmát. Egy fiatal asszony, Francisca Rojas sikoltozott: ,.A gyermekeim... megölte őket... Velasquez megölte őket...” A nyomorúságos kunyhóban szétzúzott koponyával hevert a földön Francisca két törvénytelen gyermeke: egy hatéves kisfiú és egy négyéves leányka. A rendőrök kinyomozták, hogy a szóban forgó Velasquez egyre durvább ajánlatokkal zaklatta a nőt, aki azonban nem hallgatta meg, mondván, hogy mást szeret. Aznap Velasquez erőszakosabb volt mint bármikor, megfenyegette a nőt, hogy „megöli azt, aki számára a legdrágább”. — Este, munkából hazatérve, a kunyhó ajtaját feltörve és gyermekeit vérbe fagyva találta. Velasquezt letartóztatták és megkínozták. De nyolcnapi kínvallatás után is tagadott. A rendőrfelügyelő figyelme ekkor Francisca Rojas fiatal szerelmesére terelődött, aki nemegyszer kijelentette, hogy elvenné feleségül, ha nem állnának boldogságuk útjában az asszony gyermekei. Francis Rojast is „harmadfokú” vallatásnak vetették alá, de a meggyilkolt gyermekek anyja továbbra is csak Velasquezt vádolta. Július 8-án La Platóból jövet Necocheába érkezett Alvarez rendőrfelügyelő. Körültekintő alapossággal megvizsgálta Francisca kunyhóját, s az ajtón rozsadabarna színű, gyanús nyomot vett észre. A rendőrök elképedésére a felügyelő fűrészt kért és kivágta az ajtó deszkájából azt a darabot, amelyen, szerinte kétségtelenül, ott volt a gyilkos ujjainak nyoma. (Folytatása következik) Egy eléggé bonyolult, árnyalt elbírálást igénylő ügyről van szó, amely visz- szaélésnek is minősíthető. Azzal kezdődött hogy az építkezni szándékozó tsz- tagok számára a falu melletti lapályos, vízállásos területen 43 házhelyet mértek ki — lényegében ingyen. Ám az építkezőknek a saját költségükön kellett vállalni a telkek, s a hozzájuk tartozó útszakaszok feltöltését. Ehhez a tsz gépeket bocsátott rendelkezésre, s viszonylag méltányos díjtételeket szabott meg, de egy-egy házhely feltöltése így is 20 és 40 ezer forint közötti összegeket igényelt. Mármost a gér pék, sőt a gépcsoport egynémely vezetői — maguk is építkezők lévén — közvetlenül érdekeltté váltak a díjtételek mérséklésében. Így adódott, hogy a feltöl- tés munkáját illetően a valóságosnál kisebb teljesítményt számoltak el — ösz- szesen kilenc ember javára. Ezzel a közöst összesen mintegy 12 ezer forinttal károsították meg. Eltérő vélemények Négyszemközti beszélgetés során az elnök erről így vélekedett: — Az történt, hogy menetközben kellett a díjtételeket felemelni, mert az eredetileg megállapított köbméterenkénti húszforintos díj az önköltséget sem futotta. Ez az építkezőket érzékenyen érintette. Kérhették volna a mérséklést, de ehelyett szabálytalansághoz folyamodtak. Ez elítélendő. De azt is tudom, hogy ezek az emberek semmilyen ’ áldozatvállalástól nem riadnak vissza, ha a közös érdekéről van szó. Ha éjszaka érkezik áru az állomásfa. akkor is felkelnek, gépre ütnek, csakhogy ne kelljen fekbért fizetni. Ezzel jóval több megtakarítást hoznak, mint ameny- nyi kárt okoztak. Lényegében ez az érvelés hangzik el a közgyűlésen is, noha az ügy immár rendőrségi „téma”. Két vezető beosztású ember sorsáról kellene dönteni, de várni kell az ügy tisztázódásával. „Hagyhatjuk-e ezeket az embereket a helyükön?” — teszi fel a kérdést az elnök. Egy felszólaló sajátos érveléssel fejti ki: a kis keresetű sofőröket nem szükséges felelősségre vonni, hiszen a rájuk eső ösz- szeg nem nagy. A tagság megoszló állás- foglalásáról élénk hangzavar tanúskodik. Egy jól kivehető közbeszólás hangzik el: „Pótolhatatlan ember nincs.” (Folytatjuk.) Hatvani Dániel Eladók: express heating kályhák és elektromos hő- légfúvós kályha 1 garnitúra Soós-féle kaparóláncos csibe- önetető. Új Barázda Mg. Tsz. Császártöltés 224
