Petőfi Népe, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-20 / 43. szám
Petőfi Sándor: Pálnapkor Itt van a tél, a hideg tél Közepe, Zúgolódik az idő kinn Izibe. Zúgolódjék! egyéb dolga Nincs neki; Ügy akarja, hagyjuk kedvét Tölteni. Hisz nekünk ez úgy sem árthat, Igaz-e? Meg nem fázunk — jó meleg van Ide be. A kandallón pattog a fa, Ég a tűz, S a kulacsnak kotyogása Fagyot űz. Hát a csók piros menyecskék Ajikán? Az hevíti ám az embert Igazán. Háborogj hát, istenadta Ideje! Föl sem vesszük... víg barátim, Igaz-e? Szedett-vedett ruházatú, fáradt emberek kászálódtak le 1843. január 13-án, déltájban, nyolc felpakolt szekérről Kecskeméten, a mostani ME- SZÖV-székház helyén levő hajdani Trombita vendégfogadó udvarán. A teátristák Fehérvárról kocsiztak a puszták metropolisába. Ebben a társulatban játszott a diákformájú, „nagy ádám- csutkájú” Rónai Sándor, ettől a naptól a színházi plakátokon is Petőfi Sándor. A poéta ha- marost talált magának szállást. Vargáné asszony, nak a Nagykávéház utcában — ma Petőfi utca — levő, azóta lebontott házában. (A sarkon levő vendéglőt négy évtized múltán Kodály Zoltán apósa bérelte.) A Pálnapkor című költemény feltehetően az országszerte szavalt Fóti-dal hatására keletkezett január 25-én; a tekintélyes Vörösmarty és az alig húszéves költő alig egy hónapja személyesen is találkozott. A kolozsvári Utunk című magyar irodalmi hetilap értékes és sikeres kiadványa az évenként megjelenő évkönyv. Külön öröm a magyarországi olvasók (— a romániai magyar irodalom iránti érdeklődők —) számára az, hogy ez a kötet az ittem könyvesboltokban is kapható volt. Az Utunk évkönyvének első fejezete a naptár. Minden hónap egész oldalas képzőművészeti reprodukcióval kezdődik, és, egy-egy szép, hangulatos, általában a „hónaphoz” illő verssel folytatódik. Például Gaál András A havas Hargita című restmenye tekint ránk „januárban”, vagy Nagy Imre Reggel című nyári hangulatú tájképe „júniusban”. Paszternák Reggeli fagyok című szép verse az októberi napokat idézi. „Árban az ár ellen” a következő fejezet, mely a tavalyi tragikus emlékű árvíz napjait idézi. Szabó Gyula, a kitűnő prózarró emlékezni a Tragntus- napokra, és a versek is az árvizes pillanatokról szólnak. Az évkönyv következő fejezetének, a Műhelynek lenagyobb részét Marosi Péter tanulmánya alkotja ,„Áramló tendenciák” címmel, ki a 25 eves Utunk történetét villantja fel. Gaál Gábor szavait idézi, aki a lelki romeltakarításra serkentett lí)46-ban; majd a korról valló híres Horváth Imre-vers A sárga ház példáját idézi. Marosi huszonöt év távolából visszanézve „mai szemmel is” meglepően színvonalasnak tartja az Utunk indulását. A nagy fordulat éveit az Utunk versei is tükrözték Örömmel állapíthatja meg, hogy a lap sokat tett az akkori és a mai fiatal írókért, például 1962—63-as novellapályázatra gondoL Felidézi Marosi az Utunk viáit, a hagyományőrzés kérdéseit (pl. Dsida Jenőről), napjaink kavargó valóságát feltáró törekvéseiket. A sokoldalú írótehetség: Páskándi Géza — ki versei után ragyogó szellemességű, intellektualitású drámáival hívta fel magára a figyelmet, pl A bőszUTUNK ÉVKÖNVV ’71 II>ODf\LOM Fiatal írók önmagukról — és "Petőfiről Vathy Zsuzsa — Kérjük, szóljon néhány szót pályakezdéséről, első kötetéről, ahogy mondani szokás: indulásáról. — Első kötetem 1970-ben jelent- meg a Magvető Kiadónál Erőterek címen. Jelenleg újságíró vagyok, második kötetemen dolgozom. Ha sok könyvem jelenik meg, biztos rossz író leszek, ha kevés — talán jobb. — Tervei? — Másod, vagy harmadéves egyetemista voltam, mikor írni kezdtem. Soha nem akartam, de most már az nem lényeges. A könyvek élni segítenek, tehát írok, amíg számomra létezik ez a lehetőség. — Mit jelent ma önnek Petőfi? — Pápán a református templom előtt fehér talpazaton Petőfi és Jókai szobra álL Jókaién „Áldott legyen a láng, mely utamra rávilágított”, Petőfién „A kürtkebelbe fú Lehel, s a kürt riadva énekel” felirat. Tizenkilenc éves koromig Pápán laktam, gyerekkoromban naponta elmentem a két szobor előtt, de mindig összecseréltem őket. Végleges arcukat csak azután nyerték el, hogy megtanultam olvasni, ekkor viszont azt nem értettem, hogy lehetett összekeverni őket. Jókai lehunyt szemmel, szelíden mosolygott, Petőfi felemelt fejjél, kihívóan nézett a szemközi kékfestő-házra. A családban nagyanyám Jókai párti volt (neki köszönhetem, hogy egy teljes Jókai-sorozatot végigolvastam). apám viszont egyértelműen Petőfi mellett állt. Gyakran a régi március tizenötödikéről — a diákok fáklyákkal vonultak a Petőfi-házhoz és az egész várost lázba hozó ünnepség valóságos diákkamevállal ért véget. Volt egy nyűtt, lapokra szakadt Petőfi kötetünk, ebből olvastam először Az apostolt Szilveszter a példaképem lett, egy igazságtalannak vélt szülői fenyítés után én is odakiáltottam: elég sokáig voltam kutya, kit ütni, verni lehet! Terveztem, hogy megszököm, de nem került rá sor. Néhány évvel később Az apostol szépségét, izgalmát elhomályosították Petőfi naplója és prózai írásai. Nem véletlen, hogy a márciu* 20-i naplófeljegyzést már csak felnőttként olvastam, és hogy azt a Petőfit, akit rosszul, de rosszul de torkunkszakadtából kiabálva szavaltunk, soha nem kaptam vissza. Műszaki egyetemet végeztem, tanulmányaim során nem értékeltem át újra gyermekkori olvasmá- ' nyaimat. Nem tudtam összetalálkozom-e Petőfivel újra. Két évvel ezelőtt egy hétig Vaján, a Vay Ádám Múzeumban laktam, vendéglátóm rábeszélésére egyik nap rászántam magam, és megnéztem Szabolcs-Szat- már irodalmi nevezetességeit. Autóstoppal indultam Mátészalkáról. Bár a forgalom az árvízi építkezések idejéhez képest erősen szezonvégi volt, néhány órán belül eljutottam Fehérgyarmatra, Penyigére, Turist- vándiba, Szatmárcsekére. A vezetők kézről-kézre adtak, mintha saját útjuknál is fontosabb lett volna, hogy én megérkezzem. Első útitársam, egy törődött arcú iparos volt, aki még mindig nem tudott belenyugodni, hogy házát elvitte a víz. „Ott, ...ott, egy kilométerrel följebb lépett ki a medréből. Soha nem tett velünk ilyet.” Csak később értettem meg, de ekkor már a teljes Tisza-vers végigfutott az emlékezetemben, hogy a megszemélyesítés miatt volt megindító ez a rövid beszélgetés a folyóról. Másik vezetőm megmutatta a helyet, ahol a „Falu végén kurta kocsma” született. Nem kételke'dtem, ha Petőfi szavaival bekopogtatna valaki egy penyigei kocsmába, a mulatság ma is pontosan úgy végződne. Akkor jártam először a Felső-Tiszaháton, akkor láttam először a Szamost, mégis a „már látott” érzés: fogott eL Lehetséges, hogy a versek ennyire közel tudják hozni a tájat? Áhítatos. tiszta szavak jártak a fejemben, fény, derű, szelídség áradt szét a tájon. Visszafelé — megjárva a falvakat és elnehezülve a látottaktól, az emberek igavonó türelmétől, konok- ságától, érzékenységétől, jószívűségétől és kicsinyességétől; ki tárulkozó nyíltságától, félszegségétől, a földes szobáktól és pusztuló gazdaságoktól, az alkoholtól, a neurózistól és százféle nyomorúságtól — egyszerre bámultam és gyűlöltem ezt a hetyke zsenit, aki járta a falvakat, fogadókat, parasztházakat és csak a Pató Pólókat, csak a koronás bitangokat hibáztatta mindenért. Lehet, hogy csak számomra felfedezés; aznap megértettem; mit köszönhetünk . Petőfinek. A magyar népet senki ennyire nem eszményítette, senki eny- nyire nem vágyott csak a jó tulajdonságairól tudni, mint 4 szúálló kapussal — műhelyvallomást közöl aa évkönyvben: „Hogyan hat a világ reánk? Hogyan hatunk magunkra? Kocsis István, a kitűnő fiatal drámaíró többek között a drámai hős alkatáról és a műfaj kérdező jellegéről szóL Az Utunk évkönyve minden évben a romániai magyar irodalom nagy seregszemléje. Szinte valamennyi alkotó megszólal. Most a Kosztolányi által már nagyra tartott, a szabad vers mestere: Barta- lis János mereng a megfoghatatlan időn, a nagyváradi, halk hangú Horváth Imre a csenden túli világot kutatja; Tóth István Ady halottá maszkját formálja újra versében; Farkas Árpád az erdőkaréj, a pattogó, gyantás fák világát idézi. A prózi alkotások közül kiemelkedik Szilágyi István elbeszélése, a Kibic, az árva ember című. Külön fejezetben útijegyzeteket olvashatunk: Létay Lajos kínai élményeiből nyújt át egy csokorra valót, Gy. Szabó Béla a nagyszerű művész rajzzal és útibeszámolóval idézi fel Kufstein világát. A művészeti „rovat” élén Banner Zoltán írása áll az erdélyi naív alkotókról. Ezt követi Murádin Jenő szenzációszámba menő, ismeretlen dokumentumokat közlő Hollósy tanulmánya. Gazdag az évkönyv képzőművészeti anyaga. Hollósy Simontól Paulovics Lászlóig számos művész reprodukciója szépíti a kötetet Gyönyörű erdélyi kovácsoltvas munkák fotóanyagát is őrzi az évkönyv. Az Utunk évkönyve minden évben figyelmeztet bennünket arra, hogy rendszeresebben és alaposabban foglalkozzunk a románai—magyar irodalommal, képzőművészettel, művelődéssel. Mert a magyar irodalom és művészet csak gazdagodhat általuk. Szekér Endre 'ízófejtés A Krokodil szatirikus enciklopédiájából Iroda — az a hely, ahol különösen csillognak a főnökség érdemei, és ahol a beosztottak gyengéi is felnagyíttatnak: hely, amelyik jellemzi az embert Gavallér — vőlegény bizonyítékok nélkül. Kötéltáncos — ember, akiért lehet kezeskedni, hogy nem tér le az egyenes útróL Piszmogás — játék az idegek túlfeszítésére. Kapituláció — a teljes fizetés átadása a feleségnek. Karrier — csigalépcsőszerű mozgás felfelé. Zseb — az álmodozás, tervezgetés örök motorja. Minőség — a hajrá mostohaleánya. Kincs — egészen hasznos ásvány. Kulcs — továbbfejlesztett sperhaltni. Könyörgés — elvek feladása térden álló helyzetben. Könyvbarát — azon áruház igazgatója, aki a panaszkönyvet páncélszekrényben tartja. Konzervatív — aki jobban szereti a konzervet, mint a friss sülthúst; vagy aki csökönyösen keresi a boltokban a borjúhúst. Szállóigék — szavak, amelyek egyik fülön bemennek, a másikon kL Erős dohányos — aki időnap előtt kifüstöli magát a világból. Hattyúdal — olyan szám, amely vastapsra sem Ismételhető. Horgászzsinór — fonál, amely összeköti az embert a természettel. Tócsa — víztároló, amolyan helyi jelentőségekkel, amelyben az optimista a csillagokat, a pesszimista pedig a sötétséget látja. Emberevő — olyan ember, aki a saját szája íze szerint válogatja a barátait. Üzlet — kereskedelmi egység, ahol mindent árulnak, de nem minden kapható. Bútoráruház — olyan üzlet, ahol meg lehet tudni, hogy melyik bútorgyárban gyártanak rossz bútort. Medikus — írnok, aki latin kifejezéseket is képes leírni. Orvostudomány — javítószolgálat, amelyik nem rendelkezik biztonsági pótalkatrész-szolgálattal. Memoár — könyv az életről, amelyiket szeretett volna megélni a szerző. Ábránd — találkozás a vággyal távollétében. Mikróba — olyan élőlény, amely képes meglátni a molekulát szabad szemmel is. Soklátószögüség ■— az elvtelen ember nézőpontja. Az ifjúkor — ínyenc falat, amelyiket úgy ny le, hogy az ízét sem élvezed. Monológ — az oroszlán és a nyúl dialógusa. Tenger — a csepp szó többesszáma. Bölcsesség — útipoggyász, melyből minél több van, annál könnyebb. Múzeum — a tárgyi bizonyítékok őrző helye ahol a rég történt dolgok szemtanúit kutatók helyettesítik. Zene — a bérházszomszédok párbajának korszerű eszköze. Egérfogó — kiokoskodott szerkezet, mely az egér ostobaságára épül. (Oroszból fordította: Sigér Imre)
