Petőfi Népe, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-20 / 43. szám
i'ersánszky J. Jenő: Furcsa vetélytárs A méltóságos úr lát- ** hatólag abba a lelkiállapotba került, mikor szívesen kívánkoznak ki valakiből bizalmas ügyek. Ha még biztattam is, nem csoda hamarosan birtokomba jutott tőle az alábbi történet. Szerepem és igyekvésem benne mindösz- sze az, hogy hűen adjam itt közre. * * * — Tudja, kedves, fiatal barátom — kezdte —, bár nehéz elképzelni, de a mai elefántbika formámmal mégis merem állítani, hogy húszéves koromban oiyan karcsú voltam, mintegy kisasszony, sőt olyan szép arcú és szemérmes is. Akkoriban egy kultúrmérnök kisegítője voltam másod magammal. Falaztunk, határt mértünk. Az idő november végére járt, külső munkánkat befejeztük. Néhány napot még egy Csökönye nevű színtiszta magyar nagyközségben töltöttünk el a hivatalos anyag feldolgozásával. Az elöljáróságtól kaptunk egy helyiséget a községházán és azt rendezték be egyúttal szerény szállásunknak is. Persze a községbe vonulásunk idején a derék csö- könyiek éppen a disznótorok kedves mulatozásainak gyürkőztek neki. Egyik este meghívott bennünket egy ilyen nagyszabású háziünnepségre a község legtehetősebb gazdája. Irtózatos lakomát kellett végigzabálnunk és végig- nyakalnunk. A községbeli első ragyásbanda húzta a köszöntőkhöz a tust és aztán a recepicét a további vigadalomhoz. A társaságban több szemrevaló falusi hölgy ült. A bútorokat sarokba taszigálták és akinek kedve tartotta és ép keze-lába volt, nekivetkezett a hacacárénak. Én, mint fiatal erő, persze alaposan munkába álltam. Megforgattam még a vén háziasszonyt is nagy buzgéságomban. Eközben tűnt szembe, hogy az egyik fiatal menyecske, mind között a legszebb, nem vesz részt a táncban. A férfiak közül egyik sem kéri fel őt. A tánc alatt kimegy és gibicel a vén totyakos bácsik preferáncánál. Mi ez? Az egyik csökönyei gazda ezt a felvilágosítást adta erre nekem: — Fogadalma van a szép Évikének. Semmi szép szót nem hallgat meg íérfitól és nem táncol soha többé. Amerikás lett két éve az ura, oda várta őt is, de valami halálos szerencsétlenség érte. A szép Évi gyászt fogadott emiatt egész életére. Nézni sem tud egyik új kérőjére sem. Mert hogy akad neki? Hajhaj, több az elégnél. Tudomásul vettem a dolgot. De ami miatt tovább is érdekelt, az volt, hogy a szép Évike pillantását többször határozott és kitüntető nyájassággal, éreztem magamon. Egyszer elmosolyodott, mikor összepillantottunk Erre fölkeltem és hozzámentem, hogy táncra kérjem. Szó nélkül beleegyezett. A forduló után vettem észre, hogy a társaság általános feszült érdeklődése szegeződik rám. Ezúttal a községbeli segédjegyző magyarázta meg nekem, hogy a társaság figyelmének más oka is van, mint az, hogy irigyelnek az Évike kegyeiért. — Nézzed, kedves barátom — adta fölvilágosításait a segédjegyző —» nálunk, Csökönyén az az őszi divat, hogy férfiember szemet nem vethet egy idevalósi hölgyre, amíg a vetélytársát le nem ütötte. Évikének kérője a falu legveszedelmesebb verekedője: Som Bálint. Hát nem tudom, hogy az Évikével való csárdás nem kerül-e a bőrödbe. — Én is ott leszek! — hencegtem. • * • Másnap délután már csomagoltunk a hivatalban. Egy béres kopog ránk és engem keres. De csakis négyszemközt óhajtja velem közölni küldetését. Hát félrevonulok vele és akkor így kezdi: — Tisztelted az ifjú urat Évike ténsasszony és nagyon szívesen látná ma estére nálunk egy kis friss disznótorosra. — Köszönöm! Elmegyek! — bólintok és némi borravalóval útjára bocsátanám a küldöncét. De az áll és a kalapját forgatja zavartan, végre ezt böki ki: — Ne tessen ... izé ... haragudni rám az ifjú úr... De én nem javallom, hogy hozzánk tessen jönni. Som Bálint, merthogy őt meg sem hívatta Évike hozzánk, alkalmasint meglesi az ifjú urat elmenet és akkor jaj magának!... Kicsikét megrezgett az inam. De épp azt lepleztem mérges rendreutasítással: — Tartsa meg fiam a tanácsait, Isten áldja! • • * A disznótoron semmi nevezetes nem esett Évikével néhány ártatlan suttogást, egy-két kézszorítást, epekedő pillantást leszámítva, nem jutottam többre a hódításban. Ellenben izgatott vita kerekedett közöttünk távozásomkor. Évike úgy hitte, hogy vetélytársam okvetlen utamat keresztezi hazamenet. Hát a botrány kikerülése végett, büszkeségem fél— retevésével, arra vett rá, hogy a kertjükön át szökjem haza. * • • Mondom, hurcolkodtunk már a községből és nekem nagy összegű hivatalos pénz volt a belső zsebemben. Biztonságosabbnak hittem, ha magamnál hordom, mintsem a hivatal rozoga íróasztalának fiókjában hagyjam. Hát mikor átugrottam a kertnek kerítésén, a nagy boríték, a hivatalos pénzzel kiesett a zsebemből. Nem vettem észre hazafelé való vad iramodásom közben, csak pont a ház előtt A rémület megdermesztett. Jó ideig tépelődtem: mit tegyek?.... Van-e remény rá, hogyha visszafordulok, a sötét éjszakában megleljem valahol a borítékot a pénzzel? Tegyem-e ki tetejébe az életemet Som Bálint bosszújának? Tegyem-e ki Évikét a botránynak, adott szavamat, megszegve? Viszont sikkasztásért elveszítsem az állásomat, becsületemet anélkül, hogy megkísérelném megkeresni az elvesztett pénzt? Hirtelen közeledő alak rezzented fel töprengésemből. Som Bálint volt, a vetélytársam. • » » Mindenre elszántan markoltam meg eléggé megbízható fegyveremet, egy drótszövéses bikacsököt. Ámde legnagyobb meglepetésemre Som Bólint rám szólt: — Ne mozdulj, te pema- hajder, mert akkor baj lesz. Ha egyszer szöksz előlem, nem piszkolom be veled a kezemet. Csak ezért jöttem utánad. Ne! Elém lökte a borítékot a hivatalos pénzzel. — De hát igazán!... Maga!... — dadogtam. Som Bálint azonban megvetően legyintett és így szólt: — Tán meglopnálak, rongyos?... Elhord innét az ördög, tudom ... Nincs több szavunk egymással... Azzal már fordult, indult és eltűnt a ház sarkán. * * * Soha visszásabb, meg- alázóbb lelkiállapotban nem leledzettem, mint ahogy ott maradtam jó- tehetetlen, bámulva. (1939) Mire szabad a szombat? Áz ember metamorfózisa A „minden emberek közt legbölcsebb” Lükur- gusz azért tarthat igényt az utókor csodálatára — jegyzi meg Plutarkhosz, — mert szabad időt ígért a köztársaság polgárainak. amennyiben eltanácsolta őket minden mesterség gyakorlásától. Szocialista államunk szabad időt adott, ám mindenféle önfejlesztő „mesterség” művelését tanácsolja a pihenés napjaira is! Sajátos termelést — munka nélkül. Milyen szabad idő az, amely „termelést” feltételez? E látszatellentmondásra hadd feleljek Hermann István szavaival: „A termékeny idő egészen különleges sajátossága az, hogy produkció munka nélkül az ember bővített önreprodukciója, anélkül, hogy azt terhesnek érez- né, hogy ebben a legcsekélyebb korlátozó, vagy szűkítő mozzanatot érez- né egyénisége számára; ellenkezőleg, ez az a pont, ahol egyéniségének kiteljesedése egyúttal a produkció társadalmi kiteljesítésének feltétele is”. A szabad időt élvező ember tehát éppen azzal szabadul fel bensőleg, ha szabad idejét elkötelezi önmaga egyéniségének fejlesztésére. Vagyis termékennyé teszi. Nem elégíti ki a tétlen pihenés, hanem „a szabad idő egy részét is alkotásra használja fel, s nemcsak tárgyakat alkot, hanem a tárgyalkotással és amellett, önmagát is alkotja. Ilyen értelemben az ember önmagái alkotó lény”. Nos. milyen szerep jut a művelődésnek az ember metamorfózisának, önfejlesztő átváltozásának? Kulcsszerep. Amennyiben nem csupán a művészet múzsáival, a tudományokkal. a szakismeretekkel való ismerkedésre serkent, hanem a legkülönbözőbb hobbyk, szakköri tevékenységek jó patrónusa is. Gondol a művelődési intézményen kívüli kedvtelésekkel; tartalmat lop például egy kirándulásba azzal, hogy a táj természeti és történeti érdekességeire felhívja a figyelmet. A szociológusok figyelmeztettek arra, hogy célt tévesztünk, ha a szabad szombatokon rendezvényekre erőszakoljuk a közönséget Hiszen a tapasztalat éppen a művelődési intézmények elnéptelenedését jelzi. A szabad napon (nyáron) inkább a természetbe zarándokolnak az emberek, kirándulnak, vagy kertészkednek. Mások az otthon felgyülemlet munkát végzik el. Egyes szociológusok így fogalmaztak: a szabad szombat nem szabad a művelődésre! Legalábbis arra a mű vetődésre, amit mi hagyományos népművelés alatt értünk. Talán a tér mészet nyújtotta felüdülést lehetne összekapcso1- ni valamely nemes szóra 'ozás vagv i-m’-etszer is ölömével. Ígéretes próbálkozás, hogy nyaralóhelyeken egy-egy esti koncertet, műsoros estet rendeznek a szabadban. Tehát a ..művelődési házat” viszik ki az emberekhez és nem fordítva. A hétvége időmérlegét vizsgálva a következő sorrend alakult ki az időtöltés tartalmában: első a tévé. második a rádió (vagy a család), harmadik az újságolvasás, aztán pihenés, háztartás, kertészkedés, könyvolvasás. Egy későbbi vizsgálat azt jelezte, hogy a tv és a rádió tartja elsőségét, de a kirándulás előbbre lépett. Tehát növekszik az igény a szabad levegő iránt. Hazai és nemzetközi tapasztalat a tévé „zsarnoksága”. Ám, mihelyt a tévé műsora az ember szórakozását, egyben személyisége gazdagodását szolgálja — a zsarnokból egyszerre felszabadító lesz. Az ernbgri képesség felszabadítója, az emberi világnézet, morál, ízlés formálója. Aj a népművelő cselekszik okosan, aki a helyi hagyományokra figyel, s a maga tevékenységét ezekkel hangolja össze. \ népművelési konferencia szintén hangsúlyozta a helyi sajátosságok fontosságit. mondván: ez a népmüve1 és lel!?e. A jó népművelő — jó gazda módiára tartozik művelni kertiét: ismeri talaját", tudja milyen táperők serkentik több termésre; tudja milyen magvetés ígér termést. Persze, nem pusztán alkalmazkodnia kell a helyi kulturális igényekhez, sokkal inkább a valóságos viszonyok átformálása a feladat. Az embert felnevelni a jövő nagyobb, több tudást kérő tennivalóihoz. Az egyének fejlődési lehetősége, . illetve fejlesztése éppen az össztársadalmi előrelátás egyik alapvető mozzanata. Nem elég az igény kielégítése, legalább épp ilyen lényeges — ha nem előbbrevaló! — az igény felkeltése a művelődésre. A szabad idő eltöltésére tehát nevelni kell az embereket. termékeny idővé tétele nem önmagától következik be. Kérdezzük ismételten: mire szabad a szabad szombat? Semmi esetre sem pénzkeresésre — sokkal inkább a magunk személyiségének ..keresésére”. Az önmagunkra találásra. Képességeink fejlesztésére. alkotókedvünk kibontakoztatására. a magunk testi és szellemi gyarapodására. Ha a szabad időt eladok pénzszerzés ürügyén, lényegében önmagunkat lopjuk meg. Mert míg pénztárcánk hízik — sze- géoveb'oek leszünk emberi tartalmainkban B. ö. Cs. Ko• ács László rajza: Lovak. Wein träger Adolf: Falusi temetés.
