Petőfi Népe, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-13 / 37. szám
Petőfi Sándor: Furcsa történet „öcsémuram, vigyázzon magára. Vagy inkább az oldalbordájára; Fiatal is, szép is a menyecske — Úgy segéljen, kutya van a kertbe’." ,Bátyámuram, mit nem kell hallanom? Szomorú az eset, ha úgy vagyon; No de míg másnak fúja kásáját, Meg ne égesse a maga száját?. „Öcsémuram! mit gondol az égre?, Az én öregem ezt már túllépte.. ■Hja, a sót vén kecske is megnyalja. ' Hanem ez csak úgy van mondva, tudja.’ Így az agg szomszéd jó indulatja öccseurát gyakran látogatja; S sosem hiányzik ilyetén lecke: Fiatal is, szép is a menyecske. Történik, hogy a jó szomszéd bátya öccseurától elmarad sokára. Megtudni, hogy mi ennek az oka, Öccseura hozzája ballagó. S akközben, hogy ballagott hozzája, Már készült is erősen reája, Mit feleljen? ha majd szól a lecke Fiatal is, szép is a menyecske. De most ez egyszer a szomszéd bátya Jó tanácsával elő nem álla Hanem, ülvén a kemence mellett, Nagy szomorún ilyen szókat ejtett: „öcsémuramnak igaza vala, Mikoriban azt mondotta, hogy a.'.." S felsikolt felesége magzatja, t S a jó öreg — mit tegyen? — ringatja. Dunavecse, 1842, október Tanuljon-e tovább Sándor gyerek? — ez a kérdés foglalkoztatja 1842 kora őszén a Petrovics családot. A tönkrement szülők már-már hajlanak arra, hogy előteremtik az iskoláztatás költségeit. Ám, a hajdani pápai diák maga is látja, odahaza tartózkodva tapasztalja a család nyomorúságos anyagi viszonyait. Ezért véglegesen búcsút mond az iskolapadoknak. Efféle gondok között eltöltött napokban keletkezett ez a vidám költemény. IßaDÜLOM „Segíteniazzal, hogy írok róla SZABÓ PÁL LEVELEI i— Mit szólna ahhoz Pali bácsi, ha a könyvheti ünnepséget tanyán tartanánk — tudakozódtam némi aggodalommal 1964 tavaszán az ünnepi beszédet vállaló írótól. — Szívesen megyek bárhová, ha hívnak. Paraszt- emberek közé kétszeres örömmel — nyugtatott csendes szavakkal. Megállapodtunk, hogy ott szervezünk könyvheti műsort, ahol még soha nem rendeztek irodalmi estet. * • * A szarkási iskola padjában május utolsó vasárnapján vegyest ültek gyerekek, felnőttek. Egy gombostűt nem lehetett leejteni. A falak mentén is annyian álldogáltak, hogy eltakarták a hajdanán hófehér meszelésen a hosszú iskolaév nyomait. Mi tagadás, a többség a beígért filmért kerekezett, sétált a szőlőtáblák, kertek, szántóföldek, facsoportok között meghúzódó tanyáktól a műsor színhelyére. Ám azok sem fértek volna el egy kisebb fa árnyékában, akik kimondottan áz íróra voltak kíváncsiak, hallottak róla, olvasták valamelyik művét Kattogó, zörgő aggregátor segítségével bevezetésül levetítették a Talpalatnyi föld című filmet. Mozinak talán azóta se volt akkora hatása Szarkáson, ped-'g azóta bevezették a villanyt és szinte hetente szerveznek vetítést Egy csendes forradalmár emléke Harmincöt éve halt meg Nagy István festőművész Egyszerre könnyű és nehéz dolga van a riporternek, ha Nagy Istvánról, a festőművészről, az emberről, a sokak által ismert de kevesek által elismert alkotóról akar írni. Könnyű, hiÖnarckép szén nincs szüksége, hogy lexikonokban bogarászva kutasson utána: ki volt hol élt, mennyit és hogyan alkotott. Számos ismerőse, barátja, egykori segítője, támogatója él ma is Baján, akik szívesen és elfogódottan nyilatkoznak a „magányos lus öregről”. Nehéz viszont az újságíró helyzete, ha ezekből a megnyilatkozásokból hű képet, hiteles portrét akar rajzolni a kivételes tehetségű, csendes emberről, akinek talán éppen sokat emlegetett szűkszavúságában, zárkózottságában kereshetjük művészi erejét. Az esendő emlékezet csupán külső megnyilvánulásaira szorítkozhat, s ebből tud következtetni a művész belső világára. S természetesen sokat, nagyon sokat mondanak a képek. Előbb azonban keressük az élő szót, a Nagy Istvánra emlékező embert. Baján nem nehéz ilyet találni. Kram- mer József, aki fiatalember volt 1931-ben, amikor Nagy István Bajára került, mindössze eny- nyit tud mondani: — Sokszor láttam, köszöntem neki, de ő egészen más társasághoz tartozott, mint én. Nagyon emlékszem az alakjára, amint ballagott az utcákéul. Zárkózott kis öregember volt. Legönzetlenebb barátja, támogatója is itt él Baján. Aszalós Imre nyugalmazott főorvossal Nagy István képeinek társaságában, a lakásán találkoztunk. Nincs szüksége arra, hogy összeszedje a művészről való gondolatait, hiszen csak rá kell néznie a képekre, s azok közvetítik az emlékeket. — Amikor 1931-ben Bajára került, nem sokkal ezután megláttam néhány képét Mélységes benyomást tettek rám alkotásai, megéreztem bennük az elhivatott tehetséget, a korszakos művészt. Hangsúlyozom, nem vagyok, s akkor sem voltam szakavatott műértő, de megvolt az érzékem az eredeti, a zseniális iránt. Közvetítő útján ismerkedtem meg Nagy Istvánnal, aztán igen gyakran felkerestem, meghívtam otthonomba. Borozgattunk, beszélgettünk, bár vele igen nehéz volt a folyamatos társalgás. Szótalan, magában égő, töprengő, önemésztő embernek ismertem meg, aki ritkán szól, de akkor alapigazságokat mond, ítéletet alkot, helyére tesz véleményeket, igazságokat. Elmondja Aszalós doktor, hogy a város akkori elitje egyáltalán nem értékelte Nagy Istvánt, persze a művész sem törődött velük. Képeit fél kiló kolbászért, zsírért, néhány liter tejért is odaadta. Előfordult, hogy elkergetett valakit, aki mérete szerint értékelte festményeit: — Menjen innen az úr a fenébe. Nem lepedővászon ez, amit rőfre mérnek! — Egyszer mondom neki, hogy rajzolja meg a portrémat feketével. Rám néz és erősítésként megkérdezi : Feketével ? Igen! Rendben van! mondta ő ^Tehenek Beszélgetők és másnap beállított a szerszámokkal, én leültem. Alig egy, másfél óra múlva egy döbbenetesen jó képet tartott elém. A fekete szín számtalan változatával. Ezt a rajzot most úgy ismeri a képzőművészet, mint dr. Aszalós Imre portréja. Kétségtelen, hogy a fekete szénrajz előkelő helyet foglal el Nagy István máig sem fölmért életművében. Anélkül, hogy a forradalmár festő alkotásainak elemzésébe bonyolódnánk, (ezt megtették helyettünk mások, hozzáértők) egyet értünk Aszalós doktor óhajával: egy jó szobrot kellene állítani Nagy Istvánnak Baján, ahol hat évig élt, s ahol meghalt, ahol nyugszik. Gál Sándor Szabó Pál az egyűvétartozók közvetlenségével köszöntötte a pusztáikat Neki is nagy élmény volt most a Talpalatnyi föld — mondta — mert, ki tudja mi okból évekig nem játszották. Az írónak az igazságot kell szolgálni, erről beszélt a továbbiakban. Ez a legfontosabb. Tisztelettel, szeretettel figyelték. A bátrabbak a filmről faggatták. Kérdezték, kiről mintázta Piros Góz feleségének Juhos Marikának az alakját. A mellette ülő kedves asszonyra mutatott, feleségére Kiss Etelkára, a peterdi juhászszámadó leányára... A vendéget őszintén meghatotta a feléjük áradó szeretet A találkozó után hosszan beszélgettek a a tanyai iskola igazgatójáig - val, dr. Laczi József névéi 77 és a pedagógusokkal. * • * Rövidesen az alábbi levelet hozta a postás. Kedves asszonyomI Igen sajnálom, hogy a nagy kavarodásban ne tudtunk egy kicsit többet beszélgetni, olyan mégha tóan gazdag, pompás és szép a Maguk élete ottan, hogy engem egyszerűen nagyon, de nagyon meghódí- tott. Szeretnék hamarosan többet tudni Magáról é nővéréről. Igen kérem, hamarosan írja meg p, mondatban az életüket. S a munkát, ugyancsak p mondatban, amit végeznek. Ha nem lesz terhűkre, egyszer-kétszer beszaladur a feleségemmel, ha arra járunk. De addig is szeretnék valami méltót és jót írni Magáról, Magukról, a környezetről. Ha nem kifogásolnák! Írja meg hamar — jó? Kezét csókolom mindkettőjüknek és tisztelettel és szeretettel Szabó Pál Három hét múlva újabb levelet küldött. Arról tájékoztatta újdonsült ismerősét, hogy „iskolanyitáskor lemennek, egy kicsit jobban megnézni azt a világot és segíteni azzal, hogy írok róla”. Dr. Laczi Józsefné közben elérte a nyugdíjkorhatárt és Kecskemétre, pontosabban a városközpontba költözött. A kapcsolat átmenetileg megszakadt. Azután 1967. májusában Szabó Pál kedves levélben kívánt jobbulást megtudván, hogy a nagyszerű tanyai pedagógus kórházban, súlyos betegséggel viaskodik. (Később személyesen is meglátogatta.) „.. .Dehát ilyen az élet, mi mást tehetünk? A feleségem se volt jó a télen, s én is befordultam a 75-be és még mindig sok a dolgom...” * * * Megkérdeztük dr. Laczi Józsefnét, hogy ő miként emlékezik ismerősére. „Első látogatásakor olyan közvetlen kedves természetességgel beszélgetett el a jelenlevőkkel, hogy kinyílt előtte a szívük. Az író—olvasó találkozón sok könyvét megvették és azóta is gyakran elbeszélgettünk regényeiről az emberekkel és így kerültek hozzá közelebb azok, akikért élt, akikért dolgozott.” • * • E sorok írója korábbi munkakörében több alkalommal közreműködött Szabó Pál-irodalmi est szervezésében. Az előkészületek során többször találkozott, levelezett az íróval. Talán az 1965 tavaszán keltezett levél a legérdekesebb tanúja az író figyelmességének és — hogyan is mondjam — „vidék- szeretetének”. „Leveledre a következőképpen válaszolhatok. Nagyon örülök Buda Ferenc ügyének, ami talán még inkább Kecskemét jó ügye, mint az övé. Programotokat nem tudom teljesíteni: 73-ik esztendő! S én az Alsósoron születtem! S ráadásul: merő vihar volt az életem mindmáig. Jó lélekkel tudom válaszolni azt, hogy: 1. Pénteken este találkozók a mai és a holnapi olvasókkal bárhol, Szarkáson például jó lenne, vagy lentebb a Tisza felé, ahol a tavaly is volt, szintén tanyavilág. (Ahá! La- litelek.) 2. Szombaton délután ott lennék a megnyitón, ha lehet, keveset mondanék, de fel nem olvasok. Ha jónak látjátok, olvastassátok fel valakivel. Tavasz tájban vagy az ősszel p. o. egy helyi színésznő kitűnően olvasott fel egy helyi novellámat. De általában: minek Pestről hívni előadókat, amikor Kecskeméten kitűnő színészek vannak... Sok üdvözlettel Szabó Pál Április elején, az író születésének 79. évfordulóján keceli és tázlári ismerőseit szólaltatjuk meg. Heltai Nándor Józsa László: Kút vagy Imádság vagy: égbeszálló; szobor: ezer évig álló; szélvihar vagy: eget rázó; napsugár vagy: földet áldó. Igazság vagy: csalhatatlan; gondolat: megfoghatatlan; örökös tűz: olthatatlan; fundamentum: ronthatatlan. Kút vagy: mélység, feneketlen; út vagy: végeérhetetlen; csillag vagy: elérhetetlen; ős-emlék: felejthetetlen. Az Idő vagy: eredetien; te vagy a Tér: mérhetetlen; hadvezér vagy: verhetetlen; asszony: megismerhetetlen.
