Petőfi Népe, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-12 / 36. szám

i oldal 1972. február 12. szombat Kilátás az Eiffelről Franciaországi levelezőlapok VII. A nyugtalan óceán partján SAPPORO E hét televízió-műsorá­nak legnagyobb jelentősé­gű eseménye a téli olim­pia különböző műsorainak közvetítése Sapporóból. A sportteljesítményeket érté­kelni nem a mi feladatunk. Mi a sapporói közvetítések „egyéb” vonatkozásairól szólunk. A hétfőn sugár­zott adásban láthattuk az osztrák kisfilmet az olim­pia színhelyéről. Kitűnő, változatos összeállítás volt De érdemes megemlíteni, hogy a verseny izgalmas pillanatai közepette van-e „szemünk” a téli táj szép­ségeinek felfedezésére! ? Vagy a minket, magyaro­kat közvetlenül érintő számok, pl. Almássy Zsu­zsi teljesítménye mellett észrevesszük-e a verseny­zők, az egyes emberek küz­delmét, izgalmát fáradt­ságát örömét? Érdekes színfolt volt Vitray Tamás interjúja Almássy Zsuzsi­val Sapporóban. Űjra „fel­fedeztük” ebben a pár per­ces műsorban is Vitray utá­nozhatatlan közvetlenségét, kedves játékosságát. EUROPA BÖLCSŐJE: BIZÁNC E színvonalas, tudomá­nyos igényű sorozatban kedden Bizáncba látogat­tunk el. (Rendezte: Seidel, a remek ismertető szöveget Dryander írta.) A Bajor Televízió filmjében elő­ször természetesen a római birodalom kettészakadása utáni világot elevenítették fel. Láttuk a magyar tör­ténelemből is rettegve emlegetett Héttoronyt; csodáltuk a régi ikonokat, mozaikokat; s felfedeztük önmagunk számára, hogy mit jelent Bizánc kultúrája az utókor számára. Ezt se­gítette elő ez a film. FEKETE PÉTER A szerdai műsorban a középiskolai filmesztétikai oktatás számára vetítették Milos Forman Fekete Péter című filmjét. Az ötvenes­hatvanas években felnőtt csehszlovák filmrendező nemzedék intellektuálisabb töltetű, olykor kafkai vi­lágot megelevenítő filmek­kel vált híressé. (Nemec, Chytilová, Kadar, Klos). Azt hiszem, Forman film­je csak a kezdet volt. A fia­talok világának publiciszti- kus rajza nem győzött meg. IFJÚSÁGI TELEMAGAZIN Friss hangvételű, sokszí­nű, jól politizáló, érdekes műsor az Ifjúsági Telema gazin. Az Ifjúsági Maga­zin kérdésére válaszolt né­hány levél: miért szeretek (vagy nem szeretek) ott­hon lenni? A téli szünidő elfoglaltságairól, jó vagy kevésbé jó szórakozásairóJ szólt az egyik riportmű­sor, mely Veszprémtől a pesti városligeti jégpályá - ig sokfelé kalandozott. Fon­tos és hasznos volt a nem túlzottan divatos pályákat jó interjúk alapján bemu tató összeállítás (Asszisz­tens, gépgyári munka.) Ügyes, reális kommentár volt: „Miért disszidált dr. Nemere Zoltán párbajtőr­vívó?”. A „világesemények­ből” jól választottak: a há­ború ellen tiltakozó japán fiatalokat vagy a szép ke­rámiákat alkotó bolgáro­kat bemutatva. (Jól szere­pelnek a „Riporter keres­tetik” fiataljai: Kovács Ré­ka és Feledy Péter.) ATKOZOTT KÖLTŐK Felesleges volt a nagy- közönség számára bemutat­ni szerdán este Michel Boisrond 1955-ben készült filmjét. A naív törtérjet, a primitív „nyomozás”, az ol­csó vígjátéki helyzetek (menekülés a rendőrök elől a lányiskolából), az érzel­mes elemek olykor elvisel­hetetlenek voltak. Brigitte Bardot szex-filmsztár fia­talkori alakítása sem emel­te a film színvonalát. Szekér Endre Átvágva Cherbourg, az esernyők kedves városába csúcsosodó normandiai fél­szigeten, a falvak, kisváro­sok küllemének megválto­zása is jelzi Bretagne-ba érkeztünk. A favázas, vilá­gosra vakolt falú tetsze­tős épületeket kőből emelt vaskos, szilárd udvarházak váltják fel és az elmarad­hatatlan gótikus templo­mok könnyed, klasszikus vonalai is súlyosakká vál­nak. Szeszélyes, furcsa ala­kú tornyok, egymás hegyé- re-hátára épített épület­szárnyak, ablakpárkányok, oromzatok, támpillérek ren­detlen halmazai jellemzik e valamennyi francia or­szágrész közül a külön­állást leginkább hangsú­lyozó vidék építészetét. Az út a tengerparton ve­zet — és nem akad kül­földi, ki elkerülné a kör­nyék leghíresebb és leglá­togatottabb nevezetességét, a Mont Saint Michele-t. Szent Mihály apátságának várát és templomát a part­tól ugyanis csaknem két kilométerre a tengervízből kiemelkedő sziklahalomra építették a bencés apátok — idestova ezer éve. Apály idején, amikor az óceán vi­ze több száz méterre visz- szahúzódik, száraz lábbal lehetett megközelíteni a várfalaktól övezett kated- rálist és a kicsiny hegyi falucskát, de aki rosszul számította ki a séta idejét — és így a támadó, esetle­ges ellenség is — bizony pórul járt, mert a dagály tetőzésekor két-három mé­ter magas víz borítja is­mét körös körül a talajt, egészen a partig. Ma mesterséges töltésen közelíthető meg a 160 mé­ter magasra nyúló csúcs1) templom alapjaiul szolgá­ló sziklatömb. A látogatót hamisítatlan középkor fo­gadja, a hegyre meredeken felkapaszkodó utcákon; polgárházak, kolostorok, halászviskók dacolnak a századok csípős tengeri le­vegőjével. Nyugati irányba haladva a La Manche csatorna part- jáiól az óceánhoz érkezik a látogató, ezt a különb-1 séget az ott lakók sosem mulasztják el megemlíteni. A rómaiak által alapozott kikötővárosokat és a hu­szadik század egyedülálló technikai csodáit látogat­hatják végig. St. Malo ősi bástyái mellett dinardi ár-apály erőmű gátján át visz az út, az ember itt meghajol a tehetség és az akarat nagysága előtt. A keskeny torkolatú öbölben i tenger ár-apály különb- ége 13,5 méter. Ezt a ha- .almas vízszintingadozást jri meg a csaknem egyki- ométeres betongát huszon­egy csatornájába épített turbinarendszer, és alakít- a át a ciklusonként át- aramló 180 millió köbmé­ter víz energiáját villamos árammá, 1966 óta. A bretagne-i félsziget és egyben Eurázsia hatalmas öldrészének legnyugatibb csücske a heves óceáni ullámoktól szüntelenül ostromolt Point du Ráz sziklamagaslata. Dagály dején percnyi szünet nél­kül harsog a tenger, az égen tömör felhők szágul­danak — talán Magyaror­szág felé viszik az esőt. A turisták nyugat felé tekint- getnek a kőtömbök közül, ahol a végeláthatatlan víz­tömeg a föld görbületét követve elszökik a tekin­tet elől. A horizont ködös vonalából áttetsző fél. ne­gyed hajótestek emelked­nek ki — a távoli Amerika felé igyekeznek — és az ember szorongva pillant az irdatlan messzeségnek ne­kivágó repülőgép után. A földnyelven mindenki úgy érzi, hogy itt maradéktala­nul részesül a földgolyó hatalmas méreteinek való­ságos élményéből. (Folytatjuk) Pavlovits Miklós Ezt a kecskemétiek írják A győztes: Joachim Legjobb tudomásom sze­rint megyeszékhelyünk he­lyi buszjáratainak menet­rend szerint, tehát meghatá­rozott időben kellene köz­lekedniük. Sajnos, azonban mostanában már gyakorlat­tá kezd válni a késés szin­te valamennyi városi útvo­nalon. Csak egy példa a sok közül: január 14-én a Voelker telepi megállóból reggel 5 óra helyett 6-kor indult a 9-es busz. Nagyon bosszantó volt a várako­zóknak, köztük a kisgyer­mekeiket cipelő édes­anyáknak egy óra hosszáig álldogálni a hajnali hideg­ben. Kérjük az illetékeseket, hogy a jövőben szigorúb­ban ellenőrizzék a helyi já­ratok menetrendjének be­tartását, hogy a késések minimálisra csökkenjenek, illetve megszűnjenek. Kasza Istvánná Voelker telep XII. u. 3. • Sokak nevében ragadtam tollat, annak reményében, hogy panaszunkat mielőbb orvosolja a Volán Szarkáson lakunk. Autó­busszal járunk be városi munkahelyünkre. Bár 134 forintos havi bérletünk van, ez egyáltalán nem biz­tosíték rá, hogy reggelen­ként igénybe vehetjük a távolsági járat«- :at. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert hiába vagyunk időben akár tizenöten is az erdész­házi megállóban, az 5 óra 10-kor és 5 óra 20-kor Izsákról, illetve Kerekegy­házáról érkező autóbuszok továbbhajtanak. Ilyenkor gyalog tesszük meg a több kilométeres utat addig a megállóig, ahonnan az 1-es járat indul. Persze, a helyi buszra már nem érvényes a bérleti?), így nekünk is perselybe kell tennünk a 2 forintot. Nagyon drága mu­Szabvány o Mindig őrömmel értesü­lünk arról, ha a magyar posta új, korszerű beren­dezések üzembehelyezésé­vel tökéletesíti szolgáltató tevékenységét és gyorsítja munkáját. Nem is olyan régen a levélforgalomban következett be „forradalmi” változás, amikor a boríté­kok méreteit szabványosí­tották, még pedig azért, hogv az automaták köny- nyen bélyegezhessenek. A szabványborítékok haszná­latára jó előre figyelmez­tették a lakosságot. De nem így a csomagok szabvá­nyaira ... Mert ilyenek is vannak már. A bizonyíték erre esetem, amely a má- riavárosi postán történt. Bevittem egy kis csoma­got, kézbe vette a postás latság ez és felháborító. Ráadásul még elkésünk a munkahelyünkről is. A tarthatatlan állapotot számos alkalommal jelen­tettük a MÁVAUT irodá­jában, ahol a forgalmistá­nak csak annyi volt a meg­jegyzése, hogy „az égből nem adhatok maguknak buszt”. Problémánk megol­dását mi sem az égből, ha- nesVi a közlekedési válla­lattól várjuk. Szél Márta és még 19 aláírás Szarkás 103. z szabvány dolgozó, majd visszaadta azzal a megjegyzéssel, hogy nem üti meg a szab­ványt. Érdeklődésemre megtudtam, hogy az ideá­lis csomagnak milyen hosz- szúnak, magasságúnak stb. kell lennie. Ezután haza­mentem. újracsomagoltam, majd visszavittem a postá­ra. ahol már rendjén talál­tak mindent. Ezt a fáradsá­got és bosszúságot elkerül­hettem volna, ha a posta időben közhírré teszi, hogy szabvány szerint kell a cso­magokat elkészíteni. Véleményem szerint a postai szolgáltatásokban be­következő változások köz­hírré tételére is kellene már egy szabvány... Szahó Imre Nyíl u. 7. Csaknem két éve tölti már be szép sikerrel fela­datát az NDK-beli Sangerhausenben a kiskőrösi fo­gyasztási szövetkezet magyaros jellegű csárdája. A két testvérintézmény között a kapcsolat egyre erő­södik. A német barátok a napokban Ismét Kiskőrös­re látogattak. Programjuk során az ÁFÉSZ kaskan- tyúi húsfeldolgozó üzemét is felkeresték. Joachim Köhnnek, a csárda vezetőjének annyira megtetszett az itt folyó munka, hogy elhatározta: másnap kicsit segít a henteseknek. — Ahogy te majd föl tudsz ébredni műszak- kezdésre...! — jegyezte meg kissé kételkedve Ger­hard Gebhardt, a szövetkezet elnöke. — Fogadjunk egy százasba! — nyújtotta a kezét Joachim, s a fogadás megpecsételtetett. Másnap reggel néhány perccel 7 óra után az el­nök fölcsöngette az üzemet. Óvatosan tudakozódott: nincs-e ott valaki „állományon kívüli”? Volt. S mi­vel az elnök csak németül, a telefonhívásra jelent­kező pedig csak magyarul beszélt, ez utóbbi nyom­ban átnyújtotta a kagylót a fülig zsíros Köhn-nek. — Itt vagyok, elnököm, éppen kolbászhúst készí­tek — szólt, úgy-ahogy elfojtva kárörvendő neveté­sét. — Busszal jöttem ki, s miután az elvtársak be­lém diktáltak egy kiadós porció „báráckot”, kezdem a magyaros kolbászkészítés kulisszatitkait elsajátíta­ni. Gerhard Gebhardt enyhe sóhajjal, egyszersmind széles mosollyal tette helyére a telefonkagylót. S amikor már alaposan benne a délelőttben Joachim, dolgát jól végezve, s egyben megnyerve a fogadást is, befutott támaszpontjukra a Szarvasba — férfias önfegyelemmel nyújtotta át neki a piroshasút. A fiatal csárdavezető győzelme letagadhatatlan, hi­szen az aktusról — a nyereményösszeg kézhezvéte­léről — „dokumentum-fotó” is készült. S ha valaki mostanában Halle megyébe elvetődne Bács-Kiskun tájairól, a Walkmühle csárdában bizonyára alkalma lesz eredeti magyaros kolbászt kóstolnia! —a —r Kendőzetlenül Legény a csárdában Szokatlan következmé­nye lett annak a cikkünk­nek, amely február elsejei lapunkban jelent meg a GEKSZ-ről. Az nem lepett meg bennünket, hogy más­nap az igazgató rendkívüli tanácskozást hívott össze és az újságban megjelent tények ellenére — a népi ellenőrzési bizottság meg­állapításaira fittyet hány­va — kijelentette, hogy a cikkben semmi sem fedi a valóságot, csupán az, hogy ő az igazgató és a havi fi­zetése 4600 forint. Nem es­tünk pánikba emiatt a „cá­folat” miatt, bíróságba* sem rohantunk, hogy a rá­galmazásért perbe vonjuk a magáról megfeledkezett igazgatót. Kétségtelen, hogy sokkal egyenesebb dolognak tar­tottuk volna, ha Tóth La­jos minket keres meg ki­fogásaival, s talán örömün­ket sem titkoltuk volna, ha állításainkat sorra-rendre megcáfolja. Ez a „ki a le­gény a csárdában” módszer azonban meglehetősen egyéni eljárása ma már a GEKSZ igazgatójának. Ki­jelentését ugyanis megte­tézte azzal, hogy átszerve­zés címén elbocsátotta azo­kat, akik a vállalkozásnál tapasztalható kriminális ál­lapotokra felhívták a népi ellenőrzés figyelmét. A dolog nem maradt annyiban. Az illetők azon­nal a népi ellenőrzéshez fo­lyamodtak jogvédelemért. Ezt meg is kapták, s olyan papírral térhettek vissza munkahelyükre, amely a megfelelő törvényre hivat­kozva védelemben részesíti őket. Csakhogy az igazgató ismét meg akarta mutatni, hogy az omladozó csárdá­ban továbbra is ő a legény: elzavarta őket. Tóth La­josnak nem új módszere ez, hiszen mint korábbi cikkünkben is említettük, elzavarta ő az ellenőrzés céljából megjelent hatósá­gi személyeket is a múlt évben. Ez utóbbi kiűzetés is azonban következmé­nyekkel jár. Az illetők j munkaviszonya ugyanis ! nem szűnt meg, tehát a í vállalat munkabért köteles fizetni nekik, s ezt akkor is megkapják, ha az igazgató nem teszi lehetővé szá­mukra a munkavégzést. Márpedig nem valószínű, hogy a GEKSZ olyan jól áll pénzügyileg, hogy meg­engedhetné magának ezt a fényűzést. Rendkívül téves hitben ringatja magát az igazga­tó, ha azt gondolja, hogy közvetlen munkatársai szi­lárdan kitartanak mellette és minden szavát elhiszik. A cikk megjelenését köve­tően ugyanis jónéhányan keresték fel a szerkesztősé­get és az újságban leírta­kat megtoldották úiabb és újabb adatokkal, kifejezve mélvséges aggodalmukat a jövőt illetően. Elmondtál: azt is, hogy ez a vállalko­zás jó céllal, tisztességes szándékokkal indult, de időközben a szakadék szé­lére vitte az egészet né­hány ember milliókat haj- i szoló egészségtelen meggaz- ) dagodásl vágya. Elmondták j azt is, hogy kik ezek az emberek. A törvényesség, a ren­deletek betartása még a j GEKSZ-re is vonatkozik. I G. S. Tipikus francia kisváros főtérén. Címzett: a 9. sz. Volán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom