Petőfi Népe, 1972. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-25 / 20. szám

Kosárlabda Mi újság az olimpiai sportágakban ? Vívás rtr A CSŐSZER Kupáért játszik a K. Petőfi Valamennyi labdajáték közül legkorábban az NB I-és férfi kosárlabdázók kezdik a bajnokságot. Feb­ruár 5-én már indul a ta­vaszi forduló. Érthető hát, hogy NB I-es férfi csapa­taink már túl az alapozá­son, a formábahozó időszak derekán tartanak. A Kecs­keméti Petőfi csapata már a múlt héten két erős elő­készületi mérkőzést is ját­szott. Először a tavalyihoz képest alaposan megerősö­dött szovjet katonai válo­gatott volt az ellenfél. A szovjet csapat 2x30 perces mérkőzésen 113:93 arány­ban győzött. A Petőfiből Farkas 16. Gál 16, Tóth 18, Szabó F. 14, Ruszkai és Pajor 13—13 pontot dobott A második mérkőzésen, amely szintén 2x30 percig tartott, a Petőfi 124:108 arányban nyert az újonc NB I-es SZEOL ellen. A legjobb dobók itt: Csányi 34, Farkas 18, Gál 20, Rusz­kai 16, Szabó F. 10, Tóth 9. Szombaton és vasárnap Budapesten a legjobb NB I-es csapatokkal együtt a CSŐSZER Kupán vett részt a Petőfi férfi együttese. A hagyományos versenyen nyolc csapat indult Ezen a héten a csoportos előmér* kőzésék folytak. A két cso­portban a következő csa­patok kaptak helyet: A. csoport: Bp. Honvéd, Ganz-MÁVAG, Kecskeméti Petőfi, Oroszlányi Bányász, B. csoport: MAFC, Csősze­Kolozsvárott csapatverse­nyekkel kezdődött a ro­mán nemzetközi asztalite­nisz-bajnokság. A Kínai Népköztársaság férfiegyüt­tese 3:l-re győzött Jugosz­lávia II. ellen, az NDK pedig 3:0-ra Románia IV. ellen. A kínai női együttes a bolgárokat 3:0-ra, az NDK pedig a jugoszlávokat ugyanilyen arányban győz­te le. Kijevben az ukrán juni­orvivők elleni egyhetes ta­lálkozón további győzelme­ket arattak a magyarok. Kitűntek a tőrözők, akik mind az egyéni, mind a csapattalálkozón jobbnak bizonyultak ellenfelüknél, a párba5 tőrvívóknak azon­ban nem sikerült az első­séget megszerezniük. ♦ Késve ugvan. de megér­keztek Űj Dél-Wales úszó- bainokságának befejező eredményei. Mind a férfi, mind a női számokban to­vábbi kitűnő időket értek el, s elsősorban Shane Gould bizonyította be sok­oldalúságát. Az ausztrálok csillaga minden úszásnem­ben kiváló, amit bizonyít, hogy több világcsúcshoz közeli eredményt ért el. « Gould a 200 méteres ve­gyes úszásban 2J24.4. a 400 méteren 5-07,4 perces idő­vel gvőzött — a világcsúcs 2:23,5, illetve 5:04,7 p. A 100 méteres oiilaneóúszAs- ban e1“rt 1:05.1 perces ide­je már ismert ez is ki­váló (1 * a világrekord). relő, Videoton, BKV Elő­re. A Kecskeméti Petőfi mérkőzései: Bp. Honvéd—Kecskeméti Petőfi 81:00 (48:30) V.: Karner, dr. Nádai. K. Petőfi: Szabó F. (1) Kovács (10) — Farkas (12) — Gál (10), Tóth (2). Cse­re: Ruszkai (6), Csányi (8), Guóth (4), Csikai (4), Fel­földi, Szabó Sz., Pajor. Ed­ző: Guóth Iván. Kitűnt: Farkas, Gál, Ko­vács. A Honvédből Gyu- rasits (23), dr. Banna (16) volt a legeredményesebb. Kecskeméti Petőfi— Oroszlányi Bányász 74:69 (42:46) V.: Horváth, Weín. K. Petőfi: Kovács (21), Ruszkai (10) — Farkas (19) — Gál (2), Csányi (9). Cse­re: Szabó F. (4), Guóth (4), Tóth (2), Szabó Sz. (3), Felföldi, Pajor, Csikai. Ed­ző: Guóth Iván. Kitűnt: Tóth, Kovács, Farkas. Ganz-MAVAG— Kecskeméti Petőfi 79:63 (40:37) V.: Cziffra, Herceg. K. Petőfi: Tóth (4), Ko­vács (23) — Gál (18) — ; Farkas (9), Ruszkai. Cse­re: Szabó F. (5), Felföldi (2), Guóth (2), Csikai, Csá­nyi, Pajor, Szabó Sz. Edző: Guóth Iván. i Kitűnt: Gál és Kovács. A kétnapos torna nehéz feladat elé állította a kecs­keméti csapatot A Hon­véd elleni első mérkőzé­sen jól kezdtek és a 15. percben még 26:24 arány­ban a Petőfi vezetett. Az Oroszlány elleni kemény küzdelem és szoros győze­lem után a Ganz-MÁVAG ellen már fáradt volt a csa­pat Sajnos, a második félidőben Csányi megsérült. A CSŐSZER Kupa a jövő vasárnap fejeződik be. A Petőfi, mint az A. cso­port 3. helyezettje, a Bp. csoport 4. helyezettjével, a BKV Előrével játssza az első döntő mérkőzését A kecskeméti férfi csa­pat január 25-én Budapes­ten az országos válogatott ellen játszik edzőmérkő­zést Első lett a K. Dózsa Sportiskola serdülő csapata Az elmúlt hét végén Szekszárdon, a nagyszerű új tornacsarnokban került sor a leány kosárlabda- utánpótlás hagyományos versenyére a „Négy város serdülő tornájára”. A versenykiírás értelmé­ben a bajnokságon csak az 1957-es születésűek, vagy az ennél fiatalabbak ve­hettek részt. Sajnos, az egyik résztvevő, a Pécsi Sportiskola csapata téve­désből — vagy mert más nem volt — egy évvel Idő­sebb játékosokat hozott, s így a versenybíróság hatá­rozata értelmében csak ver­senyen kívül indulhatott. A Kecskeméti Dózsa Sport­iskola fiatal csanata a Szekszárd ellen 39:31, a Szigetvár pn*n 37-10 aránv- ban gvőzött így a torna győztese lett. Eredményen kívül a kecskeméti csapat a Pécsi Sportiskolával is mérkőzött. A Pécs győzött 38:36 arányban. A Kecskeméti Dózsa Sportiskola csapata: Farkas K., Guóth B„ Tubák, Bíró R., Horváth I., Moduna Á., Merász I., Mohai Á., Jó- zsa I., Kerpesits É., Ada- mik Cs. A torna legjobb játékosa Farkas Katalin lett a ver­senybíróság értékelése sze­rint, míg a legjobb dobók versenyében Moduna Á. és Farkas K. 26—26 ponttal holtversenyben második. Elkészült a tavalyi vi­torlázó-repülő Magyar Népköztársasági Kupa vég­ső értékelése. Eszerint az egyes kategóriákban a kö­vetkezők kerültek az első helyre: összetett, egyéni: Szekér József (Kiskunfélegyháza, edző: Miklóssy Sándor), összetett, páros: Szabadífy- né Bolla Mária, Bálványo­síné Sára Magda (Bp. Pos­tás, edző: Palázs György). Csapat: MHSZ MÁV Repülő Klub (Szekeres Tamás, Tár­nái Endre, Veres András, ■»dző: Szentvölgyi Tibor). Kupagyőztesek kupája: Régebben a i olimpiai esélyek latolgatása általá­ban így kezdődött: „a kard egyéni és csapat — az két aranyérem .,.” Utoljára 1960-ban a ró­mai olimpián sikerült csak ez a kettős siker, s a világ- bajnokságokon is megszűnt a magyarok egyeduralma. Mindez azt bizonyítja, hogy a leghagyományosabb „ma­gyar fegyvernemben” ala­posan megváltoztak az erő­viszonyok, de ugyanígy a vívás többi számában is. Évről évre változatosabb a mezőny, akadnak várat­lan győztesek. A tavalyi vi­lágbajnokságon például a kardban az olasz Maffei, a Várközi Lajos (Miskolc, edző: Szalma János). Totónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 4. héten beérke­zett totószelvények között 13-as 144 darab 5380 fo­rinttal, ebből 13 plusz l-es 20 darab. 19 725 forinttal, 12 találatos 2667 darab, ezekre 194 forintot fizet­nek, 11 találatos szelvény 22 417 darab, nyeremény- összegük egvenként 23 fo­rint, és 10 találatos szel­vény 107 728 darab, 9 fo­rint. Telitalálat: x, x, 1, 2, 1, 1, x, 1, x, x, X, 1, x, X. Vajda László országos ha inok A Kisstadionban vasárnap este befejeződött az or­szágos felnőtt műkorcsolyázó és jégtánc bajnokság. A férfi I. o. bajnokságot Vajda László (BSE) sérülten is nagy pontfölénnyel nyerte meg. Szekér József kupagyőztes női tőrben a francia De- maille lett az első. Feltűn­nek tehetségek, s legfeljebb az ismétlődik, hogy a leg­több pontot a szovjet spor­tolók gyűjtik össze és utá­nuk a magyarok végeznek a második helyen. Bay Béla dr. a váloga<- tott vezetője többször kije­lentette, hogy közeleg 3.z olimpia időpontja, fokozó­dik a versenyzők szorgal­ma, lelkesedése, s nemcsak az előírt gyakorlatokat vég­zik, hanem sokszor „túl­óráznak” is. — Minden fegyvernem­ben nagy létszámú keretet állítottunk össze azzal a céllal, hogy az idősebbek­nek és a fiataloknak egya­ránt lehetőséget nyújtsunk a válogatottba jutásra — mondta Tábor István főtit­kár. — Június 20-án törté- ' nik meg a csapatok kijelö­lése, addig hazai és, nem­zetközi versenyek egész so­rozatán lépnek pástra ví­vóink. Ellentétben a múlt­tal, nagyobb súlyt kapnak a nemzetközi erőpróbákon elért eredmények, tehát nem a hazai tájékoztatók a legdöntőbbek. így például I mtár a hónap végén Párizs­iján a Martini Kupa tőr­viadalon nyolc versenyzőnk i vesz részt, szereplésükkel képet adjanak formájuk­ról. A válogatott keretek je­lenleg a következőkből áll­nak: Férfi tőr: Kamuti Jenő dr., Kamuti László, Marton István, Gyarmati Béla, Sza­bó Sándor, Füredi Gábor, Szakács György, Czakkel István. Női tőr: Rejtő Ildikó, Szolnoki Mária, Simonffy- Tóth Ágnes, Gulácsy Má­ria, Bóbis Ildikó, dr. Men- delényi Tamásné, Maros Magda, Tordasi Ildikó, Szá­rai Márta, Kollányi Kata­lin, Vadász Éva. Kard: Pézsa Tibor, Hor­váth Zoltán, Bakonyi Pé­ter dr., Meszéna Miklós, Marót Péter, Kovács Ta­más, Kovács Attila, Ham- mang Ferenc, Körmöczy Csaba, Gerevich Pál. Párbajtőr: Kulcsár Győ­ző, Schmitt Pál, Fenyvesi Csaba dr., Erdős Sándor, Erdős Gábor, Muskovszky Gábor, Osztrics István, B. Nagy Pál, Varga Pál. ! Négy aranyérmei nyertek a Bács megyei cselgáncsozók a vidéki bajnokságon Január 22—23-án Pécsett rendezték meg a junior és ifjúsági cselgáncs vidék- bajnokságot. Kétszázötven­hat résztvevő 18 egyesület versenyzői mérték össze tudásukat az év első jelen­tős versenyén. Versenyzők igen szépen helytálltak. I Ki kell emelni Hangyási | Lászlót, aki mindkét kor­osztályban bajnokságot nyert, valamint Racsmán ! Lászlót és Nagy Sándort, i akik szintén vidékbajno­kok lettek. Eredménvek: Ifjúsági 58 kg: 1. Han­VerssM kezdőit a magyar labdarúgó-válo^alott Brazíliaijai Az AFP néhány soros je­lentésben számol be arról, hogy a magyar labdarúgó­válogatott brazíliai első mérkőzésén Sao Paulo-ban 2:0 (1:0) arányú vereséget szenvedett a Portuguese brazil labdarúgó-csapattól, A brazilok első gólját a 35. percben Marinho szerezte, a második gólt a 64. perc­ben rúgták a vendéglátók Valdomiro révén. gyási László (Bajai ME- DOSZ), 2. P. Szabó (Tata­bánya), 3. Kerekes (Kecs­keméti Dózsa) és Fekete (Győri Dózsa). 65 kg: 1. Racsmán László (Bajai MEDOSZ). 2. Pákozdi (Győri Dózsa), 3. Csíkos János (Kecskeméti Dózsa) és Sárdi (Nagykanizsa). 75 kg: 1. Király (Nagykani­zsa), 2. Kovács (Békéscsa­ba), 3. Cserni Zoltán (Ba­jai MEDOSZ) és Gáspár (Szolnoki Kilián). Junior: 63 kg: 1. Han­gyási László (Bajai ME­DOSZ). 2. Molnár (Pécsi Gazdász). 3. Várhegyi (Győri Dózsa), Blaskovits (Pécsi Gazdász). 80 kg: 1. Klemencsics (Békéscsaba), 2. Szabó (SZEOL). 3. Ben- kó (Kecskeméti Dózsa) és Füredi (Debreceni Dózsa). 93 kg: 1. Nagy Sándor (Kecskeméti Dózsa), 2. Szabó (Pécsi Dózsa), 3. Papp (Szekszárdi Dózsa) és Kozma (Debreceni Dózsa). Súlycsoportonként átlag 30 fő volt a versenyző lét­szám. Kivételt jelentett az ifjúsági 58 kg. ahol 43 ver- ! senyző és a junior 63 kg. i ahol 45 versenyző lénett I szőnyegre. Ez a verseny megmutatta azt. hogy a Bács megyei cselgáncsozók jól, igen felkészülten vettek részt az év egyik legna­gyobb versenyén. Felszabadulási kézilabdaloraa Kiskőrüsön A Spartacus—Petőfi Sportkör április 4-én fel- szabadulási női kézilabda­tornát rendez. A vetélke­dőn előreláthatólag részt vesz a litván válogatott, a j Bp. Spartacus, a Kiskunha­lasi MÁV és a vendéglátó Spartacus—Petőfi NB Il-es együttese. Holnap... A sportrovat szerdai szá­mában beszámolunk a Ba­jai Bácska Posztó férfi NB I-es kosárlabda-csapatának felkészüléséről, valamint a Kecskeméten szombaton és vasánjap rendezett Arany- homok Kupa fiú kosárlab- dauersonyről. Olvasóink kérésére újból közöljük a labdarúgó NB II. kecskeméti csoport, most már módosított sor­solását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom