Petőfi Népe, 1972. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-16 / 13. szám
Az örök vetélytárs A százhuszonöt év előtt, 1847. június 16-án született, s több mint hatvan esztendeje halott író Mikszáth Kálmán, minden mai magyar toliforgatónak is vetélytársa. Ez nemcsak a könyvtári statisztikákból világlik ki, amelyek emberöltők óta azt vallják: aki olvasót akar magának hódítani, annak Jókai és Mikszáth bűverejével kell megmérkőznie. Nyilvánvalóvá teszi ezt a televízió, a film, a rádió is, midőn újra meg újra visszanyúl Mikszáth-hoz és a mai ember számára is korszerű formában kelti életre Beszterce ostromát, A Noszty fiú esetét Tóth Marival, a Szent Péter esernyőjét, vagy miként most cselekszi a tévé — A fekete várost. ügy tűnik, Mikszáth müvén nem fog az idő. Csaknem száz esztendeje, hogy megjelent Az a pogány Filcsik című novellája, de a nevezetes majornaki csizmadia ma is eleven erővel él a nemhogy fogyatkozó. de mindig nagyobb számú Mikszáth-olvasók képzeletében. Akárcsak Szűcs Pali, a széphajú Péri lányok, vagy A szegény' Célyi János hőse. Mikszáth elbeszélései és regényei többet mondanak számunkra a XIX. századi és a XX. századba forduló Magyarország életéről, mint sok történelem- könyv. Es ezt szinte a népmese és a népdal természetes egyszerűségével. Napjainkban különösen nagy jelentősége van ennek. A próza modern lehetőségeit kereső írók egy részét útkeresésében nem tudja követni az olvasó. Mikszáth írásai pedig a pásztor és az egyetemi tanár számára egyaránt világosak, vonzók és szépek. Egyebek közt ezért jelent gazdag örökséget a modern magyar irodalom számára Mikszáth életműve. Másképp írni: lehet és kell. Elfelejteni, szem elől téveszteni, hogy a mikszíthi iskola nevelt milliókat olvasóvá, százakat íróvá — lehetetlen. — ra — IRODfVLOM lékkai áldoztak több pénzt. És ez a költekezés nem idegen a szabad idő természetétől. (Hiszen nem kocsmázás, kártyázás vesztesége.) Csökkenthet- jük-e a szabad idő kiadásait úgy, hogy lebeszéljük az embereket a fenti cikkek vásárlásáról? Nem! Ezzel ugyanis éppen a szabad idő funkcióját csorbítanék, az ember — Mire szabad a szombat? M.ndenekelőtt oszlassunk el egy tévedést: Nem csak a művelődésre szabad! A marxi megfogalmazás szerint a szabad idő szerepe annyi, hogy „megújult emberként” kerüljön visza a dolgozó a termelési folyamatba. Vagyis testben és lélekben felfrissülve, gyarapodva. Nem vezet tehát minden út a művelődési intézményekbe. Sokkal inMosolygó Mikszáth Mikszáth Kálmán szerelmes volt főnöke leányába. Egyszer két es- küdltársa aktákat vitt be aláírásra. Mauks szolgabíró úrhoz. Mikszáth aktái maradtak utoljára. A principális úr szokása szerint csak félszemmel pillantott bele, és szó nélkül aláírta. Hanem az egyiket kivette a csomóból és áz íróasztal szélére tette. — Micsoda bolondság ez? — kérdezte szelíden. Mikszáth elpirult, zavarba jött. Mauks szolgabíró úr fölállt íróasztala mögött: — Kálmán öcsém! Ez az akta itt marad. Ezt még majd megapelláljuk a királyi táblához. Az aktában a következő állt: Én, alulírott szavamat adom, hogy Ilonka lányomat egy éven belül Mikszáth Kálmánhoz adom feleségül. cából. Utólagos fizetésre Mikszáth nem volt hajlandó, mert akkor — mint azt egyszer baráti körben kiszámította — huszonhét esztendeig egyetlen vasat se látott volna tárcáiért a főnöktől, — annyi előlege volt a Szegedi Naplónál. Szeged, Iskola utca 21. számú ház első emeletén volt a Bába-házban a hírneves Mikszáth-szoba. A Szegedi Napló kétszobás szerkesztőségének a fele. A Mikszáth-szobát társával ajtó kötötte össze, lent bal sarkában nagy lyukkal. A lyukat részben az egerek és patkányok rágták ki, részben Bába Sándor kiadótulajdonos rugdalta az ajtóba, évek tengernyi hosszú során át eképpen kopogtatva minden délután Mikszáth-hoz a másnapi tárcafolytatásért. Ezért azután a nggy palóc minden délután rettentő nagy óvatossággal surrant fel a redakcióba, s azonnal — első dolgaként —, magára zárta az ajtót. Semmiféle kérésre- könyörgésre azt ki nem nyitotta, mindaddig, míg csak a derék Bába Sándor ki nem fizette neki a tárca honoráriumát. Ez pediglen nem volt más, mint egy korsó serital, két pompás virzsinia szivar és tetejébe két pengő. Nos,' arra való volt tehát az ajtón a már említett lyuk, hogy azon keresztül a kiadótulajdonos minden nap óvatosan bedughassa a honoráriumot. Különben eg then sort sem látott volna a tárMikszáth egyszer kezébe vette Lev Tolsztoj Ivan Iljics halála című hosszabb elbeszélését. Miután hajnaltájt végére jutott az olvasásnak, s már a gyertyát is elfújta, any- nyira kiváncsi lett a műre, hogy ismét gyertyát gyújtott, megnézni, ki is írta azt? Hát látja, hogy: Tolsztoj! Másnap a könyvet visz- szaadta tulajdonosának, Szabó Endrének, a neves orosz fordítónak, aki megkérdezte Mikszáth- tól: — No, Kálmán, mit szólsz hozzá? A nagy palóc szája szélére tolta a pipaszárat, s így felelt: — Hm! Barátom: most látom csak, hogy mink — semmit sem tudunk! 1895-ben Mikszáthnak állandó kártyapartija volt az Alkotmány utcában, az unitáriusok épületében levő kávéház különszobájá- ban. Partnerei voltak: Légrády Károly, a Pesti Hírlap szerkesztője és tulajdonosa, Bródy Zsig- mond, a Neues Pester Journal szerkesztője és tulajdonosa, továbbá Enye- dy Lukács. Amikor egyikük vagy másikuk nem jöhetett el, Mikszáth gyorsfutárt küldött Wolf- ner Józsefért, a Singer és Wolfner könyvkiadó tulajdonosáért. Akkoriban — szokásához híven — Mikszáth gyakran beszélt a legkülönfélébb témákról, ezek között a Szent Péter esernyője tárgyáról is, és mindig lelkesen emlegette, milyen szép, romantikus regényt lehetne belőle írni. Wolfner Jóska sokáig biztatta az írót: — Nos. Kálmán, írja meg az Űj Időknek! De bizony Mikszáth nem írta, Egyszer megjelent Wolfner irodájában és bejelentette, hogy Bródy Zsig- mond hat hétre Abbáziába utazik, helyette a mai naptól kezdve a könyvkiadónak kell játszani mindenkor. Wolfner húzódozott, nem akarta a meghívást mindennapra elfogadni és csak annyit ígért meg, hogy néhányszor elmegy. Ezt meg Mikszáth nem nézte jó szemmel, tiltakozott, de mivel a nagytekintélyű könyvkiadó ragaszkodott szavához, tüstént kiokoskodott valamit, amivel Wolfner uramat levette a lábáról. Megígérte, ha a kiadó szorgalmasan jár kártyázni, az első hét eltelte után megkapja a Szent Péter esernyője első, hosz- szú folytatását, és ettől kezdve hetenként — a rendszeres kártyázás kikötésével — a további folytatólagos kéziratot. Közölte, ha egyetlen egyszer is hiányzik, nincs több folytatás! S csoda történt: a kártyapartikon Wolfner József mindig pontosan megjelent. Elnyerte társai pénzét, és ráadásul minden szombaton megkapta a regény folytatását. Tartott pedig ez a különös ügyelet nyolc kerek hétig. És Mikszáth a folytatásokat akkor is megírta, amikor Bródv Zsiga Abbáziából kipihenten visszaérkezett. így született Mikszáth remekműve: a Szent Péter esernyője... Mikszáth képviselői beszámolójának közönsége a szakadó esőben egy ablaktalan, gyéren megvilágított hodályba szorult, ahol nagy türelemmel hallgatta meg az akkori kormánynölitika kevéssé meggyőző védőbeszédét: — Köszönöm, hogy ilyen nagy számban kitartottak — nyugtázta hallgatói türelmét, a neves írópolitikus. Mire egy borízű hang megszólalt a hodály mélyéből : — Beszéljen csak tovább. képviselő úr! Még mindig esik! Révész Tibor kább egy kis turisztikára, a hobbyk „partjára”, hétvégi üdülőházakba, horgásztanyákba, illetve az egyéni kedvtelések megannyi „oázisába”. „Az idő rendkívül drága költekezés” — idézhetjük a görög bölcs szavait, Két élő bölcsesség ez; mert drága a szabad idő amennyiben eltékozoljuk, ám drága akkor is, ha kellemesen és hasznosan (azaz személyiségünket gyarapítva) „költekezünk” vela. Magyarán szólva: a szabad idő pénzbe kerül. Szociológusok vizsgálták a „szabad idő kiadásait”. 1967-ben hazánk lakói hatszor többet költöttek autóra, kétszer többet üdülésre, turizmusra, hobbykra, mint 1960-ban. Ezzel szemben a könyvekre, folyóiratokra, színházra, mozira csak 25 százalékkal, fotócikkek, hangszerek, turisztikai felszerelések vásárlására pedig 42 százaMarx által hangoztatott — megújulását, önreprodukcióját korlátoznók. Az egyetlen megoldás: olcsóbbá tenni a szabad időt „felszabadító” cikkeket! Nem öncélú szójáték a fenti megfogalmazás — nagyon is valós tartalma van. Hiszen csak akkor élhetünk a szabad idő lehetőségeivel, ha nem kényszerülünk egy százasért eladni szabad szombatunkat, ha nem köt lakóházunkhoz a szabad idős szolgáltatások korlátozottsága, illetve drágasága. Nos, a kereskedelemnek, vendéglátásnak, az élelmiszeriparnak, s bizonyos mértékig a mező- gazdaságnak egyaránt fel kell készülnie a szabad idő szabta keresletre. Nemzetközi tapasztalatok figyelmeztetnek arra, hogy a hétvégét pár év, esetleg évtized múlva nem lehel mai módon „kiszolgálni”. Fejlettebb országokban már „szabadidőiparágak" fejlődtek ki) „Szabadidő-osztályokat" létesített a kereskedelem, a hobbykat, turisztikát serkentik olcsó, ötletes árukkal. A kérdés így tevődik fel: akarjuk-e befolyásolni a szabad idő hasznos eltöltését, vagy sorsára hagyjuk? Aligha lehet kétséges a válasz. A szociológusok — hazai és nemzetközi tapasztalatok alapján — a kereskedelemtől olyan „szabad idős” cikkek és az várnak, melyek felmentik a pihenő embert a házi munka alól, illetve lehetővé teszik a szabad idő értelmes eltöltését. Az ipar számára új piacot jelent a meglevő ..szabad idős” cikkek és az új termékek bő választékának termelése. A mezőgazdaság számoljon az üdülőterületek élelmiszer-. g—miolcs- és zöldségellátásával. A turizmus, a kiráncjulóhelyek növekvő népszerűsége az étkezési és elszámolási feltételek megteremtését szorgalmazza. Temérdek a tennivaló! Talán ma még fel sem fogjuk, milyen változást hoz a szabad szombatok kiterjesztése hétvégi életmódunkban. Az emberi személyiség fejlődésének nagy lehetősége! Ám sem a puszta felvilágosítás, sem a rögtönzés nem célravezető a szabad idő termékennyé tételében. A nevelés mellett az anyagi feltétnek megteremtése egyik alapvető tényezője annak, hogy szabad idő és ember újjászületése egyaránt bekövetkezzen. B. ö. Fiatal írók önmagukról — és Petőfiről Czakó Gábor . — Kérjük, szóljon néhány szót pályakezdéséről, első kötetéről, ahogyan mondani szokás: indulásáról. — Kamaszkoromban szobrász akartam lenni. Eszembe se jutott az írás. Boldogtalan szerelmek vittek rá utóbb, és első joghallgató éveim világmegváltó Szenvedélye. Versekkel és levelekkel kezdtem. Verseim közül sok meg is jelent szőkébb hazám — Tolna megye — újságjában. Postán küldtem először elbeszélést a Kor társnak. Képtelen lettem volna elviselni egy szemembe mondott nemet Somogyi Tóth Sándor azonban igent mondott. Rengeteget köszönhetek neki. Elsősorban azt, hogy eleinte számtalanszor átdolgoztatta velem írásaimat — de nem az ő, hanem a saját képükre formáltatta őket. Utáltam érte, mert még nem tudtam, hogy az istenadta tehetségből kipattant meztelen ötlet önmagában semmi, értéktelen. Tavalyelőtt adta ki a Magvető első, sikerültebb regényemet, a Szobát. Csak annyit róla. hogv a kritikusok véleményével ellentétben igen távoli az összefüggése az albérlőkről írott szociográfiai tanulmányommal. Fontosabb — a regény és a tanulmány születése szempontjából egyaránt —, hogy ismertem a szereplőket, osztoztam a sorsukban. Karácsony előtt jelent meg Ernberkert címmel elbeszéléskötetem, ez évben várható szociográfiáim gyűjteménye, az Indulatos jelentések. Ugyancsak a Magvetőnél. — Tervei? — Két közeli tervem Van. Az egyik: Megváltó című regényem kiadatása. Stílust, az idővel való birkózás eredményét, emberábrázolást, korszerű realizmust, mondanivalót illetően legértékesebb eddigi teljesítményem. Eddig két kiadó utasította vissza... A másik: szeretném készülő, Égigérő fa ideiglenes címet viselő regényemet legalább a Megváltó esztétikai szintjén megvalósítani. Természetesen — minthogy másról szól — más eszközökkel, technikával. Idevág általánosabb esztétikai igényem kielégítése is: szeretném elkerülni, hogy „czakó- san” írjak: friss akarok maradni, hogy minden mondanivalómhoz — reá- és csak reászabott!! — művészi köntöst találjak. — Mit jelent ma önnek Petőfi? — Félelmetes a harmadik kérdés, hiszen az is benne foglaltatik, hogy „miért nem mond semmit ma Petőfi?”, és ez ma teljesen jogosult kérdés! Jogosult azzal együtt, hogy miért nem szereted Magyarországot, a családodat, a kedvesedet, a kötelességedet! Sorolhatnám még ide az őszinteséget, a nép iránti rajongást, amit ez a rövidke teljes élet, a legmagasabb európai gondolattal azonos fázisban mozgó szellem igenlett. Művész volt, tökéletesre törekvő. És én nem hiszem. hogy a szép elévülhetne. Nem híszém, hogy A Tisza bármely korban, akár 1972-re meg- rútulfr volnk. de ars poétikáidnak számító verse, A XIX. század költői, parancs a XX. századiaknak is. és akad benne megvalósítani való dédunokáink számára bőségesen ! Kérem, olvassák e» zoiá
