Petőfi Népe, 1971. december (26. évfolyam, 284-308. szám)
1971-12-17 / 298. szám
I oldal 1971. december 17, péntdk Miről tanúskodnak a mazsgazdasági üzemek ötéves tervei A megye mezőgazdasági nagyüzemeiben elkészültek a negyedik ötéves tervidőszakra vonatkozó fejlesztési előirányzatok. A gazdaságok információi alapján a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya összesítette a terveket. Ezek általában megegyeznek az országos elképzelésekkel, valamint a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának a negyedik ötéves tervidőszakra vonatkozó célkitűzéseivel. Néhány ágazatnál azonban a fejlesztés mértéke meghaladja a megyei előirányzatokat, más ágazatoknál viszont olyan intézkedésekre lesz szükség, amelyek elősegítik, serkentik a termelési törekvéseket. Növekedés és csökkenés A kenyérgabona vetésterülete a megyei célkitűzéseknek megfelelően alakul. Az állattenyésztés erőteljes fejlesztésével együtt a nagyüzemek arányosan igyekeznek növelni a takarmánytermesztést is. Mind az abraktakarmánytermő, mind az évelő pillangósok területe 1975-ben meghaladja a mezőgazdasági nagyüzemekben az előzetes megyei elképzeléseket. Ezzel szemben csökkenést jeleznek a zöldség, a cukorrépa, a burgonya, a dohány termesztésében. Növeli a gondokat, hogy elsősorban azoknál a zöldségféléknél jelentkezik területcsökkenés, amelyeknek a megyében hagyománya van és a közvetlen ellátás mellett nagy a jelentőségük ipari nyersanyag és export szempontjából is. Ezek: a paradicsom, a fűszerpaprika, valamint a vöröshagyma. A termelés növelése — a nagy kézi munkaerőigény miatt — csak gépesítéssel oldható meg. Szükséges ezenkívül a termesztés technológiai fejlesztése és a felvásárlási árak felülvizsgálata is. Hasonlóan csak technikai korszerűsítéssel lehet megoldani a cukorrépa és a dohánytermelés növelését is. A zöldségfélék általában csak termelőszövetkezeteknél szerepelnek a tervekben. Az állami gazdaságok termelési előirányzatában jóformán alig találhatók. Szőlőgondok 'A szőlőtermesztésben számos gond jelentkezik. A homoki borszőlőtelepítés állami támogatása megszűnt, ezért területnövekedéssel nem lehet számolni. A gyenge termőképeségű ültetvényeket fokozatosan felszámolják. Az előzetes megyei elképzelésekhez viszonyítva az információk szerint mintegy 160 ezer hektoliterrel kevesebb termeléssel lehet számolni a következő években. Ilyen nagyarányú kiesés kedvezőtlen lehet a hazai borszükséglet és az exportigények kielégítése szempontjából. A hagyományos szőlőültetvények felszámolásával csökken a szórványgyümölcsfák száma is, ami kihat a megye árutermelésére is. Emiatt a mezőgazdasági nagyüzemek előirányzatai kevesebb termeléssel számolnak, mint az előzetes megyei elképzelések. Dinamikus fejlődés Az információk szerint a legdinamikusabb fejlődés a sertéstenyésztésben jelentkezik. A vágósertés értékesítési előirányzata — elsősorban a termelőszövetkezeteknél — lényegesen meghaladja a megyei számításokat. Eszerint a megye mezőgazdasági üzemei 55 ezer 500 tonna sertéshúst adnának az előzetesen tervezett 48 ezer 700 tonna helyett. Azt átlagsűly meghaladja a kívánt határt. Magasabb az országos átlagnál is, a termelőszövetkezeteknél 5, az állami gazdaságoknál 1 kilogrammal. A nagyobb átlagsűlyú sertések értékesítése főleg export szempontjából jelent gondot. Az idén sokat nőtt a kisüzemek sertésállománya is. Meghaladta a 480 ezer darabot, amely a megye összes állományának 71 százalékát tette ki. Az elképzelések szerint 1975- re a kisüzemi állomány körülbelül 330 ezer darab lesz. Figyelembe véve a nagyüzemi sertéstartás fejlődését ez a szám reálisnak tűnik. A szarvasmarha-tenyésztés a termelőszövetkezetekben fejlődést ígér, azonban az állomány növelését nem saját tenyésztésre alapozzák, hanem vásárlással kívánják megoldani. E tendencia megváltoztatása érdekében szükséges a szarvasmarha-tenyésztés feltételeinek tökéletesítése, javítása. Ezzel kapcsolatban intézkedéseket várnak az üzemek. Nem helyes, hogy a juhállomány egyre kevesebb. A megye összes anyajuhlétszáma több mint 10 ezerrel csökkent egy év alatt. Az állami gazdaságokban például felére mérséklődött. Csökkenő irányzatot mutat a baromfitenyésztés és ezzel együtt a várható tojásfelhozatal is. Szolgáltatások Változik a termelőszövetkezetek kiegészítő tevékenységének az aránya is. Az építőipari tevékenység mintegy 25 százalékkal csökken, amelynek egyik oka, hogy befejeződnek a szakosított sertéshizlaldák építkezései. Ezzel szemben az élelmiszeripari és a faipari tevékenység — bár volumenében alacsony — kedvező aránvban emelkedik 22, illetve 35 százalékkal. Az ipari szolgáltatás, amely jelenleg mintegy 50 millió forintot tesz ki, az információk szerint közel kétszeresére növekedik. Ez az emelkedés azért örvendetes, mert a helyi lakosság szolgáltatási gondjainak enyhítésében nyújt segítséget. A gazdaságok jelentős termelési és jövedelemnövekedést terveznek a következő évekre. Az üzemek által tervezett bruttó termelési érték csaknem 50 százalékkal több lesz 1975-ben, mint tavaly volt. A bruttó jövedelem pedig a tervidőszak végére eléri a 2,5 milliárd forintot, ami több, mint 40 százalékos növekedésnek felel meg. A teljesség igénye nélkül csak utaltunk a mezőgazdasági nagyüzemek terveiben szereplő, tapasztalható fontosabb tendenciákra. Egyes ágazatok termelését várhatóan befolyásolja majd néhány olyan állami intézkedés, amely növeli az üzemek anyagi érdekeltségét. K. S. az ésszerűség mérlegén AZ ÁLLAMI támogatásokról, köztük a dotációkról a köznapi beszélgetésekben már-már természetes elítélően szólni; jobbára tévedésnek, hibának minősíteni. Ahhoz, hogy az állami támogatásokat megítélhessük, mindenekelőtt arra kell utalnunk, hogy a modern gazdaságirányítás világszerte — társadalmi rendszerektől függetlenül — eszköztárába illesztette bizonyos tevékenységek pénzügyi preferálását. Közelítsük gondolatsorunkat a mi sajátos körülményeinkhez, amelyek a nemzetközi összefüggésrendszerbe ágyazva nem is Szindbád — „Eégi templomok gyóntatószékeinél könnyebben megy a gyónás, mert nagy vigasztalásunkra szolgál már az is. hogy a gyóntatószékhez vezető úton kimélyedt, kikopott templomköveket ér lábunk, mely kövek bizonyára sokkal nagyobb bűnösök léptei alatt vájódtak ki, mint amilyen bűnösöknek mi érezzük magunkat...” többi szép, lelkes, fiatal vagy megöregedett női szereplőjének különös kavalkádja a mozivásznon, ez jellemzi az utóbbi évek egyik legeredetibb magyar alkotását. Mi a titka ennek a tulajdonképpen sztori, cselekmény nélkijli, különös, sokak számára talán nehezebben érthető filmnek?... Sára Sándor hihetetlennek Szindbád — Latinovits Zoltán Krúdy Gyula Szindbád megtérése című regényéből valók e sorok, s a rendező, Huszárik Zoltán szemét feltehetően éppen úgy nem kerülte el ez a részlet, mint az író egyszerre romantikus és modern stílusának sajátosan árnyalt egyéb leírásai. És így tudta Sára Sándor segítségével ritka szépségű képekbe önteni a századelő Óbudájának magános, különc Krúdy-Szindbád alakját. Pontosan szólva, nem életre kelti a csupán a tünékeny részletekben, a mindig változó női társak viszonylatában létező személyiséget, mert filmjében az illékony és mindig esetleges hangulat elevenedik meg a „gyónás’- folyamán. Lenke, a kisvárosi fotográfus kirakatában tündöklő portré eleven mása, a későbbi körorvosné, a színésznők; Paula, a korcsolyázó Fruzsina és a többiek, akik valami olyan tulajdonságot ruháztak (nem is tudni, érdemtelenül-e) egy őszülő halántékú férfira, Szindbádra, amitől az különleges jelentőségre tesz szert. — Majmunka, akinek nem kell hazudnia a kalandokban megfáradt utazónak (hazudik-e, ki tudná ezt eldönteni?) és a film sok tűnő, kompozíciókban, színekben, részletekben egyaránt egyedülálló fényképezése? Huszárik Zoltán a nagy író regényeiből kiszűrt, kivételes érzékenységű, eszenciális kivonata, vagy maga Krúdy Gyula ma is érvényes jelentéssel bíró sajátos világa — és ne mondjuk, női szemlélete?... Ügy törvényszerű, hogy a film alkotói közösségének munkájában eggyéforrjon mindez — és így is történt. Nem csupán Krúdy, nem egy tehetséges operatőri vagy rendezői rutin, művészkedő „csinálmánya” a Szindbád, hgnem egy olyan alkotás, mely határainkon túli érvényű jelentést, tartalmat és minőséget is hordoz. Még akkor is, ha csak a mi Óbudánk egykori lakójának története virágzik fel képekben, akinek csupán mi ismerjük igazán tétovaságát, különcségét, sóvárságát valami megnevezhetetlen más után ... De ismerheti-e egyáltalán valaki Szindbádot, a félreeső öreg templom fáradt, bohém vendégét?... Huszárik Zoltán szerint alig-alig érthetjük cselekedeteinek rugóit — így van ez a filmben, és így is igaz. Pavlovits Miklós annyira egyediek, mint gondolnánk. Az iparilag gyorsan fejlődő, s a korszerű gazdasági szerkezetet most kialakító kis országok — ahol a fejlesztési tőke is, a belső piac is mérsékelt — általában erőteljes központi támogatásokkal ösztönzik az exportot, ez ugyanis a fizetési mérleg jellegzetesen krónikus hiányából, más szóval: a fejlődés szakadatlan importigényéből logikusan következik. Ez a tendencia — a nemzetközi elemzések tényei szerint — Dániában, Norvégiában, Görögországban, Magyarországon egyaránt általánosan kimutatható. MINDEZ voltaképpen csak annyit bizonyít — érvelésünk sem célzott egyebet —, mint hogy érzékeltessük: a támogatáspolitika nem ítélhető meg egyszerűsített logikai kerekítésekkel, „jó” és „rossz” jelzőkkel. Közelebbről vizsgálódva most már, hazai központi támogatásaink voltaképpen három csoportra oszthatók: a termelési, a fogyasztási és az exporttámogatásokra. összegezve, egyetemleges érvénnyel nem is lehet megbízhatóan értékelni ezeket az egymástól annyira különböző gazdasági, támogatási folyamatokat, hiszen van köztük olyan, amely egyértelműen kedvezőnek, sőt nélkülözhetetlennek minősíthető, s van olyan is, amely hangsúlyozottan ideiglenes jellegű, mert tartósan hátrányos a népgazdaság számára. Érdemes — szemléltetésül — kiemelnünk az álla mi támogatások szövevényes rendszeréből a fogyasztási dotációkat, az úgynevezett fogyasztási árkiegészítést. Nos, bár ebben is egész sor különböző indítékú folyamat keveredik, a végeredmény úgy foglalható össze, hogy a tervszerű, folyamatos életszínvonal-emelés pillanatnyilag nélkülözhetetlen pénzügyi feltételrendszeréről van szó. Ahhoz, hogy a tőkés világpiac évről év re gyorsuló inflációja ne gyűrűzzék át hozzánk a viszonylagos árstabilitást áttörő, erőteljes árfelhajtó hatásaival, jelentős dotációkra, költségvetési támogatásokra van szükség. Nézzük mindezt a tények tükrében: a fogyasztási árstabilizálás költségvetési hatása (az importárgyűrűzést és a belföldi tényezőket együttesen számítva) 1969-ben 780 millió forint volt, 1970-ben elérte az 1400 millió forintot, az idei terv pedig már 1995 millió forinttal számolt. Talán nem árt mindezt a fogyasztók, a vásárlók nézőpontjából kézzelfoghatóbb adatokkal is illusztrálni: a fogyasztói árkiegészítés arányait jellemzi, hogy a sertéshús 44, a marhahús 64, a tej 65, a vaj 71 százalékos dotációt kap. Csupán az idén mintegy 500 millió forinttal terhelte a költségvetést a városi közlekedés támogatása. (Jellemző, hogy a budapesti metró sem működhetne csupán az árbevételeiből, amely hozzávetőleg évi 20 millió: ehhez még évenként 200 milliós támogatás járul.) AMI a támogatáspolitika termelési oldalát illeti, erről sem lehet egyértelmű, i mindenre azonosan érvényes megállapításokat tenni; itt is jócskán akad nélkülözhetetlennek minősíthető dotáció, mégis: ez az a gazdálkodási terület, ahol a központi támogatások fokozatos, de határozott átértékelésre szorulnak. Ami a jelenleg érvényes termelési-támogatási rendszert illeti, létezését-működését kialakulásának körülményei indokolják. A mai gazdaságirányítás bevezetésekor ugyanis — el- • sősorban társadalompolitikai okokból — központi támogatásokkal, úgynevezett pénzügyi hidakkal szükségképp ellensúlyozni kellett a vállalatok korábbról felhalmozódó különbségeinek következményeit, magyarán azt, nehogy a jobb, illetve a rosszabb eszközeliátottságú vállalatok jövedelmi arányai elviselhetetlen mértékben elszakadjanak egymástól. Egyszerűbben: arról volt szó akkor, hogy a gyengébb, hátrányosabb körülmények között gazdálkodó, s akár objektív okokból, akár hibák következményeként nem nyereségesen működő vállalatok számára időt, türelmi szakaszt adjanak. NE FOLYTASSUK elvont általánosságban eszmefuttatásunkat, nem árt bemutatnunk mindezt a tények tükrében is. Nos, 1968 és 1970 között a központi támogatások növekedési üteme rendkívül gyors — 124 százalékos volt, s arányait az szemlélteti, hogy a termelési támogatásoknak a vállalati össznyereséghez viszonyított hányada átlagosan mintegy 60 százalékos. Magyarán ez az arány azt jelenti, hogy a nyereség a munkával előállított érték, hozzávetőleg 60 százalékát a központi forrásokból viszszainjekciózzák támogatások formájában a termelésbe, ez pedig nagymértékben elmossa a jók és a gyengék, a törekvők és a gondolatnélküliek, az eredményesen és a rosszul gazdálkodók különbségeit. Sőt, mi több — s ezzel nem árt kiegészíteni az iménti sort — a támogatások aránya elmossa a különbséget a szerencsés és a nem szerencsés adottságok közepette gazdálkodók között is, márpedig a gazdaságban aligha szabad szavazni ilyen fogalmakról csupán morális alapon: itt a pénz, a közösség által előállított érték dominál, ennek kell meghatároznia, mit érdemes támogatni és mit nem, mi az, amire indokoltan fordítunk dotációt, mi az, amire — átmenetileg bár — de célszerűtlenül, feleslegesen. VOLTAKÉPPEN ez a háttere annak a világosan, egyértelműen fogalmazott mondatnak, amely Fock Jenőnek, a Minisztertanács elnökének referátumában olvasható a gazdasági vezetők aktíva üléséi ől szóló sajtótudósításokban • „Következetesebbé tesszük támogatási rendszerünket atekintetben, hogy egyes vállalatokat ne részesítsünk előnyben csak azért, hogy elkerüljék vagy elodázzák a termelés struktúrájának átalakítását, illetve az üzem esetleges megszüntetését.” T. A.
