Petőfi Népe, 1971. december (26. évfolyam, 284-308. szám)

1971-12-11 / 293. szám

1971. december 11 ssombat 1. oldal A kongresszus öt szekciója A VIII. KlSZ-kongresz­­rzus harmadik napján — a KISZ-kongress.zusok tör­ténetében először — öt cso­portra, szekcióra válva folytatták tanácskozásukat a küldöttek és meghívot­tak. így egyrészt sókkal szervezetek új formában működnek, s aktívabb KISZ-tagsággal és pedagó­gusgárdával dolgozhatnak. Az egyetemi és főisko­lai szekcióban zajlott le az alábbi beszélgetés két bölcsészhallgató között: vérkapcsolatot úttörőcsapa­tokkal, kapjon még több KISZ-tag állandó ifjúve­zetői megbízatást. A szekciókban ülésező KISZ-kongresszus ezen a j napon, ha lehet még élén­­* kebb. mozgalmasabb volt. Ülésezik a KISZ VIII. kongresszusa. többen kaphattak szót, mondhatták el felszólalá­sukat. másrészt egv-egy szekcióban azok találkoz­tak, akik legjobban isme­rik az üzemekben, a mező­­gazdaságban dolgozó fiata­lok, a középiskolákban és — Gratulálok, érdekes ] mint egyébként. A küldöt­volt, amit mondtál az egye- i tek a szünetekben is el­térni KISZ-szervezetek és ' mélyülten vitatkoztak, tár­a leendő munkahelyek ta­pasztalatcseréj érőL Csak­hogy most vissza kell kér­nem a felszólalási jegye­met, hiszen én is épp er­szekmunkásképző intéze- j ről akartam beszélni, tekben, az egyetemeken és — Nyilván azért, mert főiskolákon tanulók, vagy j közösek a gondjaink, ar úttörők gondjait. így j A szekció foglalkozott egymás között részleteseb- j azzal, hogy a jövő pedagó­­br.i, alaposabban kerülhe- ! gusa, orvosa, mérnöke, ku­­te*í napirendre egy-egv té- ! tatója hogyan lehet már tanulmányi ideje alatt diákként a társadalmi fel­adatok megoldásának se­gítője. Sok szó esett a mű­veltségben egyenlőtlensé­gek csökkehtéséről, nem­csak az egyetemre kerül­salogtak. Hiszen életüket, munkájukat legközelebbről érintő témákról folyt a szó. K. M. fcü'töldi vendégek a műszaki főiskolán ftagygy ütés a KISZ-kongresszus résztvevőivel A KISZ VIII. kongresz­szusán részt vevő külföldi vendégek tegnap délután több városba ellátogattak. Terhe Dezső, a KISZ Bács- Kiskun megvei Bizottságá­nak első titkára vezetésé­vel Adelino Nu Nyez, az Afrikai Függetlenségi Párt Hiúsági Szervezetének ve­zetője. a Nemzetközi Diák Szövetség képviselőié és Vazim Dahir, a Diák Ifjú­sági Világ Szövetség liba­noni kénviselője Kecske­métre érkezett. A vendégek ellátogattak a műszaki főiskolára, ahol Kádasi László főigazgató­­helyettes rövid tájékozta­tást adott az iskola életé­ről. az oktatási rendsze­rükről. Fzután a műszaki főis­kola, a kertészeti főiskola, s az óvónőképző intézet hallgatóival zsúfolásig meg­telt nagyteremben Terii? Dezső első titkár a közel­­keleti politikai helyzetet, s az amerikai agressziók rileni küzdelmeiket ismer­tette. A nagygyűlésen a két külföldi vendég hazájuk if­júságáról, az ottani fia­talok helyzetéről tájékoz­tatta a kecskeméti főiskolá­sokat. T. L. Robert Fuest angol ren­dező bűnügyi filmje bizo­nyára kielégíti mindazokat, akik pattanásig feszült idegekkel, bizony talanság­tek között, hanem az egye- j érzet és izgatottság köze­­temista, főiskolás KISZ-es- pette szeretik végigülni a ek azon tevékenységéről is, amellyel a fizikai dolgozók, tehetséges középiskolás gyerekeit felkészítik a to­vábbtanulásra. Az instruá­­lásukat ki akarják terjesz­teni a szakközépiskolások­ra-' : fl / üzemekben, közleke­­déíben, kereskedelemben és hivitclbnn dolgozó fiatalok szel .eiójában megjegyezték, hixyr az elmúlt Köngresz­­szus óta 3.1 százalékkal no“, a munkás KISZ-tagok szálba és a fiatal müsza­­kituckai, közgazdászokkal együtt a tagság 39 száza­lékát alkotják. Beszéltek a szocialista munkaverseny és brigádmozgalom fiatal KISZ-ista résztvevőiről. Az j ra_ szakmunkástanulókra és i majd sorba a jegyekért, ifjúmunkás szekció az új KISZ-védnökség vállalá­sokhoz két javaslatot fű­­zötl: Vállaljanak védnök­séget Leninváros és Száz­halombatta fejlődése és az ctt lakó fiatalok szocialis­ta közösségének kialakítá­sa fölött. Továbbá, hogy vegyék fgiyelembe a szo­' ...És hamarosan a sötétség mozielőadásokat. A gyen­gébb idegzetűeek körében pedig elterjed majd, hogy túlságosan sok benne a borzalom és az öncélú ke­gyetlenség — ez utóbbiak valószínűleg nem állnak a falusi, tanyai általános j Az Es hamarosan a sö­­iskolák tanulóira is. | tétség című film a változa-Űttörővezetők, pedagógu-1 tos krimitörténetek azon sok gyűltek össze az úttö- j válfajába tartozik, amikor rőmunkával foglalkozó is a bűntény nem mint a szekcióban. Hangot adtak annak a kívánságuknak, hogy valamennyi KISZ-múltban már megtörtént esemény jelenik meg a kö­zönség előtt —, melyet szervezet alakítson ki test- ‘ hozzáértő elszánt emberek ciáis;ta országokban dol­­go- ö magyar fiatalok fölöt­ti védnökség lehetőségeit. Hiszen erre már jó példa az NDK-ban dolgozó, ta­nuló tízezer magyar mun­kásfiatal. A mezőgazdaságban te­vékenykedő és falun élő fiatalok szekciója is indít-A Szakszervezetek Me­gyei Tanácsának elnöksége , tegnap ülést tartott, ame­­ványt tett: az ország £á- ,j lyen először a szakmaközi sítása, a húsprogram meg- I bizottságok tevékenységé­­valósítása mellett a tele-1 rgl tárgyalt. A szervezési Növekszik a szakmaközi bizottságok szerepe Ütést tartott az SZMT elnöksége pülés- és falufejlesztési munkában, a községi víz­ellátásra és csatornázási munkákra fordítsanak gon­dot a KISZ-szervezetek. A középiskolákban és szakmunkásképző intéze­tekben tanuló fiatalok kö­rében gyakran merült fel a tanulói önkormányzat, közösségi nevelés témája. Sikeresnek ítélték a KISZ Központi Bizottságának öt­venhárom iskolában máso­dik éve folyó kísérletét. E kísérletben a KlSZ-alap­munkabizottság által elő­terjesztett jelentés megál­lapította, hogy jelenleg a megye 38 községében mű­ködik ilyen szakszervezeti szerv. Munkájuk jelentősé­gét növeli, hogy a vidéki iparfejlesztési politika kö­vetkeztében a falun is gyor­san növekedett a bérből és fizetésből élők száma, s a megye 21 nagyközségében él, illetve dolgozik a szak­­szervezeti tagság több mint 20 százaléka. A szakmaközi bizottsá­gokra a jövőben az a fel­adat hárul, hogy szorosab­ban együttműködjenek a helyi tanácsokkal, amelyek hatásköre az utóbbi időben nagymértékben növekedett. Hatékonyabban kell bekap­csolódniuk a területfejlesz­tési tervek megvalósításá­ba, a községi üzemek mun­kahelyi viszonyainak ellen­őrzésébe, a szociális, kul­turális, egészségügyi és sportügyek intézésébe. Az elnökség ezután a szakszervezeti fejlesztéséről, az SZMT 1972. évi költségvetéséről, az elnökség jövő első fél­évi munkatervéről és a szakszervezeti üdülőb^uta- j többet, lók elosztásáról tárgyalt lestvépos’szá^ok életéből A mongóliai iskolák Mongóliában — ahol 50 évvel ezelőtt 100 ember kö­zül csak egy volt írástudó — jelenleg minden negye­dik állampolgár tanul. Szeptemberben a mongol tanulók 230 000-res serege foglalta el a tantermeket, előadótermeket 1971-ben az országban több tucat isko­lát építettek, több mint 60 iskolát szemléltető eszkö­zökkel láttak el. Ezerkét­száz felső- és középfokú képzettséggel rendelkező fiatal tanár és tanító kezd­te meg a tanítást. A mon­gol népi forradalom győ­zelmének 50 éves évfordu­lójára a szovjet építők öt iskolakomplexumot adtak át mongol diákoknak. Eze­két az iskolákat jól felsze­relt dolgozószobákkal, mű­helyekkel, tornatermekkel látták el. A tantermekben egyszerre 5000 diák tanul­hat. Az iskolák mellé épült kollégiumok 1600 tanuló számára nyújtanak ott­hont. Az új mongol ötéves terv (1971—1976) 50 000 diákot befogadó általános iskolák és 11 000 diák számára kol­légiumok építését irányoz­za elő. Az országban je­lenleg 6 főiskola és 19 technikum működik. Sportkombinát Phenjanban A KNDK fővárosának központjában, ott, ahol a legszebb út, a Csonlima sugárút eléri a Pothongan folyót, sportkombinát épül. A komplexum fő épülete 50 000 négyzetméternyi te­rületet foglal eL A legna­gyobb, központi sportte­rem 15 000 néző befogadá­sára lesz alkalmas. A sporteseményeken kívül ebben a hatalmas terem­ben koncerteket, filmbe­mutatókat is rendeznek, valamint itt tartják a kü­lönféle gyűléseket is. A fő­terem melletti helyiségek­ben sportversenyeket, ko­sárlabda-, kézilabda-, asz­talitenisz-vetélkedőket ren­deznek, valamint az eddig jobbára a szabad ég alatt „űzött” sajátos koreai sportküzdelmeket — koreai birkózást, deszkahintázást. A sportkombinátban helyet kap egy műjégpálya is. Az építkezésen jobbára fiata­lok dolgoznak. Az új sport­kombinátot a tervek sze­rint a jövő év tavaszán ad­ják át rendeltetésének. Az égre torS Titán felderítenek, és leleplezik, legyőzik a bűnösöket — hanem magát a bűnesetet, létrejöttének lélektani és társadalmi körülményeit mutatja be. A szóban forgó mű kap­csán azonban nem kell va­­miiéle pszichológiai hitelű krimire gondolnunk. A film alkotóinak nem céljuk valamiféle emberi vagy társadalmi valóság jnegje­­lenítése. A nem is túlsá­gosan ízlésesen tálalt cse­lekmény (a brutalitás és az öncélú rettenetkeltés soha nem lehet az) csupán ürü­gyül szolgál egy rafinált ötletességgel megkompo­nált. félreértésre épülő tör­ténet kialakítására, Az ap­ránként fokozódó izgalmat dramaturgiai vegykonyhá­ban keverve adagolják pil­lanatról pillanatra. —hogy mire minden kiderül, a fél­reértések elosztanak és el­múlik a halálos veszede­­| lem az életben maradottak feje felől, a filmnek is vé­ge lehessen és a nézők is megelégeljék a „jó szóra­kozást”. A román fővárosban új lakótelep épül — a Titán. Gyorsan sokasodnak és szökkenek a magasba Itt az épületek: a legkorsze­rűbb módszerekkel, előre gyártott elemekkel folyik az építkezés. Az építőele­meket a főváros új házépí­tő kombinátja szállítja, amely szovjet segítséggel létesült. A Titán lakótele­pen . a közeljövőben 220 000 ember kap otthont Gyors ütemben épülnek be az ország más városai is. Brassóban új hatalmas lakótelep épült, a Sztjagul Roszu. A lakótelep házai­ba 30 000 új lakó költözött be, többségükben a helyi autógyár dolgozói. A ro­mán újságok arról tudósí­tottak, hogy az elmúlt öt év folyamán az országban 1 millió 100 ezer lakos köl­tözött új, modem lakásba. Intenzív lakásépítkezés fo­lyik a falun is. Az elmúlt 15 esztendő során az or­szág szövetkezeti tagságáé­nak a fele költözött új há­zakba. Játékmúzeum Mi az. ami azokban is ellenérzést kelt. akik sze­retik a feszült cselékmé­­nyű, izgalmas alkotásokat? Az, hogy Fuest filmjében nem egyenlő képességű ellenfelek csapnak össze. Az áldozatok itt kiszolgál­tatottak. védtelenek, egyet­len fegyverük a menekülés — amit a kamera nyugodt könyörtelenséggel hossza­san is kísér. A két kerék­­nártúrán levő angol diák­­könyvtárak lány, Jane és Cathy „fe­kete” története ily módon a puszta, üres izgalomkeel­­tés szerepét tölti be a mo­zivásznon — semmivel sem | Pavlovit» Miklós A sonnebergi „játékmú­zeum” á napokban ünne­pelte fennállásának 70 éves jubileumát Eredetileg azért alapították, hogy a játékszeriparáról híres vá­ros termékeit mutassák be, később azonban működési területe jelentősen bővült. Ma a múzeumnak a világ minden részéből származó több mint 40 000 játékot tartalmazó gyűjteménye van. A négy teremben a látogató követheti a hely­beli játókszergyártás fejlő­dését és a hazai valamint a külföldi játékok ezreit te­kintheti meg Az állandó kiállítás bemutatja a já­tékszerek fejlődésének négyezer éves történetét és pedagógiai értékét. Az egyik teremben azok a já­tékok láthatók, amelyeket világkiállításokon mutattak be, — köztük van a „Thü­­ringiai búcsú”, amely az 1919-ben megtartott brüsz­­szeli világkiállításon nagy­díjat nyert Szovjet—bolgár földgázvezeték A bolgár nehézgépipari minisztérium mellett mű­ködő szaktanács jóváhagy­ta a Szovjetunió és Bulgá­ria között létesítendő föld­gáz-távvezeték terveit, amelyet a Kiev! GIPRO­­GAS Tervező Intézet mun­katársai dolgoztak ki. A gázvezeték összhossza több mint 5000 kilométer lesz; a Türkmén Szovjet Szocialista Köztársaságból indul ki. A román határig szovjet szakemberek épí­tik, a Románián keresztül húzódó szakasz munkála­tait román szakemberek végzik. A gázvezeték bol­gár részének építése két szakaszban történik. Az Észak-Bulgárián áthúzódó rész építését 1974-ben feje­zik be, ez a vezeték egy­­milliárd köbméter földgázt szállít majd a bolgár ipar­nak és energiagazdálkodás­nak, 1975-ben már 3 milli­árdot; ez a mennyiség — a tervek szerint — később a háromszorosára emelke­dik. Az építkezés méreteire jellemző, hogy egyedül Ro­mánia és Bulgária terüle­tén 130 000 tonna, külön­böző átmérőjű csövet fek­tetnek le; az építés ideje alatt Bulgáriában 1,5 mil­lió köbméter földet moz­gatnak meg, főként a he­gyekben; a vezeték 300 he­lyen szel át utakat, vasút­vonalakat, folyókat és, csa­tornákat. A gázvezeték nagy je­lentőségű a bolgár népgaz­daság számára. A földgáz széles körű felhasználása a vegyiparban és a kohászat­ban hozzájárul a termelés önköltségének csökkentésé­hez és a gyártmányok mi­nőségének javításához, V

Next

/
Oldalképek
Tartalom