Petőfi Népe, 1971. december (26. évfolyam, 284-308. szám)
1971-12-01 / 284. szám
4. oldal 1971. december 1, szerda üzem az új lakónegyedlien Illatos út Kiskunfélegyházán ? Vihart kavart a gyapjúmosó A beruházások főszereplői 2. Akik megtervezik Amióta felismertük, hogy vészesen fogy körülöttünk a még megrontatlan természet, az ipari beruházások vagy egyéb építkezések elbírálása a gazdasági, foglalkoztatási szempontokon túl a környezetvédelem figyelembevételével bővült. Intő példa Kecskeméten a leninvárosi lakónegyed és a levegőt továbbra is kitartóan szennyező fürdőkádgyár szerencsétlen egymásmellettisége. Az újabb és újabb létesítményeket szülő iparosodás végeredményben munkaalkalmakat teremt az elhelyezkedni vágyóknak, alapja az életszínvonal növekedésének, s hozzájárul a városiasodáshoz. A tanácsok újabban külön iparnegyedek kijelölésével igyekeznek elejét venni annak, hogy mindezért ne fizessünk túl nagy árat. A körültekintő döntésekkel magunkat óvjuk. Nálunk, az emberközpontú társadalmi rendben különösen nem engedhető meg, hogy akár a további fejlődést szolgáló beruházásokért épp az ember nyugalmát, jó közérzetét áldozzuk fel. Volt zuhogás és zuhogás Néhány korábbi tapasztalatból okulva a lakók nem mindig fogadják egyhangú üdvrivalgással az ipartelepítést. Ez történt legutóbb Kiskunfélegyházán is, amikor a Fürst Sándor nevét viselő negyedben az a hír kezdte járni, hogy ide költözik Budapestről a Gyapjú- és Textilnyersanyag Forgalmi Vállalat köztudomásúan nem minden bűz nélküli gyapjúmosó üzeme. A dolog természetesen nyomban szóbeszéd tárgyává vált, méltatlankodó megjegyzéseket adtak tovább egymásnak a szomszédok, mígnem azt hihette a külső szemlélő, hogy egyenesen ide toloncolják a fővárosból nemrég kitiltott Illatos utat. A fiatal, mindössze ötéves lakótelep egyébként is meg volt verve a Vegyipari Gépgyár itteni régi telepének kalápácsoló zajával. Egy-egy alkalmas széljárás a közeli vágóhíd, valamint a szeszfőzde szagválasztékát önti a több emeletes tégla és kocka alakú háztömbökre, amelyekben összesen háromezren élnek. Egyébként a forgalmas teherpályaudvar sincs meszsze, a szomszédos szakmunkásképző intézet tekintélyes kéményéből pedig a korom füstölög errefelé. Vannak, akik azt állítják, hogy ez így együtt azért egy kicsit sok. Ráadásul jött a gyapjúmosó. A leendő üzemmel szemközti épületben, a Szamuely Tibor utca 7. szám alatt lakik Kunos Istvánná házfelügyelő. Ha valaki, ő igazán első kézből ismerheti a közhangulatot: — Mondták sokan, hogy szaga lesz, zaja lesz. Most még kevesen dolgoznak, csak annyit látni, hogy szállítják a gyapjút, a munkások reggel jönnek, délután mennek. De a gépgyárhoz képest biztos jobban járunk. El lehet képzelni a kopácsolást, amikor söröstankokat gyártottak itt, Volt zuhogás és zuhogás. Gazdacsere a szomszédban A helyzet ugyanis az, hogy a vegyipari gépgyár ■ fokozatosan elhagyja ezt a terepet, a vállalatnak a városon kívüli új központjában folytatódik a munka. Az üzemet megvásárolta a Gyapjú- és Textilnyersanyag Forgalmi Vállalat. A munka képe megváltozott. Gyapjút tartalmazó óriászsákokkal megrakott tehergépkocsi húzat be a főkapun. A súlyos lemezekhez szokott vasasok helyét asszonyok foglalták el a hosszú műhelycsarnokban, akik éles szemmel, finom tapintással 25—27 felé válogatják szét a nyersanyagot a szálak hossza, színe, sérültsége alapján. Kétségtelenül valahogy tömöttebb itt a levegő, s az embernek először nem akaródzik mélyet lélegeznie a száz és száz birka ragacsos, zsíros gyapjújának kupacai között. De, hogy elviselhetetlen lenne? — Mindig városban éltem, s ennek ellenére könynyen megszoktam ezt a szagot. Ismerem a műanyaggyárat is, és tudom, hogy ott sem ózondús a levegő. Sőt, szerintem a cipőgyárban a friss bőrnek még erősebb a szaga — tanúsítja Hegedűs Sarolta, aki a bajai gyapjúforgalmi kirendeltségen tanulta meg a válogatást, s azóta itt dolgozik. A kiskunfélegyházi kirendeltség vezetője, Bárdos Ferenc pedig a szakmájukat igazán szerető emberek elfogultságával még megtoldja: — A gyapjúnak egyenesen illata van. Amit elmulasztottak Ugyancsak Bárdos Ferenc az, akinek a szavai végleg megnyyigtatóan hangzanak, miközben sorra megmutatja, hogy mi hol lesz. Á szomszédos csarnokot, ahol most a gazdaságokból felvásárolt nyersanyagot raktározzuk, két szintre választjuk szét. Alul a mosót, felül pedig a válogatót rendezzük be. A beruházás 1973-ban fejeződik be, jövőre' már 25 millió forintos kapacitást le is kötöttünk a Bács-Kiskun megyei Építési és Szerelőipari Vállalatnál. Ahol most válogatnak az asszonyok, ott a kártoló és fésűs üzem helyezkedik el a későbbiekben. Az üzem utcafrontján háromemeletes szociális épületet emelünk, ami a leendő kétemeletes raktárral eltakarja a műhelyeket a lakónegyedtől. Az alapos • műszeres vizsgálatok után megkaptuk azt a miniszteri engedélyt is, amely mentesít az alól, hogy a lakóterülettől csak 300 méter távolságban dolgozhatunk. A gyapjúmosót pedig egy 72 méter hosszú, teljesen zárt rendszerű automata gépsor alkotja, amelynek az egyik végén beöntjük a nyers; anyagot, a másikon pedig szárazon kivesszük. A vállalat 36 millió forintért megvette a gépgyár zajos telepét, s további 161 millió forintos beruházást valósít meg Kiskunfélegyházán, a híres gyapjútermelő vidék központjában. Ezzel összesen háromszázháromszázhúsz embernek — főleg nőknek — teremt elhelyezkedési alkalmat, köztük csökkent munkaképességűeknek is. A város vezetői üdvözlik azt, hogy idetelepül a gyapjúmosó. A teljes igazság ismeretében valószínűleg a környék lakói sem berzenkedtek volna, aminek viszont előfeltétele, hogy tájékoztassák őket a szomszédos készülődésről, hiszen egy-egy beruházás nemcsak gazdaságossági kérdés. Divatos szót használva, de jól mondva: ezt egyszerűen * elvárják mindenütt. H. Fi Megszületett a világos döntés, azaz a koncepció. Következhet a második szakasz: döntés a megvalósításról. Ez már a tervezés — tágabb értelemben vett tervezés — része. A koncepció — tegyük fel — az volt, hogy új erőművek építésével, s nem a behozatal fokozásával kell fedezni a növekvő energiaigényeket. Elkészülnek a különböző tervváltozatok, s ezekből kiderül, hogy 800 megawattos kapacitású. fűtőolajjal működő erőmű beruházása 1—1,5 milliárd forinttal olcsóbb, mint a széntüzelésűé, s üzemi költsége is jelentősen alacsonyabb. A terv e változatának előnyei nyilvánvalóak, de további tervező, egyeztető munkát igényel, hogy mi módon oldható meg az erőmű fűtőolajjal való ellátása, e nagy mennyiség nem okoz-e zavart a lakossági szükségletek fede-Válogatják a vetőburgonyát (MTI-foto — Krisztina felv. — KS) Kötelező reggeli Legtöbb szállodánkban a szoba ára a reggeli költségét is magában foglalta. Helyes, hogy újabban a reggelit külön tételben számolják el, és így nincs félreértés a számla elszámolásakor. De helytelenítem, hogy a szállodákban kötelezővé tették a reggeli elfogyasztását, illetve a kifizetését. Reggeli címén kereken 20 forintot számolnak fel, függetlenül attól, hogy menynyiért lenne éppen kedvem reggelizni. Most nem arról kívánok beszélni, hogy az utazni kényszerülőnek a napidíjából a szálloda így még 11 forintot hagy meg ebédre és vacsorára, hanem más furcsaságot szeretnék szóvá tenni. November 22-én reggel hat órakor hagytam el a kecskeméti Aranyhomokot. Több kollégámmal együtt reggeli címén nyolc darab megszáradt kenyeret kaptunk négy vékony, mérlegen nem mérhető szelet szalámival. Az én reggelimet Miskolcon a busztakarítónő bizonyára a szemétbe vitte. Hogy hogy nincs jogom megmondani, hogy a 20 forintomért még-j is mit ennék szívesen? Nem a 20 forinton rágódom, hanem a vendéglátásunk egyre növekvő kapzsisága háborít fel. Milyen címen akar engem rákényszeríteni a vendéglátás, hogy reggelire egy fél vekni száraz kenyeret egyem meg, holott ez nekem egy hétre elég. November 24-én reggel ugyancsak az Aranyhomokban újabb meglepetés ért. Éjfél után két óráig bírtam csak ki a derék hálótársam szűnni nem akaró, vakolatot málasztó horkolását. Két választásom volt: vagy vállalom a biztos megtébolyodást, vagy a városban való kódorgás és megfázás veszélyét. Mivel a művelődésügynek van még mit nyűni rajtam, társadalmi érdekből az utóbbit választottam. Éjjel kettőkor a kötelező reggelit is kifizettem, noha még a fél vekni kenyeret sem kaptam meg, nem is kínálták. Szóval a kötelező reggelit felszámítani bármikor lehet és kell is, akkor is, ha a kiadásnak esetleg akadályai vannak. Emberek, ki érti ezt? Schwalm Pál zésében stb. A tervezés tehát több szakaszra bomlik. Először a koncepció beillesztése a népgazdasági szerkezet egészébe, az ágazatok egymáshoz való kapcsolódásába, az iparág szervezetébe... A tervezés e szakaszának sokféle, s minden szempontból lényeges feladata van. Kívánatos, hogy a beruházási munkák a népgazdaságban, annak egy-egy területén ne löki. 'ton, hanem egyenlet . elentkezzenek. Láncsz^ .i és tánc Láncszem a beruházás, lánccá kapcsolódik tehát. Újabb példával élve: házgyárat építenek, ez a döntés. A házgyári elemekhez betonvas, cement stb. kell. Azaz a tervezők tovább haladnak a „láncon”, keresik a beruházás igényeit, illetve fölmérik a beruházás hatásait. Megvizsgálják, kínálkozik-e mód arra, hogy esetleg több érdekelt bevonásával — a fejlesztési alapok átengedésével, amire jogi lehetőség immár van — valósul! jón meg a beruházás, | mindenki hasznát szolgálj va. (Ez utóbbira mezőgazj dasági közös vállalkozások kínálnak példát.) í Mindez időt emésztő folyamatnak tűnhet, de tény: inkább itt teljék el több j idő, mintsem az át- meg i áttervezésekkel, célmódosí| fásokkal, „átlapolt” — ! egyébként szükséges száll kaszokat átugró — tervezéssel és kivitelezéssel. Mert éppen e tervezőielőkészítői szakasz gyengédségeinek tudható be, hogy például a legkorszerűbb technikával felszerelt új beruházás, ahol importanyaggal dolgoznak, s ahol a világcégeknél jóval alacsonyabb munkabért fizetnek, nem képes a világpiacon helytálló terméket produkálni. Ami nemcsak magának a beruházónak csalódás. Veszteség a népgazdaságnak is. A válasz arra, miért következhet be ilyen helyzet. nem egyszerű. Csupán néhány tényezőt említve: az állami döntési rendszer nem volt elég következetes, engedett a „nyomásnak”, a hatékonyság, a versenyképesség reális elemzése helyett szubjektív, esetleges elemek dominálnak a döntésben. Azután: az időtényezőnek nem jutott kellő szerep, s a döntéskor kapós termék a beruházás megvalósításának idején már alig keresett. Túl sok hatóság és irányító szerv érvényesítette akaratát a döntésben, s ezek eredménye a cél maradéktalan megvalósítása helyett a senkit ki nem elégítő kompromisszum. Vagy csupán annyi történt, hogy a vállalatnak volt pénze, s elköltötte. Mert ez is megesik. (Az 1971. január 1-től érvényes szabályozó rendszer ezért is csökkentette a vállalati fejlesztési alapok növekedésének ütemét, míg korábban 100 forint fejlesztési alat> kénzéséhez átlagosan 380 forint nyereség kellett, most 450.) Hajsza után... Három fő részre osztható a tervezés további szakasza: pénzügyi, műszaki-technikai és területi vonatkozásokra. (Ez utób- ! binál pl. olyan részkérdés tisztázására, hogy rendelkezésre áil-e majd a szükséges munkaerő a felépült létesítményben.) Munkához látnak tehát a tervezés alsóbb lépcsőfokain dolgozók, legtöbbször a beruházótói sürgetve. Aminek ellenére a hajszával készített tervek olykoi^ hónapokig hevernek, s csak azután veszik kézbe azokat a beruházók, a kivitelezők. Ez már sejteti a gondok egyik lényeges forrását. Azt ugyanis, hogy a fővállalkozói szerződés megkötésével legtöbbször maga a beruházó a körön kívülre áll, s a tervezés és a kivitelezés között semmiféle kapcsolat nincs. Rendkívül sok idő veszik el amiatt, hogy a kivitelező kész „tervcsomagot” kap kézhez, s csak akkor kezdi a kifogásolást, kéri a technikai, technológiai adottságainak megfelelő módosítást... A, tervezőt viszont csak arra ösztönzi a kötbér, hogy időre elkészítse a dokumentációt, de arra semmi nem sarkallja, hogy esetleg idő előtt tegye asztalra; a tervezés ösztönzési rendszere sem jó. Nem irreális követelmény ennyi gond, ellentmondás fölsorakoztatása után gyorsabb, hatékonyabb munkát kívánni? Tervezés — szó szerint Nem! Az adott körülmények között is sokféle mód van a tervezői munka jobbá tételére, de ehhez a szó szoros értelmében tervezni kell. Annak megállapítása mellett, hogy az elmúlt években a tervezői munka műszaki színvonala, s ennek következtében a létesítmények korszerűsége javult. kimondhatjuk: a késedelmek jelentős része a tervezés szakaszára jut. Már eleve hosszú határidőre vállalnak munkát a tervező vállalatok — intézetek —, s nem tisztázzák félreérthetetlenül a megrendelő igényeit. Megtörténik, hogy tévesen értelmezett alkotói szabadsággal saját elképzeléseiket a megrendelő érdekei fölé helyezik, s ez később rengeteg vitára — nem egyszer perre — ad okot. Hosszú a tervezési idő — nagyobb létesítményeknél 1,5—2,5 év —, de ennek ellenére 1965. és 1970. között lényegében nem változott a típustervek alapján megvalósuló beruházások aránya. Az igazgatási épületeknek mindössze egy, az ipariaknak 1.8 százaléka készült csak típustervek alapján 1970-ben. Sorolhatjuk: a jó tervhez elengedhetetlen a szerkezetegyeztetés . a kivitelezővel, ez utóbbi technikai, technológiai felkészültségének figyelembevétele, az anyagok beszerezhetőségének mérlegelése, s így tovább. Ami ma sűrűn hiányzik, mert hiányzik a tervezők kellő anyagi érdekeltsége és — felelőssége! Ezért, hogy nem ritka eset, amint az éppen a napokban, az országos építőipari aktíván is elhangzott: a kivitelezők munkához látnak, de kiviteli terv még nincsen. csak részletek, vázlatok vannak, s már előre vetik árnyékukat a. véget nem érő viták, az áttervezések. a módosítások, a késedelmek. M. O. (Következik: Akik megvalósítják^
