Petőfi Népe, 1971. december (26. évfolyam, 284-308. szám)

1971-12-29 / 306. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT B Á C S - Kl S K U N M E G Y EI B IZ O T TS Á G Á N A K N A P íL A PJ A Világ proletárjai, egyesüljetek^ XXVI. évf. 306. szám 1971. december 29, SZERDA Ára: 90 fillér Sikeres esztendő volt 150 ezer tonnával több árut szállítottak Hét arab ország csatlakozott az Izrael-ellenes fronthoz Tegnap a megyei szállí­tási bizottság ülést tartott, amelyen először Sohajda József, a Volán 9. szá­mú Vállalatának igazgató­ja, a bizottság titkára szá­molt be az idei szállítási feladatok végrehajtásáról. Jelentésében hangsúlyozta, hogy mint minden eszten­dőben, 1971-ben is a má­sodik félévben kellett több árut elfuvarozni. A bizott­ság a korábbi tapasztala­tok alapján már a múlt év végén igyekezett összehan­golni a tennivalókat, s jó­részt ennek köszönhető, hogy a vállalatok a tava­szi hónapokban megfelelő ütemben megkezdték az előszállításokat. Ez azért is helyesnek bizonyult, mert a mezőgazdaságban a nyá­ron bő termést takarítot­tak be, s 212 ezer tonná­val több gabonát kellett rendeltetési helyére továb­bítani, mint egy évvel ko­rábban. Természetesen nemcsak a mezőgazdaság rótt nagy feladatokat, a MÁV-ra, a Volán Vál­lalatra és a hajózásra. Az év első kilenc hónapjában a megye ipara 11,1, keres­­kedelme pedig 10,2 száza­lékkal nagyobb árumeny­­nyiség elszállítását igé­nyelte, mint az elmúlt év azonos időszakában. Ily módon az idén összesen 150 ezer tonnával több ára elfu­­varozása hárult a szállí­tó vállalatokra. A megyei szállítási bizott­ság erőfeszítéseinek ered­ményességét igazolja, hogy az 1971. évi szállítási fel­adatok lebonyolítása za­vartalan volt Előmozdítot­ta ezt a fuvarozó és fuva­roztató vállalatok szoro­sabb együttműködése, a járművek jobb alkatrész­­ellátása és a rakodás gé­pesítésének fejlesztése. összesen 3100 tehergép­kocsi állt rendelkezésre a szállítási csúcsok ide­jén. Ebből 2500 járművet a me­gye mezőgazdasági üzemei adtak, a többit a Volán Vállalat biztosította. Egyéb­ként az 1971-es mezőgaz­dasági szállítási csúcsidő­­szak volt az első idény, amikor a Volán sem küszködött gépjárműhi­­hiánnyal. Ezt elsősorban a szállítóeszközök jobb ki­használásával érte el, ám nagyban hozzájárult az eredményekhez az is, hogy a gépesített rakodás ará­nyát 64,1 százalékról 72,4 százalékra sikerült növel­nie. A vagonok gyorsabb be- és kirakása lehetővé tette, hogy a MÁV is gazdasá­gosabban hasznosíthatta vagonparkját. Ez azt ered­ményezte, hogy 169 ezer tonnával több árut fuvaro­zott a vasút. Különösen nagy mértékben — mint­egy 20 százalékkal — nö­vekedett a megyében az építőanyag-szállítás. Egyre fokozódnak Bács- Kiskunban a hajózással kapcsolatos szállítási igé­nyek is. A legnagyobb ví­­ziúton fuvaroztatók közé tartozik a Közúti Építőipa­ri Vállalat, a Gemenci Ál­lami Erdő- és Vadgazda­ság, s hajókon érkezik a megyébe az importált ce­ment is. A szállítási bizottság ezért célszerűnek tartja egy megfelelő rakodóval rendelkező kikötő létesí­tését Baján. Sohajda József beszámo­lója után Halász Sára, a megyei szállítási bizottság adminisztratív titkára, a bizottság 1972. évi munka­tervét terjesztette elő, majd Fekete László, a megyei tanács építési, közlekedési és vízügyi osztályának cso­portvezető főmérnöke a közlekedési és hírközlési szolgáltatási albizottság te­vékenységét ismertette. — Az albizottság mun­kacsoportjai — hangoztat­ta az előadó — több-keve­sebb sikerrel munkához láttak. Az útügyi, valamint a vasúti közlekedési mun­kacsoport még programját sem készítette el, míg a hírközlési munkacsoport javaslatai alapján javult a távközlési karbantartó mű­szerészek és az interurbán 1971-ben, sajnos, ritkán adhattunk arról hírt, hogy Bács-Kiskun megye új köztéri, vagy épületen el­helyezett képzőművészeti alkotással gazdagodott. No­vember 7-én avatták fel az orgoványi művelődési ház homlokzatán a felvételün­kön is látható, a mártírok emlékének adózó alkotást, Pálfy Gusztáv „Munkás­ököllel áttört rács’’ című f émplasztiká j át. kezelők munkája. Hasonló eredményekről adhat szá­mot a közúti közlekedési munkacsoport amelynek előterjesztése alapján terv­be vették a kecskeméti va­súti aluljáró automatikus szivattyúval való víztele­nítését, az E 5-ös út és a Jókai utca, a Bem utca és a Kuruc körút, valamint a Dózsa György út és az E 5-ös út kereszteződésé­nél közlekedési jelzőlám­pák elhelyezését. A hírközlési munkacso­port érdemei közé tarto­zik a kunszentmiklósi külterületi postai feladó­helyek létesítése. Végül Abonyi Géza, a szerviz-szolgáltatási mun­kacsoport vezetője, a me­gyében létesülő autószer­viz-hálózatról tájékoztatta a megyei szállítási bizott­ságot. A beszámolókat kö­vető vitában felszólalt Márton Lajos, a megyei pártbizottság gazdaságpo­litikai osztályának munka­társa, Vajda Sándor, a MÁV szegedi igazgatósága kereskedelmi osztályának vezetője, Nemeskéri Lász­ló, a Volán Tröszt főelő­adója is. A hozzászólók többek között javasolták, hogy a bizottság a jövő évben a közlekedés biz­tonságával kapcsolatos kér­déseket is tűzze napirend­re. n. a A fiatal kecskeméti mű­vész Kiáltvány című szob­rát a Kiskunfélegyházi Vá­rosi Tanács vásárolta meg és a vb-teremben helyezte el. A megyeszékhely aján­dékba kapott két szobrot a vadászati világkiállításról. Az egyiket az Aranyhomok Szálló előtti vízmedencé­ben helyezték el (pelikánt Hétfőn este Kairóban — rövid, egynapos tanácsko­zás után — befejezte mun­káját az Arab Liga kül­ügyminiszteri értekezlete. Az értekezleten „számos titkos határozat született a napirendre tűzött kérdések­ben” — közölte Busveirab, Líbia kairói nagykövete, aki a tanácskozás elnöki tisztét töltötte be. A kairói rádió szerint a külügyminiszteri konferen­cia „pozitív eredményeket” ért el az egyes arab orszá­gok hadrafogását, a harc­ban való katonai és pénz­ügyi részvételét illetően. A terv, amelyet az Izrael el­len folytatott harc pánara­­bizálása jegyében elfogad­tak, realisztikus — közölte a MENA egyiptomi hírügy­nökség. Az A1 Ahram keddi szá­ma szerint időközben hét arab ország ajánlotta föl, hogy csapatokat küld a szuezi frontra, „feltéve, ha a gazdag arab országok vállalják e csapatok fegy­verellátását”. E hét ország a kairói lap szerint a kö­vetkező: Marokkó, Jemeni NDK, Jemeni AK, Irak, Libanon, Líbia, Katar. Ka­tar katonáin kívül 12 mil­lió dollárt is felajánlott. Kuwait arra tett ígéretet, hogy növeli a szuezi fron­ton állomásozó kis létszámú egységeit, míg Bahrein és az Arab Emirátusok Ál­lamszövetsége „erkölcsi és anyagi támogatást” ígért a harchoz — jelenti a lap. • Kairóban kedden Anvar Szadat elnökletével meg­ábrázol), a bronz szarvast a vadaskertben. A bajai kórház parkjá­ban — a bejárattal szem­ben —, szép környezetben látható Somogyi József: Fekvő nő című alkotása. Elkészült a kiskunhalasi pártszékház belső terét dí­szítő pannó is. Reméljük, hogy jövőre gazdagabb lesz ez a króni­ka. tartották az Arab Szocia­lista Unió központi bizott­ságának és az Egyesült Arab Köztársaság nemzet­­gyűlés kibővített zárt ülé­sét. Az értekezlet munká­jában Mahmud Favzi mi­niszterelnök, a kormány tagjai, valamint a tarto­mányi kormányzók és az ASZÚ tartományi szerve­zeteinek titkárai is részt vettek. Az értekezleten Anvar Szadat részletesen elemez-Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottsá­gának főtitkára beszámolót tartott a leningrádi terüle­ti pártszervezet aktívaér­tekezletén. Az értekezleten az SZKP Központi Bizottsága no­vemberi plénumának ered­ményeivel foglalkoztak. A Leningrád és a lenin­te az ország katonai-politi-j kai helyzetét. * A szíriai parlament hét­főn egyhangúlag Fahmi al- Juszufit választotta meg el­nökévé. Juszufi ebben a tisztségben Ahmed el-Kha­­tibot követi, akit a múlt héten az Arab Köztársasá­gok Államszövetsége (Egyiptom, Líbia, Szíria) első miniszterelnökévé ne­veztek ki. Juszufi tagja a kormány­zó Baath-párt országos ve­zetőségének. grádi terület dolgozói de- i cember 25-én befejezték az ötéves terv első évére megszabott feladatokat és most széles körű verseny bontakozott ki a munka termelékenységének és a termelés hatékonyságának fokozásáért, a kilencedik ötéves terv határidő előtt való teljesítéséért. (MTI) Saigon negkazidliija Párizst Két hír érkezett a világ távoli pontjairól, s noha az egyik a tárgyalóasztalt érinti, semmivel sem kevésbé döbbenetes, sőt talán még ijesztőbb, mint a másik, amely a csataterekről szóL Tegnap ugyanis a Vietnami Demokratikus Köztársa­ság és a Dél-vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány Párizsban tárgyaló küldöttségének szóvivői bejelentet­ték, hogy tekintettel a VDK ellen irányuló amerikai bombatámadásokra, nem hajlandók részt venni a csü­törtökre tervezett, szokásos heti találkozón. Erre az Egyesült Államok és a saigoni rezsim delegációja is lemondta a csütörtöki ülést Ez a „riposzt”, éppen tő­lük, enyhén szólva is ízléstelen, de még jól megfér az Egyesült Államok és csatlósainak eddigi diplomá­ciai gyakorlatávaL Az önigazolás átlátszó kísérletének tekinthetjük, amellyel saját népük előtt igyekeznek áthárítani a felelősséget az ellenfélre. A döbbenetét azonban nem is ez, hanem az indoklás váltja ki az emberből. A két delegáció nemcsak „Ha­noinak a tárgyalások iránti érdektelenségére” hivatko­zik, hanem tiltakozást is jelent be az amerikai légierő „fegyvertelen gépeinek lelövése ellen”. A világ elképed ilyen szemérmetlen hazugságra. Hi­szen még az amerikai hadi jelentésekben is az áll, hogy karácsony óta százával repülnek az amerikai kötelékek a VDK fölé, s nemcsak a légelhárító állásokat bombáz­zák — amihez persze semmi joguk — hanem az őser­dőt és a falvakat, lakott településeket is. válogatás '< nélkül. Fegyvertelenek volnának ezek a gépek? Mióta re- ! pülnek a bombavetők fegyverek nélkül? Az amerikai 1 repülőerődöket is bőségesen ellátták a védekezésre szánt, nagy tűzerejű géppuskákkal és gépágyúkkal, ezt felesleges is bizonygatni. De még ha „csak” bombákat szállítanának, akkor sem volnának fegyvertelenek, hi­szen éppen a bomba az a fegyver, amellyel ismét a „felperzselt föld” taktikájához folyamodott az ameri­kai hadvezetés, s amely annyi kárt és szenvedést okoz Vietnam sokat szenvedett népének. Hogy milyenek ezek a bombák, arról szól a másik tegna­pi hír. Kedden több mint kétszáz repülőgép vett részt a légitámadásokban, s első ízben alkalmaztak nagy robbanóerejű BL—1082-es típusú bombákat. Ezeknek a súlya 8 ezer kilogramm, töltetük nitrátammónium és alumíniumpor. Általában 7 ezer méter magasról, ejtő­ernyővel eresztik le őket. Szakemberek szerint egyet­len ilyen bomba robbanása másfél négyzetkilométeres körzetben minden élőt elpusztít. A két hír, amelyet egyszerre röpítettek világgá a hír­ügynökségek, minden magyarázatot feleslegessé tesz. Az ellentmondás nyilvánvaló. A hazudozók önmagukat leplezték le, s bizonyos, hogy ilyen módszerekkel nem vehetik elejét, hanem még inkább tápot adnak a vi­lágszerte, s magában az Egyesült Államokban is erő­södő heves tiltakozásnak. M. L. Brezsnyev beszéde a leningrádi pártaktíván

Next

/
Oldalképek
Tartalom