Petőfi Népe, 1971. december (26. évfolyam, 284-308. szám)
1971-12-22 / 301. (302.) szám
4. oldal 1971. december 82, szerda Mi kerül az ünnepi asztalra? i Az ünnepi ellátásról a 'Belkereskedelmi Minisztérium élelmiszer-főosztályán tájékoztatták az MTI munkatársát. A kereskedelem a tavalyinál 320 millió forinttal magasabb, 'minden igényt kielégítő | készlettel várja a vásárlóikat. Az ünnep hetében 1 sertéshúsból bőséges lesz !az ellátás, Budapesten 117 ; vagonnal, vidéken 199 vagonnal szállít a húsipar a j bolthálózatba. Nem lesz hiány kocsonyahúsból és a töltött káposztába való füs; tölthúsból. Az inarral együttműködve jól felkészült a kereskedelem a karácsonyi baromfiforgalomra. A vállalatok Budapest üzleteibe mintegy 90 vagon, a vidéki boltokba 100 vagon árut szállítanak. A hagyományos karácsonyi halvásárra 95 vagon élőponttyal készül fel a Halért, amely még 3 vagon halfilét is forgalomba hoz. Az ünnepi kalács és sütemény elkészítéséhez karácsony hetében tízmillió liter tej, hatvan vagon vaj és 14 millió tojás áll a háziasszonyok rendelkezésére. Az ünnepi asztalra elegendő ital is kerülhet, bár nem az olcsóbból. Egy közegészségügyi téma margójóra Közérdekű környezetvédelem A környezetvédelem manapság nemcsak divatos, de alapvetően közérdekű probléma. Immár a megyében is az. Az ipar, sőt a mezőgazdaság iparosodásának térhódítása sürgetően veti fel a szennyező anyagok, melléktermékek olyanfajta eltávolításának kérdését, hogy azoknak az emberi környezetre településekre gyakorolt veszélye a minimálisra csökkenjen. A sok-sok össztevő közül ezúttal csak egyet helyezzünk nagyító alá. Vajon, a nagyüzemi állattartó telepek elterjedésénél és a húsfeldolgozó üzemek kapacitásának növekedésével egyidejűleg megnyugtató-e az állati hullák és hulladékanyagok eltávolítása? A kérdés szónoki feltevése sejteti, hogy nem egyszerű közegészségügyi témáról van szó. És sejteti az is, hogy legutóbbi ülésén a megyei közegészségügyi járványügyi bizottság e kérdés megvitatását tűzte napirendre. Nem csupán gusztustalan látvány, de a legkülönbözőbb betegségek terjedésének bázisa az állati tetem. Olyan betegségeké, amelyek közül nem egy az emberre is veszélyes lehet. Jelentős szerves hulladékanyag keletkezik a Baromfifeldolgozó Vállalat kecskeméti és kiskunhalasi üzemében, de a félegyházi vágóhídon is. A melléktermék eltávolítása, illetve feldolgozása vonzatában közvetlen környezetvédelmi kérdések állnak. Takarmánylisztté feldolgozni az állati hullákat és a hulladékanyagot — jó néhány éve ez az ÁTEV solti üzemének a feladata. Napi 400 mázsás kapacitásával a megyében jelentkező igényeket ki tudná elégíteni, beleértve a szállítások lebonyolítását is. Ám a feltételes mód használata, 'sajnos, a legutóbbi időkig indokolt, minthogy az üzem nem csupán a megyéből, de a Dunántúl jelentős részéről — Tolna, Somogy és Baranya megyéből is —, sőt a főváros környékéről is beszerzi nyersanyagát. Méghozzá fölös mennyiségben. Ebből következik, hogy az üzem a jelentkező elszállítási igényeknek sem tud kifogástalanul — nyáron 24, télen 48 órán belül — eleget tenni. Ily módon az állati hullákkal és hulladékanyagokkal kapcsolatos gondok indokolatlanul nagy mértékben hárulnak a termelő és a feldolgozó gazdaságokra, vállalatokra. Érdekkülönbség és zöldségtermesztés A jövedelem tekintélyes részét a lakosság élelmezési cikkekre fordítja. Az alapvető élelmiszerek ára változatlan, csupán a tej árszintje nőtt 6 százalékkal a megyében, a tasakos csomagolás miatt. Ha elfogy a 3,60-as, a háziasszony megveszi a 4,20- as zsírdúsat is a családnak. Nem kerül többe a hús sem, csak éppen az áruösszetétel nem megfelelő. Élőbaromfiból a tavalyihoz képest 8 százalékkal kevesebb került piacra, a vágottból pedig az 1970-es évi mennyiségnek háromnegyed része. Hat százalékkal kevesebb a marhahús, ugyanennyivel több a sertéshús. Érdemes megnézni, hogyan alakult a zöldségfélék kínálata, ára az idén. A Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatóságának jelentéséből kitűnik, hogy a zöldség-gyümölcsfélék árszintje 17 százalékkal magasabb az elmúlt évhez képest. Pedig már akkor is elég borsosak voltak az árak. Mitől drágul a zöldség? Az idén kevesebb került piacra belőle, és ha nem változik a helyzet, jövőre még kevesebb lesz. A mezőgazdasági üzemek közül az állami gazdaságok többsége már régen nem foglalkozik az ágazattal, annak gazdaságtalan volta miatt. A szövetkezetek is szívesen elhagyják. Nem megoldott a gépesítés, nagy az élőmunkaigény és ezt egyre kevésbé tudják biztosítani. A zöldségkertészet, ha gazdaságos is általában nem a legjövedelmezőbb. Van az egésznek egy másik, mondhatnám erkölcsi oldala is. A tiszakécskei Üj Élet Termelőszövetkezet kertészeti agronómusa elmondta például, hogy 1 kg karfiol előállítása 1,20-ba kerül. A felvásárló átvette tőlük 6 forintért, és ugyanezt az árut 40 kilométerrel távolabb eladta 24-ért. Elismerem, kirívó a példa, de felháborító és sajnos, nem egyedülálló. A Kecskemét —Kiskunfélegyháza Környéki Termelőszövetkezetek és Szakszövetkezetek Területi Szövetségének megfigyelései is azt bizonyítják, hogy a felvásárlási és értékesítési árrés sokkal jobban növekszik, mint a termelői és felvásárlási ár közötti. Így van ez kisebb-nagyobb mértékben mindegyik idényáras cikknél. És hiába a többcsatornás értékesítés, a nyereség nagyobb részét nem a termelők kapják, akik tulajdonképpen a kockázatot viselik, hanem az értékesítők. Nagyon sok esetben aztán a mezőgazdasági üzem vezetőjének a lelkiismeretén múlik megmarad-e az ágazat. Nemegyszer kell állást foglalnia a tagsággal szemben is a zöldségkertészetért. Sajnos általánosnak mondható a területcsökkentés. Ahhoz, hogy a helyzet javuljon nemcsak a termelést kell fejleszteni. A forgalmazóknak nem szabadna ilyen mértékben kihasználni a kereslet és kilát közti különbség adta lehetőségeket. A nyereségérdekeltségnek elébe kellene helyezni a népgazdasági érdeket, meg kellene alkudni a gondolattal, hogy termelői és fogyasztói érdek is létezik. Meggyőződésem, hogy már akkor is jelentős változás következne be, ha a termelőhöz kerülne az árrés egy része. Ösztönzőleg hatna a termelésre, növekedne az árumennyiség és alaposan megjavulna a fogyasztói közérzet a piacon, a boltokban. Lehetőség nyílna az egészségesebb táplálkozásra, több zöldséget fogyaszthatna a lakosság. D. É. A másik nehézség abból adódik, hogy az enyészetj nek ellent állni nem tudó szerves anyag az üzem te- I rületén rs halmozódik, amely állapot közegészségügyi szempontból — enyhén szólva — megkérdőjelezhető. A gondokat fokozza, hogy a fertőtlenítés technológiája mindmáig megoldatlan, nem kielégítő, s ugyanez vovatkozik a bűzös gázok és gőzök megkötésére is. Innen van az, hogy Solt és Harta térségében, de még egynéhány dunántúli helységben is az üzem a szó szoros értelmében rontja a levegőt. Csekély mérvű az előrehaladás, amely a helyzet megváltoztatásában mutatkozik, éppen ezért időszerű a halaszthatatlan megoldás: az ÁTEV-nek a fejlesztési beruházásokra fordítandó összeget elsősorban a környezeti ártalmak megszüntetésére kell fordítani. Ilyen értelemben foglalt állást a járványügyi bizottság is. Mindig támaszként Mindezeken túl azonban a megoldást, illetve a helyzet javításának összes terhét nem lehet egyedül a solti üzem nyakába varrni. Már csak azért sem, mert a problémák számos része legcélszerűbben helyileg oldható meg. A szerves anyag körzetenkénti összegyűjtése például az üzem szállítási munkáját is nagyban megkönnyítheti. De az sem elképzelhetetlen, hogy a rendszeresen nagyobb mennyiségű hulladékanyagot produkáló üzem — például a kecskeméti Barnevál — saját maga rendezkedjék be a feldolgozásra. Végeredményben arról van szó, hogy a környezetvédelem nemcsak az ártalmakat, de a tennivalóikat illetően is közérdekű. H. D. A TERV és a terv megvalósításának derékhada, a szocialista munkaversenyre, a magasabb rendű munkára, magatartásra szövetkező közösség egymástól elválaszthatatlan. Ezt tükrözi a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának december 1-i határozata. A párt vezető szerve az 1972. évi népgazdasági terv valóra váltásának személyi feltételét a segítő szándékú dolgozóknak e sokszorosan kipróbált, tiszteletre méltó közösségeiben leli meg. Méltán, hisz aligha akad alkotó közösség, amely ne mondhatna magáénak olyan brigádtagokat, melyeknek tagjaira mindig számítani lehet. Igaz, e „mindig” nem mindenkor és nem mindenütt érvényesül a munkát közvetlenül irányítók szemléletében és tetteiben. A mostanában megtartott brigádvezetői tanácskozásokon sűrűn elhangzik az észrevétel: sok szakmai vezető a nyugodalmas időszakokban szinte elfelejti a szocialista brigádok létét. Többnyire a rendkívüli helytállást, erőfeszítést kívánó időben fedezik fel újra és újra őket. A munkaverseny-mozgalom értékeléseben itt is, ott is elhangzik: a munkapadoknál az irányító gazdasági vezetők nem úgy viselkednek a brigádokkal, mint ahogyan a felülről hangoztatott elvek szerint kel-, lene. SZINTE tehernek érzik a brigádokkal való törődést. Másként nehezen lenne elképzelhető, hogy bár majd minden üzemben megtalálhatók brigádközösségek, nem mindig ők a hangadók. S néhány helyen „békésén megfér” egymás mellett az igazán emelkedett munkaerkölcs a kirív-ó fegyelmezetlenséggel, a társadalmi tulajdon óvásának szép példája a herdálással. Márpedig a szocialista munkaverseny igazi célja, rendeltetése, hogy az elmaradókat az élenjárók színvonalára emelje. Akkor jó valamely brigád, ha tagjainak munkája, magatartása az egész műhely kollektívájának büszkesége, példaképe, amelyhez' hasonulni, még inkább tartozni minden valamire való munkás törekvése. S ennek lényeges eleme, hogy minden gazdasági vezető irányító tevékenységében támaszkodjék természetes segítőire, a brigádközösségekre. Mert a törődés hamar megtérül. Számos példát lehetne felsorolni, hogy a brigádokkal napról napra együttműködő szakvezetőknek nincs gondjuk a fegyelmezésre, a munka elosztására, a szabadságok egyenletes beosztására, a betegek helyettesítésére, a munka érdem szerinti jutalmazására. Mert mindezt önállóan és jól végzik a brigádok. A megbecsülést állandóan érző közösségek minden, az üzemmel kapcsolatos problémáról, tervről jól tájékozottak, ennélfogva környezetükben nem zavarhatják meg az emberek nyugalmát, egyetértését megalapozatlan mendemondák, találgatások. A szocialista címet méltán viselő közösségekben élénk és tartalmas politikai és kulturális nevelés folyik. Mindez nagyon megkónynyíti a vezető dolgát. A BRIGÁD teremtette meghitt emberi kapcsolatok aligha tűrik a normális munkát gátló rendellenességeket Ha a brigád- és szakvezető együttműködése nem formális, hanem élő, eleven, a közösség érdekeinek szolgálatán alapul, nem maradnak rejtve a problémák, közös erővel gyorsan elháríthatják a bajokat. Az üzemszervezés tökéletesítése, a munka- és technológiai fegyelem erősítése, a minőség védelme és a takarékosság, a közös tulajdon óvása, gyarapítása, mind olyan feladat, amelyhez a címet megérdemelten viselő szocialista közösségek még a mostaninál is többel járulhatnak hozzá. Ök tudják legjobban, hogy a műhelyekben a hatékonyabb munkának még mekkora tartalékai vannak. Országos iparági tanácskozások folynak a szocialista brigádok küldötteinek részvételével. Ezeket megelőzték a brigádvezetők helyi megbeszélései. E tartalmas eszmecserék haszna a hétköznapokon realizálódik. S csak oly módon, ha a brigádtagok érzik: vállalatuknál a munkaversennyel való törődés az üzemvezetőnek, művezetőnek éppúgy szívügye, mint az igazgatónak, a párt- és szakszervezeti bizottság titkárának. EZ UTÓBBIAKTÓL főként azt várják a munkaverseny kipróbált harcosai, hogy az MSZMP Központi Bizottsága állásfoglalásával még inkább felvértezve, maradéktalanul érvényesítsék középen és „lent” is a helyes elveket. J. L. Válasszunk királynőt Királyokkal, hercegekkel, grófokkal szemben mindig bizalmatlan voltam. Belhoni maradékaik közül is csak azt az egyet voltam hajlandó népszerűsíteni, aki mint éjjeliőr emelt egy téglát a szocializmus építményébe. Igaz, azt is kesztyűs kézzel. De hál ez még akkor volt. Hol vannak már a régi királyok? Meg a címeres nagyurak ... Észrevétlenül úgy kifogytunk belőlük, hogy nem hírük, de haniz vük sem maradt. Voltak túlbuzgó atyafiak, akik úgy igyekeztek enyhíteni a királyok, s hasonszőrűek kimúlásának szerintük túl gyors iramát, hogy öntevékenyen önmagukból csináltak amolyan helyi kiskirályokat. S habár az ő számuk is apadóban van, még nem vészes a helyzet. Eltart egy darabig, míg háztáji kiskirályaink is a hiánycikklistára kerülnek. Persze, túlzásba nem akarunk esni. Női fronton lovagiasan elnézőek vagyunk, sőt ápoljuk a hagyományt. Szerelmünk hölgyének gátlástalanul mondogatjuk négyszemközti hangulatban, hogy bizony, ha hiszi, ha nem, szívünk királynőiéként imádjuk őt. S hány nőt választunk bálkirálynővé évről évre, nem riadva vissza esetenként a szavazócédulákért fizetett súlyos áldozatoktól sem. Se szeröpködö tündérkirálynőknek. Természetesen mind népesebb azon hölgyek tábora, akik szerelmi téren mirelit-tárgylagossággal érvényesítik a női egyenjogúságot. S ha némely régivágású gavallér elkezdi nekik fújni az ósdi formulát, hogy „így királynőm, úgy szívem csücske’’, — józanul, s egyből félbeszakítják: „Na jó, hagyjuk! F ár ászt a szöveged...” De mi férfiak vállaljuk a szerelemben a Don Q\öjote-i szerepet sem a pille szárny on is. Ha sokba, ha n, sem szama ma semmibe se kerül, „királynőnkké teszszük meg Öt”. Egészen a legközelebbi trónfosztásig. Sőt kutatjuk azokat a szférákat, ahol módunk nyílik a NÖ fejedelmi rangra emelésére. S találunk is erre alkalmat. Legmélyebb alattvalói hódolattal adományoztuk legutóbb a „Borkirálynő” címet Renata Stöckertnek. A királynővé választás nem a Duna jegén történt ugyan, de miként a címből kiviláglik, kapcsolatos volt a borkor csolyával. Az is történelmi hagyományainkból merített következetesség, hogy Renátát a magyar borok legjobb NDK- beli, tehát külföldi ismerői közül kiáltottuk ki királynővé. De félre a sovinizmussal, mert objektiven leszögezhetjük, rászolgált a bizhlomra. Vajon találnánk-e Renata Stöckerthez mérhető tehetségű királynőjelöltet, mondjuk, közelünkben, az Aranyhomokon? Akadna-e Bács megyei hölgy, aki — mint Renata — bekötött szemmel, néhány korty megízlelése után, hiba nélkül felismerné az összes magyar borfajtákat?! Most szóljon valaki! S ha esetleg ezek után honleányi önérzetük sérelme emésztené aranyhomoki nőinket, memorandumban kérjék a megye szüretinap-felelőseit: rendezzenek mielőbb borkirálynői pótválasztást a hírős városban. Be szép is lenne az a sok bekötött szemű borkirálynő-jelölt! Aztán tiszta munka lenne az egész választás, hiszen kulisszák mögötti csöndes fojtogatásról, suba alatti manőverekről itt szó se lehetne. A borhoz érteni kell. A trónkövetelők vagy felismerik a borfajtát, vagy nem. És hogy a borkirálynő után következő, hozzá közelálló tehetségek se keseredjenek el, a fejedelemnőn kívüli hat legjobb helyezett viselhetné a „borudvarhölgy” címet, illetve jelvényt. Csináljuk meg, igazán! Erre mi, férfak szívesen befizetnénk. —th —n
