Petőfi Népe, 1971. december (26. évfolyam, 284-308. szám)

1971-12-02 / 285. szám

4. oldal 1971. december 2. csfltöriÖK Min! ingyenes háztartási alkalmazottak... Üjra és újra végighall­gatom a ktsz volt takarító­nőjének magnószalagra vett sirámait. Jól tudom, persze, hogy az egyoldalú „infor­málódás" veszélye tévútra vihet, ám az asszony el­mondása annyira „életes”, hogy szinte meg lehetne filmesíteni. „A reggelit fitymálták, hogy mért nem válogattam, hogy pirosabb vagy puhább legyen. A zsemlét, a szalá­mit, egyebet. Szidták az el­adókat, hogy ilyen piszkok, olyan piszkok, ezt adnak, azt adnak. Vizslatták, ko­pogtatták, amit hoztam, az­tán belehajigálták a sze­métkosárba, este, amikor takarítottam, szinte meg­könnyeztem, hogy istenem, én sorbaálltam, tolakodtam érte, most meg itt van ... Kakaóból az egyiknek két decit, a másiknak hármat, meg fél litert kellett hozni, tejeskávéból ugyanígy, az­tán még több tejet, amit napokig az ablakban altat­tak, ott maradt utánuk a sok szennyes pohár, cset­­remette meg minden. Ha valamit eltévesztettem, ak­kor mindjárt a nagy leto­­lás következett.” Az iskolából, majd a tsz-ből szívesen ment át a ktsz irodájába, ahol is köz­ponti fűtés volt, s nem volt szükség a megerőltető szénhordásra. De csakha­mar rá kellett jönnie, hogy ennek a könnyítésnek tú­lontúl nagy ára van. A köz­pont mintegy negyven iro­distájának majd mindegyi­ke vele és a másik takarí­tónővel hozatta a reggelit, s nemcsak azt, hanem — már a délutáni órákban — a kenyeret, a rizsát, a saj­tot, a cukrot. Meg a min­denféle háztartási szereket. Velük fizettették be a nap­közi díjait, az OTP-törlesz­­téseket, a lábbeliket velük vitették el javíttatni. Talán mindez az irodai munkarend szigorúságából következett? Egyáltalán nem. A mun­kaidő reggel fél nyolckor kezdődik. Az irodisták na­gyobb része csak háromne­gyed nyolc után érkezik. De a nagyközség élelmi­szerüzletei és a tejcsárda már hétkor kinyitnak. A munkaidő fél ötkor ér vé­get, s ezt követően az üz­letek még jócskán nyitva vannak. Az asszony részletezi azokat a körülményeket, amelyek alapján az irodai munkafegyelem a legkevés­bé sem volt stabilnak mi­nősíthető. De hogyan válhatott affé­le szokásjoggá a bevásárol­­tatás? Számos tény utal ar­ra, hogy egy nagyközség­ben is és még manapság is az irodai munka státus­­szimbólumnak számít. Ki­emelkedésnek. A „felka­paszkodással” és az úrhat­­námsággal együttjáró hata­lomvágy azonban csak ál­talános magyarázat. Szá­mításba kell vennünk azt, hogy maguk a ktsz vezetői is — tisztelet a kivételnek — élenjártak abban, hogy a takarítónőket amolyan „ingyenes háztartási alkal­mazottnak” tekintsék. Pél­dával jártak elől... Rossz és kellően el nem ítélhető példával. És így állhatott elő az a helyzet, hogy gya­korlatilag eg/etlen ember sem akadt a ktsz-ben, aki a takarítónőket pártfogásá­ba vette volna. Mert ehhez kurázsira lett volna szük­ség. Magától értetődő, hogy ez a gyakorlat kezdettől fogva magában hordozta a konfliktus lehetőségét. A naponkénti megaláztatás, az elemi önérzet semmibe­vétele egy idő után még a galamblelkeket is lázadás­ra készteti. A pohár ott csordult túl, amikor a ta­karítónők legközvetlenebb anyagi érdekei is veszélybe kerültek. Gyakran előfor­dult ugyanis, hogy az üz­letben rosszul számoltak — természetesen a bevásárló takarítónők rovására. S a különbözeiét nekik kellett megtéríteniük. Eladó nagy teljesítményű dob-revolver esztergapad tartozékokkal. Gépműhely. Kecske­mét, Kazinczy u. 13. 6742 Egy szép . napon megta­gadták a bevásárlást. „Hivatott bennünket a személyzeti osztályvezető. Kérdőre vont bennünket. Hátra tette a kezét, a ka­bát alatt, úgy mondta: „Gondolják-e, mi lesz ab­ból, hogy nem hozzák a reggelit?” Elmondom, hogy mi az oka... De oda se fi­gyelt, csak mondta a ma­gáét: „Nem lehet ilyet csi­nálni, mert a dolgozók ké­rik a reggelit.” Mondom erre neki, milyen rendelet írja elő nekünk, hogy ez a kötelességünk. Mert em­berfeletti, amit eddig csi­náltunk. De csak azt haj­togatta, hogy muszáj és muszáj. Ekkor már olyan hangosan, mintha egyenest a csillár tetején ült volna és onnan szólt volna hoz­zánk.” A tiltakozásból minden­esetre „ügy” lett. A sze­mélyzeti osztályvezető kre­ált egy nyolc pontból álló munkaköri leírást, amely­nek az ötödik pontja így hangzik: „Az összes dolgo­zók (termelő és nem terme­lő állományban) részére szükség szerinti reggeli meghozatala”. „Éh ezt nem írtam alá. Mert akkor hivatalosan is köteleztem volna magamat a bevásárlásra. Azt viszont fájlaltam, hogy a munka­társnőm aláírta. Igaz, ké­sőbb megértettem, hiszen családfenntartó, rá van szorulva a havi ezer fo­rintos keresetre is.” Megjárta az ügy a járá­si egyeztető bizottságot, a községi és a járási pártbi­zottságot. A vége az lett, hogy a „rebellis” takarító­nőt az irodából kihelyezték a lakásától három kilomé­terre levő vasasrészleghez és a raktárhoz Onnan kül­dözgették be naponta az irodára és a postára. Kért kerékpárt — nem kapott. A korábbi szénhordástól tönkrement lábával kellett volna a gyalogolást vállal­nia. Nem vállalta — fel­mondott. pilalnatra. A takarítónő, mint alkalmazott, szakszer­vezeti védelmet élvez a ktsz-ben is. A szakszerve­zet álláspontja pedig az, hogy a reggelihordás és a bevásárlás nem munkakö­ri feladat. Főleg nem ak­kor, ha a munkábalépés­­kor a dolgozóval nem tör­tént ilyen értelmű megál­lapodás. . E sorok írójának magán­­véleménye az, hogy a szó­ban forgó „munkakör”, il­letve az annak ellátására való kényszerítés minden­képp erkölcsi elmaraszta­lás alá esik, legyen bár szó akár ingyenes, akár köz­pénzen fizetett „mellékfog­lalkozásról”. Vigyázzunk, a neonvilá­­gítású, süppedős szőnye­gekkel borított, műbőrfote­­les irodák egynémelyiké­­ben még megszorul a feu­dalizmus áporodott leve­gője! Gyakrabban kellene szel­lőztetni. Hatvani Dániel A beruházások főszereplői 3. Akik megvalósítják Tiszakécskei bábosok a televízióban A kétszeres Aranypara­­ván-díjjal kitüntetett, ta­nyai gyerekekből toborzott tiszakécskei Szitakötő báb­együttes sikerrel szerepelt a pécsi nemzetközi felnőtt­bábfesztiválon Profán misz­térium című betlehemes né­pi játékokkal. Ezt a mű­sort a televízió filmre veszi és karácsonyi műsorában mindkét csatornán közvetí­ti. A felvétel elkészítéséhez három napra a jövő héten Budapestre utazik a cso­port. Avagy — mint azt az építőipari vállalatoknál mondják — akiken az ostor csattan. Okkal, de: ok nél­kül is! Az építőipar 1960 és 1970 között a nemzeti jö­vedelem 10—11 százalékát adta, a saját fejlődését szolgáló beruházásokból vi­szont csak 2,1—2,3 száza­lékkal részesedett. Az egy foglalkoztatottra jutó álló­eszköz-állomány az összes ágazat közül itt a legala­csonyabb, az építőipar sze­repköréhez mérten a foglal­koztatottak száma — mind népgazdasági értelemben, mind más országokkal ösz­­szehasonlítva — kevés, s a meglevő munkaerő szak­­képzettsége • alacsony. Ugyanakkor a gazdasági környezet olyan — mono­polhelyzet, kedvező nyere­ség —, hogy nincs megfele­lő gazdasági kényszer a ter­melésszervezés javítására, a korszerű módszerek — hálódiagram stb. — alkal­mazására, laza a munkafe­gyelem, nem ritka az anyagpocsékolás, a rossz minőségű építésszerelés ... Az első lépések Megtörténtek az első lé­pések, hogy az építőipar a szó igaz értelmében iparrá válhassék. Az építőanyag­iparban 3,2 milliárd forint­tal többet fordítottak beru­házásokra 1966—1970 kö­zött, mint a második ötéves tervben. Az építőipar beru­házásai 4,9-ről 8,2 milliárd­­ra nőttek ugyanebben az időszakban. A szocialista szektorban 345 ezer főre emelkedett az építőipari munkán dolgozók száma, a termelésben a három leg­főbb terület, a lakások, az ipari és a mezőgazdasági épületek aránya, időbeli el­­osztlása egyenletesebb. Ja­vult a gépesítés, az összes földmunkák 74, a parkett­csiszolás 96 százalékát gé­pek végzik, de még ala­csony a vakolás és a festés gépesítettsége; 21 és 23 szá­zalék. Igaz, van a mérleg­nek másik serpenyője is. A monopolhelyzet utat nyit az áremelésnek, a kivi­telező sűrűn diktál, köve­tel, a szakaszos elszámo­lási rendszer segítségével úgy is pénzhez jut, hogy a beruházás jól fizető részeit — mint mondják — „kima­zsolázza”, de a beruházás egészének határidőben és jó minőségben történő átadá­sában alig érdekelt. 1970- ben 44 nagyberuházást kel­lett volna befejezni, de ez ténylegesen csak egyharma­­dánál történt meg. Az épít­mények átlagos kivitelezé­si ideje 12 hónap volt 1970- ben, de az ipari épületek átlaga már 16 hónap. Nemcsak építőipar! Amit ismételten hangsú­lyozni kell: a kivitelezés nemcsak az építőipar ügye. Anyag- és szerelvényszál­­litóké, szerelő vállalatoké, minden rendű-rangú alvál­lalkozóé. A múlt esztendő-Abrakadabra — Olvasd! — nyomta kezembe Albert az alábbi levelet. Nyomtatott űrlap, a kitöltött részeket kihagy­tam belőle: Bács-Kiskun megyei llletményhivatal, Kecskemét, Villám István u. 1. Tárgy: Munkabér-túlélvezmény térítményezése. Értesítjük, hogy munkáltatójának bejelentése sze­rint ön 197... óv ........... hó ....... napja óta, munka­helyétől 30 napot meghaladó betegség, fizetés nélküli szabadság, katonai szolgálat ...................miatt távol van. Számfejtési rendszerünkből adódóan a táppénz számfejtését, illetve a munkabér-térítményezést egy havi eltolódással végezzük, így ez nem minősül a Mt. V. 68. §-a szerinti téves munkabérkifizetésnek (pl. a dolgozó a megbetegedés hónapjára munkabért, a felgyógyulás hónapjára pedig táppénzt kap). Mivel ön 197....... év ................... hó ....... napja óta munkahelyétől távol van, és 197....... év ....................... hóra, mely 197....... év ................... hó 3. napján volt esedékes, teljes havi munkabért számfejtettünk, így újbóli munkábaállása esetén a folyósított munkabér­többletet téritményezni fogjuk. Kecskemét, dátum, aláírás. ben az összes építési-szere­lési munkák 68,4 százalékát végezte az állami építőipar, 19,2 százalékát a szövetke­zet. Világos, hogy a fejlesz­tés súlya is az állami épí­tőiparra jut, de a tényleges haladás csak úgy érhető el. ha arányosan minden te­rület — más iparágak érin­tett részei is — fölzárkó­zik a megnőtt követelmé­nyekhez. A negyedik ötéves terv­ben évi 7—8 százalékos épí­tőipari termelésnövekedés­re van szükség, miközben a termelés összetétele módo­sul. (Növekszik a nem ter­melő beruházások aránya, elsősorban a lakásépítésé, az ipari és a mezőgazdasá­gi beruházások növekedési üteme közelebb kerül egy­máshoz stb.) Az építőipar összes fejlesztési beruházá­saira 15 milliárd forintot fordítanak; soha ekkora összeg még nem állt ren­delkezésre. Milyen főbb irányokban halad a kivi­telező ipar ezekben az esz­tendőkben fejlesztéseivel? A koncentráció, az építés meggyorsítása érdekében növekednek a közműépítési kapacitások és korszerűsöd­nek a technológiák — sok esetben' a víz, villany stb. hiánya akadályozza beru­­hások átadását! —, bővül­nek a meglevő házgyárak és újak épülnek, végre sor kerülhet megfelelő telephe­lyek létrehozására, a beton- és habarcsgyártás megszer­vezésére. S ezek mellett folytatódik a gépállomány bővítése, korszerűsítése, az anyagmozgatás gépesítése, s kibontakozik a könnyű­­szerkezetes program. forrás: a szervezettség Gyorsítani: az építés ipa­rosításával lehet. Az előre­­gyártás növelésével, a hely­színi munkák csökkentésé­vel — szerelvények stb. a jól felszerelt központi te­lephelyen hamarabb elké­szíthetők — az élőmunka­ráfordítások mérséklésével, az anyagösszetétel módosí­tásával, így a hagyomá­nyossal szemben a kohásza­ti, gépipari, műanyagipari termékek arányának növe­lésével. Mindezek — sok más mellett — lehetővé te­szik, hogy a termelésnöve­kedés 70—75 százaléka a termelékenység emelkedé­séből származzék. Gyorsíta­ni: a szervezettség növelé­sével is lehet, sőt, kell. Igaz ugyan, hogy a szabad vállalási rendszer lehetősé­get nyújt többlet nyereség­re, de olykor furcsa szelek­ciójával nemcsak társadal­milag szükséges igények ki­elégítését odázza el, de vég­ső soron az erők szétforgá­­csolásával, a géppark elap­­rózásával, az , emberek is­mételt átcsoportosításával növeli a vállalat „rejtett” veszteségeit. A túl sok be­ruházás megkezdése: a ké­sedelmek ígérete, a kötbé­rek veszélye, a rossz minő­ség „előre szervezése” ... Az apróságok becsülete Ezzel pontot is tehetnénk a dolog végére. A történet magában hordozza tanulsá gait. De azért álljunk meg egy — Izé — mondtam szel­lemesen Albertnek, amikor a levél végére értem. — Ezt a levelet a válla­latod kapta, vagy te? — Ha figyelmesen olvas­tad volna, tudhatnád, hogy nekem szól. De bevallom, én is csak harmadik olva­sásra értettem meg. Most képzeld, ha a hivatalunk­ban a takarító néni kapja ezt. — Képzelem. Hogy be­gyulladna. Kivált attól a gyönyörű szótól, hogy túl­­élvezmény. Honnan a csu­dából szerezték ezt? — Tudod, ez a hogyis­­hijják a múlt századi jo­­gásznyelv egy torz szócsi­nálmánya. Utána néztem. De már sehol se használ­ják. — Akkor miért kotorták ebben a hivatalban most újra elő? — Azt hiszem azért, mert úgy gondolták, ettől rango­sabb lesz a hivatal. Ez az! Így már világos, nem a fpgalmazás, hanem a levél, azaz, a levél így sem világos, hanem az, hogy miért fogalmazták ilyenre, ugye? — Ha nem így volna — morfondírozott Albert —, bizonyára meg tudták vol­na fogalmazni ízes és fő­ként érthető magyar nyel­ven is. Bizonyára... Re­mélhetőleg. M. L. Sok más szintén elen­gedhetetlen a gyorsabb ki­vitelezéshez. Nemcsak arra gondolunk, hogy például a szállítás — akár a vasúti, akár a közúti — szervezett­ségének is javulnia kell, hanem arra is, hogy a ki­vitelezők szemében a lát­szatra apróságoknak legyen nagyobb becsülete. Így an­nak, hogy a kivitelezési tervek felülvizsgálata rend­ben megtörténjék, s ne a pallértervnél bukkanjanak föl szarvashibák ... Időköz­ben feladják az anyagren­deléseket, megkössék az al­vállalkozói szerződéseket — s ne gépszerelés kezdete­kor derüljön ki, hogy a szi­getelési munkákra senkivel sem állapodtak meg — megejtsék a nagyon alapos helyszíni szemléket, meg­szervezzék a fölvonulást, az anyagtárolást s sorra to­vább. Mert itt is az előké­szítésre fordított több sok­szorosan visszatérül a fo­lyamatos, egyenletes építés, szerelés révén. Híre megy a jó munká­nak — mondják A rossz­nak is. Mert nemcsak a ki­vitelezés közbeni, hanem, az átadáskor föllelhető hibák lassú, Vontatott fölszámolá­sa is sokat árt az építők rangjának. Azaz, erre is biztosítani kell embert, anyagot; kapacitást. Mert valami csak akkor kész igazán, amikor rendelteté­sének megfelelően működni kezd, használatba vehető. Megfelelően: a társada­lomnak a várt hasznot hajtva. S mert e haszon va­lamennyiünké, az érte való munkálkodás is közös erő­feszítést követel. M. O. (Vége) KíSZ-sklalás Megyeszerte megkezdő­dött a KISZ-okt,atás. A mintegy 26 ezer KISZ-fia­­tal közül kishíján 20 ezren vesznek részt különböző tanfolyamokon; a „KISZ- előadássorozaton”, a fáklya­vivő körök előadásain, a politikai vitakörökben, a marxista vitakörökben és a középiskolai marxista diák­akadémiákon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom