Petőfi Népe, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-02 / 206. szám

Kecskeméti íróit, remén folyóiratban A Steaua című Kolozs­váron megjelenő irodalmi folyóirat augusztusi száma ízléses összeállítást közöl a Forrás néhány munkatár­sának alkotásaiból. Mada­rász László ismertette a be­vezető részben a Katona József és Kodály Zoltán városában kiadott irodal­mi, művészeti és tudomá­nyos folyóiratot. Hatvani Dániel és Varga Mihály bemutatására Szekér Endre vállalkozott. A. Zárnescu és V. Nistor, a Steaua mun­katársai, ismert műfordítók tolmácsolták román nyel­ven a két kecskeméti költő néhány versét. Közlik Ka- jári Gyula szép grafikáját is. — Az idén először fog­lalkozik hibridpulyka-ne- veléssel a kiskunfélegyházi Kiskunság Termelőszövet­kezet. A tervek szerint az év végéig 22 ezret adnak át a Baromfifeldolgozó Vállalatnak. A most gon­dozott 3 ezer szárnyas nyolcadik hetes, de több­ségük elérte már a 7 kilo­grammos súlyt. Minden jel arra mutat, hogy a leadás idejére a 14 hetes pulykák átlagosan 10 kilósak lesz­nek. — A mélykúti Alkot­mány Termelőszövetkezet­ben csaknem félezer hol­don termesztettek idén si­lókukoricát. A területről most takarítják be a jó ttörtök | N A P T A • 1971. szeptember 2, csütörtök | Névnap: Töhötöm Napkelte: 5 óra 03 perc. Napnyugta: 118 óra 24 perc. Holdkelte: 17 óra 05 perc. Holdnyugta: 1 óra 03 perc. Nem vagyunk angyalok — A 44 oras munkahétre januárban tért át a Kis­A félreértések elkerülése végett nem árt megjegyezni, hogy kunhalasi Fa- és Építőipari a gyalogosok sem éppen angyalok. A kecskeméti Lenin város- „. i - rcnktpntptt ban sokan úgy tesznek az útkereszteződésnél, mintha nem rs-töZ9 .rrte1^ d C2>uk.K.eiiLt?LC is lenne ott villanyrendőr. Az átkelés során továbbra is a ko- munkaidő ellenere — azo- rábbi, lánccal jelképesen elzárt utat használják. Különösen a n0s létszámmal — kétmil- tanév kezdetével rendkívül veszélyes egyszerűsítés ez, a fel- forinttal ki­nőttek példáját a kisiskolások is követik. A könnyen elő- , VnJÍÍ7 . A TT a adódható baleset megelőzése még egy jelzőtábla felállítását tette első félévi tervet. Az is megérné, ha már csak ilyen megoldás hívhatja fel az eset- összesen 22 milliós árbe- leges következményekre azoknak a figyelmét, az éle- ~ tprmpl^kpnvQW» nii. tűknél is többre értékelik a félperces időnyereséget. Mert v , wrmeiwtenys.es iiu ők rendszerint csak a baleseti sebészeten döbbennek rá, hogy velesenek az eredménye, nem azonosak a minden veszélyből épen kikerülő, filmbeli Roger Moore által alakított Angyallal. — halász — Mozik műsora Szeptember 2: KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6, és 8 órakor kolonos párbaj KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed S, és 8 órakor OLSEN BAND A JA ÉPÜL TTJPALOTA ÜJ városrész Budapesten — Üjpalota. A lakótelepen még az Idén átadnak 2680 lakást, egy tizenhat tantermes iskolát és egy 150 személyes óvodát. (MTI-foto: Benkö Imre felvétele. — KS) — Újszerű aktívaülést tartottak a Villamosszige­telő és Műanyaggyár kis­kunfélegyházi gyárában. A dolgozó kérdez — a ve­zető válaszol elnevezésű rendezvényen százan vet­tek részt és tettek fel kü­lönböző kérdéseket a gyár­egység vezetőinek. Az írás­ban beadott kérdések nagy részére az igazgató és a fő­mérnök válaszolt. — Űj lőteret építenek Bátyán. A terep rendezé­si és kiépítési munkáit a helybeli fiatalok végzik, akik e társadalmi akciót a KISZ közelgő kongresszu­sa tiszteletére vállalták. A lőtér ünnepélyes felavatá­sára szeptember 29-én, a fegyveres erők napján ke­rül sor; Rólunk szól\ nekünk szól — Lakásépítő közössége- — Harminckilenc fiatal Bács megyéről szól az a myai. ke*. sz*rveznek a kaskan- kezdi meg a szakma elsa- műSor, amelyet ma kora minőségű termést, amely t5rui Homokgyongye Szak- jatitasat szeptember ele- délután hallhatunk a Kos­várhatóan 70—80 ezer má- szövetkezetben A torzsgár- jen a Kiskunhalason es suth-rádióban. A rádió silótakarmányhoz jut- ^h°z tertoz.o e* a *!?3°?b ^5“^“ ‘Sen sokat tett már eddig tatja a közös gazdaságot. — Évről évre emelkedik Kiskunhalason a lakosság tej- és tejtermék fogyasz­tása, az év első hat hónap­jában 7 százalékkal volt több mint a múlt év első felében. Június végéig a helybeli tejüzem 8 ezer 400 hektoliter tejet és 60 hektoliter habtejszínt adott — a más termékek mellett — a lakosság ellátására. — Megkezdődött a bur­gonyaszüret a jánoshalmi Jókai Termelőszövetkezet 130 holdas tábláján. A kö­zös gazdaság a MEZÖ- TERMÉK Szövetkezeti Vál­lalat révén értékesíti a kitűnő — várhatóan csak­nem 16 ezer mázsányi — termést, amelyből három­millió forintos bevételre számít. — Nem lesz gond a ta­karmányellátás a téli hó­napokban a mélykúti Al­kotmány Termelőszövetke­zetben, amelynek lucerna- földjéről holdanként 37 mázsás termést takarítottak be a közelmúltban. A kö­zös gazdaság a szarvasmar­ha-állománya részére több mint 140 vagon lucernát tartalékol jelenleg. dolgozó tagok 20 ezer fo- vizsgával rendelkező kis- js égető társadalmi és gaz­forint kamat nélküli hitelt iparosoknál. Az ipari ta- dasáei nrnhlémák mpmi- E HÓNAP végénjje- kapnak a szövetkezettől. Az nulók zöme villanyszerelői, dásá|rt Pa modern termflé_ lemk meg a Kalocsa törté- előnyös feltételek alapjan radio-, tv- es háztartási- . -tárások nénszeriícíté ifi* .Arfl/A. netéről szóló tanulmanyso- a negyedik ötéves tervidő- kisgép-javítói. valamint *... J _ h- - . , Ket eletveszelyes sérülés ... rozat, amelyet a Katona szak végéig várhatóan több különböző építőipari szak- iomerptteripc'/tósi István Társaság tagjai ír- mint 50 szakszövetkezeti mát tanulja. , i«. tak. A rotaeljárással ké- tag épít lakást Kaskan­Várható időjárás: kisebb felhőátvonulások, valószí­nűleg eső nélkül. Az élénk, helyenként erős, viharos lökésekkel kísért északi szél fokozatosan mérsék­lődik. Várható legalacso­nyabb hőmérséklet: 7—13, legmagasabb nappali hő­mérséklet 20—25 fok kö­zött A Balaton vizének hő­mérséklete szerdán 11 óra­kor Siófoknál 20 fok volt. (MTI) A Kecskeméti Agrometeoro­lógiai Obszervatórium jelenti: augusztus 31-én a középhömér- séklet 19,3 (az 50 éves átlag 19,7), a legmagasabb nappali hőmérséklet 26,5 Celsius-fok volt. Napsütéses órák száma: 4. Szeptember 1-én a reggel 7 éra­kor mért hőmérséklet 14,7, dél­után 1 órakor 20,2, a legalacso­nyabb hőmérséklet 14,7 Cel­sius-fok volt. A csapadék mennyisége: 1,8 mm. Miss Olaszország pályaválasztása Gumibotok csattogása és könnygázgránátok pukka­nása kísérte az olaszor­szági Salsomaggioreban megtartott országos szép- ségkirálynő-választást. Míg az olasz rendőrség a vetél­kedés színhelyéül válasz­tott épület előtt tüntető fiatalokkal csatázott, benn megszületett a döntés: Miss Olaszország egy 17 éves római szépség lett, aki — hogy itt se múljon izgalom nélkül a dolog —, megválasztása után ha­szontalannak nevezte új­donsült királynői címét és kijelentette, hogy esze ágá­ban sincs fotomodellnek vagy színésznőnek szerződ­ni: újságíró akar lenni. (AP, UPI) szült 300 oldalnyi terjedel- tyűn. mű kiadvány elemzi a vá­ros és környéke földrajzi — A kalocsai ÁFÉSZ helyzetét, illetve természe- kiskereskedelmi üzletága formánál szélesebbek a le­li irr p • f iir r hetőségei. A rádió a íegna- Kendorseffl ICllllTüS gyobb tanterem!.;. Ezt az előnyét valóban mindin- A rendőrség kéri azt a kább eredményesen hasz­Szurkálás Pátria ti viszonyait. valamint a az elmúlt hét hónap alatt személyt, akinek SR—-26 nositja. honfoglalástól a XVIII. szá- 58 millió forintot forgalma- Jelű, Sí. 004 011 gyártási Ma 13 óra 40 perckor zad végéig terjedő időszak zott, 14 százalékkal többet, számú, piros festesu férfi- olyan eloadas hangzik el, várostörténeti eseményeit mint a múlt év hasonló kerékpárját 1971. júliusa- amely bennünket kozvetle­foglalja össze időszakában; ban ismeretlen tettes ellop- nül is erdekel. A homox^ta­ta a Kecskeméti Konzerv- lajok korszerű hasznosítá- gyár Il-es telepe elől, hogy sa címmel a Bács-Kiskun a kerékpár átvétele céljá- megyei tapasztalatokat ból jelentkezzen a Kecske- elemzik neves szakemberek méti Városi és Járási Rend- és a legújabb tudományos A cím rendhagyónak tű- rét az Aranyhomokon ha- őrkapitányságon. Cím: eredmények alapján össze­nik ugyan, mégsem történt gyományos rendezvényeit Kecskemét, Kossuth tér 3. gezik a hasznosítás további elírás. Eddig csak a Szü- ismertük, most pedig — I. em. 21-es szoba. lehetőségeit. csaknem szeptember teljes tartamára — az Aranyho­mok Hotel rendez szüreti heteket „Szüret“ az Aranyhomokban Hétfőn a kora hajnali órákban, alighogy bezárt a páhi 3-as számú italbolt, véres összetűzés történt a szórakozóhelytől néhány méterre. Ma még kiderí­tetlen okok miatt Szabó Sándor 31 éves, büntetett előéletű, Kaskantyú, IV. kerület 33. szám alatti la­kos és társasága összeve­szett az italboltból hazaté­rőkkel. Szóváltás közben Szabó belső zsebéből elő­rántotta zsebkését, amely- lyel hasbaszúrta Cs. Jenő és K. László páhi lakoso­kat, akiket életveszélyes sé­rülésekkel ápolnak a kis­kunhalasi kórházban. Sza­bó késével ugyancsak meg­sebesítette T. István páhi lakost, akit a körzeti or­vos részesített elsősegély­ben. A megyei rendőr-fő­kapitányság Szabó Sándort több emberen elkövetett emberölés kísérletének ala­pos gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte. Az ügyében a vizsgálat még tart. A holnapi lapunk tartalmából: 0 jó elnök * Gondosan felkészültek az új tanévre * A névadóhoz és a jubileumhoz méltóan * Olvasóinké a szó Szombaton, szeptember 4-én szakácsverseny nyitja meg a programot. Ennek keretében az Aranyhomok négy, valamint a Hírős és a Vendéglátó Vállalat egy- egy szakácsa készít a sza­badban tájjelegű ételeket, A nyárson sült bugaci töl­tött csirkétől kezdve a bográcsban főtt pacal-, birka- és vörösboros mar­hapörköltig fenséges ízek­kel barátkozhat a szüreti hetek minden részvevője, nemcsak a szakácsverseny napján, hanem három egész héten át. Ugyancsak negyedikén kezdődik a szikrai hét, amelyet az izsáki, majd a 26-án záruló helvécai hét követ. A szüreti hetok ide­jén az említett állami gaz­daságok borait kóstolgat­hatják a vendégek. Äz alkalomhoz illően egyébként a szüreti hetek vendégeit az Aranyhomok kerthelyiségében cigányze­ne szórakoztatja majd. Öregszik Európa Támadás az országúton Míg a világ más részein tovább tart a megfiatalo- dási hullám, a vén Európa lakossága évről évre idő­sebb lesz — állapították meg a franciaországi Stras- bourgban kedden megnyílt demográfiai kongresszus résztvevői. A nyolc napig tartó kongresszuson 30 ország mintegy 200 demográfusa vizsgálja meg Európa és a világ népességének alaku­lását és kilátásait. A francia demográfiai intézet kedden beterjesz­tett jelentése világosan mutatja, hogy Európa a születések számának te­kintetében mennyire elma­rad a világ más része mö­gött. A jelentés kiemeli, hogv míg a világ lakossá­ga 1970 és 1900 között 60 százalékkal növekedett, és az ezredfordulóig várható­an mpgduold'mdik. az első időszakban F,Mróna lakos- 30 lékkai és 2000-ig a számí­tások szerint csak 24 szá­zalékkal emelkedik. Jelen­leg Franciaország az egyet­len olyan európai nemzet, ahol a születések számá­nak növelésén fáradoznak. Néhány más országban, mint például Nyugat-Né- metországban, Svédország­ban vagy Portugáliában, a születések száma olyan ala­csony, hogy a lakosság el­öregedésével és számszerű csökkenésével lehet szá­molni. Hogy mi ennek a jelen­ségnek az oka? A franciák szerint az, hogy az asszo­nyok dolgoznak. Mint ál­lítják, egvre több és több olyan európai asszony van, aki képtelen — vagy egy­szerűen nem is hallandó — a nagyszülők módián ke­zelni a gyermekáldás kér­dését, és egv modern asz- szony ma már mentes az olvan korábbi tabuk iránt érzett fél ölemtől, mint a fnafqm^ásCTntlő szögek, vagy érmen seggel a válás. Hétfőn, a kora esti órák­ban harkakötönyi lakása felé kerékpározott a Kis­kunhalas és Kiskunma jsa közötti úton V. Sándor 37 éves, férfi. Sötétedett már, amikor egy ismeretlen fér­fi megtámadta, leütötte, s kerékpárját, munkaruháját, gumicsizmáját — mintegy 1000 forint értékben — ma­gával -$tte. V. Sándor fel­jelentést tett a kiskunhala­si rendőrkapitányságon, s azonnal megkezdődött a nyomozás. Nem sokkal ké­sőbb elfogták a rablással alaposan gyanúsítható Ja­kab István 30 éves, bünte­tett előéletű alkalmi mun­kást, Kiskunhalas, Alsó­ipartelep 5. szám alatti la­kost. Jakab István kihall­gatása során beismerte, hogy ő követte el a bűn- cseiekményt. Jakabot a rendőrség előzetes letartóz­tatásba helyezte, s ellene rablás miatt indított bün­tetőeljárást. Szabálytalan kanyarodás, egy súlyos sérült Kiskunfélegyháza határá­ban, az 5-ös számú főútvo­nalon Szalai Sándor, a kis­kunfélegyházi Vörös Csil­lag Tsz pótkocsis vontató­jával körültekintés nélkül balra akart elkanyarodni, s összeütközött az őt már személygépkocsijával előző Prokupek Oldrich csehszlo­vák állampolgárral. A bal­eset következtében a gép- kocsiv**tő felesége súlyos, kislánya könnyű sérülést szenvedett. A szemé'ygép- kocsiban 20 ezer forint kár keletkezett. G. G. pftOfi NÉPE A Masva: Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága lapja. — Főszerkesztő: dr Weither Dániel. — Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat - Felelős kiadó: „ . =..... ir*a?°ató — Szerkesztőség- Kecskemét Városi Tánácsház. — Szerkesztőségi telefonközpont1 12-619. 12-516. — Szerkesztő bizottság: [1-038 Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság %rérSlja.BTelelomáll-709a?Terje6ztlSaZÍMagSyar Posta - FlMzethető a helyi postahiva-aloknál és kézbesít knél. - Előfizetési díj: 20.- Ft. Postau.aiványon, valamint átutalással a KHI. 215-96 162 pénzforgalmi Jelzőszámára. — Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefon: 12-213. — Index: 25 06p

Next

/
Oldalképek
Tartalom