Petőfi Népe, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-15 / 217. szám

t oldal 1971. szeptember 15, szerdai Korszerífsüiés ftérisjiiektel Gép helyett gép A teendők szerteágazóak, nem könnyűek. A minisz­tériumi ipar munkásainak csupán 27,3 százaléka vég­zett kifejezetten gépesített munkát — mert a gépek mellett dolgozók jelentős részénél még a kézi tevé­kenység dominál — a leg­utóbbi, 1968-ban végzett felmérés szerint. A mun­kások 46 százaléka kény­szerül nehéz fizikai tevé­kenységre, különösen ma­gas arányuk a bányászat­ban, a kohászatban, az építőanyagiparban. Az anyagmozgatás, a belső szállítás mai színvonala ti­pikus megjelenítője a kor­szerűtlenségnek. Az építő­anyagiparban száz mun­kásból húsz, de a tégla- és csvrépiparban százból 46 foglalkozik anyagmozgatás­sal, a tejiparból százból 41. A vállalatok nagy része nem végez elemzéseket az anyagmozgatás kihatásai­ról, halmozódó veszteségei­ről, s így nem is tudják, mibe kerülnek valójában az „olcsó” segédmunkások... A segédmunkások, akiknek száma érzékeny mérceként jelzi a technikai szintet. A magyar iparban ma még sok a segédmunkás. Szá­mítások szerint táboruk 1975-ig mintegy 300 ezer fővel csökken, mert — nem lesz elég vállalkozó a segédmunkára! Azaz a mai fonák helyzet, amikor a vállalatnak előnyösebb a nehéz és a kedvezőtlen kö­rülmények között végzett fizikai munkát jobban meg­fizetni, mint gépesíteni, feltehetően megszűnik. A hiány ellensúlyozásához a kisgépesítéstől a komplex gépesítésig, sok mindenre szükség van, így a többi között igazán korszerű esz­közök választékára — ami ma még hiányzik. A meglevővel is... írtuk: a beruházási, fej­lesztési javakra váltható pénzzel jobban kell sáfár­kodni. Ám nemcsak ezzel, hanem a meglevő eszkö­zökkel is. Az egy foglal­koztatottra jutó vállalati állóeszközök értéke legma­gasabb a vegyiparban — 940 ezer forint! —, de az élelmiszeriparban is eléri a 240 ezer forintot. Azaz nem okvetlen az állóeszközök mennyiségével van a baj, hanem összetételükkel, ki­használtságukkal. A gép­ipar állóeszköz-állománya Fontos közlemény! Az 1971. évben forgalomba hozott tüzelőutalványok beváltási határideje 1971. szeptember 30. Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy fenti határnapig az utalványokat feltét­lenül váltsák be. Szeptember 30-a után utalványra tüzelőt nem szolgálunk ki. TÜZÉP, Kiskunhalas 1213 hatalmas, ám mégis a mű­veleti idők mintegy fele szerelés, s ezt — az ala­csony fokú gépesítettség miatt — kézzel végzik. Az itt végrehajtott frontáttö­rés nem növelné ugyan je­lentősebben az állóeszköz­állományt, ám annál in­kább a végtermék-kibocsá­tó képességet, a termelé­kenységet ... Erre azonban az amortizáció mértéke — 1971 január 1-ig, de még ma sem egyértelműen — nem sarkallta különöseb­ben a vállalatokat, hiszen a számításukat — a pén­züket — így is megtalál­ták ..: S a többi iparterü­leten hasonló a helyzet. Ezért, hogy 1960 és 1970 között az állóeszközérté­kekhez viszonyítva a selej­tezés évenként csupán 1— 2,5 százalékot tett ki, ami nagyon alacsony. Am mi­ért ne maradjanak a régi, avult gépek, ha — amint azt mondják a gyárakban — forintot termelnek, ha a gazdasági környezet lehe­tővé teszi a gyenge áru, az avult termék pénzre váltá­sát is. S ha az új gép be­szerzése, a korszerű tech­nológia bevezetése ezerféle nehézségbe ütközik? A ké­nyelmesség persze rossz ta­nácsadó. Ahhoz azonban idő kell, míg ez kiderül. Venni, de honnét? Buktatók, akadályok el­lenére végül is — tegyük fel — a vállalat rákénysze­rül a technikai korszerűsí­tésre. Vásárolni akar. Mit és honnan? Rendeljen nu­merikus vezérlésű szer­számgépeket? Méregdrá­gán, dollárért veheti meg. Külföldre utaztatja a keze­lőket, betanulásra, s ami­kor a gépek működni kez­denek, kiderül, gyorsaságu­kat, „falánkságukat” nem tudja kielégíteni az öntöde, az edzőműhely.;. Jó né­hány helyen járnak hason­ló cipőben, mégis, napja­inkban nagy divat az im­port. Nyakra-főre. Jó, jöj­jön, ami korszerű. Ám az import összetételének ta­nulmányozása azt mutatja, hogy a vállalatok elsősor­ban egyedi darabokat vá­sárolnak, s csak kis há­nyadban komplett gyár- és gépberendezéseket. 1970- ben az összes tőkés gépim­port 11,2 százaléka volt komplett gyár-, vagy gép- berendezés — jelentősen kevesebb, mint a megelőző két esztendőben, míg az egyedi darabok importja 45,6 százalékot tett ki. Szo­cialista országokból szár­mazó gépimportunk eseté­ben ugyanez az adat 5,1, illetve 47,7 százalék! Dara­bok érkeznek tehát, egy- egy gép, amely elvész a régi technológiai környe­zetben, lehetséges előnyeit nincs mód különösebben kamatoztatni. Nagy kérdés az is: való­ban azt hozzuk be az or­szágba, amit csakis import­ból lehet fedezni? Lehet és — érdemes?! Egy felmérés, amely az importgépek hasznosítását elemezte — a népi ellenőrzés végezte — azt mutatja, hogy a külföl­di beszerzések nagy része esetleges, nincs szoros ösz- szefüggésben a fejlesztési irányok következetes meg­valósításával. Ez pedig az­zal jár, hogy elköltik ugyan a pénzt, de annak kevés a hozama! Hozzájárul avisz- szás helyzethez az is, hogy — furcsa módon — éppen a szocialista országokból beszerezhető gépek, beren­dezések esetében nem áll rendelkezésre kellő infor­máció, ismertető, s így a választék a ténylegesnél is szerényebb. Határozott irányban A népgazdaság negye­dik ötéves terve az ipari termelés növekedésének 75 —80 százalékát a termelé­kenység emelkedéséből fe- dezendőnek írja elő. Ezt országos szinten serkenti a szelektív iparfejlesztési po­litika — ami nincs min­denkinek ínyére, de ez tes­tesíti meg az össztársadal­mi érdeket — vállalati szinten pedig az érdekek közösségének fölismerése. Az ipari termelés tökélete­sítése miatt alapvető teen­dő — a tervtörvény sza­vaival — „a műszaki hala­dás követelményeinek kor­szerűsítése, minőségének javítása és választékának bővítése”. A törvény azt is kimondja, hogy az iparban „a magasabb színvonalú technikai kultúra megte­remtése érdekében fokoz­ni kell.:. a termelési fo­lyamatok gépesítését és automatizálását, az anyag- mozgatás korszerűsítését”. Az ipar fejlesztését a tervidőszakban 196—197 milliárd forint beruházás szolgálja. Ebből a pénzből elsősorban az állóalapok rekonstrukcióját és korsze­rűsítését — vállalati beru­házási tevékenységként! — kell fedezni, azaz az okos, átgondolt technikai, tech­nológiai haladást. Azt, ami döntő forrása a hatéko­nyabb gazdálkodásnak. „A munka termelékenysége, ez végeredményben a legfon­tosabb, a legfőbb az új tár­sadalmi rend győzelme szempontjából” — írta Le­nin 1919-ben. E legfőbb teendő semmit nem vesz­tett azóta sem jelentőségé­ből, s a cikksorozatunkban vázolt gondokra a követ­kező esztendőkben ezért nemcsak lehetséges, hanem szükséges is megkeresni a megfelelő megoldást, hogy a nehéz fizikai munkát végző embert a gép, az el­avult berendezést a kor­szerű, nagy termelékeny­ségű válthassa fel. Mészáros Ottó (Vége) A KISZ neveltjei A Papíripari Vállalat kis­kunhalasi gyárának még évtizedes múltja sincs, mindössze hat évvel ezelőtt létesítették. Az első lépé­seket mindössze öt kommu­nista segítette, három nő és két férfi tagja volt a párt- alapszervezetnek. Közülük hárman ma is itt dolgoz­nak. — Hatvanan kezdtük a papíriparral való ismerke­dést — meséli Benke La- josné, az üzemi alapszer­vezet titkára. — Ma már hétszázötvenen dolgozunk és a pártszervezetünk lét­száma is megnőtt. Hat év­vel ezelőtt öttagú volt az alapszervezet, ma már hat- vankilenc kommunistánk van. Legtöbbjüket magunk neveltük — teszi hozzá sze­rényen — mert az alap­szervezet megalakulása óta 41 tagot — közöttük mind­össze hat férfit — vettünk fel. Ez a szám annál is je­lentősebb, mert dolgozóink jó része a háztartásokból került ide, szinte a legcse­kélyebb üzemi és mozgal­mi tapasztalattal sem ren­delkezett. Asszonyaink, lá­nyaink itt váltak jól kép­zett papíripari munkássá és harmincötén közülük még a pártba is felvételt nyer­tek. Pártcsoportjaink igen gondosan foglalkoznak az emberek nevelésével, többen kapnak rendszeres pártfel­adatként jövendő pártta­gokkal való foglalkozást. A X. kongresszus a párt­építésben újabb lehetősége­ket nyújtott. Az ezzel kap­csolatos határozat a felvé­teli korhatárt 18 évben ál­lapította meg, mód nyílt az arra érdemes fiatalok fel­vételére. A kongresszus óta sorainkat 10-zel növel­tük. közöttük öt lány és egy fiú 18—21 év közötti, tehát a kongresszus határo­zata tette lehetővé részük­re a belépést. A fiatalok egyik ajánlója a KISZ, a felvétel egyik feltétele az ifjúsági szervezetben vég­zett munka. Most öt fiatal lány várja felvételét, a pártcsoportok, az alapszer­vezet vezetőségi tagjai már külön foglalkoznak velük. E rövid tájékoztatás után arra kértem Benke Lajos- nét, segítsen, hogy beszél­hessek az alapszervezet két legifjabb tagjával. Különö­sebb töprengés nélkül kap­tam a két nevet, s az is hamar kiderült, mindketten ebben a műszakban dol­goznak. VA/AS ERZSÉBET Babaarcú, mosolygós, sző­ke kislány, kissé meglepő­dik, de nagyon hamar le- küzdi elfogódottságát. — Nekem különösen so­kat hozott a párt X. kong­resszusa — mondja. — Többen voltunk, akik már korábban is foglalkoztunk azzal, hogy kérjük a pártba való felvételt. Amikor tu­domást szereztünk a lehe­tőségtől, Szikora Máriával és Ambrus Annával gyor­san felkerestük Erzsiké né­nit — Erdélyi Gyuláné sze-' mélyzetist, az alapszervezet vezetőségi tagját — és megkértük, segítsen a fel­vételben. Így kezdődött. Persze — teszi hozzá gyor­san —, csak a felvétel ad­minisztratív része. Már ti­zennégy éves koromban KISZ-tag lettem, az ipari- tanuló-intézetben KISZ-tit- kárként dolgoztam. Voltam már több KÍSZ-tanfolya- mon, s lassan-lassan érle­lődött meg bennem az el­határozás: amint lehet, párttag leszek. Háromévi tanulás után a nyáron né­gyes átlaggal megszerez­tem a szakmunkás-képesí­tést, s most is alapszerve­zeti KISZ-titkár vagyok. Júliusban volt a születés­napom — a tizennyolcadik —. s akkor vettek fel párt­tagnak ... Alapszervezetünkben már megalakítottuk az Angela Davis brigádot, most szer­vezzük a másik ifjúsági kollektívát. Elhatároztuk, hogy a más feladatok mel­lett fokozott segítséget nyújtunk az ipari tanulók­nak. Évek óta tagja va­gyok a gyári irodalmi szín­padnak. Szeretek olvasni, táncolni, szeretem a társa­ságot. A terveim? Jól dol­gozni a szakmában és jól tanulni. Még nem mond­tam? ősszel megkezdtem a tanulást a marxista—leni­nista esti középiskolában és a papíripari technikum levelező tagozatán... H. TÓTH ISTVÁN Vékony, magas fiatalem­ber, most szeptemberben tölti be a húsz esztendőt. Céltudatos, eddig elérte céljait... — Édesanyám is itt dol­gozott az üzemben és ő ja­vasolta, hogy az általános után válasszam a nyom­dász szakmát. Többször jártam itt és bizony nekem is megtetszett a betűszedés. Igaz, kezdetben tanulni akartam és a szakmavá­lasztás kényszerűség is volt egy kicsit. De nem bántam meg — teszi hoz­zá — a kéziszedő munkája nagyon szép, s nem baj, ha eggyel többhöz értek. Én ugyanis pedagógus akarok lenni. Vörös oklevelet kap­tam 1969-ben és mint má­sodik éves szakmunkás, a Mérhető mérhetetlen Az olvasók közül bízó-! megtakarítás összege is. Ez nyára mindenki találkozott már a takarékosságra intő gyufacimkével, amelyen a csapból csepegő víz forin­tokká kerekedik, jelképez­ve a veszteség okozta kárt. Ez a rajz csupán szerény jele annak, hogy az üze­mekben — a gazdasági sza­bályozók kényszere alatt — sarkalatos kérdéssé vált az anyag az energia ész­szerű kihasználása. A hatékonyságot szem előtt tartjuk már valame­lyest, ha holt anyagról van szó, de vajon hogy sáfár­kodunk a szellemi energiá­val? Erre kerestem felele­tet a szakszervezetek me­gyei tanácsának az újító­mozgalom helyzetével és az újítási szabályzatok ta­pasztalataival foglalkozó je­lentésében. Az a tény. hogy a moz­galom két-három éves egy­helyben topogás után a je­lek szerint ismét erőre kap, mindenképnen örvendetes. Az idén több ötlet, javas­lat futott be, mint az el­múlt évben s nagyobb a bevezetett újításokra eső utóbbi arra enged követ­keztetni, hogy emelkedett a színvonal, igényesebb terveket tettek az asztalra az újítók. Az összkép mondhatnánk — biztató, azonban — mint mindig — most is torzít, eltakarja a meglevő gyengébb pon­tokat. Az újítók körülményei­nek felülvizsgálatára re­mek alkalmat kínált az újítási szabályzat elkészí­tése. Ez lehetővé teszi min­den olyan tényező feltárá­sát, amely befolyással bír az újítási kedvre. Tisztáz­za mi számít újításnak, ki­nek a hivatása a műszaki fejlesztés. Rögzíti az elbí­rálás ügyrendjét, meghatá­rozza az anyagi és erkölcsi elismerés formáit, mérté­két. Árnyékot vet azon­ban a jelentés pozitív meg­állapításaira az a tény, hogy a vállalatok egy ré­sze még nfem, vagy csak felületesen készítette el a szabályzatot. A szabályzat hiánya, vagy léte rendkívül fon-l életére. Az előkészítő bi­zottságok alapos, vagy fel­színes munkájának követ­kezményei lemérhetők. Megmutatkoznak például az alkalmazott újítások ré­vén keletkező nyereség­ben. Hatásuk ezenkívül a mostanában oly sokat han­goztatott üzemi közérzet szférájában is lecsapódik. Szorosabb szálak fűzik munkahelyéhez azt a dol­gozót. aki tudja, hogy ja­vaslatait megbecsüli a kö­zösség, mint azt, akinek újítása 1967 (!) óta hever felnyitatlanul a fiók mé­lyén. A vizsgálat feltárt ilyen esetet is. A szűk­markú ösztönzéssel, a ku­sza és bürokratikus elbí­rálással nem csupán a ja­vaslatokról mond le a vál­lalat, hanem elfojtja az öt­leteket termő figyelmet, táplálja a munka iránti közönyt. Érdemes tehát megnyit­ni a zsilipeket a legb=cse- sebb energia, az alkotó emberi gondolat előtt, hi szén e mérhetetlen erő-1 nista forrásból származik a mér-1 szükség van... nyáron 4,2-vel érettségiz­tem. A továbbtanulási ter­veimet azt hiszem, most kissé elodázza a bevonu­lás, ugyanis kétszeri ha­lasztás után valószínű, be­vonulok katonának. Nem baj, később is megvalósít­hatom terveimet... öt éve vagyok KISZ-tág, az iparitanuló-intézetben pedig kulturális érdeklő­désemmel tartanak szá­mon. Mikor szakmunkás lettem, 1989-ben, a gyár­ban megalakítottam a Rad­nóti Miklós irodalmi szín­padot — melynek Vajas Erzsi is tagja — és azóta legalább harminc fellépé­sünk volt. Februárban megválasz­tottak üzemi KlSZ-titkár- nak. de a mostani válasz­tások után már más veszi át ezt a funkciót. Külön­ben. lehet, hogy a válasz­tások ideién én már nem is leszek itt. Addig azonban teljes erővel készülünk a választásokra, remélhetőleg az új vezetőségek ar, eddi­ginél is jobb munkát vé­geznek. Nagyon örültem, ‘ amikor felvettek a párt so­raiba, igyekszem méltó lenni a bizalomra. Ha nem megyek katonának, itt az üzemben veszek részt a pártéletben, de ha el is ke­rülök bárhová, nem felej­tem el. hogv itt lettem párt­tag. Azt hiszem, kommu- pedagógusokra is tos hatást gyakorol az üzemi hető haszon. P. M. Opauszky László

Next

/
Oldalképek
Tartalom