Petőfi Népe, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-06 / 184. szám
wn. augusztus 6, péntek I. oldal Göcsej népművészete Kecskeméten Behemót ládák terpeszkednek a Kecskeméti Katona József Múzeum termeiben. Gyorsfutású, modern teherautó szállította ide Göcsej — hivatalosan szólván: Dél-Zala — ősi népművészetének jellegzetes darabjait. Máris megkezdték a rakomány szétbontását, mert sürget az idő. Szombaton délben 12 órakor nyitja meg Németh József, a Zala megyei Tanács népművelési csoport- vezetője a távoli táj földművelőinek, erdőmunkásainak életét bemutató kiállítást. Dr. Kerecsényi Edit, a kiállítás rendezője, a zalai népművészet fáradhatatlan buzgalmú kutatója, a nagykanizsai múzeum igazgatója negyven-negyvenöt centiméteres, hengeralakú kosárkát tart a kezében. — Ilyet se láttam még — álmélkodom. — Eprésző kászu. Üres kézzel sétál, megy a dolga után az ember az erdőben. Kívánatos, friss epret pillant meg. Nem szaladhat haza kosárért. Gyorsan lehántja hát az egyik alkalmas fa kérgét, vékony vesszővel, hánccsal összeilleszti, kis fogót ügyeskedik hozzá és már viheti is haza a friss gyümölcsöt. — Sötétbarna, hatalmas edényeket csoportosítottak az egyik sarokba. Ezeket mire használták — kí- yáncsiskodom. — A bodonokat, saját háncsukkal „összeragasztott” kéreg- és fatörzs- edényeket? Gabonatárolásra. A leendő kiállítás középső termében tükrös faliszekrénykében gyönyörködhet majd az érdeklődők bizonyára népes serege. Készítője fél emberöltőt töltött az egyik erdőrengeteg szélén megbúvó falucskában. Deresedő fejjel — mint megtudom dr. Kerecsényi Edittől — valahogy elvetődött az Állatkertbe. Élményeit megörökítette faragásaiban is. Napestig se végeznénk, ha külön-külön mesélget- nénk most a három teremben sorakozó használati eszközökről, hímzésekről, bútorokról, pásztorbotokról: egy gazdag, jól válogatott szép kiállítás tárgyairól. Göcsej népművészetével szeptember 13-ig ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Heltai Nándor Üzemről üzemre EZER VAGON BEFOGADÓKÉPESSÉGŰ HÜTÖHÄZ BÉKÉSCSABÁN Szinte naponkénti memento az újságok hasábjain a közúti szerencsétlenségekről szóló hír. Hogy csupán a saját lapunknál, megyénk példatáránál maradjunk: a múlt héten három, a hét végén újabb három halálos baleset mellett számos súlyos sérüléssel Végződő karambolról számoltunk be. Akik értesülnek az ilyen hírről, döbbent szánakozással állapítják meg: „Borzasztó! Pedig javakorabeli férfi volt...” Vagy: „Szegény, ilyen fiatalon ... Hiszen még csak ezután kezdődött volna igazán az élete. És mindössze egy óvatlan pillanaton múlott.” Aligha van ember, aki tízszer, százszor, számtalanszor ne gondolt volna erre a közúti szerencsétlenségek híreinek hallatán, s akiben még ne fogalmazódott volna meg a szüntelen óvatosságra való erős elhatározás. És aztán mégis ... Napirenden, ismétlődőn előfordul egy-egy ilyen kihagyásos pillanat a közúton, s bekövetkezik a jóvátehetetlen : a munkahelyére, vagy éppen otthonába igyekvő ember soha többé nem ér a célhoz. Hiába várják szerettei, munkatársai... A minap délután Kecskemét központjában például egy idős férfi hívta fel járókelő társainak figyelmét az úttest forgalmának meghökkentő látványára: A kijelölt átkelőhely közelében, a lánckorlát végével csaknem egyirányban ugyanis hároméves forma kisgyerekkel két felnőtt a Ennyire olcsó az életünk? jövő-menő autók között lavírozott a túlsó oldalra. — Tessék csak nézni! Hát ennyire olcsó lenne az életünk?... Hogy ráncigál- ják azt az ártatlan gyereket! És hiába figyelmeztet az ember, csak vaskos gorombaság a válasz rá ... — méltatlankodott joggal az idős ember. A felelőtlenség csúcsa! — minősítették a járókelők is a hajmeresztő mutatványt, a szülői rossz példát! S milyen igazuk volt! Vajon mennyire veszi majd komolyan szüleinek az óvatos közlekedésre vonatkozó intelmét az a gyermek, akit első önálló íjtja megtétele előtt ilyen gyakorlat bemutatásában részesítettek ? És száz számra lehetne sorolni a könnyelmű pillanatok példáit a járművezetők köréből is. A vakmerő előzést, amelyet csupán azért kockáztatnak meg némelyek, hogy járművük, s önmaguk „ügyességét” fitogtassák. Vagy a vezető erőszakos hajlamára utaló elsőbbség meg nem adást. Aztán: kivilágítatlan lovas kocsival az utak esti forgatagába való besorolást, hogy a felelőtlenség legprimitívebb példáját ne is említsük, amely a vezetés előtt, vagy aközben az első pohár szeszes ital szájhoz emelésében nyilvánul meg.;. Csakugyan: ennyire olcsó lenne az életünk, hogy ilyen könnyen kockára tesszük? Hogy újból és újból megfeledkezünk az óvatlan, könnyelmű p'lla- patok veszélyeiről? P. I. A Magyar Hűtflipar Békéscsabai Gyárában 14 hónap alatt ezer vagon befogadóképességű hűtőházat építettek. Ez az első köny- nyüszerkezetből készült létesítmény, amely mélyhűtés — mínusz 25 C-fok — céljára készült. Az új hűtőház termeiben zöldséget, gyümölcsöt és húst tárolnak. A képen: Részlet az új hűtőházi berendezésekből. a fantázia világa Beszélgetés Ivan jefremov fantasztlkusregény-fróval, az Androméda-köd című mű szerzőjével l — Hogyan lett Jefremov, a geológus, és palentoló- gus, a biológiai tudományok doktora fantaszti- kusregény-íróvá? — Őszintén szólva nem szeretem a „fantasztikus” szót, én magamat ábrán- dozónak tartom. A fantaszta — számomra olyan embernek tűnik, aki ül magának és egy adott témakörben teljesen szabadjára engedi fantáziáját. Én meg gyermekkoromtól különféle találmányokon töröm a fejem, a tudományban, a geológiában csakúgy, mint az őslénytanban az ismeretlen, legkevésbé kiftolgozott témák foglalkoztatnak. — „A gyémánttölcsér” című elbeszélésében megjósolta a jakutföldi gyémántkincs felfedezését. — Geológus vagyok, társaimmal együtt sok-sok éven át Szibériában dolgoztam, hogy e hatalmas országrész térképéről minél több fehér folt eltűnjön. Jóslásokkal persze nem foglalkozom, egyszerűen áthoztam a jelenbe annak idején azt, ami akkor még csak a jövő témájának tűnt, amit fel kellett tárni, de amiben biztos voltam, hogy 'nem marad el. Azt vallottam ugyanis, hogy Szibéria geológiai struktúrája nagyon hasonlít Dél-Afrikáéhoz. Nem túl sok az, amit megsejtettem. Fiatal kutatóként azt javasoltam, hogy feltétlenül foglalkozni kell az óceánok mélyének kutatásával. Cikket is írtam e témáról és elküldtem az akkori tekintélyes szakfolyóiratnak, a Geologische- Rundschauhoz. Egy idő múlva Otto Prattier, neves szakértő válaszával visz- szakaptam: „Jefremov úr cikke teljesen fantasztikus. A tengerfenékről semmiféle ásványt nem bányászhatunk. A tengerek medre Fehér tigris és dzsungel Budapesten A vadászati világkiállítást augusztus 27-én megnyitják a látogatók előtt, öt vállalat és számos alvállalkozó több száz dolgozója szorgoskodik most a pavilonoknál. Külföldről eddig 35 kamionnal és 20 vagonnal érkezett különféle kiállítási kellék, szerkezet és dekorációs anyag, így már valamennyi pavilonban megkezdődött a kiállítási területek berendezése, díszítése. Az egyik leglátványosabb „produkciónak” Ígérkezik Kenya 350 négyzet- méternyi kiállítási területe. A pavilon padozatától a mennyezetig a természet utánzataként műsziklákat és tengeri növényzetet telepítenek, tengerfenék-részletet alakítanak ki, s ezt majd a Kenyából hozott tengeri halakkal népesítik be. Tanzánia pavilonjának mennyezete a vadon hangulatát árasztja majd, mert pálmalevelekből alakítják ki a vadászok fölé boruló őserdei növényvilágot. Tanzánia kiállítási területén mutatják be a keletafrikai vadászok sátortáborát, a szafarit. A kétszemélyes vendégsátor kényelmes lakószobája mellett fürdőszobát és előtte tornácot állítanak fel. Külön sátrat kap a hivatásos vadász, s nem hiányzik a táborból az étkező és tusoló sátor sem. Az udvarban majd szelídített oroszlán tanyázik és ragadozómadarak röpködnek. India pavilonja előtt dísztavat építenek, a partjára indiai gólyapárt költöztetnek. A pavilon mögött bemutatják a hatalmas ország legérdekesebb élővadját, a fehér tigrist, s közelében kap helyet a fekete párduc és a macskamedve is. A kiállítás új színfoltja: már a főbejárati tornyot alumíniumbordákkal borítják be, s ezen helyezik el Makrisz Agamemnon 34 négyzetméteres vörösrézdomborítású művét. A napokban miniszteri szemle ellenőrizte a kiállításon végzett munkálatokat, s megállapította. hogy jó ütemben haladnak az éníteljesen sima, nincs domborzata, vastag üledékréteg borítja.” Így söpörte el elméletemet Prattier, s természetesen cikkemet sem közölték. Ma már tudjuk, hogy a tengermederben vannak hegyek és völgyek, szakadékok, s a meder felszínéig húzódnak ásványi rétegek. Csaknem ugyanez ismétlődött meg egy másik írásommal. amelynek a címe: „A múlt árnyai”. A Li- tyeraturnaja Gazetában J. A. Gyeniszjuk, a holográfia atyja maga is elismerte, hogy egy 1944-ben közölt írásom nyomán kezdett foglalkozni ezzel a témával. Abban a cikkemben, egyébként arról írtam, hogy a legfőbb problémát a rendkívüli nagy erejű fényforrás hiánya okozza. A laserek és a maserek felfedezésével megvan a fényforrás is. „A hegyi szellemek tava” című novellában az Altáj hegységben levő higanytóról írtam. Ma higanyt találtak ott. Lehet, hogy még más „jóslatom” is beválik? Mindezt persze nem az én jóstehetségem magyarázza. Inkább arról van szó, hogy a meglehetősen széles körű tudományos kérdésekkel foglalkozó kutató szinte mindent „magába szív”, ami a „levegőben van”. Aztán már csak egy kis képzelőerőre van szükség és máris előttem van minden, mint „realitás”. Ezért vallom, hogy a fantázia, a képzelőerő rendkívül értékes tulajdonság. Ezt persze megint csak nem én fedeztem fel, hiszen Lenin is arra hívta fel a figyelmet, hogy a fantázia drága kincs... Ezeket a szavakat gyakran ismételjük, de ritkán gondolkozunk el azon, mit is jelentenek. Való igaz, fantázia nélkül egyhelyben topogna a tudomány. A képzelőerő, a fantázia szerintem olyan hullám, amelyre feljutva sokkal messzebb lát az ember, még akkor is, ha talán nem teljesen világosak a körvonalak. — önt, a geológust bizonyára nagyon foglalkoztatják azok a kőzetminták, amiket a Luna— 16 automatikus űrállomás magával hozott. Milyen következtetéseket vonhatunk le ezekről? Milyen titkokról iebbent- hetik fel a fátylat a Marsról és más bolygókról származó kőzetdarabkák? — Amikor valaki egy teljesen ismeretlen tájon meglát maga előtt egy hegyvonulatot, arra gondol, hogy ha ezt eléri, már az első kalapácsütéssel valami teljesen újat fedezhet fel. A valóság azonban sokkal prózaibb: fel kell tárni' a hegy geológiai szerkezetét. különböző helyekről kell kőzetmintákat gyűjteni, míg fokozatosan feltárul a kép. Ugyanez a helyzet a Holddal is. Talán sok száz kőzetmintát kell szereznünk Földünk kísérőjéről, a vizsgálati eredmények bizonyára ellentmondanak majd egymásnak, eltérő tők, s így az előírt határidőre teljesítik feladatai-j Aat kapunk, a tudókat sok szenvedélyes vitákat folytatnak majd, mert ahhoz, hogy teljes képet kapjunk, alapos tanulmányokra van szükség. — Hogyan képzel! el a földi közlekedést 100— 120 év múltán? — Ebben a kérdésben lényegesen eltér a véleményem külföldi regényíró kollégáimétól. Szerintem a földi közlekedésben a sebességet nem kell nagyon növelni, hiszen a tömeg- közlekedésben erre nincs szükség. Rendkívüli esetekben persze, sürgős kérdések megoldása, például gyors orvosi segély esetén, természetesen szükség van igen gyors járművekre. Akkor ott vannak a rakéták. A többi esetben a gazdaságosság a fő. Azt hiszem, hogy teljesen elegendő az óránkénti 200 km-es sebesség, az a lényeg, hogy megfelelő mennyiségű árut szállítsunk. A fejlődés útját tehát e téren nem annyira a sebesség, inkább a szállítandó teher mennyiségének növelésében, a nyomtáv szélesítésében képzelem el. Nem tartom kizártnak, hogy a szerelvények 6—10 méteres nyomtávon járjanak, s egy-egy vagon közepes hajó nagyságú legyen. A városi közlekedés nagy részét — szerintem — a föld alá kell vinni, hiszen a technika a jövőben ellát majd bennünket gyors alagútépítő gépekkel. — Amit ön mondott eddig elsősorban a teher- vonatokra vonatkozott. Lesznek-e ön szerint személyvonatok, vagy valami egészen más közlekedési eszközre számíthatunk? , — Biztosan lesznek 200 —300 km óránkénti sebességgel közlekedő személyvonatok. Aki pedig siet, az repülőgéppel, vagy rakétával utazik. Ha utazásról van szó, mindig az jut eszembe, milyen nagyszerű érzés. amikor az ember egy hosszú expedíció után megmosakodva, a csomagokat személypogy- gyászként feladva helyet foglal a párnás, meleg, jól megvilágított vonat fülkéjében ... 1 — Végül a hagyományos kérdések: Mivel tölti szabad idejét? — Tulajdonképpen nincs is szabad időm. Ami mégis akad. abban kissé furcsa hobbynak hódolok, amit a család „szépségek gyűjtésének” nevezett. Amikor ugyanis az Androméda-köd című regényeim illusztrációjáról volt szó, kiderült, hogy művészeink nem tudnak szép nőket rajzolni, leszoktak róla... Akkoriban minden képeslapból kivágtam a szép nők portréit, hogy segítsek nekik. Most aztán nyakamon maradt néhány dosz- szié „szépség”, csak tudnám, mit csináljak velük..: — Min dolgozik most? — Lassan befejezem a Nagy Sándor koráról szóló történelmi regényemet. Egyelőre még nincs végleges címe, most úgy nevezném — Thaisz legendája. V. Gitkovics
