Petőfi Népe, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-08 / 159. szám
e. óldal 1971. július 8, csütörtök Budapestre érkezett Ludvík S¥9l)8da (Folytatás az 1. oldalról) nács helyettes elnöke, dr. Ajtai Miklós, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, Cse- terki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Péter János külügyminiszter, Ilku Pál művelődésügyi miniszter, Keserű Jánosné könnyűipari miniszter, dr. Korom Mihály igazságügy- miniszter, Lázár György munkaügyi miniszter, az Elnöki Tanács több tagja, & a politikai élet több más vezető személyisége. Jelen volt Vince József, a Magyar Népköztársaság prágai nagykövete. Megjelent a fogadtatásnál a budapesti diplomáciai képviseletek sok vezetője, valamint katonai és légügyi attaséja. Jelen voitak a budapesti csehszlovák . nagykövetség diplomatabeosztottai. Eljöttek az elnök fogadtatására a budapesti csehszlovák kolónia tagjai is. A csehszlovák államfő különrepülőgépe 10 órakor ereszkedett le a repülőtér betonjára. Losonczi Pál szívélyes baráti kézfogással üdvözölte a repülőgépből kiszálló köztársasági elnököt, feleségét és kíséretét. Dísz jel harsant, majd a díszőrség parancsnoka jelentést tett a Csehszlovák Szocialista Köztársaság államfőjének. Felcsendült a csehszlovák és a magyar himpusz. Közben 21 tüzérségi díszlövést adtak le a csehszlovák államfő tiszteletére. Ludvik Svoboda Losonczi Pál társaságában ellepett a díszegység, előtt, s köszöntötte , a. ' katonákat. Úttörők , virágcsokrokat nyújtottak ;át|:^en.d^gk- hek, akik ezután a fogadtatásukra megjelent magyar közéleti vezetőket, a diplomáciai képviseletek vezetőit és tagjait, valamint a csehszlovák kolónia tagjait üdvözölték. Ludvik Svoboda és Losonczi Pál ezután elhaladt a fogadtatásra összegyűlt budapesti dolgozók hosszú sorai előtt. A budapestiek képviselői meleg szeretettel köszöntötték a kedves vendégeket, csehszlovák és magyar zászlócskák emelkedtek a magasba, s hosz- szasan éltették a testvéri szocialista ország államfőjét, a csehszlovák—magyar barátságot. Ezután Losonczi Pál mondott ünnepi beszédet, amelyre Ludvik Svoboda válaszolt. Az ünnepélyes fogadtatás a díszegység díszmenetelével fejeződött be. Ezt követően a vendégek gépkocsikba ültek és a magyar államférfiak társaságában szállásukra haitattak. Szerdán délután az Országházban az Elnöki Tanács tanácstermében megkezdődtek a magyar—csehszlovák hivatalos tárgyalások. lüdo Moro fo'yiatia megbeszéléseit Andrej Gromiko szovjet, és Aldo Moro olasz külügyminiszter szerdán folytatták megbeszéléseiket a kölcsönös érdeklődésre számot tartó időszerű nemzetközi problémákról. Eszmecseréjük baráti légkörben zajlott le. Moro, aki a kormány meghívására július 5. óta tartózkodik hivatalos látogatáson a Szovjetunióban, szerdán este országjáró körútra indult, ( Scheel Izraelbe utazott Walter Scheel bonni külügyminiszter szerdán négynapos hivatalos látogatásra Izraelbe, utazott. A repülőtéren Scheel kijelentette: Utazásának célja nem. csupán az NSZK és Izrael nem teljesen felhőtlen kapcsolatainak megvitatása, hanem az is, hogy elsőkézből értesüljön' Tel Aviv felfogásáról a közel- keleti konfliktus ügyében. „Ez a konfliktus — mondotta — nemcsak Izrael és az arab államok dolga, hanem hatással van Európa sorsára is.” A külügyminiszter látogatása alatt találkozik Gol- da Meir miniszterelnökkel és Abba Eban külügyminiszterrel. ’ Scheel — aki szombaton érkezik vissza Bonba — Eban izraeli külügyminiszter múlt év februári látogatását viszonozza. A konferenciát meg kell tartani — Lengyelország nem azért foglal állást az európai biztonsági értekezlet mellett, mert új garanciákat akar szerezni határainak, ^biztosításához. Ezek a garanciák már megvannak. A : hidegháború terhétől akarunk megszabadulni, azt a helyzetet akarjuk megváltoztatni, amelyben az. európai béke a fegyvereken nyugszik. — mondotta az európai biztonságról adott nyilatkozatában Ryszard Frelek, a LEMP KB külügyi osztályának vezetője. A nyilatkozatot a Zycie Warszawy és több más lengyel lap közölte. — Mindenki egyetért abban — folytatta —., hogy a konferenciát meg kell tartani, hogy tanácskozásain részt kell vennie mindkét német államnak, valamint az Egyesült Államoknak és Kanadának is. Ügy tűnik, hogy az értekezlet helye is tisztázódott, s Helsinki lesz. Elég nagy az egyetértés a tanácskozás napirendjét illetően. Eddig azonban nem sikerült eloszlatni. a. Nyugat- ellenállását a tekintetben; hogy a kétol<^ú-cIítegbeszélése.kvől. áttérjünk az értekezlet sokoldalú előkészítésére, , az összes érdekéit állam találkozójára, ahol konkrétan rögzítenénk a konferencia időpontját, napirendjét és ügyrendiét. A Nyugat a sokoldalú előkészítés megkezdését a -Nyu- gpt-Berlinre vonatkozó megállapodáshoz köti. Ez lényegében az. értekezlet előkészületeinek fékezésére, az értekezlet késleltetésére irányuló taktika. Egy konferencia nem .old meg mindent, csupán kezdet lesz. A távlatokat illetően optimista vagyok, bár gyors előrehaladás nem Várható, az mégis kétségtelen, hogy a hidegháborúhoz nem lehet visszatérni. — fejezte be nyilatkozatát Ryszard Frelek. AMERIKAI SEGÉDLETTEL éléikiilnek a Mímelitek Laoszban .í-Z AFP vientianei tudósítója a laoszi fővárosban elterjedt híreszteléseket idéz, amelyek szerint a kommunistaellenes Varig Pao tábornok mao-törzsbeli különleges alakulatait néhány nappal ezelőtt az Air America amerikai légitársaság helikopterei a Kőedény-síkság közvetlen közelébe szállították. Hírforrásul a tudósító a légitársaság alkalmazásában álló amerikai pilótákat nevez meg. A Patet Lao rádiója ugyanakkor kedden azt jelentette, hogy június közepe óta Vang Pao tábornok különleges egységeiből és amerikai kötelékekből álló három gyorsan mozgó ezred és több thaiföldi zászlóalj amerikai harci repülőgépek támogatásával támadást kezdett a Kőedény- síkságtól délre levő Ban Phne helység ellen. A népi erők több száz támadót harcképtelenné tettek. Vang Pao hadműveletét amerikai légitámadások előzték meg. A tudósító emlékeztet arra, hogy az 1969-es hasonló laoszi offenzíva kellemetlen helyzetbe hozta a Nixon-kormányt, amelyet az amerikai sajtó és a szenátus egy része azzal vádolt, hogy titkos háborút folytat Észak-Laoszban. Souvanna Phouma laoszi miniszterelnök kedden a nemzetgyűlésben kijelentette, hogy a Laoszban folyó hadműveletek még hosszú ideig eltartanak és hevességük fokozódni fog. A kormányfő szerint Indokínában a szembenálló felek döntő ütközetekre vonultatják fel haderőiket. Ilyen körülmények között Laosz még inkább csatatérré válhat. Ezért az ország semlegesítése látszik égyre inkább a legelfogadhatóbb megoldásnak — mondotta. Souvanna Phouma kijelentése azért érdekes, mert épen ő volt az, aki a laoszi kormány semlegességi politikájának feladásával egyre jobban az amerikai érdekek kiszolgálójává vált. EGK-favaslet a szocialista importkorlátozások megszüntetésire Az Európai Közösségek Bizottsága javasolta a „Hatok” miniszteri tanácsának, hogy egyes cikkekre szüntessék meg az importkorlátozásokat a Kínai Népköz- társaságból, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból, a Vietnami Demokratikus Köztársaságból és Mongóliából érkező termékekre. A kialakítandó közös kereskedelmi politikára tett javaslat szerint az eddigi korlátozás megszüntetése 385 kínai árucikkfélét, és 118 fajta terméket érintene a másik három szocialista ország esetében.. „Kétlépcsős' diplomáciai terv a kudarc elkerülésére A UPI és az AFP washingtoni hírmagyarázatai szerint ezek a hetek „döntő jellegűek” az Egyesült Államok közel-keleti diplomáciai erőfeszítései szempontjából. Az amerikai diplomácia láthatóan nainMa kezdődnek a SALT-tárgyalások Vlagyimir Szemjonov külügyminiszter-helyettes vezetésével szerdán délután érkezett Helsinkibe a stratégiai fegyverek korlátozásáról folyó tárgyalásokon részt vevő szovjet küldöttség. Mint már jelentettük, a Gerard Smith vezette amerikai delegáció kedd este óta. a finn fővárosban tartózkodik. A tárgyalásokat csütörtökön a szovjet nagykövetség épületében kezdik meg. Angela Davis beadványa A kaliforniai San Rafaelben raboskodó néger Magyar—egyiptomi konzultáció Riad egyiptomi külügyminiszter baráti látogatásra július 8-án hazánkba érkezik. hivatalos Az egyiptomi külügyminiszter a szocialista országok és az EAK között létrehozott szoros baráti kapcsolatnak megfelelően időnként konzultál az EAK igaz ügyét támogató országok vezetőivel, tájékoztatja őket a közel-keleti helyzet alakulásáról. Most is ilyen körútat tesz a Szovjetunióban és több európai szocialista országban. Kőrútjának első állomása Moszkva volt, ahol sor került a május 27-én Kairóban megkötött szovjet— egyiptomi barátsági és együttműködési szerződés ratifikációs okmányainak kicserélésére is. Ezzel életbe lépett ez a nagy jelentőségű 'szerződés, amely a Szovjetunió és az EAK sokoldalú kapcsolatainak politikai és jogi alapjává lett. Érdemes idézni az ünnepélyes alkalomból elhangzott nyilatkozatok jellemző mondatait. Gromiko hangsúlyozta, hogy ez a szerződés minden bizonynyal elősegíti az izraeli agresszió következményeinek felszámolását, a közel-keleti tartós és igazságos bébe megteremtését. Mahmud Riad arra mutatott rá, hogy a Szovjetunió szilárd, őszinte és igaz barátnak bizonyult, a válságos pillanatokban mindig az egyiptomi nép mellé állt. Ezek a megállapítások vonatkoznak általában a szocialista országok és Egyiptom - kapcsolataira is. Érré mutattak rá Mahmud Riad látogatása alkalmából a csehszlovák vezetők, s most, amikor az egyiptomi külügyminiszter hazánkba látogat, magyarországi tárgyalásai is nyilván igazolják majd ennek a kapcsolatnak életerejét, kölcsönösen gyümölcsöző voltát. Az EAK a Szovjetunióval kötött barátsági és együtműködési szerződés után folytatja erőfeszítéseit a Közel-Kelet igazságos békéjének megteremtése érdekébn. A magyar kormányfő az országgyűlés legutóbbi ülésszakán rámutatott arra, hogy Izrael magatartása miatt a közel-keleti térség újabb fegyveres konfliktus kirobbanásának veszélyétől terhes. Tel-Aviv szabotálja a Biztonsági Tanács határozatának végrehajtását, s nemcsak az ENSZ határozatával, hanem a világ közvéleményével is szembehelyezkedik, „Mi teljes mértékben támogatjuk az arab országoknak a békés rendezésre irányuló erőfeszítéseit — mondotta Fock Jenő, — Izraelnek vissza kell vonnia csapatait az 1967-es határok mögé, s le kell mondania az arab területekre támasztott jogtalan igényéről. Az Egyesült Államok kormányának békeszólamai mindaddig üres szavak, amíg nem veti erőteljesen latba befolyását Izrael agresszív köreinek megfékezésére”. A magyar álláspont tehát egyértelmű: támogatjuk az EAK igaz ügyét és békekezdeményezéseit. Ugyanakkor szarosabbra fűzzük kapcsolatainkat a haladó, antiimperialista politikát folytató Egyiptommal. Ennek jegyében tesz hazánkban hivatalos baráti látogatást az egyiptomi diplomácia vezetője. Bizonyosak vagyunk benne, hogy Mahmud Riad budapesti megbeszélései elősegítik hazánk és az EAK kapcsolatainak fejlődését, hozzájárulnak az EAK pozícióinak megerősítéséhez, a béke erőinek megszilárdításához. -1 ~ kommunista Angela Davis, ügyvédje útján beadványban követelte, hogy az ellene felhozott vádak kivizsgálását vegyék ki a kaliforniai bíróság kezéből és tegyék át a szövetségi bíróságra. Angela Davis a beadványban rávilágított, hogy az ellene felhozott vád — „gyilkosságban és emberrablásban való részvétel” — nem más. mint Ronald Reagan — hírhedten kommunistafaló — kaliforniai kormányzó „vérbosszúja”, s ebben Mitchel igazságügyminiszternek, sőt Nixon elnöknek a keze is benne van. Angela Davis beadványát a bíróság pénteken vizsgálja meg. Jót tett a pihenő U Thantnak U Thant ENSZ-f őtitkárnak igen jót tett a bermudai pihenő és csütörtökön már valószínűleg visszatér a világszervezet székhelyére — közölte New Yorkban egy szóvivő. A főtitkár június 28-án utazott pihenőre, miután hirtelen rosszullét lepte meg és orvosai megállapították, hogy kimerült. Szovjet párt- és kormányküldöttség utazott Ulánbátorba Alekszej Kosziginnek, az SZKP KB PB tagjának, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének vezetésével szerdán szovjet párt- és kormányküldöttség utazott Ulánbátorba. A delegáció a Mongol Népi Forradalmi Párt és a mongol kormány meghívására részt vesz a mongol népi forradalom 50. évfordulójának ünnepségein. dent elkövet, hogy elkerülje a kudarcot, a Szuezi- csatorna újramegnyitására irányuló erőfeszítéseiben. Rogers külügyminiszter ezért Nixon jóváhagyásával „kétlépcsős” diplomáciai tervet dolgozott ki és — korábbi üzenetközvetítő szerepet félretéve —, állítólag konkrét javaslattal fog előállni a két közvetlenül érintett országnak, az EAK-nak és Izraelnek. Az akció első lépcsőfokát jelentette a hírügynökségek szerint a két diplomata, Bergus és Sterner Kairóba küldése. Ha a két diplomata missziója sikerrel jár, Sisco, a közel-keleti ügyekben illetékes külügyi államtitkár utazik a térségbe. A Pravda szerdai számában Pavel Gyemcsenko arról ír, hogy az amerikai diplomaták utazgatásai csak azt a célt szolgálják, hogy elvonják a figyelmet a lényegről — arról, hogy az Egyesült Államok igyekszik megerősíteni a pozícióit a Közel-Keleten és bővíteni együttműködését Izraellel. Masesca ínnyel vezetőkkel tárgyal Piotr Jaroszewicz lengyel miniszterelnök szerdán fogadta a hivatalos baráti látogatáson Varsóban tartózkodó Comeliu Manescu román külügyminisztert. A találkozón részt vett Stanislaw Trepczynski lengyel külügyminiszter-helyettes is. Ezt követően a varsói kíilügymin isztériumban megkezdődtek a lengyel— román politikai tárgyalások, amelyeken a lengyel küldöttséget Stefan Jedry- chowski, a románt pedig Manescu külügyminiszter vezeti. A napirenden a nemzetközi helyzet és a kétoldalú kapcsolatok időszerű kérdései szerepelnek.