Petőfi Népe, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-14 / 164. szám
1971. Július 14, szerda I. oldat Folyóiratszemk A júliusi KORTARS néhány igazán színvonalas meglepetéssel szolgál olvasóinak. Illyés Gyula Gyermekkorom lángjai címmel jelentette meg visszaemlékezéseit. Ebben arról számol be líraian és hitelesen, hogy a tűznek milyen sokféle szerepe volt régebben az emberek mindennapi életében. Gyermekkori élményeket ír le, varázslatos jelenségeket, különös és hátborzongatóan szép történeteket, melyekben a falusi és tanyai emberek hétköznapi élete elevenedik meg. Illés Endre új és merész dologra vállalkozott: a • harmincas évek leghíresebb, legnépszerűbb írói közül kiválasztott néhányat, hogy a személyes emlékein keresztül bemutassa őket, s finom kritikai érzékkel lehántsa róluk a sznobság és a kispolgári ízlés által rájuk rakott értékeket. Déry Tibor színművek (Földi játék két felvonásban — ahogy az író művét jelöli), amelynek a címe: A kék kerékpáros, szintén érdeklődésre tarthat számot. Mint ahogy Illés László írása is, aki AczéL György, Eszménk erejével című könyvéről írt méltató sorokat. Fábián Gyula Erdei Fe- rencre emlékezik. A szülőföld kincseit veszi észre a TISZATÄJ új száma. Érdekes összeállítást közöl ä Szegéd környéki mesemondóktól, faragóktól, amatőr néprajzgyűjtőktől, falusi és tanyai egyszerű emberektől. Napló, vallomás, lírai jegyzet, elbeszélés, mesélő anekdö- tázás egyaránt fellelhető az írások között. Az az érzésünk, hogy Gyovai Pál, Tombácz János és más népi szerzők nevével még gyakran találkozunk a jövőben. Igaza van a szerkesztői bevezetőnek: ez a „tiszta forrás kiapadhatatlan.” A vaskos valóságra figyel az UJ ÍRÁS legfrissebb száma is. Riportokat közöl Figyelemreméltó emberek címmel. A riportok szerzői a legfiatalabb prózaíró-nemzedók tagjai: Czakó Gábor, Császár István, Módos Péter és mások. Ezek az írók — a szerkesztőség felkérésére egyszerű embereket látogattak meg, hogy életükről, sorsukról faggassák őket. Ha nem is egyenletes színvonalúak ezek az írások, s némelyikben a keresettség látszik is, mégis: elgondolkoztatóak, jelzéseket adnak egy kevésbé ismert világbóL A fiatalok bemutatására vállalkozott új számában a debreceni ALFÖLD A másfél esztendővel ezelőtt megalakult Alföld Stúdió, a debreceni (és környéki) fiatal írók támogatását, nevelését tűzte ki célul. A folyóirat most a stúdió legjobb tagjait mutatja be, néhány versükön keresztül. A közölt költők közt van a balmazújvárosi Ószabó István is, akit a Tiszatájban már Ratkó József bemutatott szép sorokkal, s akinek verseit a Forrásban is olvashatják hamarosan. .Varga Mihály Falusi, nagyközségi könyvtárak Nyolcezer kötetes állomány Vaskúton „A községi könyvtárat jelenleg a posta mellett, egy kopott kis falusi házban találja az érdeklődő. Igen régóta működik és elég sokszor költözött egyik helyről a másikba, de az alapítás évére pontos adatunk nincs.” Jelenleg Kiing Istvánná, egy kedvesen komoly fiatalasszony vezeti, tőle kaptam az információkat. A két kis helyiségben a padlótól a mennyezetig, mindenütt könyvek. Szinte mozdulni sem lehet. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen az 1970-es évi állomány 7571 kötet volt, és azóta is állandóan újabbak várják, hogy helyet kapjanak valahol. Az 1970-es évben 468 új kötettel gyarapodott a könyvállomány. A 7571 kötetből 1643 áll az ifjú olvasóközönség rendelkezésére, ami falusi viszonylatban nem kevés. A szépirodalom kedvelői 3413 különböző mű között válogathatnak, vagyis válogathatnának, ha áttekinthető lenne a könyvállomány. De sajnos, a helyiségek kicsik és sötétek, a berendezés korszerűtlen. A rövidesen megnyíló új vaskúti művelődési házban a községi könyvtár is helyet kap, és reméljük, hogy az új, tágas, világos, esztétikus kölcsönzőhelyiség és olvasóterem jobban vonzza majd az olvasóközönséget, bár az új berendezés anyagiak hiányában még várat magára. Vad Erzsébet Megérdemelték a „Kiváló” elmet a bácsalmásiak Sokszor esett már szó az itt látható hasznos kezdeményezésekről. Akik gyakran látogatnak e könyvtárba, azoknak már szinte fel sem tűnik, milyen sok újdonság várja szinte napnap után az olvasókat. Gazdag a választék. A több mint 30 ezer kötet könyv között kedvükre válogathatnak az idős és ifjú olvasók. Sokan keresik fel a könyvtárat a folyóiratgyűjtemény miatt is. Különböző katalógusok, ajánlások, kimutatások szolgálják az olvasók érdekeit. A könyvtár azonban nagy segítséget nyújt az iskoláknak is. Legutóbb például éppen a könyvtár kezdeményezésére írták ki Bácsalmáson a szakmunkástanulók része az irodalmi pályázatot, melynek igen nagy volt a sikere. Már szinte megszokott dolog, hogy más helyekről ebbe a könyvtárba jönnek, ha megyei vonatkozású tudományos munkát végeznek, anyagot gyűjtenek egy-egy megírásra kerülő témához. Jó betérni ebbe a könyvtárba. Szinte otthon érzi magát mindenki. Ezért látni nap-nap után reggeltől- estig oly sok olvasót, látogatót. Megérdemelte a Eácsalmási Vörösmarty Mihály Könyvtár, a felszabadulás 25. évfordulójára meghirdetett, verseny során „szerzett” Kiváló könyvtár megtisztelő címet. Molnár József Anyagi vagy szellemi gazdagodás? A jakabszállási könyvtárnak 600 beiratkozott olvasója van, könyveinek száma pedig a község lélekszámúval egyezik: háromezer kötet sorakozik a polcokon és a szekrényekben. A könyvtáros Renner Bélá- né nyugdíjas tanítónő a közeli tanyavilágban dolgozott 38 éven át. A könyvtárban is több mint tíz éve tevékenykedik — bár az utóbbi időben gyakran betegeskedik. Megfázott a művelődési ház télidőben gyakorta fűtetlen helyiségeiben. Látogatásom alkalmával is csak a lakásán tudtam megtalálni. Ittt mondta el, hogy a községiek Móriczot, Mikszáthot, Gárdonyit, Veres Pétert, Szabó Pált — és bűnügyi történetekét olvasnak a legszívesebben. Sokan messzi tanyákról is felkeresik a kölcsönzőt. Jakabszálláson, a harminc és az ötven év közöttiek alig alig vesznek a kezükbe könyvtári könyvet. Ez a korosztály inkább anyagi és nem szellemi dolgokkal . foglalkozik. Pedig a könyvtár új helyisége már hangulatos környezettel várják a látogatókat. Arról beszélt Renner Bé- láné, hogy félő: az emberek anyagi gazdagodása nem igen jár együtt a szellemi javait iránti igények növekedésével. Jakabszálláson erre számtalan példát találni — de talán a fiatalság megmarad felnőtt korában is a könyvek sze- reteténél. Pólyák Ferenc zsupi sem mindenható Cserépedények, fafaragások, kézimunkák, fonott dísztárgyak, hímzések, csontfaragások, szőnyegek, kovácsoltvas tárgyak, festett, faragott kürtök, rafiadíszek, s ki tudná felsorolni azt a sokféle tárgyat, amelyet a Népi Ipar- művészeti Tanács zsűrijébe küldenek elbírálásra. Szövetkezetek, szövetkezeti tagok, népművészek, mesterek, de mindenféle korlátozás, megkötöttség nélkül bárki kérheti a zsűri véleményét. S Domanovszky György, a zsűri elnöke úgy vélekedik, sokan tartanak igényt az effajta ellenőrzésre, útmutatásra. — Aki először kér zsűrizést, legtöbbször személyesen is felkeresi a NIT-et, konzultációs lehetőséget, magyarázatot keres a jó vagy elutasító véleményre. Hiszen gvakran olyan alko-' tás kerül a zsűri elé, amelyből látszik, készítője bravúros ügyességgel, tehetséggel, mesterségbeli tudással forgatja szerszámát. De rossz levelezőlapokat, gyenge kvalitású „példákat” követ. — Itt van ez a faragott tányér. H. János küldte Pomázról. Szépen, gondosan faragott. De mit? — vásári cseréptányérok rossz utánzatát. — Mások azt hiszik, a népi téma már nénművészet! Ezért festenek, faragnak, hímeznek magyar ruhás huszárt, bőszoknyás menyecskét. Holott a népi figurák is lehetnek giccsek, ízléstelenek. Az e heti zsűrire textil- féleségek gyűltek össze. 21. Megtántorodott. Bíró igyekezett kinyitni a repülő ajtaját, a másik ráugrott. A földre estek. Bíró ütni próbált, artikulátlan hangok törtek fel a torkán, Csapó igyekezett lefogni a kezét. Végre felülkerekedett, a földre szorította a részeg karját. Bíró teste elernyedt, hüppögő, nehéz nyüszítés tolult az ajkára. Csapó föltérdelt, elengedte az ernyedt, rázkódó testet. Ekkor villant fel az éjjeliőr zseblámpája, a kutya mérgesen ugatott. „Ki az?” — kérdezte ijedten az öreg. Csapó az arca elé tartotta a karját, mikor ráhullott a fénycsóva, és azt mondta: „Menjen a francba!” Az éjjeliőr megismerhette a pilótát, mert füttyentett a kutyának. Csapó megérintette Bíró hátát: „Na, gyere) — mondta. — Szedd össze magad.” Bíró engedelmesen fölállt, Csapó vállára tette a kezét és botorkálva, lassan elindultak a puszta felé. Másnap szótlanul dolgoztak estig, de Bíróban is, Csapóban is végtelen jóérzés feszült. Sikerült valami szörnyűségen túljutniok. Mindegyik szeretettel, büszkén nézte a másik gépét. Este bementek a városba, Csapó boldogan taposta a gázt. — Már megint úgy vezetsz, mint egy őrült kakadu — mondta Bíró. összenevettek, Csapó lassított. — Így megfelel? Sokáig szótlanul ültek egymás mellett, aztán Bíró azt mondta: — Tulajdonképpen bocsánatot kellene kérnem tőled. Csapó egy pillanatra ránézett. — Miért? — A lány miatt volt az egész. — Tudom — mondta Csapó. — De azért ne tedd tönkre — mondta Bíró és csendesen mosolygott. — Nem teszem. Lekopok. — Miért? — Nem rrekem való ügy ez. Meg félek is tőle. Könnyebb, ha most lelépek. Bíró hallgatott. Csak egy kávét ittak a presszóban, a presszósnő csalódottan nézett Csapó után, mikor búcsút intett neki. — Azt hitte' a drága, itt maradok — mondta Bírónak. — Egy hadtest nem lenne neki elég. Nevettek. Csapót két hét múlva hívták be fölvételezni az egyetemre. Már reggel korán Keszthelyen volt, leállította a piros Fiatot, és elindult csavarogni. Kilenckor már összeismerkedett egy nővel. Azonnal megfeledkezett a vizsgáról, Boglárra vitte a nőt, egy barátja villájába. Ott töltötték az éjszakát is. Másnap zúgó fejjel ébredt, először nem tudta hol van, aztán lassanként rájött, hogy mi történt. Keserűen fölnevetett — marhaságnak tartotta a vizsgát is, meg a nőügyet is. Hazafelé az autóban kínzó szégyenérzet fogta el. Nem a bázisra ment, hanem Krisztinához. — Azt mondtad, nem jössz többet — mondta neki a lány. — Nagyon ocsmány vagyok — mondta Csapó —, nem bírom elviselni nélküled. Krisztina boldog volt. Hitt Ósapóban. CsapQt persze nem változtatta meg ez a látogatás. Másnap már el is felejtette, miért ment Krisztinához. Csak valami kínosat érzett, „most megint hozzákötöttem magam”. Csapó könnyen felejtett. Annak idején nagyon szerelmes lett a lányba — ezért tudta Bíró haragját is könnyebben elviselni. Krisztina is szerette őt,(ragaszkodott hozzá, s ez a ragaszkodás kezdte dühíteni Csapót. Pedig nem volt követelőző a lány, csak éppen súlyos, tudta az ember: az ilyen nő sohasem játszik. S Csapó ezt nem bírta elviselni. Nem akart felelősséget vállalni senkiért. Már a vizsga előtti napokban mondta Krisztinának — nem sokkal azután, hogy Bíróval kibékült —, nem jön többet, úgy jobb lesz. Krisztina bólintott: „Ahogy gondolod” — mondta. Ezt követte a vizsga utáni látogatás — aztán már Csapónak arra sem volt ereje, hogy újból megmondja: nem megy el többé. Azért mégis csak érzett egy kis szorogást, hét végén Pestre utazott, azzal a céllal, hogy nagyot mulat, de mire Pestre ért, megint csak elkapta a szomorúság, ki sem mozdult a lakásból, még italért sem ment le, mozdulatlanul hevert az ágyán. Estefelé felhívta Etus. Ilyen még sohasem fordult elő. Talán a pénz miatt? — gondolta Csapó. De nem, Etus találkozni akart vele. Azt mondta, rohadtul érzi magát, szeretne vele beszélni, ha csak fél órát is. Vagy ha nincs kedve beszélgetni, azt se bánja, csak jöjjön el és üljön mellette egy kicsit. „Ügy szeretném megint embernek érezni magam” — mondta Etus. Nem normális ez — gondolta Csapó. Nincs kedvem — mondta és letette a kagylót. Nem sokkal ezután valaki sokáig csengetett. Nyilván Etus volt, de Csapó meg j így nehéz a közízlést ala- sem mozdult, nem nyitott ajtót. . i kítani, formálni. (Folytatjuk) K. M. Előbb szőnyegszövő és gobelin-iparművészek terveit, munkáit bírálták el. Kiválasztották Ardai Ildikó fa- liszőnyegtervei közül azt, amelyiket a KISZ megbízása alapján fog elkészíteni. Azután a népművészeti textíliák következtek. Jakab Mihályné nyíregyházi rátétes gyermekmellénye megnyerte a zsűritagok tetszését. A Nyíregyházi Háziipari Szövetkezet más munkáit is elfogadták. Szépek voltak a Karcagi Háziipari Szövetkezet rátétes futói, kispárnái. Elutasították viszont a mezőkövesdi Kispál Jánosné fekete filcre hímzett matyóvirágos faliszőnyegét. Annál jobban tetszett a fehér alapú hímzett futó, a kétféle tardi szett, a fekete nylon zsorzsett blúz, amelyet piros matyóvirágok díszítettek, — s amelyek ugyancsak Kispál Jánosné munkái. — Milyen előnyöket jelent, ha a Népi Iparművészeti Tanács zsűrije elfogad valamilyen alkotást? — kérdezem a Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezetek Országos Szövetségének osztályvezetőjét, dr. Dindofer Károlyt. A Népművészeti Vállalat boltjaiban csak zsűrizett termékeket árusít. De rangot, elismerést jelent a bárhol forgalomba kerülő árunak is. A sokszori sikeres szereplés, az előzménye a „Népművészet mestere” cím elnyerésének is. Persze, ez a zsűri sem mindenható. Azt ugyan megállapítja, melyik termék minősül népi-iparművészeti alkotásnak. De amelyet nem talál megfelelőnek, azt sem tiltja — tilthatja el a forgalmazástól, a további gyártástól. Ehhez nincs joga. A zsűri így csak ajánló, tájékoztató szerepet tölt be. Épp úgy, mint az az iparművészeti zsűri, amely az iparilag előállított üveg, porcelán, kerámia és egyéb termékeket véleményezi. A giccses termékeket, néhány éve külön adóval, giccs- adóval sújtják. A különadót azzal a nyilvánvaló céllal vezették be, hogy így a vállalatokra háruló plusz- költség megakadályozza, de legalábbis mérsékelje a giccs gyártását. Mit tesz ezzel szemben a vállalat? — A giccsadót áthárítja a fogyasztóra — beépítik az árba. A giccset drágábban kínálják, mint a zsűrin elfogadott ízléses tárgyakat. A fogyasztó, aki pedig az árból ítélve jobbat, szebbet akar — megveszi a nívó- sabbnak tűnő giccset. Nem is beszélve a giccs- adó alá nem eső import csecsebecsékről, üveg szarvasokról, porcelán táncosnőkről. Vagy az exportra — a külföldi megrendelő kívánságára — gyártott nem éppen ízléses hazai termékekről. Amelyeknek egy része itthon esetleg leárazva kerül az üzletekbe. Giccs tehát kapható — olcsón és drágán, hazai célokra gyártva és exportból visszamaradva. A zsűrikben pedig azt mondják —
