Petőfi Népe, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-13 / 163. szám

1971. július 13, kedd

5. oldal

Magyarok a nagyvilágban

Vfáci Mihály „Az ol- ' dott kéve” című írásában, mely a Népszabadságban jelent meg régebben. az amerikai magyarok kultúrájáról elmélkedve, felelősséget ébresztve teszi fel a kérdést: „miért hanyagoltuk el azt, hogy a lehetséges mértékben megtartsuk őket egy nép történelmének és kultúrájának valamilyen, ha még oly távoli vonzásában is?”

A közelmúltban jelent meg Szántó Miklós könyve, a „Magyarok a nagyvilágban”, a Kossuth Könyvkiadónál, mely a hazánktól távolra került magyarok sorsát vizsgálja körülbelül 300 évre visszapillantva. A maga nemében egyedülálló tanulmánykötet gondos elemzése révén felidézhetjük a XV. századi erdélyi magyarság kivándorlását Moldvába, őket nevezték el „csatangolóknak”, csángóknak. Szántó Miklós ír a Thököly, a Rákóczi szabadságharc utáni emigrációról, az első magyarról, Nagy Károlyról, ki amerikai állampolgárságot szerzett. Beszámol Kossuth amerikai útjáról, nagy sikerű előadásairól, gyönyörű angol kiejtéséről, (7 hónap alatt 600 beszédet mond Kossuth). Számos adat van arról, hogy sok magyar részt vett az amerikai polgárháborúban az északiak oldalán.

A kiegyezés után szin- • ^ te „új népvándorlás” indult meg Magyarországról az iparilag fejlettebb országokba. A kivándorlók anyagi helyzetét vizsgálva az tűnt fel, hogy a személyenként magukkal vitt összeg igen csekély! A magyar kivándorlóknál csak az olasz és orosz kivándorlók rendelkeztek kevesebb összeggel. Ady Endre az „Ülj törvényt, Wer- bőczi” című versében vallott a kivándorlókról: „Éles a hajósíp, / Hallja baj-tetőzve / Zselénszky gulyása,' I Tisza urak csősze. / Hívogatja a síp, / Nyomor eldobolja: / Ügy elfogy a magyar, / Mintha nem lett volna.”

Különféle szervezeteket alakítanak, előadásokat tartanak, betegsegélyző egyletbe tömörülnek. 1926- ban a Verhovay Betegsegélyző Egyletnek már több mint tizenötezer tagja volt. Lapokat szerkesztenek. „Az Amerikai Nemzetőr” első száma 1884-ben jelent meg, a „Szabadság” 1891-ben Clevelandben. Üj népdalok keletkeztek, melyekben már

saját sorsukról szólnak:

„Amerika határába / Leszállóit egy vándor páva, / De sok levél a szájában, / A magyaroknak számára.”

Az első világháború után Horthyék megalapították a Külföldi Magyarok Szövetsége nevű szervezetet. Nacionalista elveket hirdettek. Hazatelepítési akciójuk kudarcba fulladt. Majd kivándorlási irodát nyitnak. Célja a kivándorlás csökkentése lett volna, de valójában csak annak lebonyolítójává vált. A nyomor nőtt, mind többen és többen hagyják el az országot. Pl. 1920. és 1925. között 100 magyar orvos vándorolt ki. Máthé Elek clevelandi élményeiről írva jegyezte meg, hogy minden második cégtábla magyar volt.

|Q9Q-ben szervezték meg

17 id 7 Budapesten a magyarok első világkongresz- szusát. Ekkor körülbelül egymillió háromszázezer magyart tartottak számon, kik szétszórva élnek a világon. Haladó szellemű megmozdulásaik közül érdemes idézni azt az 1930- ban szervezett népgyűlést, melyen Károlyi Mihály volt az előadó. Majd a fasizmus éveiben az amerikai magyarok antifasiszta megmozdulásai, is jelentősek voltaic. Magyarországról a faj üldözés idej én menekül el Molnár Ferenc és Bartók Béla.

A második világháború után sok jobboldali érzelmű vagy más okiból kint maradt magyarról számol be Szántó könyve. A Rajk- per miatt választotta újra az emigrációt Károlyi Mihály. Ezekben az években hagyta el az országot

Szent-Györgyi Albert No- bel-díjas professzor. 1956. eszmei zűrzavara, az ellen- forradalom idején és után sok részvevő, kalandot kereső, ellenséges érzelmű

vagy megtévedő távozott

hazánkból. Az amnesztiarendelet után sokan hazatértek. Gyakori a rokonlá- togatás is. A Magyarok Világszövetsége a Magyar

Hírek című lapot a világ legtávolabbi részébe is eljuttat! a.

ügyik nagy probléma

11 a magyar nyelv megőrzése idegen nyelvi környezetben, mert — ahogy Márai Sándor írta

1954-ben a Halotti beszéd szímű versében — „Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak / Elporla- nak, elszáradnak a száj- padlat alatt.” ' 1970-ben

szervezték meg Magyarországon, Debrecenben az első magyar anyanyelvi konferenciát, mely — mint Bérezi Géza professzor megjegyezte — „fordulópont az egyetemes magyarság életében.” Ahogy Ruffy Péter beszámolt e konferenciáról a Forrás folyóirat hasábjain: „A költő prózája lebegett láthatatlanul e tanácskozás, Debrecen és Budapest felett. Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, én magyarul beszélek, gondolkozom és írok, életem legnagyobb eseménye,

melyhez nincs fogható. E Kosztolányi fogalmazta „legnagyobb eseményt” idézte, elemezte és erősítette meg e nemzetközi találkozó, a nyolcadik törzs képviselőinek hazai látogatása.”

Szekér Endre

Mapr népi játékok gyűjteménye

(Medicina Kiadó)

A könyv anyagát a Néprajzi Múzeum és az Iparművészeti Intézet irányításával, testnevelő tanárokból álló munkaközösség gyűjtötte és írta. A különféle tájjel>egű játékok és fényképfelvételek azt bizonyítják, hogy a népdal, néptánc, népszokás már ismert és foly' ionosán megújuló termékei mellett nagy múltú és sajátos játékkultúrával is rendelkezünk,

A Magyar népi játékok gyűjteménye hasznos segédkönyv az iskolai és iskolán kívüli já- téktanításban, pedagógusok, edzők, KISZ- és úttörőwzetők számán. A játékanyag különösen jól használható a nyári sporttáborokban, úttörő- és KlSZ-íáborokban. A csapatjátékok alkalmasak arra, hogy a sportfoglalkozások, sportbemutatók és iskolai sportünnepélye1* műsorát színesebbé tegyék.

A játékok hasznosak azért is, mert ezek nagy részét mindenféle sportpálya és költséges felszerelés nélkül i3 lehet játszani.

Uj otthonban

A fiatalok körében Bácsalmáson vissza-visszatérő téma volt az utóbbi időben, hogy nincs megfelelő környezetük a szabad idő okos eltöltésére. A könyvtár közvéleménykutatási íveiből kiderül, hogy sokan már a divatos pinceklub létrehozására szánták el magukat. A visszaesés nagyon nyilvánvaló okát elsősorban a régi kultúrház állapota jelentette.

A közelmúltban átadták rendeltetésének az új művelődési házat. A kivitelezés költségeinek fedezéséhez hozzájárultak a helyi gazdaságok, üzemek, szövetkezetek is. Bár az eredeti határidővel elcsúszott az EPSZER Vállalat, a létesítmény színvonala és minősége kárpótolhatja azokat is, akik joggal türelmetlenkedtek az átadás elhúzódása miatt. A bácsalmásiak új művelődési gtthona a szórakozás, kikapcsolódás komfortját nyújtja, s lehetőséget ad az elsorvadt vagy visszafejlődött klubélet, szakkörök feltámadásához. Az itt vendég szerepelt Kecskeméti Katona József Színház művészeinek példá.ul , egyöntetűen az a véleményük, hogy ez a-színpad és nézőtér egyike a turnézó területükön elhelyezkedő legelitebb kul- túrotthonoknak. A kisebb klubszobák pedig — mint képünk is szemlélteti — ideális találkozóhelyei azoknak a fiataloknak, akik tartalmas, aktív pihenéssel töltik el a nap szabad óráit.

• (Pásztor Zoltán felvétele.)

I. A’, iffl J

33

Mei fosom kapüiian”

A jövő időt nyelvünkben kezdetben a jelen idővel fejezték ki. Ügy látszik, ez ősi finnugor vonás. A mondatból ugyanis kiviláglott, hogy a cselekvés a jövendőben fog történni. Ma is ez a helyzet. Ilyenféle mondatok: majd. meglátom, rövidesen megtudom, holnap elolvasom — ma is értelemszerűen jövő időt fejeznek ki.

Keletkezett a jövő időnek egy úgynevezett analitikus (összetett) alakja is (látni fogom). Ezt ma is ismerjük. Sokszor. használjuk, néha olyankor is, amikor a jelen idő is megtenné. A kódexekben ritkán ugyan, de már használják. A Ferenc-legendát tartalmazó Jókai-kódexben ezt olvassuk: „Éhségtől sok emberek fognak meghalni.” Szenczi Molnár Albert, a kiváló zsoltárfordító és nyelvész a XVII. század elején foglalja először rendszerbe nyelvtanában. Az írni fogok-féle jövő mellett használatos volt az írni kezd alak is. Egyik régi bibliafordításunkban ezt olvassuk: „Látnotok kezditek (látni fogjátok) embernek fiát.”. Az írni fog és írni kezd eredetileg csak a cselekvéshez való hozzákezdést jelentette, de éppen kezdő értelménél fogva lett a jövő idő jelölője.

Az elkezd menni-féle jövő idő nem volt hosszú életű, annál inkább az lett a menni fog-féle. Verseghy

Ferenc, a XVIII. század fordulójának jeles költője és nyelvtudósa szerint „nagy a divatja, de „a német szerint formált.” Tehát germanizmust látták benne, pedig nem volt az. Nem szükséges idegen hatással magyarázni keletkezését.

A régi nyelvben volt a jövő időnek még egy harmadik formája is: az -and, -end jellel alkotott jövő idő (írandók). Ez a jel ma már csak a beálló melléknévi igenév -andó, -endő jelében van meg. Nem is jövőt, hanem szükségességet fejez ki: a megírandó levelet meg kell írni. Ez az -and, -end jelű jövő idő az ómagyar korban is ritka lehetett, a kódexben is ritkán használták, az élőbeszédben sem volt általános. Ezzel a jellel jövő idejű főnévi igenevet is képeztek (hozandani), és a jövő cselekvést kétszeresen is hangsúlyozva ilyen jövő időt is alkottak vele: meg fogom kapandani.

Ma már csak a majd meglátja, látni fogja jövő időket használjuk. A látandók a XIX. század folyamán elavult. Petőfi nem sokszor ugyan, de használta verseiben. („Kari, vigyázz, / Kedved majd kö- vetendi gyász.”). Ha versben olvassuk, arra gondolhatunk, hogy csak a ritmus kényszere vitte a költőt ennek az elavuló formának a használatára. Leveleiben pályája elején többször használja, később már alig. Szeberényi Lajosnak írt levelében ezt olvassuk: „Szeptembert és októbert Békésben töltendem.” Amikor Kecskemétről Bajzát arról értesíti, hogy jutalomjátéka Leár király lesz, ezt írja: „A bohócot ját- szandom benne.”

Még egy példa meggyőzhet bennünket arról, hogy csak eljátszadozik a költő a különböző elavult formákkal. Amikor Orlai Petries Somát arra kéri, hogy levelét Emich G. könyvkereskedésébe címezze, szó szerint ezt olvassuk: „ ... Visszajöttömkor megkapom, vagy ha jobban tetszik: megkapandom,

vagy mea pace (magyarul: engedelmemmel) meg fogom kapandani.”

Kiss István

20.

Robbant a hír, Csapó harsogva hahotázni kezdett. Furcsa nevetés volt, a másik három nem tudta mire Vélni — olyannak tűnt, mintha Csapó fájdalmában nevetett volna. „Mit röhögsz?” — kérdezte tőle Huszár Imre, ő meg gyűlölködő, nekikeseredett arccal így válaszolt: „Ügy kell neki! A családja! A szent felesége! Mit össze tudott papolni. Most megkapta!” „Nem vagy te normális, Csapó” — mondta erre Huszár.

Csapó lefeküdt az ágyára, hátat fordított a társaságnak.

„Hol van most?” — kérdezte Kocsis. „Hol lehetne?! Iszik” — mondta szomorúan Huszár. „Szemét egy nő, a szeme se állt jól, nem tudom mit szeretett rajta ez a süket Pista” — mondta Kocsis. Pálinkás vigyorgott. „Ja, fiaim, a dohány”.

Bírót állítólag egy maszek zöldségesért hagyta ott a felesége. Ez persze, mármint a maszek zöldséges, csak kósza hír volt, egyedül az otthagyás tényét vehették biztosra. Bíró hazament szombaton, az üres lakásban csak egy levelet talált: „Éld csak egyedül ezt a rohadék vándoréletet és cicázzál továbbra is a pusztai cafkákkal! Nekem elegem volt, jobb lesz, hogyha nem mászkálsz utánam.”

Valahogy így szólt a levél. Bíró még aznap visszatért a pusztába, beült a kocsmába és ivott. A többiek így találtak rá, vasárnap este. Merevrészegen ült egy sarokasztalnál, egyikükhöz sem szólt egy szót sem. Csapó oda sem ment hozzá, a többiek sem erőltették. Hadd igyon. Egyikük sem maradt vele a kocsmában, hazamentek, de lefeküdni sem tudtak, idegesen ültek a pállott levegőjű szobában. „Neked kellene vele beszélni” — mondta később Csapónak Huszár Imre. „Szarok a pofájába” — felelte dühösen Csapó. — „Csak dögöljön bele a tisztességébe.”

•

Tizenkettő felé feküdtek le, eloltották a villanyt, de mindenki tudta a másikról, hogy nem alszik. Feszülten várakoztak, s ez a feszült várakozás csak akkor pukkant ernyedté, amikor Bíró benyitott az ajtón. Nem gyújtott villanyt, az ágya felé tapogatózott, a többiek a félhomályhoz szokott szemmel jól látták, hogy Bíró tökrészeg. Fáradtan leült az ágya szélére, lehorgasztotta a fejét. Sokáig ült így, aztán amikor Huszár szelíden azt mondta neki, „Feküdj le, Pista,

aludjál” — hörgésszerű hang tört fel a torkán, fölállt, sietős bizonytalan léptekkel kiment.

„Hova a francba ment ez?” — kérdezte Huszár. „Okádik egyet. Hasznos ilyenkor” — felelte Pálinkás. Erre megint csend lett néhány percig, aztán Csapó hirtelen felugrott, feltépte az ajtót és kirohant. Nem tétovázott, egyenesen a gépek felé futott. A puszta melletti réten állt a két gép. Talpát keservesen nyomta a kemény kavics, a harmatos fű között meg-meg- csúszott.

Meghallotta a cirregő zúgást. Bíró most indít! Lélekszakadva rohant, még éppen idejében nyitotta ki a gép ajtaját, beugrott, sajgó fájdalom csapott a térdébe, kiálló vasba verte. Belekapaszkodott Bíróba. „Pusztulj innét” — sziszegett Bíró. A légcsavar megindult, Bíró el akarta indítani a gépet, ő meg szabad bal kezével vakon a műszerfalon kutatott. Végre ki tudta kapcsolni a motort. Bíró elengedte a botkormányt, igyekezett Csapót kilökni a gépből, szerencsére a lábkormányhoz szíjazott lába akadályozta a teljes erőkifejtésben. „Hagyjál! Hagyjál, te szar selyemfiú, te hülye hímringyó!” — üvöltötte. Csapónak sikerült őt lerántani az ülésről, egy darabig mind a ketten a gép oldalán lógtak, Bíró lába nehezen szabadult ki a lábkormány szíjából. Aztán a földre huppantak. Bíró felugrott, Csapó hirtelen becsapta a repülőgép ajtaját, s már nem tudta kivédeni Bíró ütését.

(Folytatjuk}