Petőfi Népe, 1971. május (26. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-06 / 105. szám
A Vila; olajosmag-lermelése A világ olajosmag-ter- melése nagyobb mértékben növekszik, mint a világ népessége. A területegységenkénti átlagtermések ugyanis számos országban háromszorosukra emelkedtek. A világ olajosmagkész- letének a negyedrészét az USA termeli. A Szovjetunió rekordot ért el a napraforgómag termelésében, de India, számos afrikai és kelet-európai ország is igen jelentősen növelte termelését. A növényi olaj fogyasztása az EGK-ban folyamatosan nő, de a Közös Piac ebben a tekintetben behozatalra szorul, mert az olajosnövények termelése ezen a területen az időjárási és talajviszonyok folytán nehézségekbe ütközik. összeállította: Nagy Ottó A PETŐFI NÉPE MELLÉKLETE áremelés vagy részesedés A GAZDASÁGI szabályzók január I-el érvénybe lépett módosítása egyre erőteljesebben érezteti hatását a vállalatok munkaerő- és bérgazdálkodásában. A bér- és jövedelemszabályozás rendszere alapvetően eddig is megfelelt a követelményeiknek, ám a munkaerő-gazdálkodásban előállott helyzet szükségessé tette egyes elemeinek kisebb változtatásait. A módosítások célja a gazdasági hatékonyság fokozása, a munkaerőfelhasználás javítása. Természetesen továbbra sincs akadálya a jövedelmek növelésének, de elsősorban a munka eredményessége szerinti megkülönböztetés alapján. Alapvető célkitűzés, hogy a termelés növekedésének 80—85 százalékát az üzemek a termelékenység emelésével érjék el. A csupián égető problémákra koncentráló bérezési szemlélet ideje lejárt, s a tudatos — rugalmassága mellett is állandó — bérpolitika kialakítása megyénk vállalatainál is rendkívül fontossá vált A SZABÁLYOZOK módosítása tehát szükségessé teszi sok üzemünkben az eddig kialakult gyakorlat felülvizsgálatát. Az elméit 3 esztendőben a vállalatoknál a jövedelmek erofelkedése nem mindenütt volt arányos a termelésnövekedéssel. Igaz, számos kényszerítő körülmény is vblt, ami ezt előidézte. A bérszínvonal-emelkedés egy része, ugyanis nem a tudatos bérezési politika következményeként, hanem a termelési és egyéb rendellenességek gyors megszüntetésére tett intézkedések (célprémium, különjutalom stb.) hatására következett be. Ez a dolog természetéből adódóan a dolgozók egy szűkebb rétegét kedvezően érinti, ugyanakkor a vállalat év végén felosztható részesedési alapját csökkenti. EZEK UTÁN a bérszínvonalat motiváló bérarányok helyenként kiigazításra várnak. Ennek fedezetét azonban csak az eredményes gazdálkodás teremtheti meg. A szabályozók módosítása alapján a fixbázisú adózási rendszer (halmozott bérszínvonal-túllépés adózása) helyébe a mozgó bázisú (egyszeri) adózás lép. Eszerint az elért bérszínvonal után, a részesedési alap terhére, csak egyszeri befizetési kötelezettség hárul a gazdálkodó szervekre. Az új bérszínvonal-szabályozást figyelembe véve természetesen a vállalatnak kell döntéseket hozni arra vonatkozóan, hogy a számára helyes arány alakuljon ki a tartós béremelés, illetve a nyereség alapján-fizethető év végi részesedés között. Az elmúlt évben általában a vállalatok nagyobb részesedési alapot képeztek, mint 19G9-ben. Többet fizettek ki azonban év közben bérekre, s így csőikként az év végi részesedés. Ebből arra lehet következtetni, hogy a vállalatok a bérhatékonyság növelése érdekében kifizetett bérek eredményét, még ugyanabban az esztendőben realizálni igyekeztek. Ez történt többek között az Alföldi Cipőgyárban, ahol a termelési célok teljesítésének elősegítésére célprémiumokat tűztek ki. AZ ŰJ szabályozási rendszerben a bérfejlesztést mutató alakulása határozza meg a kedvezményes (50 százalékos) adóbefizetéssel járó bérszínvonal-növelés lehetőségeit. Ezért várható, hogy a vállalatok többsége csak a kedvezményezett mértékig növeli a bérszintet. Nem biztos azonban, hogy ez a célravezetőbb módszer. Ha például megteremtik a termelékenységnövelés tartós fedezetét, a magasabb adózású, de hosz- szabb távon nagyobb eredményt hozó, differenciált béremelés hatékonyabb lehet. Nem helyes tehát a meglevő bérfeszültségek rendezését elodázni, hiszen az eredmények tartósságának alapját éppen a belső ösztönzők megfelelő alkalmazása teremtheti meg. Hogy melyik módszer a helyesebb — a tartós béremelés, vagy a soron levő feladat teljesítésének anyagi ösztönzése —, azt mindig az adott viszonyok között kell vizsgálni. Az évközi béremelés adója ugyanis csökkenti a nyereséget, az alacsonyabb bérszint melletti nagyobb nyereség pedig növeli a nyereségadó magasabb sávjába eső részt. Ezeknek a szempontoknak a mérlegelése azonban másodlagossá válik, ha a vállalat bérügyi intézkedései tudatosan, a gazdálkodási eredményekkel arányosan, s fokozatosan valósulnak meg. A TAPASZTALATOK szerint nehezíti a vállalatvezetői döntést, hogy a dolgozók előtt mindkét módszer alkalmazásakor „magyarázkodni” kell; Ha év közben emelnek bért és alacsonyabb lesz az év végi részesedés a korábbi esztendőhöz képest, azért, ha év végére tartalékolnak, akkor pedig a már „megszokott” évközi béremelés elmaradása miatt. Mindez elkerülhető, ha a dolgozók javaslataira támaszkodó — azok véleményét figyelembe vevő — bérpolitikát alkalmaznak. Vannak vállalatok, ahol a béremelés, vagy év végi részesedés kérdése valójában nem is vetődik fel, mert a korábbi kényszerhatások nem szűntek meg. A viszonylag alacsony részesedési alapot képező vállalatoknál a probléma lényege nem a „mikor”, hanem a „mennyit”. ERŐTELJESEBB évközi béremelést a termelékenység növelése útján alátámasztott tartós fedezettel érdemes végrehajtani. A bérhatékonyság növelését szolgálhatja a decentralizált bérezési hatáskörök kialakítása. A MEZŐGÉP Vállalatnál ez a módszer bevált. A munkát közvetlenül irányító vezetők döntenek megnatározott keretek között egyes dolgozók bérének emeléséről, s ennek hatása az eredményesebb munkában mutatkozik meg. Ahol viszont a termelékenységet nem tudják tartósan emelni, mert az átmeneti tényezők hatása túl nagy, ott a tartós béremelés nagy körültekintést igényel. Az olyan bérnövelés ugyanis, amely nem az elért eredményen alapszik, a részesedési alapra olyan terhet ró, amely végső esetben annak hiányához is vezethet. A pillanatnyi bérhelyzet egyes vállalatoknál kétségkívül javításra vár, ami azonban csak olyan átgondolt, hosszútávú bérpolitika keretében képzelhető el, amely az általános gazdálkodás hatékonyságára épül. Ebben az esetben megfelelő tartalék képződik, ahhoz, hogy a bérszintnövelés mindkét módszerét alkalmazni lehessen. Bonifert Ádám II nieivs mezigazdaságánok fejlődése A szocialista mezőgazdaság fejlődése, napjaink gazdaságtörténetének szinte már természetessé váló jelensége. A gazdaságok vagyona állandóan növekszik, a termelés alapjai évről évre gyarapodnak. A gazdálkodás feltételeinek megszilárdulásával azonban bizonyos, sajátságos gondok is együttjárnak. Megyénkben a termelőszövetkezetek ötszörié nagyobb területen gazdálkodnak, mint az állami gazdaságok, mégis az ösz- szes állóeszközöknek 40— 50 százalékával, a forgóeszközöknek pedig egy- harmadával az állami szektor üzemei rendelkeznek. Könnyű tehát belátni, hogy a két gazdálkodási forma eszközellátottság szempontjából jelentősen eltérő helyzetben van. A termelés feltételei alapján tehát már természetesnek tűnik, hogy az állami gazdaságok többet termelnek, mint a szövetkezetek. Figyelmet érdemel azonban az, hogy amíg az állami gazdaságok tevékenységüket gyenge jövedelmezőség mellett végzik — a nyereségük mindössze 5—7 százalékos — a termelőszövetkezetek — jóval szerényebb lehetőségük mellett — ennek az eredménynek a kétszeresét is elérik. Jelenlegi gazdasági politikánk fő elve: az általános fejlődés biztosítása a jövedelmek növelésével, célja a szilárd gazdasági alapok megteremtése, az életszínvonal emelése. Mindennek a nyereség a forrása. A szövetkezetek gazdálkodása e tekintetben jobban szolgálja az általános fejlődést, mint az állami gazdaságok termelése. Természetesen nem volna helyes azt állítani, hogy jelenleg a szövetkezeti termelés abszolút értelemben fejlődőképesebb mint az állami gazdaságoké. A termelés anyagi alapjai ugyanis az állami gazdaságokban igen megerősödtek. azok hatékony felhasználása azonban már erősen vitatható. Ez a megállapítás az eszközök elosztása szempontjából azért nagyon fontos mert a jövedelmezőség követelményeinek megfelelően inkább oda célszerű adni. ahol hatékonyabban hasznosíthatók, s ezáltal magasabb nyereség realizálódik. A jövedelmek központi elosztásával természetesen támogathatók azok a termelési területek is, ahol nem elég hatékony a termelés, de az árura szükség van. Az elosztás azonban a nemzeti jövedelemből történik, tehát azt feltétlenül meg kell termelni. Nem célom, hogy a fejlesztés lehetőségeit szélsőségesen értékeljem és úgy állítsam be, hogy az állami gazdasági szektorba befektetni már nem érdemes, a körvonalazott gazdasági jelenségek azonban mint elvi kérdések feltétlenül érdekesek. A termelőszövetkezetek fejlődésében még komoly lehetőségek vannak. A termelés — befektetések növelésével történő — fejlesztése és a hatékonyság emelése egyaránt lehet eszköz a haladás biztosításánál. Az állami gazdaságokban pedig feltétlenül a már meglevő lehetőségeket kell jobban kihasználni. A termelés mennyiségi növelésében most a szövetkezeti gazdaságokon a sor. Fejlesztésük azonban csak további befektetésekkel érhető el. Hosz- szabb távon tehát az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek között az arányok törvényszerűen helyreállíthatok. A termelés a jelenleginél lényegesen tömegszerűbbé válik, a korszerű gépek, komplex műtrágyák, ke- mizálás, vízgazdálkodás stb. alkalm ázásával ily módon a jövedelmezőség növelésének is ezek a feltételei. Ilyen körülmények között pedig mind az állami gazdaságokban, mind a termelőszövetkezetekben egyre fontosabb szerepet játszik majd nyereséges gazdálkodás. Herczeg Kiss Béla A VÁLLALATI BELSŐ MECHANIZMUS FEJLESZTÉSÉNEK GYAKORLATI KÉRDÉSEI A gazdasági életünkkel összefüggő kérdések hazánkban — ahogy ezt a IX. közgazdász-vándorgyűlés vitájában ösz- szegezték — már szinte össznépi üggyé váltak. Az eszmecserének kiinduló^ pontja számos fórumon a vállalati működés hatékonyságának fokozása és ennek legjobban ' megfelelő belső mechnázmus- rendszer kialakítása vaLt. Az államilag meghatározott „játék- szabályok” csak keretet adnak a vállalati belső erők maximális mozgósításához. Melyeik a legfőbb tennivalók? Hogyan tölthetjük meg e kereteket tartalommal? Sok egyéb mellett a vállalaton belüli egységek önállóságának növelése, a döntési jogkörök decentralizálásához szükséges személyi feltételek kialakítása, korszerű 1 irányítási formák bevezetése, az ésszerű jövedelem-differenciálás a járható út. A könyv szerzői nagyvállalati vezebők, akik a saját üzemeikben bevezetett módszerek ismertetésével tippeket adnak az ösztönző rendszerek továbbfejlesztésére. Az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Osztálya által szerkesztett kötetben a Papíripari Vállalat, a Ganz-MÁVAG, VBKM, Egyesült Izzó csak néhány azoknak a nagyvállalatoknak a sorából, amelyek belső mechanizmusán keresztül az érdeklődő közgazdászok, üzemgazdászok, üzemszervezők, vezetők tapasztalataikat gyarapíthatják. B B KÉZIKÖNYV A GABONAIPARRÓL Hiányt pótló szakkönyv jelent meg a gabonaiparról: tizenhárom ismert szakember a legkorszerűbb biológiai, műszaki és közgazdasági ismeretek alapján megírta mindazt, amire ennek az iparnak szüksége van ahhoz, hogy tovább lépjen. Kimerítő tájékoztatást kapnak a könyvből a gabonaiparban dolgozók mindennapi munkájukhoz, így a gabonafeldolgozásról, keveréktakarmány-gyár- tásról, alapanyagokról, késztermékekről, raktározásról, szállításról és az alkalmazott technológiák fő folyamatairól. (Mezőgazdasági Könyvkiadó.) VÍZGAZDÁLKODÁSI LEXIKON Nemzetközi szempontból is úttörővállalkozás ennek a lexikonnak a megjelentetése, Ez ideig ugyanis nem jelent meg sehol a vízgazdálkodás területéről, korszerű ismereteket összefoglaló lexikális mű. A vaskos kötet felöleli a vízgazdálkodás szakágainak minden ismeretanyagát, ugyanakkor foglalkozik minden kapcsolódó témakörrel is, amelyek bármilyen szempontból érintik a vízgazdálkodást és beilleszthetők a lexikonba. A Mezőgazdasági Könyvkiadó gondozásában megjelent mű a korszerű vízgazdálkodás kérdéseire minden tekintetben kielégítő választ ad nemcsak közép fokon, de egyetemi képzettségűek számára is. A MAGYAR MEZŐGAZDASÁG KÉPEKBEN Régi hiányt pótol ez a könyv, amely a magyar mezőgazdaság 25 évét mutatja be. A mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlődéséről dr. Fazekas Béla írt tanulmányt. A gerincét azonban a képek alkotják ennek a hasznos műnek: 195 fénykép ad ugyanis ízeb'tőt a mezőgazdasággal kapcsolatos tevékenységről és a termeléssel kapcsolatos kutatási és oktatási munkáról, a nagyüzemek és azok dolgozóinak életéről. A tanulmányok rövid vázlata angol, orosz, német nyelven is megtalálható a könyvben, s így az hasznos lehet nemzetközi kapcsolataink szorosabbra fűzésének szolgálatában is. (Mezőgazdasági Könyvkiadó.) SZEMTŐL SZEMBE AMERIKA MEZŐGAZDASÁGÁVAL Másfél évvel ezelőtt MÉM-küldöttség járt Amerikában dr. Gergely István miniszterhelyettes vezetésével. A küldöttség tagja volt dr. Sárközy Péter, a MÉM mérnök-, és vezetőképző intézetének egyetemi docense is, aki érdekes, lebilincselő könyvben számol be az útról a Mezőgazdasági Kiadó gondozásában megjelent műben. „Amerika miásnak bizonyult, mint hittem” — írja a könyv előszavában. Milyennek? Rosszabbnak vagy jobbnak? Erre ad választ a szerző a 32 ezer kilométeres tanulmányi út után, amikor a sokrétű anyagból színes mozaikkockákat fűz egybe. Az útleírás, a tudósítás, akár egy jó riport, nem szorítkozik csupán szakmai mondanivalóra. Megismeri az olvasó nemcsak a nagy farmokat, az állattenyésztési, növénytermesztési és gépesítési eredményeket, hanem azokat is, akik mindezt produkálják, a farmerokat, a dolgozókat, traktorosokat, az utcai embereket is. Bepillantást nyer a kisvárosok életébe, a mindennapok ellentmondásaiba.
