Petőfi Népe, 1971. május (26. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-06 / 105. szám
I. oldal 1971. május 6. csfltörtSS A legjárSiíttófelí út az ©§§zefogás Tíz esztendővel ezelőtt *— a mezőgazdaság szocialista átszervezése során — jöttek létre a szakszövetkezetek és a termelőszövetkezeti csoportok. Az előbbiek főként a szőlő- és gyümölcstermesztő vidékeken alakultak, az utóbbiak pedig a gyenge homokterületeken, ahol kisebb mértékű volt a szőlőtermesztés és főként szántóföldi gazdálkodás folyt. A két szövetkezeti forma között szervezeti különbségek voltak. A szak- szövetkezetek közvetlen felügyeleti szerve a MÉSZÖV volt. A termelőszövetkezeti csoportok pedig a járási tanácsokhoz tartoztak. Már az alakulás évében, de a későbbiek során is mind a két típusú szövetkezetnél történtek egyesülések. A gazdaságok tagsága úgy döntött, hogy összefog a gyorsabb előrehaladás érdekében. Ennek következtében az évek során nőtt a szakszövetkezetek és termelőszövetkezeti csoportok területe. 1968- ban 70 ilyen gazdaság működött a megyében. Ekkor jelent meg az a rendelkezés, amely szerint ezek a szövetkezeti formák egységesen a mező- gazdasági szakszövetkezet elnevezést nyerték. A fejlődés számai Amikor megalakultak a területű szövetségek, a szakszövetkezetek három körzethez kerültek. Kiskőrösön — mivel ebben a körzetben található legtöbb ilyen típusú gazdaság — megalakult 19 szakszövetkezet kezdeményezésére a területi szövetség. Nemrég az addig más körzethez tartozó három tázlári szak- szövetkezet is csatlakozott a kiskőrösi szövetséghez. Az elmúlt évtized alatt sokat léptek előre ezek a gazdaságok. Tíz év alatt a kiskőrösi körzet szakszövetkezeteinek tagsága 318 millió forintot fizetett be a közös alapra. Folyamatosan növekedett a közös területek aránya és jelenleg meghaladja a 20 százalékot. A legdinamikusabb fejlődést a szőlő- és gyümölcsültetvények mutatják. Kialakításukat ugyanis az alapszabályok elsőrendű feladatként tüntették fel. Kimondták, hogy a tagság kezelésében levő szőlőterület 20 százalékának megfelelő nagyüzemi ültetvényt kell a közösben létrehozni az alakulást követő öt év alatt. Ennek a követelménynek a szövetkezetek nagyobb része eleget tett. A kiskőrösi körzetben a nagyüzemileg művelt közös terület 1962- től 1970-ig több mint háromszorosára emelkedett, a közös vagyon hétszeresére nőtt, a beruházásra fordított összeg tavaly csaknem 270 miUiő forint volt, míg- 1962-ben ahg haladta meg a 34 milliót. Figyelmeztető tények A területi szövetség küldöttgyűlése nemrég tartott tanácskozásán áttekintette az elmúlt évtized eredményeit és megvitatta az előrehaladás további feltételeit. A hozzászólások során többen szóvátették, hogy bizonyos tényekkel számolni keU, ha a szak- szövetkezetek helyzetéi vizsgáljuk. A tagság több mint 30 százaléka tanyán él, ahol a szociális és a kommunális eUátás nincs olyan színvonalon, mint a zárt településeken. Itt az életszínvonal is alacsonyabb mint a községekben lakó szakszövetkezeti tagoknál. A családok összes jövedelme nem mindig a mezőgazdaságból ered. A tagok fele kettős foglalkozású. A családtagok együttes jövedelme differenciált életkörülményeket teremtett. A gazdák csaknem 40 százaléka 60 év feletti. Az idősebb korosztályok kezelésében levő területek hozamai alig érik el a közepes átlagot, vagy sok esetben ezalatt vannak. Az ilyen alacsony hozamú földeket tulajdonosaik parlagon hagyják, vagy felajánlják a közösnek. Közös művelésük csak hosszabb távon lehetséges. A nagyüzemi táblák kialakítása ugyanis függ a tervezett községi rekonstrukcióktól, a nagyüzemi táblákba eső tagsági területek csereingatlannal történő kártalanítási lehetőségeitől. Az idén a szakszövetkezetekre is kiterjesztette a rendelkezés a kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetekre vonatkozó állami támogatást Megjelent a szakszövetkezeti tagság nyugdíjbiztosítására vonatkozó jogszabály is. Régóta várták ezt az intézkedést, de mint az említett tanácskozáson szóba került még finomításra szorul. Az együttműködés formái A jövőt illetően a szak- szövetkezetek előtt is az összefogás a fejlődés legjárhatóbb útja. A gazdasági együttműködés formái most vannak kibontakozóban. A soltszentimrei és a csengődi szakszövetkezetek állami vállalatokkal kötöttek megállapodást közös borpalackozó létesítésére. A kiskőrösi és a solt- vadkerti szakszövetkezetek szintén összefogtak szőlő- feldolgozó, borpince építésére. A későbbiekben bor- palackozót is üzemeltetnek.! A tanácskozáson elismer-1 ték a területi szövetségi eddigi segítségét. Megállapították, hogy a továbbiakban elsősorban a korszerű termelési módszerek áltaT lános elterjesztésében várják közreműködését. K. S. EZ IS KRITIKA \Jeleg volt odakint. A szőke fiatalasszony munkából sietett, hogy minél több ideje maradjon bevásárlásra. Kéjesen kifújta magát a lépcsőház hűvösében. Majd — hogy meglátta, szomszéd- asszonya, barátnője épp akkor száll be a liftbe, odaszólt. És már futott is. — Jaj, be ne csukd! Ezzel is két percet nyerek. Kattanás, pillanatnyi szédület, ahogy a felvonó elindult. Szervusz, szervusz. Aztán. — No, nézd csak, új ci(Tóth Sándor felvétele) pőí vettél?! — Nem is palástolt kis irigységgel, ahogy közeli ismerősök között megengedhető. — A múlt hónapban azt a piros szalagos, fémveretes, fekete lakkot láttam rajtad. Szerettem volna megkérdezni, mennyiért vetted, de szaladtál... Azóta meg csak az ablakból látlak, mikor mész, vagy jössz... Jó neked. Pedig ez is volt háromszázvalamennyi. Idáig jutottak. Zökkenés. Elhúzták az ajtót, s kiszálltak a hatodikon. Mielőtt a folyosón két irányba indultak volna, kibeszélték a megkezdett témát. — Tedd csak ide fel a lépcsőre, hadd fájdítsam még jobban a szívem ... Ennivaló! Ezek a keresztpántok, ez a sor csat, az egész egy ékszer. A fekete hajú barát- nö olyan kedvesen mosolygott, ahogy csak nők tudnak, amikor tapasztalják, hogy elérték a legnagyobb sikert; a másik őszinte ámulatát. Hiszen közhely, hogy a hölgyek egymásnak öltöznek. Azért viszonozta hát kicsorduló szívjósággal a szőke elismerését. — Eltaláltad, ez is közel járt a négyszáz forinthoz. De nehogy azt hidd, hogy ilyen gyorsan lenne pénzem másikra, azután a fekete lakk után. Öregem, hidd el, már majd szétpukkadtam a sóvárgástól, irigységtől, amikor a hivatalban azt láttam a kolléganőimtől, hogy szinte két-három hónaponként kápráztatnak, s csupa ilyen méregdrága cipőkkel... Egyszer aztán nem bírtam; utálatos módon célozgatni kezdtem, hogy nem jöhet tisztességes úton az a pénz, amiből ilyen flanc- ra telik. Hiszen ismerjük egymás körülményeit, tudjuk, kinek hogy keres a férje. Cokat, fordulatot sejk-7 tető hallgatás. A szőke fejét ingatva gyönyörködik. A fekete ösztönösen változtatja lába feje állását, hadd lássa minden oldalról a másik a cipőkölteményt. — Aztán kinevettek, megszántak, s ki is tanítottak. — Mondd! — Tudod hol van az a spanyol fekete lakk? Becseréltem. Két hónapig hordtam mindössze, de már tört, repedezett. Mikor a romlás első jelei mutatkoztak, kiokosítottak a kollégák. Húzzam ki a fején keresztbebújtatott piros szalagot, tegyek helyére feketét, s hordjam tovább, de nap mint nap azt vegyem fel. Még takarításkor is. Két hónap alatt „elkészült” az a luxuscipő, pedig csak hordtam. Akkor visz- szacseréltem benne a piros szalagot, s az árcédulával visszavittem az üzletbe. Látták, elismerték, hogy ilyen rövid idő alatt nem szabadna ennyire kitörnie, deformálódnia. Visszavették.. s Azóta van ez. Most a fekete is lehajol, felváltva rakja fel lábait a második lépcsőfokra, és közelebb inti a szőkét a cipőhöz. — Nézd csak meg figyelmesen. A talpnál már láthatsz valami nyomoré- kos gyűrődést, ahogy itt legömbölyödik a kisujjam- nál. Meg a szarkalábak is túl erősek a bőrön ennyi hordás Után __ Egy hón ap múlva ezt is vihetem — cserélni. Na hallod? Majd négyszáz forintom nincs arm, hogy egy cipő csak két-három hónapig mutasson cipőformát... Így viszont — fél év alatt két új luxuscipőben grasz- szálhatok — ugyanazért a pénzért. T átva barátnője szá- ján a kétértelmű mosolyt, fölényesen megnyugtatja. — Én szégyelljem magam?! Tóth István Az ítéletet végrehajtották MEGYÉNK egyik nagyközsége az 1956-os ellen- forradalom idején járási székhely volt. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy itt alakult ki a legveszélyesebb ellenforradalmi csoport, amelynek létezése, s nagyarányú támadási előkészületei igen nagy veszélybe sodorták az egész községet, s annak lakóit. Nem rajtuk múlt, hogy a tragédia nem következett be. Az ő tragédiájuk viszont nem váratott sokáig magára. Büntetőügyük hatalmas aktája most itt hever a bírósági irattár egyik polcán. Érdemes lefújni róla a port. Az iratok között ott találjuk az elsőrendű vádlott — nevezzük csak parancsnoknak, mint ahogy ő is így tituláltatta magát — fényképét. Sovány, jelentéktelen arc, erősen kopaszodó, ritkuló hajzat, s mint „különös ismertető jel”, az archoz aránytalanul nagy bajusz. — Amikor meghallottam, hogy a fővárosban milyen dolgok történnek, bementem a munkahelyemre és elmondtam a többieknek, felszólítva őket, hogy „ha igaz magyarok”, akkor sztrájkolniuk és felvonulniuk kell. Űk erre nem voltak hajlandók, s így határoztam el, hogy majd én kézbe veszem a dolgokat. Hozzá is fogtam a szervezéshez, de néhány óra múlva letartóztattak. Nagyon rövid ideig voltam a cellában, mert az ismerőseim követelésére kiengedtek — kezdi vallomását az elsőrendű vádlott, a parancsnok. — Három nap múlva megalakítottam a forradalmi bizottságot a községben, s átvettük a hatalmat... — mondotta. A HATALOMÁTVÉTEL úgy történt, hogy lemondásra kényszerítették a tanácselnököt, s a parancsnok lett a vezéregyéniség. Már több szónoklatot tartott — a szokásos és más ügyekből ismert frázisokkal, hordókongású ígéretekkel, át nem gondolt követelésekkel, pontokkal stb. Meg kell jegyezni, hogy a később vádlottak padjára került „vezérkar” mind az öt tagja egymással így-úgy rokonságban állott. Egyikőjük például a múlt rendszerben magas rangú hivatásos katonatiszt volt, s így egyáltalán nem szimpatizált a népi hatalommal. Hasonlóak voltak társai is kisebb eltérésekkel. A tanácselnök eltávolításával a hatalom átvétele egyáltalán nem fejeződött be. A parancsnok merész lépésre szánta el magát. A KÖZSÉG szélén levő katonai laktanyában is uralomra került egy ellenforradalmi tiszti csoport katonai forradalmi tanács néven. A parancsnok bement a laktanyába, s kijelentette, hogy ő, mint jogilag művelt, s hozzáértő ember átveszi a katonai tanács vezetését. Ez megtörtént, és ilyen módon a mindenre elszánt ellenforradalmárok kezébe nagy mennyiségű lőszer, fegyver került: ágyúk, páncéltörők, géppisztolyok stb. — Mi volt a szándékuk ezekkel a fegyverekkel? — Olyan információt kaptunk, hogy november 3-ról 4-re virradó hajnalon egy páncélos egység jön a községbe, ellenünk. Felkészültünk a védekezésre, s úgy terveztük, hogy a végsőkig harcolni fogunk. A támadás azonban elmaradt, a páncélos egység nem érkezett meg — felelte szemrebbenés nélkül a parancsnok, aki mint jogilag művelt ember már ekkor bizonyára tisztában volt azzal, hogy a játszmát elvesztette. Megtörülte baju-Z szát, lesütötte a szemét, és várta az újabb kérdéseket. — Kérem, arról beszéljen, hogy november harma- dika előtt, tehát amikor a feltételezett páncélosok érkezésének hírét kapták, mit tettek a községben? — Ekkor már több napja működött az úgynevezett tízek tanácsa. Ebbe olyan emberek tartoztak, akik vállalták a fegyveres harcot, illetve annak irányítását, a hatalom gyakorlását. Persze nem önkéntes alapon, hanem én jelöltem ki azokat, akik számításba jöhettek... — Ne térjünk el a tárgytól. A tízek tanácsáról már beszéltünk. Tisztáztuk azt is, hogy ön volt a vezetője ennek a társaságnak. A kérdésre válaszoljon. Mit tettek a községben a támadás előkészítése érdekében? — intette le a bíró a minden áron kibúvót kereső vádlottat. — Szóval úgy döntöttünk, hogy felfegyverezzük a polgári lakosságot. Hangszórón ismertettük a helyzetet, elmondtuk, hogy kitört a háború és mindenki jöjjön a haza védelmére. — Hány embert tudtak megszédíteni ezzel a hazugsággal? Mert ugye belátja, hogy hazugság volt mindez? — Igen, belátom. A háború nem tört ki, támadás sem ért bennünket. A felhívásra mintegy 350 ember, főleg fiatal jelentkezett. Ezeknek fegyvert adtunk, erőteljesen hangsúlyozva, hogy lőni csak határozott parancsra szabad. Erre — amint a tisztelt bíróság tisztában van vele — nem került sor. A BÍRÓSÁG viszont tisztában volt azzal is, hogy a parancsnok nagyon is beleélte magát új szerepébe. Pufajkában, vállszíjjal, pisztollyal felszerelve intézkedett, s ragaszkodott ahhoz, hogy a majd érkező páncélos csapatot meg kell támadni. Nem mondta el a parancsnok, de a többiek vallották a tényt, miszerint ágyúkat ástak be a várható támadás elhárítására, géppisztolyokat, golyószórókat osztottak szét, sőt küldtek fegyvert a környező községekbe is, ahol azokat nem fogadták el, s visszaküldték a „feladónak”. — Amikor kiderült, hogy a páncélos egység érkezése elmarad és így nem kerül sor támadásra, az embereim szétszéledtek, kivéve azokat, akik a parancsnoksághoz tartoztak. Lehettünk talán nyolcán, vagy tízen — mondta végül az elsőrendű vádlott. Az úgynevezett parancsnokság pedig hozzáfogott ünnepelni, ami nagy ivá- szatot jelentett. így fogták el és szerelték le őket. A parancsnokot a bíróság halálra ítélte, s az ítéletet végrehajtották. A másodrendű vádlottat életfogytig tartó börtönnel sújtotta a büntető tanács, a többieket pedig 5 és 8 év közötti börtönre ítélték. A parancsnoknak mellékbüntetésként teljes vagyonelkobzását is kimondta a bíróság. VÉGÜL idézzünk néhány sort a bírói ítélet indoklásából : „Az ellenforradalom nagy változatosságot mutató fellépési formái között is rendkívül ritka az ez ügyben szereplő komplett katonai felkészülés. A lényegileg a katonai erők megszervezésében jelentkező szervezkedés teljes megfontoltságot és átgondoltságot mutat. E szervezkedés vezetői minden elképzelhető szempontra tekintettel voltak ... Hogy e felkészülés végeredményben effektive káros következményekkel nem járt, az nem a vádlottakon múlott.. Gál Sándor
