Petőfi Népe, 1971. május (26. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-04 / 103. szám
L oldal 1971. május 4, kedd . Svízber» Legelők és nádasok borították a vidéket még száz évvel ezelőtt is. De Tázlárnak ma már dinamikusan épülő faluközpontja van, frissen épült utcasorokkal, mutatós családi házakkal. A régi utcákat is az új lakó- és középületek üde foltja teszik elevenebbé. Az utóbbiak említését ne tekintsük mellékesnek, mert a felületes szemlélő előtt is nyilvánvaló, hogy ebben a községben nagy gondot fordítanak a belterület kommunális fejlesztésére. Orvosi rendelő, művelődsi otthon, tanácsháza, a kövesút mértén városi színvonalú bisztró, mind azt látszik bizonyítani, hogy Tázlár nem sárba, homokba ragadt falu. Ideírom ezúttal is az anyagi létszínvonal szokásos mutatóit — Ver ez Károlyndk, a községi tanács pénzügyi csoportvezetőjének tájékoztatása alapján. Évente a faluközpontban megépül 15—20 csalódj, ház, adót fizetnek immár 41 személygépkocsi után. Trsztyinszky Pál tanácselnök hozzáteszi: a takarékbetét-állomány 2500-as lélekszámot véve alapul, eléri a 6,5 millió forintot. S az adatokat követő kérdés ezúttal sem lehet más: Miből telik? Mi a fejlődés gazdasági alapja? S a táz- lári helyzet már ezen a ponton nyugtalanítóan aggasztóvá válik. Elpusztult ültetvények Leszámítva a Kiskőrösi Állami Gazdaság itteni üzemegységét, a területen három szakszövetkezet osztozik. A területi adatok önmagukban nem sokat mondanak, legtöbb földdel, majdnem 2500 holddal a Remény rendelkezik; ebből 900 hold a közös. Nagyjából hasonló az arány a Rákóczi és a Kossuth Szakszövetkezetekben is. Essék szó előbb a közös létezéséről. Fejlődést ugyanis aligha emlegethetünk. A Remény 900 holdjából 200 hold a szántó, a többi legelő, kevéske rét, nádas és tó. Meg homokbucka. Átlag 3,5 aranykoronás terület, de a talaj 10—20 méterenként változik. A 60-as évek első felében próbálkoztak valamelyes szőlő- és gyümölcsteleipítés- seL Az ültetvényekből mostanára maradt is meg nem is. A 20 holdas szőlőt már 1967-ben kiszárították; a magas talajvíz kirohasztot- ta a gyökérzetet. A barackosok zömét, 61 holdon, nemrég selejtezték. A Remény 38 hold kajszisából összesen 10 hold maradt. De sok reményt ehhez sem fűznek. A kevéske almás és körtés még úgy ahogy elviseli a vizet. Merza Jenő, a három szakszövetkezet közösen alkalmazott főagronómusa így panaszkodik: — Az utóbbi néhány vizes esztendő csali tetézte a bajokat. Három tó van a határban, vizük akkorára duzzadt, hogy majdnem az egész területet elöntötte. Mostanra már javult a helyzet, készültek összekö tő csatornák, lefolyás van a Vadkerti-tó irányába. De az ültetvények mellett a szántók is sokat szenvedtek. A rozs területe 40 százalékkal csökkent. Volt olyan terület, hogy a vetőmag sem térült vissza. Mindezek következtében pénzügyileg lehetetlen helyzetbe kerültek a gazdaságok. A tavalyi évet a Remény és a Rákóczi mérleghiánnyal zárta. — A hiány nálunk volt a nagyobb, 159 ezer forint — adja tudtomra Szabadi Pálné, a Rákóczi főkönyvelője. — Úgy tudtuk kiegyenlíteni, hogy hozzányúl térik a fejlesztési alap- ,hp£. A gazdasági veszteség az ‘ Ma'ősony’’ hozamok és a magas költségek következménye. A 33 hold gyümölcsösnek 32 ezer forintos ösz- bévétele volt csupán. Rá- költöttünk viszont 72 ezret. A szedésért tízforintos órabért fizettünk, kevesebbért nem jötték. Magasan ráfizetéses volt a 35 holdas rozsterület is. Nehezíti a bajunkat az is, hogy a tagok egyhanmad- része nem tett eleget a 10 százalékos hozzájárulási kötelezettségnek, illetve az aranykorona utáni térítést sem fizette be. Veszteségeink négyötöde „kintlevőségből” származik. A képlet természetesen itt is az, hogy a fiatalok helyezkednek el az iparban, s az idősebbek bajlódnak a parcellákkal, többnyire magukra hagyatva. A szakszövetkezeti tagság egy szűk rétege, amelynek kezében összpontosulnak a jó állagú szőlők, átlagon felüli mértékben gyarapodik, s ami még érdekes, a kötelező hozzájárulás befizetéséről „megfeledkezők” zömmel az e réteghez tartozók közül kerülnek ki. Holott egyébként is jobban szélesedik a kívánatosnál az életlehetőségek skálája. Mert a másik oldalon évről évre növekszik a létminimum szintjén, vagy az alatt tengődő családok, illetve magánosok száma. Igaz, a belterületi komfort err^l nem nagyon árulkodik — annál inkább az irdatlan tanyavilág, vedlő, roskadozó nádtetős házaival. Szociális támogatás céljára a tanácsnak évi 40—50 ezer forint áll rendelkezésére, ebből 12 család rendszeres támogatósát vállalhatja, holott a rászorulók legalább háromszor ennyien lennének. A magukra hagyott idős emberek az üreskasz- szájú szakszó vetkiezetaktől nem várhatnak segítséget. Járadék? 70 éves kor betöltése után 300 forint, de ehhez igen magas, évi 1026 forint biztosítási díjat kell fizetni. Ezzel magyarázható, hogy a biztosítást a tagságnak csak egy csekély töredéke vállalta, s az 50 évesnél fiatalabbak közül pedig senki nem is ragaszkodik a 300 forintos perspektívához. Inkább az iparban kívánnak elhelyezkedni. hogy majd 60 éves koruk betöltése után „rendes” nyugdíjat kapjanak. A képernyő előtt Nem itt tarthatnának.. Kiemelkedők és elszegényedők így a tagság nem nagyon támaszkodhat a közösre, jóllehet ez fordítva ugyanígy elmondható. Túl nagy eligazítást a tagsági szőlő területi adatai nem nyújtanak, említsük azért meg, hogy a Reményben 423, a Rákócziban 251 és a Kossuthban 177 hold tagsági szőlővel rendelkeznek a gazdák. De szőlője nagyjából csak minden második gazdának van, az átlagos terület egy hold. Még elgondolkodtatóbb az az adat, hogy a szőlőterület 40 százaléka kimondottan gyenge termőképességű, elöregedett, jó ha a 4—5 mázsát megadja évente. Gyakorlatilag ezek már kipusztult parcelláknak tekinthetők. De a fennmaradó 60 százalékos aránynak is csak a fele mondható jó termőképességűnek, s ez azt jelenti, hogy évente és holdanként megadja a 30—40 hektót. A szőlő kipusztulása, sőt szabályszerű sorsára hagyása manapság már mindennapos jelenség Tázlá- ron. Tucatszámra ajánlják fel a földet; csináljon vele a közös, amit akar, vagy amit tud. De ugyanez a sorsa a szántóknak is. Ez volna a mutatós jómód alapja? — A szőlő csak részben tekinthető a megélhetés forrásának — magyarázza Lévai Antal, a községi tanácstitkár és egyben párttitkár. — De mondok mást. Nemrég zajlott le az állatszámlálás, s ebben a kis faluban mintegy 4500 sertést jegyeztek fel a számlálóbiztosok. S hozzá kell tenni, hogy az anyakocák száma 642, tehát az utánpótlás i.s biztosított. A 6— 8 mázsás kukoricatermés ehhez persze nem nyújt elegendő takarmányt. Újabban a tázláriak „rákaptak” a tápra, azt vásárolják. — Miből? — A szakszövetkezeti tagságnak a negyed része már ma sem a mezőgazdaságból él. Az ingázók száma megközelíti a 250-et. Ezenkívül az állami gazdaságban 40-en dolgoznak. Legutóbb pedig, 50 fő, zömmel nők részére az egyik kiskunhalasi üzem megnyitotta itteni részlegét, Hivatkozni a kedvezőtlen természeti adottságokra — magyarázatnak kevés. Ha ez volna a döntő tényező, Tázlárt ma is a lakatlan vidékek közé kellene sorolnunk. Sajnos, az emberi kibontakozást jórészt emberi tényezők fékezték. A szakszövetkezeti vezetők hosszú éveken át idegenkedtek a fejlesztéstől,' még inkább a hitelek igénybevételétől. Ami kevés telepítés történt, az „eredményt” a szakmai feiltételök figyelmen kívül hagyása kárhoztatta pusztulásra. Nemcsak a restség, a kényelmesség munkált itt, hanem az a fajta aggodalom is, miszerint a jobb módú szőlősgazdák rendelkezésére álló olcsó munkaerő száma az intenzívebb fejlesztés esetén elapad. A másik az, hogy az ilyen kisikapacitású szak- szövetkezetek egymaguk- ban nem jutnak sokra, bármiféle jelentősebb beruházáshoz az erők összpontosítására volna szükség. E felismerés évek óta érlelődik, s tavaly ősszel eljutottak odáig, hogy az egyesülést mindhárom szakszövetkezet közgyűlése megszavazta. Sajnos, a vezetői torzsalkodás — hátterében a szerteágazó hatalmi dinasztiák vetélkedésével — erősebbnek bizonyult; az össztagsági elképzelésekre rákontrázott. Annyit sikerült csupán elérni, hogy a Kossuth és a Remény Szakszövetkezet élére új elnök került. A korábbiaknál mindkettő rátermettebb, szándékaiban is progresszívebbek — az idei kezdeti lépések ezt bízó nyitják. A Remény nemrég 160 bárányt értékesített, ez 76 ezer forintot hozott a „konyhára”. A Kossuthban nagyobb összefüggő tábláit kialakítására töreked nek. A Rákócziban tízhol- das konyhakertészetet létesítettek. De ennél sokkal több kellene... A tanácsi vezetők egymás szavába vágva sorolják, mi mindent megvalósíthattak volna már egy kis igyekezettel, jóakarattal. Nem 200, hanem legalább ezer birkát tarthatnának. Létesíthettek volna szarvasmarhatelepet. Ott a három nagy tó, kitűnő halgazdálkodásra volna lehetőség. Ugyanott víziszár- nyastelepe't alakíthatnának/ ki... És a bevételek további beruházások csatornáit nyithatnának meg, nemcsak azért, hogy gazdagodjanak, hanem hogy munkaalkalmat is teremtsenek a tázlári népnek. A halasi üzem textilrászlegénék megnyitásakor négyszer annyian jelentkeztek, mint amennyi hely volt. A Rákóczi Szakszövetkezet udvarán három nagy épület áll kihasználatlanul, a máj- sai drótfonatgyártó üzem már idetelepítette volna részlegét, ha a szakszövetkezetek is a zsebükbe nyúltak volna. Csakhogy már eddig is messzebbre kellelt, . volna látni a szűkkeblű, Önző érdekeken. Ezek visszfényében az eddigi fejlődés látványa is torznak, felemásnak tűnik. Az egymástól távolodó rétegek nem szerveződnek közösséggé, mélyponton van a kulturális érdeklődés, az iskolában a hitoktatásra történt beirat- tások aránya a korábbi 41- ről 70 százalékra szökött fel. A fiatalok menekülnek a községiből, a határban mind nagyobb földdarabok maradnak műveletlenül, talajvíz mossa alá a tanyák alapozatlan vertf alait... Ügy tűnik, a hidrogilóbusz fényes gömbje iszonyú magasságban lebeg a község felett. Hatvani Dániel Nehéz ilyenkor odahaza maradni, de kíváncsi voltam, hogyan ünnepel a világ, s az ország népe. Főként pedig arra — kár volna tagadni —, hogy milyen lesz a kecskeméti felvonulás — a képernyőn. A Televízió szerkesztőségének jóvoltából ugyanis ezúttal a főváros mellett, Pécsről és Kecskemétről adtak közvetítést. Természetesen helyet kaptak a körképben a testvén szocialista országok ünnepségei is. A testvérországokból adott képsorokban nem csalódtam. A legimpozánsabb most is a moszkvai seregszemle volt, melyet ezúttal a virágos ágak uraltak, tavaszi hangulatot árasztva. Szófia, Bukarest, Prága, Pozsony, Berlin, Drezda, Rostock, Halle, Varsó, Katowicze ... Néhol napsütésben, másutt a miénkhez hasonló borult időben — de igazán lelkes és örömteli módon ünnepelték május elsejét. A budapesti közvetítés is rúegfelelt a várakozásnak. Egy kicsivel jobb idő nyilván itt is megnövelte volna a felvonulást kommentálok találékonyságát. Így bizony kissé untuk már, hogy csak az üzemek és vállalatok betűrövidítéseit találgatja az egyik riporter, erre tér vissza hosszasan, s nincs értesülése a gyámk dolgozóinak munkájáról, tevékenységéről. Azt mondta el, amit úgyis láttunk, s ennél többet alig tudtunk meg a szavaiból. Még szerencse, hogy különösen a fiatalok, s a sportolók remekül sikerült bemutatói, teliét, a, felvonulás” dáW&iiyos elemei kárpótolták a nézőket a sutáeska szövet)ékért,A pécsi közvetítés — szerintem — lényegesen jobb volt, mint a fővárosi. S ez főleg ta riporterek szemfülességének, remek ötleteinek volt köszönhető. Jól választották ki a riportalanyokat, akik valóban képet adtak a város életéről, fejlődéséről, s a helyszín változásai is mintegy aláfestették a hangulatot. Igazuk volt, amikor néha a felvonulás rovására is, de bemutatták a város legszebb pontjait, s nem hagyták ki ezt a ritka lehetőséget. Kecskemétnek, úgy vélem, ez alkalommal nem volt szerencséje. A közvetítők ötlettelennek bizonyultak, de a segítség sem volt megfelelő, A kapcsolások ritmusával is baj volt — alig sikerült elkapni jellegzetes képeket a felvonulásból —, s amikor Kecskemét volt soron, akkor sem tudtak mihez kezdeni a lehetőséggel. A véletlen sem kedvezett, az alkalomszerűen odacipelt riportalanyok jórészt „némának” bizonyultak, a poénra hegyezett, de valójában banális kérdések (Miért te mentél a sor elején? Mert én vagyok a legkisebb! — stb.) legtöbbször ehhez illő válaszokat hoztak. Kivéve a vadászrepülő elvtársat és kisfiát. Lacika ugyanis a riporter kérdésére: — Te is repülő leszel, ugye? — azt a meglepő választ adta: — Nem, én riporter leszek! —, s ez volt az egész közvetítés legderűsebb pillanata. A leg- bántóbb viszont az volt, hogy a városból alig látott valamit a közönség. A kamerák elhelyezése ezt nem is tette lehetővé. Bizony, ez a nagy munka — a televíziós stáb, riporterek, műszaki személyzet, technikai eszközök felvonultatása — nagyobb eredményt is hozhatott volna. Vitatható persze, hogy eiinyi minden, ilyen sok 'helyszín — a külföldi tudósításokat is beleértve — elfér-e a dolog természeténél fogva korlátozott és szűkreszabott időben. Gondolom, ezen érdemes lesz elgondolkozni a Televízió szerkesztőinek. (T-I.) Mintaszervíz Fülöpszálláson a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet gépészképző iskolájában elkészült az új szerviz- műhely. Itt minden a korszerű igényeket szolgálja, csempés falak, pneumatikus zsírzó és szerszámok, próbapadok. A fiataloknak lehetőségük nyílik megismerkedni a legkorszerűbb eszközökkel.
