Petőfi Népe, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-11 / 86. szám

1. oldal 1971. április 11, vasárnap Tizenegyen — kézenfogra A hosszú, gyerekru­hákkal teleaggatott ruhaszárító-kötél és az ud­varon hancúrozó, csivitelö apró emberkék láttán óvo­dára következtetne az em­ber. Csakhogy vasúti átke­lőnél nem épül ilyen in­tézmény. Az udvar a pető fiszállási vasúti őrházhoz tartozik. A szolgálati épület pedig pár éve egy népes, szép család: özvegy Samu Ferencné és tíz gyermeké­nek otthona. — Anyuka otthon van-e? tudakolom az udvar vé­gén tüsténkedő, a disznó­ólát takarító nagyobbacs­ka fiútól, a 14 éves, pilla­natnyilag kor- és rangidős Feritől. — Az előbb szaladt el a tanácshoz bálengedélyért. Ö a gondnok a kultúrház- ban és húsvétkor mulatság lesz ott. De jön ám mind­járt. Tessék addig is be­jönni a lakásba — invitál felnőttes komolysággal, s a házigazda udvariasságával. A csapatnyi gyerekhad titánunk vonul. Pillanatok alatt a szó szoros értelmé­ben megtöltjük a kis kony­hát. — Hohó! Csenitek a cuk­rot? — szól rá Feri a konyhaszekrény körül sün- dörgő kicsikre amolyan, huncutságnak kijáró hang­súllyal. S máris a szobába tessékel. Onnan meg a má­sik, a sínekre néző ablakú kis helyiségbe. És magya­rázza: — Ezen a rökamién négy kistestvérem alszik. Ez a sezlony meg kettőnk helye. Amaz anyukámé és a spei- zot is fekvőhelyekkel ren­deztük be. Most ott is csak ketten alszanak. Mert Ma­rink Félegyházán gimnazis­ta, Erzsi pedig Szegeden dolgozik. M iközben így magya­ráz, osztja az atyás­kodó intelmeit a köröttünk tébláboló emberpalánták­nak: Ne mássz’ fel! Ne nyúlj hozzá! Hagyd Bandit békén!... Feri kedves arcú, meleg­séget sugárzó szemű fiú. Szinte önkéntelenül kérde­zem tőle: — Szereted őket? ;— Uhüm! — válaszol tö­mören, kétszeres fejbicce- néssel is nyomatékot adva az igennek. Ekkor toppan a szobába özvegy Samu Fe­rencné, s nyomban magya­rázattal kapcsolódik a be­szélgetésbe: — Ó, nem lehetne őket szétválaszta ni egymástól! Ferit a múlt nyáron elkér­ték pásztói kodni két hétre az egyik tanyára. Azt tetszik hinni, kibírta? Dehogyis! Két nap múlva itthon volt. Különben ő a jobb kezem. Néha még a főzésben is segít. A paprikáskrumplit, húslevest egyedül is elké­szíti. — Nem, anyuka! Nem is tudok főzni — tiltakozik szemérmesen, palacsinta­sapkáját mélyen a homlo­kára húzva. A mikor meglátogatásá­ra indultam, gond­gyötörte, megviselt asszony­nak képzeltem el magam­ban a tíz kiskorú gyerme­kes özvegy édesanyát. S lám. milyen csalóka a kép­zelet ! Sötétkék, műszálas köpenyben, vasalt pantal­lóban, derűs arcú, életvi­dám fiatalasszony ül ve­lem szemközt. Olyan típusú nő, akit így szokás jelle; mezni: fürge, mint a csík. Nem is állom kérdés nél­kül, hogy vajon hány éves? — Harmincnyolc. Fele ennyi voltam, amikor férj­hez mentem. És harminc­négy, amikor szegény uram meghajt Szegeden, a mun­kahelyén, ahol a MÁV-nál dolgozott rakodómunkás­ként. A szíve volt beteg, nem bírta azt a nehéz mun­kát. De ott elég szépen le­hetett keresni. Április 13-án lesz négy éve... Milyen gondok szakad­tak rá az akkor kilenc­gyerekes, s a tizedikkel ép­pen kéthónapos terhes édes­anyára, nem nehéz elgon­dolni. Egészségileg, idegi­leg ugyancsak megviselő- dött. Már a birtokában volt a terhesség megszakításá­hoz szükséges irat *és... N em tudtam rászán­ni magam! Nem elég nagy csapás az uram elvesztése? Őt is elveszít­sem?! Csakis így tudtam gondolkozni. Mert ahol ki­lencnek jut kenyér, ott a tizediknek is helye kell le­gyen. Ügy voltam vele, hogy összeszedem minden erő­met és menni fog. És soha nem bánom meg. Anikó mindnyájunk kedvence. Er­zsi lányom, amikor hét vé­gén itthon van, de sokszor elmondja: anyuka, de nagy kár lett volna ezt a kis An­csát eltékozolni!... Ahogyan a 4, 5, 6, 7 éves kis orgonasípok be-befutva a szobába, most is körülhí- zelgik édesanyjukat, rizs­szem fogacskáikat kivil­lantva, ragyogó szemekkel nyugtázzák a símogatást, kedves, érzelgősségre indí­tó látvány. Csakhogy az életnek, kiváltképpen az ilyen népes családban van­nak nagyon is az anyagiak­tól függő velejárói. A csa­ládfenntartás gondjai. Mi­ből, hogyan lehet győzni? A szobában varrógép, rajta éppen munkába fogott ru­hadarab. Átalakítás. Ezzel nyilván sokat lendít özvegv Samuné a gyerekek öltözte­tésén. Mennyi telik azonban a konyhára, egy-egy ruha­darab pótlására, a mosó­szerre és így tovább? A hatórás elfoglaltsággal járó kultúrház-gondnoki munkáért havi 600, a csa­ládi pótlék 1530, az árva­ellátási járadék 2784, ösz- szesen 4914 forint havi jö­vedelem. — Nagyon megfontoltan, be lehet osztani — így Samuné. Hízót például ta­valy is hármat vágtunk. Részletekben fizettem ki, de van. A reggeli kávé előtt, főtt krumplival pél­dául nagyon jókat falatoz­nak a szalonnából a gyere­kek. Az ebéd rendszerint kétfogásos. A mai nap ép­pen kivétel. Egy kis füs­tölt hússal bablevest fő­zök. — No, anyuka, akkor én megyek is a nagymamá­hoz! — szól közbe csaló­dottan Feri, akinek nincs ínyére a jelzett menü. — Húsvétkor alighanem tyúk is kerül a fazékba, mert a 17 éves Erzsi lá­nyom eljegyzését is ün­nepeljük. Persze, máskor sem hiányzik asztalunkról, a baromfi, legfeljebb nem olyan sűrűn, mint azelőtt. Itt nemigen tartok apró­jószágot, mert kifutottak a sínekre és a vonat elvag­dosta. — Az volt a jó! — kot- nyeleskedik kőébe Feri, akinek kedvence a csirke­hús. — A gyerekek miatt sem lehet megnyugtató itt, a vasúti pálya mellett — jegyzem meg, s nyomban megtudom: a vasútőri szol­gálati lakást Samu Ferenc elhunyta után bocsájtotta a rendkívül rossz lakáskö­rülmények között élő csa­lád rendelkezésére a MÁV. — Pallagi elvtárs, a ta­nácselnökünk írt oda, meg máshová is. És igazán el­mondhatom, mindenki c.sak segíteni akart. Akkor, négy évvel ezelőtt, ahány gye­rekem, annyifelé kérték őket, hogy könnyítsenek sorsunkon. Nem bírtam volna megválni tőlük! Így, együtt mindnyájunknak könnyebb. Persze, a MÁV- nak szüksége van a szol­gálati lakásra. Tavaly nyá­ron 30 ezer téglát is kül­dött Szegedről. Pallagi elv­társ kérésére a két szak- szövetkezetünk és egy isz­unk pedig a házhelyre fu­varozta, amit itt, az ala­kuló falunkban a tanács utalt ki. Van ott már vá­lyog is, a tanács adta. És úgy tudom, írt Pallagi elv­társ a megyének, onnan is kért segítséget... s a nemes célhoz ka­pott is. Tuladjon- képpen a krónikást a me­gyei tanács végrehajtó bi­zottsága által néhány hét­tel ezelőtt jóváhagyott be­jelentés indította a tízgyer­mekes özveggyel való talál­kozásra, ismerkedésre. A bejelentésben pedig ez álK: A 3 szoba-konyhás, előszo- bás, fürdőszobás. 320 ezer forint költségigényű csa­ládi ház megépítéséhez a megyei tanács 200 ezer fo­rinttal járul hozzá. A vár­hatóan még ez évben meg­épülő, állami tulajdonú ház használati joga az édesapa nélkül maradt népes Samu családot illeti meg. Perny Irén Tanyai gyerekek É Képünk a dusnoki diákotthonban készült. A jól felszerelt társalgóban — ami kicsit szűk negyvenhat gyereknek — folyik a tanulás és a lecke kikérdezése Szabad idejükben itt néznek televíziót, hallgatnak rádiót és vetítenek diafil­meket. Társas-játék? Társasház épül Kecske­méten a Sétatér utcában. Ez természetes dolog, a ne­gyedik ötéves tervre szóló nagyszabású lakásépítési programhak a fele magán­erőből vvlósul meg. Az építkezések látványa hoz­zátartozik az átalakuló vá­rosképhez. A generálkivitelező, a já­noshalmi központú Bácska Ktsz a 23 lakásos, három emeletes ház átadását a múlt év végére vállalta. Mindeddig nem készültek el a munkával. A társas- ház-építkezések tapaszta­latai szerint — sajnos — ebben sincs semmi külön­leges. A Bácska Ktsz — vissza­pörgetve az eseményeket — ütemesen haladt az építke­zéssel, amíg meg nem je­lent a területen az alvál­lalkozó, a Kecskeméti Szol­gáltató Vállalat. A munká­val csak a belső .szerelé­sek befejeztével végezhet­nek, ami viszont jócskán megkésett. A generálkivi­telező többször is sürgette az alvállalkozót, de a vég­eredményt tekintve, hiába. Az átadási határidő ugyan­is lejárt, amikor a gáz- és vízvezetékszerelők még mindig csak a tavaly el­követett hibákat javítgat­ták. Eközben kivésték a vakolatot, le kellett venni a falról a már korábban fölhelyezett konyhaszekré­nyeket, a hegesztők meg­pörkölték az ajtókereteket. A szerelések során elköve­tett hibák javításakor újabb hibák keletkeztek, ' ame­lyeket újra ki kell javí­tani. Az eset — éppen mert általános — olyan tanul­ságokat hordoz, amelyek­kel érdemes szemliénémij Ezek közül az egyik abból a helyzetből adódik, hogy a társasház építésre „szö­vetkezett” családoknak nincs érdekképviseletük. Itt is égy gyógyszerész állja a frontot a kis közösség megbízásából a tapasztalt, az iparban talán túlságo­san is sokat megért szak­emberekkel szemben. Az építőket kétségtelenül kon­junkturális helyzet veszi körül, de másképp dolgoz­nának, ha nem egy vélet­lenszerűen összeverbuváló- dott közösséggel állnának szerződéses kapcsolatban: lehet, hogy nem számolná­nak minden esetben a ma­ximális, 11 és félszázalé­kos haszonkulccsal, olcsóbb szállítókat, megbízhatóbb alvállalkozókat keresnének, többet törődnének a tech­nológiai folyamatok meg­szervezésével. A cél az, hogy jó minő­ségű, tartós lakások épül­jenek megfelelő számban, amelyekben otthon érez­heti magát az ember. Á jó munkához valóbán idő kell, de nálunk ez mintha azzal is járna, hogy a magán­lakások’ élettáVfema vi­szonylagos értelemben hosz- szabbodik meg, mégpedig a leendő tulajdonos életé­hez képest. Mert a határ­idő-elcsúszások, a viták, huzavonák a legritkább esetben tesznek jót az egészségnek. Halász Ferenc 35. Á szemüveges, fürge mozgású Interpol-detektív köz­ben már intézkedett és Fleurot arra lett figyelmes, hogy a kijáraton egyszerre három férfi távozott, két kínai hölgy pedig Maria Belloni mögé állt az infor­mációs ablak előtt, ahol a lány útlevelét mutatta fel, majd néhány perc múlva elhagyta a repülőtér épü- lotét — Felesleges — szólalt meg ekkor a hongkongi re­zidens. — Micsoda? — kapta vissza tekintetét Fleurot szó­rakozottan. — Hát a rekesz kinyitása. A táska ugyanis üres, s azt hiszem, az is marad... Ellenben a főnök azt üzente, ha a kisasszonyt újra visszaadtuk önnek, csapjunk le Liang Yol-ra. Ha a kolléga úr is egyet­ért vele, a magam részéről a sógorát is elkapnám, ugyanis közös tulajdonú vegyiüzeme van, Kan Tó­ban, Kowloon egyik elővárosában. A társtulajdonos, egy olasz... — Dr. Berti? • — Igen. örülök, hogy a kolléga úr ilyen jól in­formált. — Remek az ötlet. Egyetértünk vele. Csak egyszer­re és hatásosan csapjanak le rájuk. — Ügy lesz. Erről biztosíthatom. De most mennem kell. Kérem, amennyiben nem esik nehezére, vára­kozzon tovább itt a tranzit elsőosztályú szalonjában. Így gyorsabban megtalálom, mert nagyon kevés időnk marad a beszélgetésre. Visszajött az egyik kínai hölgy. Mondott valamit szemüveges főnökének, aki nyomban le is fordította Fleurotnak; — A kollegina arról tájékoztatott, hogy a hölgy a ? órakor Londonba induló gép utaslistáján ellenőrizte, szerepel-e a neve. Majd azt mondta, oké, és távozott... és most mi is távozunk. — Oké — mondta Fleurot is és maga is ellenőrizte, szerepel-e Jim Pendergasit a 9-kor induló gép utasai között. ... A hangosbemondó már a londoni gép utasait szó­lította és sehol senki. Az indulásig tizenöt perc volt hátra. Fleurot türelmetlenül pislogott a földszinti nagycsarnok feljárójára. A repülőtéri kijárat üveg- folyosóin elkezdődött az útlevél, és vámvizsgálat. Ki­lenc perccel az indulás előtt Fleurot kissé idegesen ki­fizette számláját, fogta kézitáskáját és a szalon elő­tere felé indult. Ekkor bukkant fel a lépcsőn a fel­felé siető hongkongi detektív. — Jöjjön a pálmafa mögé egy pillanatra — súgta Fleurot mellett elhaladtában, és Fleurot a zárt terasz közepén álló pálmafa mögé lépett. — Megjött a kisasszony. Yol-nál járt, és az üzletből ugyanolyan fekete táskával távozott, mint amilyent a csomagmegőrzőben hagyott. A városszélen azonban a taxit egy drugstornál megállította, majd bement az épületbe. Alig két perc múltán egy másik autó is ér­kezett. Ebből Liang Yol egyik embere szállt ki, és egy súlyos csomagot vitt az épületbe, de nem az ét­terembe, hanem a tulajdonos irodájába, öt perc sem telt. el, és elsőnek a hölgy távozott. Nyomban utána Yol embere cipelte vissza az autóba a csomagot. Ezt az utolsó pillanatban most adták fel Róma, Hotel Európa Piazza Pace 2. címre. ... Valószínűleg a buddha. A hölgy pedig beállt az útlevélvizsgálatra vá­rakozó sor végére. Intézkedtem Yol és társai letartóz­tatására. A csomagot szállító fickót már elkaptuk. — Táviratozza meg Marénak, hogy a buddha út­ban van hz Európa Hotelbe. Sok szerencsét, kolléga úr — és Fleurpt ezzel elrohant. Még sikerült beugor- nia az útlevélellenőrző folyó lecsapódó rácsán. — Gyorsan uram, gyorsan — nógatta a vámtiszt. — Mit visz? — Semmit. Azaz inget, gatyát. Na, mozogjon, mert a hölggyel együtt itt ma­radnak. A hölgy, Maria Belloni volt. aki a külföldön.magát nehezen kiismerő turista ziláltságával sietősen tipe­gett a repülőtéri oldal kijáratánál várakozó autóbusz felé, ahol egy kínai légikisasszony már türelmetlenül integetett, siessenek, (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom