Petőfi Népe, 1971. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-07 / 32. szám

Y alamikor olyan fáradhatatlanul verselt, mint ahogy a molylepke petézik. Irodalmi zöngeményeit alig győzték nyelni a szerkesztőségi papírkosarak. Azután festmények özönével bizonyította, hogy nyoma sincs benne a tehetségnek. Később megpróbált szobrászkodni és nőket csábítani, de a tettek értéke ezekben a műfajokban is nagyon alatta maradt a szándéknak. A sorozatos kudarcok után már-már arra gondolt Babók, hogy eldobja magától a mihaszna életet, amikor rájött, hogy a neki való egyetlen műfaj a bajkeverés.

Felcsapott tehát névtelen levélírónak.

Mint bennszülöttnek, kiterjedt ismeretsége volt a városban: sokakról sok mindent hallott. Attól kezdve pedig, hogy fel is jegyezte a pletykákat, kopott, pepita fedelű füzetébe, amelybe reménydús ifjúságának lírai zsengéit gyűjtötte hajdanán, nem volt előtte titok: minden vétkesről tíz évre visszamenőleg tudta, hogy kivel, mikor, hol, hányszor és hogyan vétett.

A

z információtömeg, amely fölött Babók Elemér diszponált, egyszerre bevetve úgy érte volna a várost, mint valamely természeti csapás. Tűzhelyek sokasága változott volna tűzfészekké és romhalmazzá; mert kevés emberben lett volna annyi lelkierő, hogy olvasatlanul vesse tűzbe a nevére szóló névtelen levelet.

Babók Elemért kimondhatatlanul boldoggá tették volna tettének következményei, a hajcihők, ramazurik és a három műszakban folyó válóperes tárgyalások, mégse osztotta fel a várost enyém-tied játékkal szórakozó al- és felperesekre, mert belátta, hogy ilyen nagyméretű katasztrófa végül is közömbössé tenné az embereket a névtelen levél iránt. Hogy ez ne követ- kezhessék be, csak egy levelet írt naponként. Majd,

F oly óirat szemle

TISZÁT ÁJ

ÖKRÖK

m

A szegediek egyre színvonalasabbá váló folyóirata új számában ismét több érdekességgel lepi meg az olvasót. E. Fehér Pál T. G. Masaryk legendája és valósága címmel értékes adalékokkal szolgál a nagy cseh politikus igazi alakjának megformálásához. A filozófus-államelnökre humanizmusa. rendkívüli műveltsége, józansága mellett jellemző volt, hogy szerette és támogatta a Csehszlovákiában kisebbségben élő magyarságot. A szerző erre több bizonyítékkal is szolgál. Ugyanakkor tárgyilagosan igyekszik megértetni velünk azt is, hogy a két világháború közti feszült légkörben, az élesedő nemzetközi feszültségek közepette a humanistabölcs államférfi minden pozitív törekvése sem hozhatta meg a kívánt eredményt a csehszlovák nép számára.

Az Örökség rovatban értékes dokumentumokat közöl a Tiszatáj februári száma Váci Mihály életére vonatkozóan. Egy Tömörkényről szóló írása megszületésének körülményeit eleveníti fel levelekkel és vázlatokkal, jegyzetekkel kiegészítve. Egy esetleges Váci-monográfiához fontos adatokat jelenthet a közlemény.

A szépirodalmi részben kétségkívül Végh Antal Jégzajlás című kisregényét kíséri majd legnagyobb figyelem, melynek első részét most közli a Tiszatáj.

KORTÁRS

Palotai Erzsi, a népszerű előadóművésznő Veres Péterről levelek, emlékek címmel tette közzé a Kortárs februári számában azokat a leveleket, melyeket az író hozzá írt 1956 és 1969 között. A levelek közé ágyazott emlékező szöveg kettőjük mélyen emberi kapcsolatára utal, a kölcsönös elismerést és tiszteletet mutatja.

A levelekben az igazi művészet lényegéről, Ady Endréről, a ripacskodás elítéléséről, a lelkiismeretességről egyaránt szó van — és még annyi mindenről.

Köztudottan mindenkinek többnyire levelezőlapon írt Péter bácsi. Nos, a Palotai Erzsihez írt egyik levelében érdekes magyarázatot ad erre az író. Azt írja: „Azért írok levlapon, hogy fékezzem bőbeszédűségre való hajlandóságomat.”

Veres Péter nagyon kiterjedt levelezést folytatott mindvégig, hosszú életében. Azt gondoljuk — éppen a mostanában divatos levélpublikálásokat dicsérve —, hogy érdemes lenne mihamarabb összegyűjteni és kötetben (kötetekben) megjelentetni a Veres Péter-levele- ket, mindnvájónk okulására és épülésére.

A Kortárs új számában bizonyára sokakat érdekel még a Déry-regény második folytatása és

Illyés Gyula új kötetedé írott bevezetője.

S hogy a megyei vonatkozásokat se hallgassuk el: Varga Domokos a Kecskeméten élő Kunszabó Ferenc Parázson pirítani című kötetéről ír elismerő, dicsérő ismertetést. Varga Mihály

mint aki jól végezte a dolgát, hazament, homlokon . csókolta nejét, s általában úgy viselkedett, mint a rendes emberek szoktak. Az a tudat, hogy fejtetőre állíthatja a várost, amíg lakóiban él a kíváncsiság, lelki egyensúlyát helyre billentette,,jó közérzetét tartósította: sokat nevetett, nagyokat aludt, és kezdte kihízni a nadrágját.

E

gyszer azonban névtelen levelet kapott, illetve: a sárga, igénytelen küllemű borítékból egy ökör fényképe hullott ki. Babók Elemér éppen olyan ostoba ábrázattal bámulta a dülledt szemű, villás szarvú jószágot, mint ahogy az őt. Azután verejték verte ki a homlokát, gyomra görcsbe rándult, lélegzete akadozni kezdett. Az önérzetén esett sérelem, tetézve a felesége iránti haraggal, teljesen kiborította. Első gondolata az volt, hogy leszámol az asszonnyal. A második: hogy először bizonyságot szerez, és csak azután számol le.

— Fáradtnak látszol — fogadta otthon a neje.

— Az vagyok — mondta Babók, és elnézett a csókra tailott homlok felett. Kedvenc ételét, a káposztás cve- kedlit étvágytalanul túrkálta. Éjszaka rosszul aludt, és gyakran felriadt. Napok és hetek múltával, ahogy kezdett hatni a féltékenység és a gyanú mételye, Babók Elemér úgy változott át testileg-lelkileg: képe megnyúlt, szeme megtáskásodott, bajsza kókadozott, mint a tövén megszáradt sarjú. Köldöke körül elapadt a kappanháj, nadrágja minduntalan cserben akarta hagyni. Leszokott a nevetésről, viszont rászokott az altatóra, s mint vihar a hajót, úgy dobálták a hangulatai: hol az ingerültség tarajára, hol az apátia hullámvölgyébe.

Ami azelőtt nem volt szokása, figyelni kezdte a feleségét: hogyan néz a férfiakra, hogyan fogadja a köszönésüket?... Azt is megtette — azelőtt az sem volt szokása — hogy napközben egészen váratlanul hazaugrott a hivatalból. Előzőleg persze „otthon felejtett” valamit. Az asszony tekintete mindig tiszta volt, semmivel se árulta el, hogy várja a szeretőjét, vagy készül hozzá. Ellenben gyakran bánkódott férje szórakozottságán, változékony hangulatain, majd, mikor tapasztalnia kellett, hogy Babók ott hagyja a legkedvesebb ételeit, s mogorván elhárítja a leggyengé- debb közeledést is, orvoshoz küldte.

Ebben az időszakban öt névtelen levelet is írt némelyik napon Babók Elemér, máskor meg egyet sem, bizonyítékául annak, hogy a gyanú öl, butít és nyomorba dönt.

M

iután az asszony álmában sem beszélte ki a bűnét, a névtelen levelek megviselt idegzetű írója kénytelen volt arra gondolni, hogy idétlen tréfának esett áldozatául. Ez csak azért ötlött későn az eszébe — jó három hónap múltával — mert az ő névtelenül írt figyelmeztetéseinek mindig volt némi alapja. Egy hétig morfondírozott még a dolgon, s háborgott a fénykép ismeretlen feladójának lelkiismeretlenségén, azután elhatározta, hogy tiszta vizet önt a pohárba.

—; Te engem ThegcsalsZI — riváíft rá a feleségére minden bevezetés nélkül,'

— Honnan veszed? — hüledezett a. nej.

— Három hónapja tudom! — kiáltotta Babók, s mint kártyában a tromfot, kivágta az asztalra az ökör fényképét.

Felesége, kissé félrehajtott fejjel, ajkát derűsen csu csorítva nézte a jámbor ökröt és a tajtékzó férjet.

— Olyan nevetségesnek tartod? — üvöltött Babók — A megszólalásig hasonlít rád! — villogtatta fogát az asszony fokozódó jókedvében. Erős karjával keblére szorította férjura fejét, s úgy kacagott, hogy a könnye is kicsordult.

Babók előbb kínjában, aztán örömében vele nevetett. Amint gyanúja eloszlott felesége viselkedése láttán, boldogan fészkelte be magát a melegen hullámzó dombok közé. Az asszonynak volt esze nem mondani, neki meg nem volt esze megsejteni, hogy ezen a helyen — és éppen ezen a napon — a villanyszámlás talán még nála is boldogabb volt.

fejthette volna pedig, mert jó néhány sorstársáig nak megírta már névtelen levélben, hogy a háztájit nem lehet sokáig parlagon hagyni büntetlenül.

Zám Tibor

Nagy ígéret*

Van, akinek nagyon jól megy a dolga, aztán elcsúszik a narancshéjon. De fordítva is megtörténik. Valaki elcsúszik, aztán írtó jó dolga lesz. Persze nem okvetlenül narancshéjon kell elcsúsznia. Vegyük Mago- dics Béla, vagy ahogy a rajongói még ma is meghatott szívvel emlegetik, Pimpi esetét. Ha annak idején azt a bizonyos tanyaközponti döntőt nem a libalegelőn játsszak, a kis Magodics fiú élete is másképp alakult volna.

A sorsdöntő esemény az első félidő közepén következett be. A balszélről nagy erővel süvített el a labda a kapu előtt, úgy a tizenhatos vonalán. Mindenki azt hitte, hogy érintés nélkül távo•A szerző nemrég megjelent, Nyomjuk a sódert című humoros kötetéből.

zik majd a pályáról. így vélekedett Magodics is, aki a jobbszélen ücsörgött és a vb-titkár lányának udvarolt. Aztán elköszönt és alibiből rohanni kezdett a labda felé. Vágta közben elcsúszott valamin, ami egy forgalmas libalegelőn lépten-nyomon előfordul. Mint egy csapkodó szárnyú repülőgép, úgy közeledett vagy öt métert a légtéren át, és a földre szállás pillanatában a feje összeütközött a labdával. Méghozzá oly hatásosan, hogy a labda megrökönyödésében becsavarodott a kapuba.

Góóől!!!

A hazai közönség tombolva ünnepelte a látványos dugó szerzőjét, kedvesen lecsürhézte a vendégcsapatot, mert azért vidéken is megadják a módját, aztán izgatottan

várta a folytatást. Egy középkorú férfi azonban, miután néhány szót váltott szomszédjával, gyorsan feltűrte a kabátgallérját, és sietve távozott. Ez a férfi nem volt más, mint Mamzell Ernő, a megye legjobb labdarúgó- csapatának intézője, aki disznótorra szóló meghívás alapján, tehát civilként tartózkodott a tanyaközpontban, de a sok májas hurka sem nyomta el benne a hivatástudatot. így aztán, mire a libalegelőn vége lett a mérkőzésnek, Mamzell is megállapodott az öreg Magodiccsal, hogy a Béla gyerek egy konyhabútor ellenében ezentúl a megyeszékhelyen rúgja a bőrt.

—' Felelősségem teljes tudatában állítom — mondta Mamzell másnap a szakosztály vezetőségének rendkívüli értekezletén —, hogy az a Magodics gyerek fantasztikus dolgokat 4ud. Nagy ígéret!

KALMAR SÁNDORNÉ művei előtt meghökken az ember. Aztán gondolkozni kezd. A festményekről, rajzokról érdekes, tiszta, kifejező egyéniség szól. Semmilyen spekulációt, hatáskeresést nem fedezhetünk fel, mégis, napok múltán is elénk állnak alkotásai. Ennél nagyobb rangot nem kaphat a művész.

A meghökkenést a nem várt minőség váltja ki. A gondolatokat csak a tartalmas művek gyűrűztetik tovább.

Többször állított ki megyei közös kiállításon, s volt önálló bemutatója is. Sokszor érte méltánytalanság zsűri és közönség részéről egyaránt; de érte elismerés is — főleg a szakma részéről —, ami arra figyelmeztet, hogy problémákat kereső és megoldó művészet előtt állunk.

Kalmár Sándornénak nincs hivatalos „képzőművész igazolványa”. Nincsenek dijai. De — meggyőződéssel vallom — olyan tehetsége van a mélységek expresszív bemutatására, amivel hivatásosaink legtöbbje örömest cserélhetne. Goór Imre

A többi már olyan volt, mint egy tündérmese! Magodics Pimpi először a tartalékcsapatban játszott, minden várakozást felülmúlóan rosszul. De azért néhány elképesztő mutatványt is produkált. Egyszer például villámgyorsan elfutott a jobbszélen, és csak harmadnapra találták meg a Zalaszentgrótra vezető országúton. Ezért egykettőre felhozták az első csapatba. A Nagy Ígéreteket ugyanis egészen más szempontok alapján kell elbírálni, mint a közönséges sportolókat. Minél gyengébben szerepel a Nagy ígéret, úgy fokozódik iránta a bizalom. Érthető. Hiszen ha folyamatosan jó teljesítményt nyújt egy labdarúgó, akkor mint Nagy ígéret niár el is veszett ! Akkor mindössze egy jó kis focista. Olyan, amiből tizenkettő tesz ki egy tucatot. Ezzel szemben az igazi Nagy Ígéretnél teljesen mindegy.

hogy hogyan szerepe! a jelenben, mert ő a jövő

embere.

Magodics Pimpi ilyen igazán Nagy Ígéretnek mutatkozott, nem okozott csalódást azoknak, akik bíztak benne. Annyira tökélyre vitte például a labda nélküli mozgást, hogy havonta legfeljebb egyszer találkozott vele. így aztán hamarosan országos hírnévre tett szert, felcsalták Budapestre egy régi nagyhírű egyesületbe. Tündöklő tehetségte- lensége itt érte el a csúcsot. Külön szótárat állítottak össze neki, mert sehogyan sem tudta megértetni magát társaival, ördöngős cselei is csak a szünetben sikerültek.

Mindennek következtében gyorsan előlépett, ő lett a Legnagyobb Ígéret. És természetesen a válogatott állandó tagja.

Innen is vonult nyugdíjba, egy gebines presz- szóba, huszonhat éves korában.

Kürti András