Petőfi Népe, 1971. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-31 / 26. szám
Érdeklődés és tudás nők és férfiak bérezése közötti — ■— az előbbiek rovására jelentkező — különbségekről beszélgettünk az egyik élelmiszeripari üzem párttitkárával. Rövid véleménycsere után abban tökéletesen megegyezett a nézetünk, hogy a ténylegesen meglevő bérkülönbségek alapvető oka a nők hiányos szakképzettsége. Hiszen elegendő csupán arra utalni, hogy a megye élelmiszeriparában dolgozó 6300 nő közül mindössze 42-en rendelkeznek egyetemi, illetve főiskolai végzettséggel. Lám, egyetlen iparág, s a felkészültséget illetően milyen elgondolkoztató helyzetkép. Hátha még hozzávesszük a megye egész munkavállaló nőtársadalmát! Világos, hogy legyen bár férfi, vagy nő, a munkaerő képzettsége, illetve képzetlensége határozza meg elsősorban a béreket — feszegette a párttitkár, s hozzátette: Talán még a munkahelyi szociális gondoskodásnál is fontosabb tanulásra, valamilyen szak- képzettség megszerzésére serkenteni az asszonyokat. tanulásra, szakmai is-* meretek gyarapítására a jogokat és lehetőségeket férfiak és nők számára egyformán biztosítják törvényeink. A nők hátrányosabb helyzete főleg a családban való nagyobb leterhelésükből fakad. Emellett, vagy éppen a fokozottabb igénybevételük. miatt azonban eléggé gyakori a tünet, melyet az érdeklődés hiányában lehet megjelölni. E témát érintve beszélgetőpartnerem hirtelen pozitív előjelű, saját családjából vett történettel hozakodott elő: A család hízóvásárlásra készült. Ezzel kapcsolatban a feleség megjegyezte: „Érdekes, most alacsonyabb a hízó ára, mint az ünnepeket megelőzően." Mire a nagymama a közgazdász bölcsességével közbeszólt: „Nincs ebben semmi érdekes, így a természetes. Sok hízó nem kelt el karácsony előtt, tehát most van kínálat. Hiszen a csupaagy is megmondta a tv-ben: kis rakás kalap, drága az ára, nagy rakás kalap, olcsón hozzá lehet jutni.. / ó példa az érdeklődés kamatozására. A nagymama odafigyelt a tv-beli dr. Agy népszerű közgazdasági ismeretterjesztő előadásaira, s lám tanult belőlük, érti az ösz- szefüngéseket. Ha nem a sokadik életévét taposná, lehet hogy e témakörbe vágó tanfolyamokon képezné magát tovább... Érdeklődést ébreszteni, arra ösztönözni a nőket, hogy mindenre odafigyeljenek, nemes értelemben legyenek kíváncsibbak, ismerjék meg a lehetőségeket, az őket szolgáló törvényeket és éljenek azokkal. tanuljanak. Ez a legfontosabb feladatunk. A párt nőkről hozott határozata. a X. pártkongresszus döntései értelmében feladata minden pártszervezetnek, munkahelyi vezetőnek, valamennyi nőbizottságnak. Wt iszen az összefüggés világos: az érdeklődés a tudáshoz vezet. A tudás pedig napjaink követelményeinek növekvő mércéje mellett egyre kevésbé nélkülözhető. P. L Nagyobb körzetből Megfelelő anyagellátást ígér a TÜZÉP Az elmúlt két évben — az új gazdasági mechanizmus bevezetése óta — lényegesen bővült a TÜZÉP- vállalatok árukínálata. Ha valaki most építkezni szándékozik, mindent megkaphat a telepeken, vagy a kecskeméti mintaboltban. Míg korábban csupán az építési alapanyagok, s még néhány cikk árusításával foglalkozott a vállalat, ma már például fürdőszobakészleteket, vízvezetékeket, kályhákat, kazánokat, vaskapukat, kerítéseket, ablaküveget. drótfonatot és esőcsatornát, betonvasat és radiátorokat is árusítanak. Moist azért kerestük fel Maczonkai Mihályt, a TÜZÉP megyei igazgatósága építőanyag-csoportjának vezetőjét, hogy tájékozódjunk: milyen anyagellátás várható ebben az évben, lesz-e mindenből .elegendő, s hogyan alakul a választék? Elmondta a TÜZÉP csoportvezetője, hogy a múlt évben a vállalat' 1969-hez képest 126 millióval nagyobb értékű építőanyagot ndoíi el, ami 28 százalékos 'forgalomemelkedést jelent. Az eladott árucikkeknek mintegy ötven százaléka importból származott. — Jelenleg milyen az építős nv ag- készlet ? — Pillanatnyilag valamivel több, mint 70 millió forint értékű anyag van raktáron a telepeken. Ez nem nagy mennyiség, ha a tavalyi 576 milliós forgalmat nézzük, de hozzá kell tennem: folyamatosan érkeznek a szállítmányok — mondja Maczonkai Mihály. Tegyük azonban hozzá, hogy mind az építkezni szándékozóknak, mind pedig a vállalatnak előnyös, ha már most megvásárolják a szükséges anyagot. Nem azért, mintha később nem lenne mindenből elegendő (bár ez is előfordulhat), hanem hogy felszabaduljanak a telepek raktárai az új szállítmá- i nyok befogadására, j — Előreláthatóan mely , anyagokból mutatkozik hi- j ány az év folyamán? — kérdezem a csoportvezetőt, laki elmondja, hogy aszál- ! lílási problémák miatt a ! szükségesnél kevesebb vár- [ ható betongerendából, fala- i zóanyagból és mészből. Ez i utóbbit azonban bőségesen pótolni fogja a vállalat az I úgynevezett mészhidráttal, I ami sok tekintetben még ; előnyösebb.. darabos, az égetett mész. Van és | lesz is elegendő ajtó, ablak — különféle méretben, mi- I nőségben — fűrészáru (deszkák, lécek), tetőfedőanyag, j csempe, mozaiklapok, für- I dőszoba-berendezés, esőcsatorna, ablaküveg stb. — Elmondhatjuk tehát, hogy nem lesz gond az építőanyaggal? — teszem fel az utolsó kérdést Maczonkai Mihálynak. — ígérhetjük, hogy ha előfordul is probléma, az csupán átmeneti, időleges lesz. Virágzik az uborka A minap írtunk arról a rendkívül érdekes kísérletről, amelyet a gabonával, különösen a triticálé alkalmazkodóképességével kapcsolatban végez a Zöldségtermesztési Kutató Intézet Kecskeméten. Képünk szintén ott készült. Azt mutatja, hogy az üvegházban virágzik az uborka is. Március elejére a paprikával egyidőben beérik. Utána folyamatosan kezdik szedni a paradicsomot és a salátát is. Világ proletárjai, egyesüljetek ! XXVI. évf. 26. szám 1971. január 31, VASÁRNAP Ara: 1 forint Egy kisajátítás és környéke (4. oldal) Műszakváltás Vasárnapi riport (5. oldal) Művelődés, irodalom, művészet (6—1- oldal) ssnzznm (9. oldal) A MAGYA$ SZOCIALISTA MUNKAsJPA'KT BA'CS-klSKUN MEÜYEI BlZOm*?a'CA'naI/ LAPJA Kecskeméten új műhelyekben folytatja munkáját az Irodagéptechnikai Vállalat kirendeltsége. A munka- körülmények mellett a műszaki feltételek is megfelelőbbé váltak, s ennek arányában növelhette szolgáltatásait a kirendeltség. Bővítették körzetüket, s itt javítják Bács-Kiskun irodagépeinek több mint a kétharmadát. Érkeznek megrendelések Szolnok és Pest megyékből is. A szakosodás a korábbinál több típusra terjed ki, az író- és számológépekhez csatlakoztak az ilektromos író- és könyvelőgépek, valamint a számolóautomaták is. Sebestyén László műszerésztechnikus könyvelőgépet javít, (Pásztor Zoltán felvétele.) 164 millió forintos beruházás abácskai A megye négy termőkörzete közül, a bácslkai fejlődik a legdinamikusabban. Értékelve az elmúlt öt év mezőgazdasági fejlődését, megállapították, hogy a tervidőszak alatt a kívánalomnak megfelelően nőtt az árutermelés. Tavaly a rossz esztendő ellenére is 4—5 százalékkal több volt a bruttóhozam az előző évinél. A körzet 37 -termelő- szövetkezetének mindegyike milliomos, s gazdái sem szűkölködnek. Tavaly a hozamok nagyobbik része az állattenyésztésből származott, s a jövőt is a hústermelésre alapozzák. A fordulatot nem a múlt év növénytermesztésének gyengébb eredményei okozták, hanem az állattartásban rejlő lehetőségek felismerése. 1970-ben a gazdaságfejlesztésre költött 164 millió forint nagy részét — amely 28 százalékkal volt több az előző évinél — a szarvasmarha-, a sertéstenyésztés naayüze- mesítésére fordították. A tagsággal egyetértésben a következő évek programja is az élelmiszer-termál'5’ illesztésének erre az ágára irányul. A kitűnő termőadottságú bácskai körzetben — az elmúlt öt év alatt 15 százalékkal nőtt a termelőszövetkezetek árutermelése — 1975-ig a tsz-eli növénytermelési értéke 23, az állattenyésztés hozama 54 százalékkal emelkedik majd. A cél érdekében szarvasmarha-állományt 25, termelőszövetkezetekben !a tehénállományt 40, a sertésállományt 50 százalékkal gyarapítják. Ehhez igazítják a szántóföldi növény- ! termesztésüket is. A most zajló zárszámadási közgyűléseken az 1970. évi gazdálkodásértékelés mellett a jövő feladatait is megvitatják. Tavaszi színek a téli kertekben Metszik a fákat az őszibarackosokban A januári napfény vészesen előbbre hozta a tavaszt. A szunnyadó téli kertekben megkezdődött az ébredés. Az összefüggő nagyüzemi őszibarackosok ágai pirosra színeződtek, s a kajszisok rügye is duzzadni kezdett. A kertészek is kihas7.nálták az enyhe időt, s hozzáfogtak a metszéshez. A Hosszúhegyi Állami Gazdaságban, a vidék legnagyobb őszibarackosában a fák egy részén már elvégezték az ágritkítást, a termőhajtás-válogatást. A Kertészeti Kutató Intézet kecskeméti telepén a sö- vénykajszis kialakításával, laz ágak lekötésével foglala- j toskodnak. A már négy méter magas, „lugast” képező kajszisövényeken kívül újabb területen alakítják hasonlóra a barackfák koronáit, A kísérleti gyümölcsösben az utóbbi évek megíi- I gyelései és termelési eredményei alapján a sövény- I rendszerű sárgabarack-ter- ! mesztés bizonyult a leggazdaságosabbnak, hozama ! elérte a világszínvonalat, i Ezek után a termelő gazdaságoknak is ajánlják az új termesztési, illetve metszési forma alkalmazásait