Petőfi Népe, 1971. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-31 / 26. szám
S. «Mal 1971. Január SÍ, vasárija© ' Huszonöt éve: Magyarország - köztársaság 1946. február elsején kikiáltották Magyarországon a köztársaságot, miután a parlament megszavazta a köztársaságról szóló törvényt. Noha az 1944. decemberében ülésező Ideiglenes Nemzetgyűlés törvényileg nem rendezte az ország államformáját, az új magyar államhatalom már köztársasági formában élt és dolgozott. A köztársaság kikiáltásának az adott körülmények között politikai jelentősége volt. 1945. őszén, a választások utáni első parlamenti ülésen a kommunista párt vezérszónoka, Rajk László követelte a koalíciós kormányzati program korábban kidolgozott pontjainak végrehajtását, közöttük az ország államformájának haladéktalan rendezését, a köztársaság kikiáltását. Nem véletlenül. A kisgazdapárt 1945-ös választási sikere megrészegítette az ország reakciós köreit, és azt az illúziót erősítette bennük, hogy sikerül megszerezniük az osztatlan hatalmat, útját állni a népi demokratikus fejlődésnek, sikerül visszafordítani a magyar társadalmi haladás szekerét. A reakció támadást indított. Tobzódott a spekuláció, 1945. utolsó téli hónapjaiban a gazdasági élet mélypontjára süllyedt. Decemberben föl- desúri-kulák roham indult a kiosztott földek vissza- perlésére. A fékevesztett jobboldali, ellenforradalmi támadás azonban nem járhatott sikerrel, az egyre szorosabban tömörülő baloldali erőknek sikerült vissza- vágniok, s a tömegeket harcba vinni a néphatalom vívmányainak megszilárdításáért, továbbfejlesztéséért. A komunista párt 1945. végén és 1946 elején a baloldal támogatásával sikereket ért el. Megalakult a Gazdasági Főtanács, államosították a bányákat, szigorú intézkedések születtek az infláció ellen, rendeletek jelentek meg a tőkések megadóztatásáról „Fizessenek a gazdagok!”-jelszóval. Zárolták a fontos iparcikkeket, és január 15-én életbe lépett az új kollektív szerződés. Ezek az intézkedések átmenetileg javítottak a munkások helyzetén és megmutatták a baloldal erejét. Teljes sikerrel állt a párt a földhöz jutott szegényparasztság harcos mozgalmának élére: „Földet vissza nem adunk!" Ilyen történelmi és politikai helyzetben került sor a február elsejei parlamenti ülésre, amelyen kikiáltották és törvénybe iktatták a köztársaságot. Politikai tett volt, újabb sikere a baloldali, népi erőknek. A fejlődés irányát nem lehetett eltéríteni. A magyarországi forradalmi átalakulás túllépte a polgári demokrácia kereteit. Ezt a tendenciát erősítette a köztársaság kikiáltása is. S. I. Véget ért a holdújévi tűzszünet Szombat reggel Dél-Viet- namban véget ért a DNFF által a holdújév alkalmából meghirdetett négynapos tűzszünet. Mint ismeretes, a saigoni kormány és „szövetségesei” csak negyvennyolc órás tűzszünethez járultak hozzá. A Reuter jelentése szerint a holdújév alatt Dél- Vietnam területén hetvennégyszer voltak kisebb- nagyobb összecsapások. Az amerikai főparancsnokság bejelentette, hogy pénteken a partizánok lelőttek egy harci tevékenységet végző amerikai helikoptert. A pilótának sikerült megmenekülnie. Phnom Penh-i szóvivő szerint a kormányhadsereg egységei a Mekong folyó mentén pénteken háromszor csaptak össze „ellenséges erőkkel”. Azt is elmondotta, hogy a kormánycsapatok folytatják Phnom Penh külső védelmi vonalának megerősítését, majd azt állította, hogy sikerült visszafoglalni Saang városát Semmi jót nem ígért WASHINGTON (MTI) William Rogers amerikai külügyminiszter pénteki sajtóértekezletén a közel- keleti helyzettel foglalkozva egyrészt a február 5-én lejáró közel-keleti tűzszünet újabb meghosszabítá- sára, másrészt arra szólította fel az érdekelt feleket, hogy a Gunnar Jar- ring-misszió keretében „a dokumentumok cseréjének szakaszáról” térjenek át „a párbeszéd szakaszára”. Meggyőződésünk — mondotta ennek kapcsán —, hogy a felek a komoly tárgyalások megkezdésének küszöbén állhatnak. Rogers kitért a stratégiai fegyverek korlátozásáról folytatott szovjet—amerikai megbeszélések legutóbbi Ha este indul az Ápollo—14 KENNEDY-FOK (MTI) Az Apollo—14 holdra- kéta vasárnap — helyi idő szerint 15.23, magyar idő szerint 21.23 órakor — indul útjára a kennedy-foki támaszpont 39-a. jelzésű kilövőhelyéről A műszaki személyzet szombaton reggel már hozzálátott a háromlépcsős Satum—5 hordozórakéta telepeinek beszereléséhez és ezeket áram alá helyezték. A nap folyamán héliummal töltik fel azt a rakétahajtóművet is, amely a holdkompot — ezúttal az Antares nevet kapta — a Hold felszínére teszi majd le. A három űrhajós — Allan Shepard, Stewart Roos Katonai hatalomátvétel Ugandában Január 25-én hajnalban a ZWO főnyi ugandai hadsereg egy csoportja Milton Obote köztársasági elnök és miniszterelnök távollétében megdöntötte a kormányt és átvette a hatalmat. A Kelet-Afrikában, a Nílus forrásvidékén elterülő 236 028 négyzetkilométer területű 9,5 millió lakosú ország 1962 október 9-én nyerte el függetlenségét. A fejlődő országok csoportjába tartozó Uganda egy főre jutó társadalmi összterméke 93 dollár, évi növekedési üteme pedig magas népszaporulat következtében csupán 0,6 százalékot ér el. Gazdasága monokultúrás jellegű, a mezőgazdaságból származik a nemzeti jövedelem kétharmada, a kü'- kereskedelemnek pedig 9r százaléka Területének ír százalékát művelik meg. r termőföld zömmel ugandai tulajdonban van A parasztság körében terjed az államilag is támogatott szövetkezeti mozgalom. Legfontosabb termékei az ország exportjából 55 százalékkal részesedő kávé és a 25 százalékkal részesedő gyapot. Jelentőségüket növeli, hogy Uganda a (brit! Nemzetközösség legnagyobb kávétermelőte — a világ kávékivitalének 7 százalékával — gyapottermelése pedig az angol pamutipar egyik fontos bázisa A; ország nyugati fennsíkiain fellendülőben van a tea- és a dohánytermelés is. Édesvízi halászata a világon ugyancsak az elsők közé tartozik. Az ország gazdag ásványkincseit és nagy vízenergiakészle• Kávé £ Kohászat „ 100km ■P Gyapot ■ Textilipar i-__j . CB Réz.kobalt El Élelmiszeripar ij Erőmű (Ml teit még kevésbé hasznosítják. Jinja környékén, az Owen-vlz- esésnél felépült 150 MW kapacitású erőmű mellett azonban már kibontakozóban van egy új iparvidék arculata Az ugandai gyáripar vezető ágazatai a helyi nyersanyagot feldolgozó pamut- és élelmiszeripar, de megjelent a nehézipar is. Jelenleg a termel* villamosáram egyharmadát a helyi felhasználás hiányában Kenyába exportálják. Uganda a szomszédos Kenyával és Tanzániával együtt 1967- ben közös piacot létesített, amely 1971 eleje óta társult az Európai Gazdasági Közösséggel. — TERRA — és Edgar Mitchell — több száz órán át gyakorolta a holdutazás különféle feladatait, a leszállást a holdfelszín Fra Mauro kráterében és a sétát a kráterek között. Az űrhajósok már karanténban vannak. Szombaton találkoznak a fellövés előtt utoljára családtagjaikkal, de .búcsúcsókot már csak üvegéin át válthatnak. A kennedy-foki kísérleti támaszponton egyébként pénteken néger tüntetés volt. Ralph Abernathy lelkész, a Martin Luther King-féle polgárjogi szervezet vezetője és munkatársai vezetésével a néger csoport az ellen tiltakozott, hogy miközben űrkutatásra jut pénz, a szállodai néger alkalmazottak fizetésemelésére nem. „Kőzetet nem ehetsz!” — ilyen feliratú táblát is vittek, a holdkutatás hatalmas költségeire utalva. szakaszára is. Hangoztatta, hogy ez a tanácskozás nem volt „különösebben termékeny”, majd kijelentette: az Egyesült Államok továbbra is kívánatosnak tartja a támadó és védelmi fegyverzetekre is 'kiterjedő egyezmény megkötését Ami Washingtont illeti — folytatta — még nem döntött az ABM-rendszer — a rakétaelhárító rakétarendszer — kiépítésének legközelebbi szakaszáról Az amerikai külügyminiszter kijelentette, az Egyesült Államok „érdekelt abban, hogy Nyugat-Ber- lm kérdéséről megállapodás jöjjön létre”, majd megelégedését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Willy Brandt kancellár szavai szerint az NSZK nem ratifikálja a szovjet— nyugatnémet szerződést mindaddig, amíg Nyugat- Berlin kérdésében nem mutatkozik haladás. A sajtóértekezlet legfontosabb bejelentése az volt, hogy az Egyesült Államok Kambodzsában és LaosZ- ban kész maximálisan felhasználni egész légierejét. „Nem zárjuk ki annak lehetőségét — mondotta Rogers — hogy Indokína bármely térségében bevessük légierőnket”. Rogers sajtóértekezlete Egyesült Államok szerte igen nagy érdeklődést keltett — írja az AP. Washingtonban máris megindultak a találgatások arról, hogy az Egyesült Államok újabb nagyszabású és merész katonai hadműveleteket tervez a Vietnammal szomszédos államok ellen. Olyan hírek is elterjedték — folytatja a hírügynökség —, hogy a saigoni kormánycsapatok betörést készítenek elő Laosz déli területei ellen és ezt az Egyesült Államok légiereje támogatni fogja. Rz árak még ellenérzés alatt maradnak A Jugoszláv Szövetségi Nemzetgyűlésnek az ország idei gazdaságpolitikájával foglalkozó vitájában Alek- szander Grlicskov, a Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) elnökhelyettese derűlátóan nyilatkozott a jugoszláv gazdaság jövőjéről és az 1965-ben bevezetett gazdasági reform folytatásáról. Kijelentette, hogy az 1971. évi gazdaság- politika kidolgozásával teljessé vált a megszilárdí- tási program, amelynek előkészítése tavaly október óta a kormány első számú feladata volt. Bejelentette: a jugoszláv kormány nem fog haladékot kérni az ország külföldi adósságainak törlesztésére, viszont számít fejlesztési póthitelekre és segítségre a nemzetközi valutaalaptól. A jugoszláv kormány elképzelése szerint pillanatnyilag az árak ellenőrzés alatt maradnak, „de mái készül fokozatos felszabadításuk programja”. Ugyanakkor viszont a létfontosságú termékek árát és i szolgáltatások díját a későbbiek során is rögzítik és ellenőrzik, Kevesebb a pap A Vatikán 1970-es évkönyve szerint 1968 óta csaknem 11 millióval nőtt a katolikusok száma, a papi létszám viszont ugyanezen idő alatt mintegy 1500- zal csökkent. A katolikus egyház tagjainak száma a világon 526 604 110. Harcok Ugandában Angol lapjelentések és az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint harcok robbantak ki az észak- ugandai Gulu város katonai táboraiban az Obotéhoz hű erők és Amin vezérkari főnök hívei között. Az AP egy szemtanú nyilatkozatát közli, aki Gulu- ba tartott, de gépkocsiját a város előtt öt kilométernyire emelt útakadályoknál katonák visszafordították. Az illető hallotta, hogy a Dr. Milton Obote. a törvényes államfő. városban lövöldözés folyik. Amin tábornok pénteken újságírók előtt tagadta a gúlui harcok hírét, de környezetének egyik tagja, amikor őt is megkérdezték, már nem volt hajlandó válaszolni. Kirchschläger hazautazott Rudolf Kirchschläger, Ausztria szövetségi külügyminisztere, aki január 25- től a szovjet kormány meghívására hivatalos látogatáson volt a Szovjetunióban, szombaton hazautazott Moszkvából. A vendéget Gromiko szovjet külügyminiszter és más hivatalos, személyiségek búcsúztatták a sere- metyevói repülőtéren. Tűzharc Phnom Penh-ben Véres tűzharc robbant ki szombaton Phnom Penh-ben saigoni katonák és a Lón Nol-féle hadsereg alakulatai között. A szembenálló felek 15 percen át aknavetőkkel és géppuskákkal lőtték egymás állásait. A kambodzsai hadsereg tankokkal és rohamcsapatokkal avatkozott közbe. Könyv Pompidou szovjetunióbeli látogatásáról A Pravda szombati számában a lap párizsi tudósítója beszámol arról, hogy dokumentumgyűjteményt adtak ki Franciaországban Pompidou elnöknek a Szovjetunióban tett hivatalos látogatásáról. A tudósító leszögezte: Franciaországban megelégedéssel látják a szovjet—francia kereskedelmi, gazdasági, tudományos, műszaki és kulturális kapcsolatok további kiszélesítésére irányuló kölcsönös törekvést. Olasz—magyar együttműködés Az illetékes bizottságok által folytatott megbeszélések eredményeként az olasz földművelésügyi minisztériumban megegyezés jött létre a bortermelés, a húsfeldolgozás és konzerválás, valamint a kert- gazdaságok keretében történő állattenyésztés kérdéséivel foglalkozó olasz és magyar kutatóintézetei«) együttműködéséről. A főtitkár hajlandó közvetíteni Victor Feather, a brit szakszervezetek szövetségének főtitkára felajánlott ta, hogy közvetít a postások bérvitájában. Mint is-; meretes, a posta nyolcszázalékos béremelést ajánlott fel a dolgozók tizenötszázalékos követelésével szemben. A postaügyi szak- szervezet végrehajtó bizottsága vasárnap ül ösz- sze, hogy megtárgyalja Feather ajánlatát és a sztrájk egyéb fejleményeit. Több, olcsóbb lengyel autó A lengyel autókereskedelmi vállalatok az idén több mint 70 000 személy- gépkocsit adnak el az igénylőknek, vagyis körülbelül 70 százalékkal többet, mint tavaly. A kocsikat általában olcsóbb áron hozzák forgalomba, mint az előző esztendőkben. Az új árakon a Polski Fiat 160 000, a Syrena 74 000 — a Warszawa 120 000 zloty- ba kerül. Az idén jelentősen lerövidül, egyes típusoknál pedig megszűnik a várakozási idő a személyi gépkocsikra. 1976-ban Philadelphiában A legközelebbi világkiállítást 1976-ban Philadelphiában rendezik. Területe az 1968. évi montre- áli kiállításhoz hasonlóan 240 hektár lesz. (ADN) Még mindig nem látni a károkat Egymásnak ellen tmondd jelentések érkeznek a portugál fennhatóság alatt levő Mocambique-ról, ahol csütörtökön este forgószél pusztított és nyomában szökőár lépett fel. Az UPI jelentése szerint feltételezhető, hogy akár százezren is életüket vesztették. A Reuter viszont arról tájékoztat, hogy hivatalos körökben alaptalannak tartják az ilyen nagy számokat. Mocambique északkeleti részén mindenesetre igen nagy a pusztulás, a kunyhók egész sorát, az ültetvények legnagyobb részét sártenger borítja. (Reuter, UPI) Repülőbaleset Belgiumban Összeütközött a levegőben a belga légierő két sugárhajtású vadászgépe pénteken és Dinant délbelgiumi városra zuhant. A pilóták kiugrottak és megmenekültek, s csodával határos módon még anyagi kár sem keletkezett. (AP) Fejenként 65 év Elítélték Brazíliában a „halálbrigád” első két tagját. Két rendőr fejenként 65 évi börtönbüntetésben részesült. A „halálbrigád’’ rendőrök és volt rendőrök közreműködésével évek óta működik Brazíliában. Célja az önbíráskodás: sorra gyilkolják meg azokat a bűnözőket, és állítólagos bűnözőket, akikkel a hatóságok nem számoltak le. A királynő királyi életbiztosítása A holland biztosító társaságok közlönye pénteki számában arról tájékoztatott, hoPv az angol királyi család kilenc tagja, köztük II. Erzsébet királynő és Margit hercegnő életbiztosítást kötöttek. A biztosítási összeg 6o millió holland forint (7 millió font sterling). (Reuter,*