Petőfi Népe, 1971. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-24 / 20. szám
Itn. Janaáf H, vasárnap í\épí régiségek megrablása ? Gergely Miklós, született Györgye László Téli napokban, amikor a földműves nép is jobbára otthon melegszik, élelmes üzletemberek serege lepi meg falvainkat, hogy vásároljon: rokkát és rézmozsarat, petróleumlámpát és köpülőt, kannát és köcsögöt, korsót és régimódi, faszenes vasalót. Hogyan vélekedjünk erről? — Ha valahol csontokat vagy cserépdarabokat for- dít ki az eke a földből, rögtön megjelennek a régészek: mérlegelnek és értékelnek: leletet mentenek. De ki törődjék az udvarok és padlások lim-lomjai között rejlő régiségekkel? Nincs abban semmi elvetendő, hogy a nagylány vagy a fiatalasszony máktörő famozsárban vagycse- répköpülőben állít barkát vagy rügyező faágat szépszobája sarkába. Ez ma a módi — és egészséges divat! De szabad-e engedni, hogy éppen ebből a divatból üzlet kerekedjék? Hogy egy rokkáért ötven, egy ötliteres kőkorsóért száz forintot fizessenek az élelmesek és ötszörös-tízszeres áron adják tovább: igen gyakran külföldieknek is! (Nem is merem megkérdezni: fizetnek-e adót e tevékenységük után!?) Országszerte is, megyénkben is örvendetesen gyarapodik a honismereti mozgalom; az iskolákban külön környezetismereti óra van; zsendül a falumúzeumok, ügye ... Nemde e mozgalom központi irányítóinak és helyi képviselőinek kellene kézbe venniök a népi régiségek ügyét is!? Igen, de hogyan? A környezetismereti órákat vezető pedagógusban kell annyi tárgyszeretetnek és ízlésnek lennie, hogy növendékeit rá tudja vezetni a népi értékek becsülésére és védelmezésére, hogy meg tudja különböztetni a búzát a konkolytól, az értékes népi régiséget a talmitól. A KISZ-vezetők, az ifjúsági klubok irányítói győzzék meg a fiatalokat, hogy a rokka, a köpülő és a rézmozsár jó helyen van a szépszobában. Nem giccs, hanem eleink munkaeszköze, s ha díszes, művészi igényük és ízlésük kifejezője is. A népfront és a felnőttekkel foglalkozó összes társadalmi szervezet vezetői is figyelmeztethetnek: a népi munkaeszközök a múzeumban, a szépszobában, vagy éppen a kamrában — még használatban — vannak a helyükön, nem az üz- í .letelők karmaiban! ... És a falumúzeumot is minden községben — a szó szoros értelmében is — mielőbb „tető alá kell hozni”. A „tető” rendszerint mindenütt megvan már: van iskola és művelődési ház. Csak egy helyiség, egy-két szekrény szükséges: pénz alig, szinte kizárólag csak tárgyszeretet és lelkesedés kell hozzá! A falvak minden lakója szereti annyira szűkebb hazáját, hogy inkább a helyi közösség számára ajánlja fel régiségeit, semmint áruba bocsátja Bognár András Tapasztalatcsere Jugoszláviai kutatók jártak a napokban Kecskeméten, a Zöldségtermesztési Kutatóintézetben. A vendégek a Szerbiai Konyhakertészeti Tanintézetből érkeztek, s elsősorban a paradicsomnemesítés eredményes iránt érdeklődtek. A látogatásra annak a programnak a jegyében került sor, amelynek során gyakoribbá válnak a nagyon jól kamatoztatható külföldi tapasztalatcserék. Cigánygyerekek iskolája Kecelen A keceli cigányiskolában tett látogatásom élményei színesen élnek emlékezetemben, és bevallom, j egy kissé nyugtalanítanak. Az embernek van egy kollektív, társadalmi lelkiismeretnek nevezett tudata is. Az etika egyik tétele arról beszél, hogy felelősek vagyunk egymásért — az emlékképek bennem eh- r hez a törvényhez kapcsolódnak. A nyomorúság, a tudatlanság és elmaradottság tehetetlenségi nyomatéka helyenként nagyobb, mint országunkban a mindenki előtt nyitva álló lehetőségek összessége. Ez tartja életben és teremti újjá a putrik és barakkok népeit. És így csak rajtunk múlik; fennmaradnak-e a keceli, kalocsai, kiskunmaj- sai nyomorúságos viskók növekvő számú nagycsaládjai, vagy megtalálva a kiemelkedés fölfelé vivő lépcsőit, társadalmunkba illeszkednek. Hiszen nem egy más értékrendű népcsoport, hanem egy elmaradott szociális helyzet által megkötött népesség elavult szokásrendje áU a fejlődés útjában. Nem vagyok meggyőződve, hogy mindenütt bölcs belátással igyekeznének elősegítem ezt az egyetlen járható utat — a kulturális felemelkedését — és ez nyugtalanítja lelkiism er etemet. 9 :... ... il A cigánygyerekek külön iskolaépülete a község szilasi részén, a külterületi általános iskola és óvoda hajdani pedagóguslakásában kapott helyet. Egy kicsiny tanterem, ebédlő, apró mosdó, öltöző és egy mosogató fülke együttesen szolgálja a felsete hajú gyerekek tanulását. 1965 októberétől tölti be jelenlegi rendeltetését. Ez évben 28 tanuló látogatja az írni és olvasni próbáló elsősöktől a felsőtagozatos ötödikesekig. Az utóbbiakat csak a közelmúltban helyezték ide a központi iskolából. Tizenhármán vannak, oda azonban csak 3—4 járt el rendszeresen. Jobban érzik itt magukat, vagy csak az itt hathatósabban érvényesülő büntetés által életre keltett szülői kényszer eredménye? ... Talán mind a kettő. A lényeg: ha mostohább körülmények között is, de tanulnak. Három ember végzi nevelésük csak a hivatástudattal magyarázható fáradságos munkáját. * A tanár bácsi, Lakner János az iskola megalapítása óta tanítja a nebulókat. Cigányul nem tud, azt mondja, képtelenség elsajátítani nyelvüket, mert a fogalmakra alkalmanként más-más hangalakú szavakat használnak. Hely- lyel-közzel megérti őket, de csak magyarul beszél. Nem az óktatái a fő gondja, hanem a szükséges felszerelés megszerzése. Panaszkodik, hogy csak a legnagyobb nehézségek árán képes ruhát adni a gyerekekre. A keceli általános iskola akkori igazgató-helyettese hosszas utánjárás útján nagy nehezen megszerezte az újonnan meginduló iskolához szükséges ruhameny- nyiséget. Még ma is ezek az öt évvel ezelőtt használtan kapott nadrágok és szoknyák képezik ruhatáruk alapját. 1968-ban már jobb híján az Elnöki Tanácsnak írtak, és karácsonyra így kaptak egy televíziós készüléket és ötezer forintot. Az ebből vásárolt ruha már régen elhasználódott és ismét csak gond a váltás. Évi ötezer forintos támogatás megszüntetné a nehézségeket, de nincs aki ezt az összeget biztosítaná. Amikor ott jártam, épp meghozták a járási közegészségügyi csoport ajándékát. Huszonkét klottnad- rág — ennyi telt az év folyamán a cigányiskola gyermekeire. A pedagógusok úgy hálálkodtak ezért az alig pár száz forintos juttatásért is, hogy az újságíró szégyellte magát — a társadalom nevében. • * Hegedűs Károly, a napközis foglalkozások vezetője a szemléltető eszközök és játékok mennyiségét elegendőnek tartja. Csupán az új ötödikesek nélkülözik a tanulás eme fontos segédeszközeit. Tisztálkodási és tanszerekből — könyvet, füzetet és íróeszközt is itt kapnak a tanulók — nem szenvednek hiányt, ezek a központi iskola költségvetését terhelik. Csak a ruházatra nincsen megfelelő „rovat”. A községi napköziből érkező koszt is kielégítő. A tisztaság és a kellemes meleg téli felülvigyá- zója Morvái Ferencné, az iskola Julis nénije. Harmadik nevelőként ügyel a reggeli mosakodás szertartására, 6 méri a kosztat és szervezi a kollektív munkát is. A gyerekek már reggel hat órára összegyűlnek és a kapuban lesik érkezését. A salakolás, söp- rögetés és az étkezések előkészítését közösen végzik. a lányok egymás kezéből kapkodják ki a söprűt, a tányérokat. Büntetés a számukra, ha eltilt valakit a közreműködéstől. Kedvencei; Györgye Erzsi és Kolompár Mari gyakorta megvárják, és hazakísérik este, a munka után. * Az egyik hátsó padban ülök és figyelem az óra menetét. Az első osztályosok már a szomszéd ebédlőbe vonultak, napközis foglalkozásra. A harmadikosok csendben mesét olvasnak a beteg kisgyerekről, az ötödikeseknek számtanórájuk van. A téglatestről tanulnak. Ha nehézkesen is, de használják az elvont fogalmakat Kiterjedés, egybevágóság, merőleges — hallom a meghatározásokat és átérzem a pontos válasz megfogalmazásán töprengő gyerekek feszültségét. Később szöveges feladatok megoldására kerül sor. Ez is meglepő. A táblánál is gyorsam és pontosan végzik el a számtani műveleteket A szünetben megkérdezem Kolompár Sanyit, miért csak december közepén kezdett iskolába járni? Egyszerű választ ad. Az öt testvérnek csupán három pár cipője van. Szülei megkapták a háromszáz forintos pénzbüntetésről szóló határozatot a mulasztásért, ezért most őt küldték el, és az öccse maradt odahaza. Egyébként szeret idejárni; meleg van, ruhát és kosztat is kap — mindebben otthon csak szórványosan részesül. * A benyomások egyik legélesebbikét Gergely Miklós keltette bennem. A telepen találkoztam ezzel a tizenhat éves fiatalemberrel. Megtudtam, hogy jó tanuló volt, hat osztályt el is végzett, de már túlkoros. Hiába szeretné folytatni tanulmányait, a községben jelenleg erre nincsen mód. Elmondta, hogy el akar menni innen. Gyárban szeretne dolgozni, mégpedig olyanban, ahol szakmát is tanulhat Amikor a nevét tudakoltam, kísérőm, a központi iskola külterületi igazgatója a fejét csóválta. — „Már hogyan lennél te Gergely Miklós, amikor mindig is Györgye Lászlónak neveztek?.. A fiú elővette személyazonossági igazolványát és megmutatta a beírásokat. Gergely Miklós — apja neve Györgye László. Aztán faggatásunkra elmagyarázta a névcsere okát is. A telepen számos más, hasonló nevű ember lakik. Ő azonban nem akar ezek közé az egyforma nevű és életű Györgye Lászlóik közé olvadni. Ezért választott új nevet jelzéséül önálló személyiségének és elhatározásának, hogy kiemelkedik a telepi környezetből. És ezért vált Gergely Miklós emlékezetemben a keceli cigánytelep gyermekednek — vagy bármely más cigányisikola — lehetőségeinek szimbólumává. Pavlovit» Miklós 11 A LEPRASOK orvosa Annak ellenére, hogy az izraeli határ mintegy három kilométernyire húzódik Akabától, az utóbbiban zajló élet sem tükrözte a hadiállapotot. A hajók rendszeresen jártak a kikötőbe, akárcsak Eilatba is. A Közép-Keletre irányuló hajóforgalom lebonyolítása végett épített, repülőtérrel is rendelkező, modern izraeli kikötőváros jól látszott a hajóról. Maga a Jordán kikötő is meglehetősen fejlett. A régi viskók helyébe jó néhány korszerű házat építettek már, az izraeli határtól félkilométernyire modern szálloda is látható. Mellette emeletes villa: Husszein király nyaralója. Miközben a 800 tonna eternitcső berakása történt a Székesfehérvárra, egy 26 éves innsbrucki orvos ké- redzkedett a hajóra. Kitűnően beszélt angolul. Elmondta, hogy a lepratelepeket látogatja, a szörnyű betegséget tanulmányozza. Járt már Indiában. Ausztráliában, s a nyugati újságokban több cikke megjelent a lepráról. Útjait mindig „hajóstop”-pal, tehát pénz nélkül tette meg a különböző nemzetiségű teherhajő- kon, s a kikötőkben általában a misszionáriusok és a cserkészek által fenntartott olcsó fogadókban élt. Most az egyik etiópiai lepratelpet szándékozott felkeresni. Süveges László nem vehette fel a hajóra, s elsősorban nem azért, mert ez szabályellenes (soha nem lehet tudni, valójában ki az illető, s ha baja esnék, a kapitány lenne felelős őérte is), hanem, mert a Székesfehérvár a Vörös-tengernek nem a nyugati, hanem a keleti partjára igyekezett. Végül egy foszfátszállító olasz hajó kapitánya vette pártfogásába az osztrák orvost, aki így még jobban is járt, mert az olaszok Djiboutiba mentek, tehát elhajóztak az etióp partok előtt, ahová már csónakon is kiszállíthatták vendégutasukat ... Akaba kikötőjéből már majdnem elindult a Székes- fehérvár, amikor újabb hajóstopos jelent meg a raliparton. Jávor-bajszú, kreolbőrű, alacsony férfi volt. a kapitány jordánnak nézte. Legnagyobb meglepetésére magyarul kéredzkedett a hajóra. Disszidens volt, 1956-ban, az ellenforradalom leverése után hagyta el hazánkat. Mint mondta, altiszti beosztásban ügyködött egyik egészségügyi alakulatnál, de arról nem beszélt, hogy mi kényszerítette Magyarország elhagyására. Volt valami a füle mögöt! vagy kalandvágyból vette nyakába a világot? Mindenesetre külföldön nem csinált karriert. Állítása szerint a Nemzetközi Vöröskereszt svájci szervezete alkalmazta, s abban az időben azzal bízta meg, hogy a Csád Köztársaságban hozzon létre egy egészségügyi telepet. Hogy miképp jut Afrikának majdnem a közepére? A hajóstopja nem azt bizonyította, hogy azzal sokat törődtek a svájciak. Ám az is lehet, hogy hazudott a disszidens. Süveges László — a többi közt azért, mert nem hajózott át a Vörös-tenger nyugati partjára — át se» vette fel a hajóra. S büszke volt rá, hogy a beosztottai közül senki sem mutatta a leghalványabb jelét, annak, hogy engedély nélkül elhagyja a hajót, disszidáljon. Ezt pedig minden kikötőben bárki megtehette volna. Az eternitcsövekkel augusztus 10-én indultak Qizan- ba, s hat nap múlva érkeztek oda. A semmiféle jelzéssel el nem látott korallzátonyok miatt nem északról juthattak a kikötőbe, hanem délről, a 300—400 egységből álló Farasan-szigetek megkerülésével. A számtalan szigeten alig láttak élőlényt, csak a nagyob- bakon fedeztek fel egy-két embert. A kikötőnek egyébként nincs rakpartja, ezért a parttól négy-öt kilométerre vetett horgonyt 800 tonnányi rakományával a Székesfehérvár. Az arab ügynök — Abdelrahim Muíareg — tolmács segítségével közölte, hogy a szállítmány kirakására öt-hat napig kell várni. Addig a kapitány a szolgálatban nem levő tengerészeivel csónakon kikötött a parton, s megtekintette a várost. Megállapították, hogy a mintegy 50 ezer lakosú településen a modernség keveredik a hamisítatlan kelettel. A korszerű házak közvetlen szomszédságában nyomorúságos sárviskók virítanak. A férfiak, akik szinte kivétel nélkül tőrt hordanak, i hálóingszerű galabeát viselik. Nőt alig látni nyilvános helyen. Amelyik sietve végighalad az utcán, annak lefátyolozva az arca. Az üzletekben úgyszólván mindent lehet vásárolni: ventillátort, táskarádiót, termoszpalackot, konzervféléket. S gyógyszert is a vegyeskereskedésekben. Az utcán viszont kupacokban árulják a puskatöltényt. Kurblisak még a telefonod s a vezetékük a földön kígyózik a távbeszélő-tulajdonosok lakásától a posta- hivatalig. Az utóbbiban egyébként nem adnak bélyeget, készpénzben kell leróni a levélszállítás díját. (Becsületükre legyen mondva: tengerészeink itt feladott levelei mind hazaérkeztek.) {Foljltatit«£$
