Petőfi Népe, 1971. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-24 / 20. szám
4. oldal 1971. január 24, vasárnap Tél a géptelepen Mezőgazdasági téli foglalkoztatást kerestem Kiskunfélegyházán, s így jutottam el a Vörös Csillag Tsz géptelepére. Módosítanom kell a témát: itt nemcsak téli, hanem egész éves foglalkoztatottság van. S nemcsak télen dolgoznak fedél alatt az emberek, hanem nyáron is. A telep nem kény- szerűségből, hanem célszerűségből létesült. Több mint két éve van a tsz tulajdonában. Azelőtt gépjavító állomásként működött. Azóta létesítettek terem- nyi méretű öltözőt és zuhanyfürdőt, s az idén előreláthatólag az üzemi konyha is megvalósul. Hogy milyen és hányféle szerszámgépet vásároltak — reménytelen dolog felsorolásba kezdeni. A külsődleges fejlesztést illetően van még egy közeli program: a telep épületeit betonutak hálózatával kötik össze. Az itt dolgozók átlagos életkora — 140-en vannak — nem éri el a 40 évet. Egy órára számított átlagos keresetük, mármint a szakmunkásoké, pár fillér híján 15 forint. Kilépő így nem igen akad, felvételre annál gyakrabban' jelentkeznek. Tsx-név az emblémán Mi teszi ezt lehetővé? Választ kapok, amikor Nem csők Imre üzemvezető „Körülhordoá” a telepen:' valóságos gyár működik. A forgácsoló részleg a Hajtó- műgyárral kooperál; a hajtóművek alkatrészeit készítik. Részt vesznek az úgynevezett Man-nagyprog- ramban: kerékagyak sorozatgyártását vállalták. Ez még mindig kooperációs vállalkozás... Ám. a gyógyszeripari gépek, berendezések teljesen sáját gyártmányaik; az elszállításra váró tartályok, hőcserélők, szárítószekrények, drazsírozók emblémáján a közös gazdaság névé szerepel. S ezek nagyrészt exportra készülnek. Csak az Egyesült Gyógyszeripar részére tízmillió forint értékű sorozatot gyártottak 1970-ben. Milyen meggondolással vállalták? —■ Ezek a berendezések, jellegüknél fogva, csak kis sorozatban készülnek. Majdnem egyedi daraboknak tekinthetők. Nagyvállalatok számára ez nem volna kifizetődő, legalábbis nem szívesen foglalkoznak ilyesmivel. Nekünk viszont megéri. A szükséges szerszámgépekkel rendelkezünk, s esy-egy speciálisabb műveletnél olykor kisegítenek bennünket a város többi üzemei, a vegyipari gépgyár például. A telepvezető elmondja még, hogy az ipari jellegű vállalkozás 10—12 százalékos jövedelmezőséget ér ©1,^ s ennek megfelelően a múlt évi tiszta haszon megközelítőleg két és fél millió forint. Alkatrészhistóriák Van itt fafeldolgozó üzem is, ajtókat, ablakokat gyártanak. EZ ideig jövedelmező volt ez is, ám a most életbe lépő új pénzügyi szabályozók megkérdőjelezik a hasznosságot, így ennek a részlegnek a jövője bizonytalan. A gépkocsijavító üzem működése viszont évről évre mind jobban virágzik, hiszen a kis létszámú kocsiparkkal rendelkező üzemeknek, intézményeknek nem éri meg saját javítóműhelyt felállítaniuk. A nagycsarnok állandóan tele van reparálásra váró, mindenféle típusú személy- és teherautókkal. Mindezt jól - kiegészíti a személykocsik részére felállított szervizműhely is, amelynek működésére tavaly már alig-alig volt panasz. De itt kezdődnek a gondok is, a hiányos alkatrészellátásból adódóan. S az ipari tevékenység groteszk fintoraként ez a probléma a mezőgazdasági jellegű gépek javításánál csúcsosodik ki. Holott nemcsak a saját gépeiket javítják, hanem a környező közös gazdaságok részére is végeznek ilyenfajta szolgáltatást. Több tucatnyi alkatrészt maguk készítenek el, ami valójában nem gazdaságos művelet, két- szer-háromszor annyiba kerül, mintha megvásárolnák. Igen ám, de ha egyszer nem kapható. — A gépek nem állhatnak le tartósan, mert annak igen súlyos következményei vannak — véli jogosan Ágoston Pál üzemmérnök. — Hogy mi mindenre rákényszerülünk, arról hosszan lehetne regélni. Javításra szorulnának a markológépek, de sem olaj- szivattyú, sem vezérlőblokk nem kapható hozzájuk. Van olyan típus, amelyhez át lehet alakítani az MTZ hidraulikáját, de a másik típusnál ez már nem alkalmazható. ... És manapság már minden géptípushoz külön alkatrész-históriák fűződnek Áz avatás pillanatai Mint tegnapi lapszámunkban már beszámol tunk róla, új üzemmel gaz dagodott Baja. A Duna parti város iparának fejlő dését az 1966-os megyei pártértekezlet egyik határozata mondta ki. A megvalósulás fontos mérföldköveként tartható számon az a 175 millió forintba került telephely, amelyet a Kismotor- és Gépgyár 5-ös számú bajai gyárának dolgozói ünnepélyes külsőségek között birtokba vettek. A fordulatot az is érezteti, hogy a létszám további növelése mellett a korszerű gyártelep feltételt teremt a hatékonyabb termelésnek. Az ésemény jellegzetes pillanatait képriportban örökítettük meg. György Gyű átvág s Traktorosok utánpótlása A mechanizáció ilyen gondjai közepette mind fokozottabb figyelmet kell fordítani a gépet használó — emberre. Mert egv fontos tanulság levonható a Vörös Csillag Tsz géptelepének működéséből: ahol az ellátási szervezés akadozik, ott az emberi leleményesség, találékonyság annál nagyobb szerephez jut. Mert a gépjavítás is már ,,orvosi beavatkozásnak” tekinthető, s e tekintetben is célszerűbbnek . látszik a megélőzés. Ehhez viszont képzett traktorosok kelle- nék. Annál is inkább előtérbe nyomult ez a probléma, mert *a gépállomásokkal együtt szűnt meg a tsz-ek számára kedvezményes traktorosképzés. A korábbi traktorosok közül sokan le is szálltak az erőgépek nyergéből, s gépkocsira ültek. Mások a foglalkozási ártalmak miatt voltak kénytelenek megválni jólkereső hivatásuktól. — Pár éven át újsághirdetésekkel próbálkoztunk — magyarázza Tóth Kálmán tsz-párttitkár. — Be kellett látnunk, hogy ez nem vezet célra. Ezért a tél folyamán csaknem negyven hallgató részére beindítottuk a KPM-mel közösen szervezett traktorosképző tanfolyamot. A képzésben nemcsak mi, hanem a város többi tsz-e is érdekelt. A tanulók a képzés idejére fizetést kapnak, méghozzá aszerint, hogy milyen eredményt érnek el a vizsgán. így a tanulásban közvetlenül érdekeltek. Kik ezek a leendő traktorosok? Kiderül, valamennyien fiatal tsz-tagok, akik már korábban is ültek gépen — talajmunkát végeztek. A képesítés megszerzése után a közúti forgalomban is részt vehetnek ... Egy erőteljes lépés afelé, hogy a tsz-be kerülő új nemzedék mindegyik tagja úgy értsen a traktorhoz, mint elődjei a lóhoz. H. D. A felavatás idejére abbahagyták a munkát a műhelyekben, s a munkások a meghívottakkal együtt kísérték figyelemmel az eseményeket (bal oldali kép). Hantos Gyula vezérigazgató az ünnepi beszédet mondja. Egy kőműves a Gépipar kiváló dolgozója lett. Sis- 1 kovics Gyula, a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozója átveszi a beruházás során, kifejtett jó munkáért járó kitüntetést. Ugyanilyen kitüntetésben részesült többek között dr. Gátai Ferenc, Balogh Tibor, Dudás Antal, Zick Márton. Miniszteri elismerő oklevelet Szedő István és Berkes László; KlSZ-érdemérmet Milán- kovics József; Aranykoszorús KISZ-jelvényt Érsek Kálmán, Izsáki Dezső kapta meg. 11 aján vagyunk, a Szakmaközi Bizottság klubjában. Perceken belül 22 óra. Elhangzott a presszókezelő emlékeztetője. „Kérjük a fogyasztást befejezni —, záróra következik.” Az asztaltársaságok nehezen oszolnak. Nem könnyű itthagyni a barátságos, szolid kis szórakozóhelyet, amikor odakint hó, jég, csúszós út kényelmetlenségeivel kell még megbirkózni — a meleg otthonig. Az ultizok nekipirulva élvezik a kártyajárás legutolsó, tehát legédesebb perceit. Az ő asztaluknál ül — prémes télikabátban, maga mellé tett szőrmekucsmával — egy vékony arcú, szemüveges, idős ember. Egy-egy derűs-játékos par- tikiszólás hallatán elbazsa- lyodik. A nagyothallók jellegzetes mozdulatával | emeli egyik kezét a füléhez, hogy jól értse a tréfás szócsatát, ami következni szokott. Aztán, mint aki szemlélőként is benne van a játékban, csendes szókat vált a mellette ülő ultizóval. Mint jóismerőssel. Aztán másokra figyel, akik elmenőben odakérdeznek: „Jól vagy, Jenő bácsi?” Pedig ő — Lázár Jenő ‘ nyugdíjas — nem is ideHivatása: aktivista valósi. De volt alkalmuk megismerni évek során a Szakszervezetek Megyei Tanácsa öreg aktivistáját, aki munkaügyi vitákra, ellenőrzésekre — betartják-e az állami vállalatoknál a dolgozók élet- és munka- körülményeire vonatkozó szabályokat — gyakran lelátogatott Bajára is. Most, hetvenéves korában is, csak hogy most már — mint nyugdíjas — az SZMT megbízólevelével. fi zakszervezeti akti* vista vagyok” — legszívesebbn így említi szerepét ezekben az ügyekben, s olyan hittel-hévvel, mint az élethivatást. Szűkén mérve is másfél évtizednyi időt munkálkodott — „aktív” foglalkozása mellett — megyei, területi döntőbizottságban. Mikor most efelől kérdezgetem, — komoly tempóssággal ül — és hív át — másik asztalhoz. Egyik alsókarját elfekteti az asztallapon, s míg kissé előrehajolva szegezi rám nyugodt tekintetét, gyenge csontú kezével koppint egyet — megerősítésül. — Engem ez a munka éltet. — nem tudom, erti-e, mit akarok ezzel kifejezni? Ameddig az eszem fog, nem hagyom abba. Az eltunyulás: már nem élet. Ezen a reggelen is egy munkásasszony panaszának kivizsgálására utazott le Bajára. Mint vendégutas az SZMT autóján. NyolCKor indultak, s most — immár az éjszaka elején — várja, „régi” aktivisták türelmével, hogy az egyik szomszéd helyiségben befejezzék a gyári szakszervezeti bizottság választását. A megyét képviselő elvtárs csak aztán jöhet, hogy indulhassanak vissza Kecskemétre. — Hány ügyet intézett életében, Jenő bácsi? — A kérdésre úgy várom a választ, mint aki tudja, ezt nem is lehet megmondani. Ö is félig hátradőlve Kapja kezét az arcához. Összesen ki számolná azt ki? — Ezerkilencszázhatvan- hét végéig — úgy háromszázat évente. Hatvannyolcban a Munka Törvénykönyve olyan világosan tisztázta-, rendezte a munkaügyi kérdéseket, hogy azóta egészen megcsappant a panaszok száma. — munkahelyeken megnyugtatóan elintézik E1 ezeket. Csak 4—5 rázós ügyem akad havonta. [lhallgat. Pár pillanatig meditál, majd szerényen elmosolyodik. — Örülök ennek a mai útnak is. Beszéltem a döntőbizottság elnökével, a gyárigazgatóval, kimentem a munkásasszony lakására. Elintéztem, hogy visszakerüljön az üzembe. Mindenki megnyugodott. Más az, ha személyesen beszélgetünk, vitatkozunk. Mennyi ideig elhúzódott volna «z az ügy, ha „papírszalagon” engedjük futni... — Mit kap ilyen fáradozásaiért, Jenő bácsi? — Ugyan? — Megrökönyödik. — Ezt nem lehet pénzért csinálni. Április 4-én. november 7-én tisztel meg a szakszervezet pénzjutalmakkal... Mást semmit el nem fogadnék. Pedig feleségemnek is jól jönne, ha „kereső” elfoglaltsággal tölteném az idős kori szabad időm. Meg van egy 500 forintos állásom az építőknél; elég az nekünk a nyugdíjjal... Pedig adtak volna pénzeket; mert „elintéztem”... De soha, senkitől egy fillért se. Még közeli ismerősömnek ig visszaküldtem a Ster bort, pedig nem „lekenyerezés” volt... Egy barátom — utólag vettem észre — több száz forintot csúsztatott a zsebembe. „Vidd neki vissza, kértem a feleségemet, s mondd meg, ha még egyszer ilyet csinál, nem barátom többé.” — Azóta nem is köszön. — Köszönetét bizonyára kapott? lenkitől.. ; Legtöbb azt hiszi, adós nekem ... Ezért inkább elfordítja a fejét... Egy, igaz is, egy vasutas megköszönte. Tőle egy duplát is elfogadtam; az nem „olyan” volt... Ez a „legszebb” ügyem volt. Baleseti kártérítés. Mint ideiglenes alkalmi munkást, réparakodás ' közberi ütötte el a vonat. Fél lábát amputálni kellett. Nem tették meg a megfelelő biztonsági intézkedéseket... MÁV- hoz, gyárhoz, amelynek dolgozott — hiába fordult. Hosszú üresjáratok után került az SZMT-hez az ügy. Nekem osztották... Négy tárgyalás a székes- fehérvári járásbíróságon. Végül — 8 hónapos harc után — győzelem: több mint 21 ezer forint kártérítést kapott a megrokkant vasutas, és havi 1300 forint járadékot ítéltek meg neki. Tóth István
