Petőfi Népe, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-09 / 288. szám
1970. december 9. szerda 5. oldal Petőfi-emlékek nyomában Látogatóban Vasberényi Gézánál Továbbképző iskolások Nem ösztönöz a többletkereset? A Dunától kőhaj ítás- nyira takaros családi ház. Homlokzatán márványtábla hirdeti „Ezen házban lakott Petőfi Sándor 1844-ben”. Az orgonabokrokkal körbefont tágas tornácról beljebb lépő látogató önkéntelenül is a jól ismert költe- ménj kezdő soraira gondol: „Kislak áll a nagy Duna mentében, Óh, mi drága e lakocska nékem.” Bent a szobák falain Pe- tőfi-portrék, nyomatok Barabás Miklóstól, Orlai Petries Somától. Korhű bútorzat, emléktárgyak sokasága,’ szobrok, színes gobelinek. A tárgyak harmonikus rendezettsége atmosztférát teremt a kis helyiségben. A látnivalóról tömören; érzelmileg megragadó, tiszteletteljes adózás, a forradalmár költő emléke előtt. A ház mai lakója és tulajdonosa Vasberényi Géza, a helyi Petőfi-emlékek szakavatott kutatója, rendszerezne. A kutatói elnevezést szerényen elhárítja magától, csak egyszerűen gyűjtőnek tartja magát, egy évtizede nyugdíjas, de azóta is munkával telnek napjai. Délelőttönként a dunavecsei könyvtárban dolgozik, kezeli a folyóiratokat, sajtófigyelőt vezet, délután a múzeumnak is beillő gyűjteménye köti le. Arcvonásain nem látszik a múló idő, szellemileg friss, fáradhatatlan. Munkásságáért nemrég megkapta a Szocialista kultúráért — kitüntetést. Nagy örömmel vette át a magas elismerést, mert ez a gesztus — szerinte — a nagy költő emlékének megbecsülését is jelenti. Élete, munkája ösz- szeforrt az irodalommal, a nagy költő emlékeivel. Vajon. hogyan lesz valakiből Petőfi-kutató? Nagyon egyszerűen kezdődött minden. Már gyermekkorában megkedvelte a könyveket. Az ablak előtt szeretett olvasni, kisszéken állva. A sok könyv közül a legkedvesebb, apja Petőfi-kötete volt. Ma is ezt a könyvet tartja a legnagyobb becsben. Nézzük a vitrinekben sorakozó ' díszes kötésű könyveket. Különböző nyelvű Petőfi-kiadások, japán, olasz, német, francia, eszperantó — egyik szebb mint a másik — összesen 164 kötet. Két könyvre külön is felhívja a figyelmet. Az egyik Petőfi legelső nyomtatott verseskönyve, — mely 1844- ben jelent meg, a másik az 1901-ből való Petőfi Almanach, melynek művészi értékű borítóját a kor híres, debreceni könyvkötő mestere, Dávidházi Kálmán készítette. A könyvek, után az emléktárgyakat vesszük sorra. A gyűjtemény féltve őrzött darabja egy parányi téglatörmelék!? Csodálkozásomra vendéglátóm útbaigazít: Annak a lebontott pesti háznak a falából való, melyben utoljára lakott a költő. Kezében forgatja a kis tégladarabot és közben megjegyzi: elsiették annak a háznak a lebontását, még emléktábla sem volt rajta... Köztudott, hogy többen foglalkoznak a Petőfi- emlékek feltárásával, megőrzésével. Vasberényi Géza a Dunavecsén fellelhető emlékek összegyűjtésére vállalkozott annak idején. Amikor a dunavecsei házat megvásárolta, arra gondolt, hogy akár hivatalosan is elismert Petőfi-mú- zeum lehet ott. A vendégkönyv tanúsága szerint évente sok száz látogatója van a kis emlékháznak. Jönnek az ország minden részéből, sőt nem kevesen külföldiek is. Vitathatatlan érdemei vannak abban, hogy a centenárium évében szobrot emelhettek a költőnek. A gyűjtőmunka mellett fáradhatatlan propagandista is. Előadásokat tart tanulóknak, felnőtteknek bekapcsolódik a költővel kapcsolatos ünnepségek lebonyolításába. Minden év szeptember 30-án emlék- konferencia van a községben. ahol Vasberényi Géza rendszeresen beszámol gyűjtő-kutató munkájának eredményeiről. Tavaly Szendrei Júliáról tartott élénk érdeklődéssel fogadott, Urai hangvételű előadást Idén a nagy név súlya alatt vergődő Petőfi Zoltánról, halálának 100. évfordulója alkalmából közölt néhány adatot, melyek még eddig nem kerültek nyilvánosságra. A következőkben sor kerül a költő családjának többi tagjára is. Terveiről, elképzeléseiről beszélgettünk. A gyűjtőmunka eredményeinek jelentős hányadát írásban összegezte. Korábban már publikált ezek közül néhányat, de az utóbbi években már nem. De lesz folytatás. Szeretné valamilyen formában összegezni a dunavecsei emlékhelyre vonatkozó adatokat. Hogy mikor? Erre a kérdésre kitérő választ adott: „Nem akarom határidők közé szorítani magam.’* Élete során bejárta az ország valamennyi Petőfi-em- lékhelyét. A legnagyobb hatást Kiskőrös gyakorolta rá, de elismerőleg szólt Debrecenről és a szomszédos Szalkszentmártonról is. Vágyairól faggatom, íme egy: szeretne eljutni az erdélyi emlékhelyre, ez számára még ismeretlen gyűjtőterület. A látogatás végéin fényképeket mutat. Az egyik felvételen érdeklődő gyermekkoszorú közepén látom, s a hátteret egy nagy méretű Petőfi-portré adja. Egy kicsit öregnek látszom itt — mutat a képre — de azért kedves a téma, mert a gyerekek szívesen látott vendégek e házban. Figyelemre méltó munkát végez Vasberényi Géza, szerényen, csendben. Elégedett? Igen. Sütő András román és magyar író Anyám könnyű álmot ígér című legutóbbi könyvét mutatja: remek írás, élményt nyújtott elolvasása. A nyereség tehát nem más, mint az irodalom szeretető. A nyári hónapokban gyakran látni a Duna-parti fövenyen. Séta közben szemével végigpásztázza az öreg fákat, a surranó vizet, és ilyenkor felidézi magában azokat a verseket, melyeket a nagy költő e környezetben írt Szabó Attila A kiskőrösi járás több általános iskolája előkelő helyezést ért el a Televízió rendezésében lebonyolított tantárgyi vetélkedőkön. Az elmúlt tanévben a járás iskolái a megyei tanulmányi versenyben is a legjobbaknak bizonyultak. Ennek ellenére bőven vannak olyanfajta oktatási gondok, amelyeken nem elég csak elgondolkodni, hanem segítségül kell hívni a társadalom támogató, segítő erejét Az 1969/70-es tanévben több mint ezren végezték el az általános iskolát. Az előző évekhez viszonyítva emelkedő tendenciát mutat azoknak a száma, akik nem tanulnak tovább sem középiskolában, sem szakmunkásképző intézetekben. Ezeknek a fiataloknak van leginkább szüksége a társadalom gyámolító, buzdító szavára. Körülmények A tizennégy, tizenöt éves fiatalok sem szellemileg, sem fizikailag nem képesek még teljes értékű munkát végezni a családban és a munkahelyen sem. A továbbképző iskolák hivatottak arra, hogy az ilyen fiatalokat átsegítsék ezen az átmeneti állapoton. Jelenleg a járás minden községében működik továbbképző iskola, csak a feltételek hiányoznak az ilyen jellegű képzés lehetőségeinek kiaknázására. Az 1969/70-es tanévben a beiratkozott 459 fiatalból mindössze nyolcvanan tettek betaní- tottmunkás-vlzsgát. Miért ilyen kevesen? „Ha nem tanulok szakmát, megleszek anélkül is”. Sokan ma is így vélekednek. A továbbképző iskola elvégzésének elég kevesen tulajdonítanak gyakorlati jelentőséget. Az igénytelenség pedig ebben a vonatkozásban súlyos hiba. Lehetőségek Az említett szemlélet ellentétes a fejlődő mezőgazdaság érdekeivel. Nem azt akarom mondani, hogy nincsenek olyan munkalehetőségek, ahol különösebb szakképzettség nélkül nem boldogulnak a fiatalok, de például a kemizálás és általában a gépek kezelése megköveteli az alapos ismereteket. A továbbképző iskolák létrehozásának éppen az volt egyik célja, hogy a mezőgazdaság ilyen munkaerőigényét alapfokon képzett, betanított munkásokkal elégítse ki. Törvényeink lehetőséget adnak a gazdasági vezetőknek arra, hogy a vizsgát tett fiataloknak ösztönzésként 10 százalékkal magasabb bért fizessenek. A járás gazdasági egysegeinek vezetői — így vélekednek a járási tanács művelődési osztályán — sajnos, nem minden esetben honorálják magasabb jövedelemmel a továbbképző iskolákból kibocsátott fiatalok munkáját. Munkalapok vallanak A kiskőrösi Rákóczi Szak- szövetkezetben például négy továbbképző iskolát végzett, betanított, fiatal mezőgazdasági munkás dob: gozik: Csatai Margit, Cse- nás Rozália, Üjvári Anna és Vancsik Magdolna. Bényó Pál, a szövetkezet párttitkára és Üjvári Pál KISZ-titkár úgy vélekedett, hogy a továbbképző iskolát végzett fiatalok Halóban rendelkeznek a korszerű agrotechnika alapismereteivel. és tudásukat a gazdaság jól tudja hasznosítani. A négy fiatal munkalapjait tanulmányozva, azonban kitűnik, hogy nem tíz százalék keresetkiegészítést kaptak, hanem csak ötöt. Több ez a semminél, de az is világos, hogy az indokolatlan óvatoskodással alkalmazott ösztönzés hatása is eléggé mérsékelt, nem serkenti az iskola elvégzésére a fiatalokat. Érdemes lenne ezen a szemléleten, gyakorlaton változtatni. Jól járnának a fiatalok, az iskolák és mindenekelőtt maguk a gazdaságok, hiszen a vizsgázott tanulók itt hasznosítják a termelő munkában a szakismereteiket. Csató Károly Mezőgazdasági vázszerkezetek A Beton- és Vasbetonipari Művek Szolnoki Gyára az elmúlt év végén kezdett termelni. Gyártmányaik között mezőgazdasági vázszerkezeteket is készítenek két méretben. Az előállított vasbetonpanele.k különféle mezőgazdasági épületekhez — magtár, istálló stb. — használhatók fel. Képünkön; Kiemelik a kész váz- szerkezeti elemeket a formákból. (MTI-foto — Erezi K. Gyula felv. — KS) „A jövőben az igazgatás egyre inkább az elektronikus agyak segítségével történik.” (Isaac Asimov fizikusnak a L’Euro- peo-ban megjelent futurológiái cikkéből.) I. FEJEZET „ÁLLJON A KÖRBE!” Kevés nyomasztóbb dolog lehet a világon, mint amikor az ember késő este, esős, szeles, hideg időben megérkezik külföldön valahová, ahol még sohasem járt, és — jóllehet egész utazása alatt abban reménykedett, hogy valaki várni fogja — nem vár rá senki. Keserves hajózás állt mögöttem. Igaz, délután, amikor a fredericiai öbölben felszálltam a Sonderborg nevű diesel-motoros bárkára, még igencsak kellemesnek ígérkezett a kirándulás. Sütött a nap, gyenge szellő futkosott a fedélzeten, körülöttem nevetgélő emberek, daloló táskarádiók, hanerúrozó gyerekek. Aztán, ahogy telt-múlt az idő, fogyott a nép, csitult a kellemes zsivaj. Ez a Sonderborg ugyanis vízi vicinálisnak bizonyult, majd minden dűnénél kikötött, partra tette az utasok kisebb-nagyobb csoportiát. Közben elborult az ég is, a szellő süvítő széllé izmosodott. a bárka előbb döcögni, tántorogni kezdett, aztán már úgy hányta-vetette magát, a méteresre nőtt hullámok oly gorombán pofozták ide-oda, hogy csontjaim megpuhultak, gyomrom félpercenként helyet cserélt a tüdőmmel, szédelegtem, émelyegtem. Féltem is, mi tagadás. A szóbanforgó vízi jármű tudniillik apró jószág volt, nem sokkal nagyobb, mint a dunai kishajók, amelyek Pesten az átkalőforgalmat bonyolítják le a két part között. És ahogyan erősödött a szél, nőttek, tarajosodtak a hullámok, mind kisebbnek tűnt. Dióhéj! Minthogy az útnak ezen az utolsó szakaszán már egyedüli utasként tartózkodtam a fedélzeten, még csak arra sem volt alkalmam, hogy társaim viselkedéséből állapítsam meg, megszokott dolog-e az effajta időjárás ezen a tájon, a Kis-Balt tengerszorosban, jelentéktelen ügy-e az ilyen ugra- bugrálás, vagy tényleges viharba, életveszélybe kerültünk. A fedélzeten néha átkacsázó matrózok arcáról semmit sem tudtam leolvasni aggályaimmal kapcsolatban, a gyenge világítás és a sűrű köd miatt. Megkérdezni — restelltem. Így hát csak ott kuporogtam, a kormányfülke szár- nyéka alatt, és alig vártam, hogy végre ismét szilárd talajt érezzék a talpam alatt Most már érzek, ha nem is a talpam alatt. Itt ülök ugyanis az aarlesi hajóállomás várótermében; de a hangulatom nem jobb, mint korábban. Hiába táviratoztam Renaténak még tegnap Odenseéből, nem jött ki elém. Nem kapta volna meg az üzenetemet? Beteg? Szabadságát tölti valahol? Vagy másfél hónap után már azt is elfelejtette, hogy kicsoda lehet az a Kopra Tibor, Budapestről? Bennem nemcsak megismerkedésünk minden mozzanata eleven, az együtt töltött órák legapróbb részleteire is emlékszem. Szerdai nap volt, kora délután, színhely Budapest, a Béke Szálló hallja. Könnyű nyári ruhában a közepesnél valamivel alacsonyabb termetű, fiatal nő jön lefelé a lépcsőn. Balkarján apró táska, a jobb kezében selyempapírba gön-. gyölt hosszúkás csomag. A recepciós pult elé ér, szól valamit a portásnak, az felém int. Felállók a karosszékből, félúton találkozunk. — Renate Lins kisasszonyhoz van szerencsém? — kérdem németül. Ö mosolyogva biccent, kezet nyújt, bemutatkozom. Elmondom, a főszerkesztőm engem bízott meg, hogy kalauzoljam Budapesten, ö közli, hogy átutazóban van, este hétkor indul tovább a vonata. Ezt sajnálattal veszem tudomásul, egyidejűleg kijelentem, hogy számomra öröm és megtiszteltetés, hogy kísérője lehetek, és remélem, hogy legközelebb több időt tölt nálunk. Ez nem farizeus udvariaskodás. így is gondolom. Mert szép és vonzó ez az ifjú dán kolléganő. Még ilyen csinos közgazdász-újságíróval nem találkoztam. Sötétkék szeme pompásan illik a szőke haj- koronához, fitos orra, akaratos álla merész, harcias jellemet sejtet. Alsó ajka kicsit duzzadtabb, be-be- szívja, úgy tűnik, mintha bármely pillanatban kibuggyanhatna belőle a visszafojtott kacagás. Egyáltalán, ennek a lánynak minden porcikájából sugárzik a derű, az életkedv. Átsétálunk a haliból nyíló presszóba, hogy egy fekete mellett programot csináljunk. Mielőtt bármit is ajánlhatnék, átnyújtja a selyempapírba burkolt valamit. Ezüstdugós palack. — Dán konyak — mondja. — ötcsillagos. Fő-tábornok. Azért adom, hogy lekenyerezzem és teljesítse egy nagy kérésemet. összeteszi két kezét, úgy néz rám, mint aki az életéért könyörög, De a szeme sarkában huncut szikra ugrál. — Állok rendelkezésére. Mi volna az a nagy kérés? — Tulajdonképpen nem is egy, hanem három. Először is, ne vigyen engem se múzeumba, se kiállításra. — Rendben van. — És ne mutasson nekem se új lakótelepeket, se régi barokk, got román épülőket, szobrokat. (Folytatjuk}.