Petőfi Népe, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-13 / 292. szám
Kalocsa a honfoglalás korában A Solti lapály az élő Duna-mellékágakkal és az örjeggel egy hatalmas, szinte megszámlálhatatlan szigetből álló területet alkotott a Duna keleti oldalán. Véleményem szerint éppen ezért vitatható a Csepel- sziget és a Nagy-sziget egyértelmű azonosítása Anonymus alapján. A honfoglaláskori és Anonymus-kori természeti felszín között aligha lehetett ennyire nagy a különbség, hogy a Nagy-Sziget elnevezést mindig és csak kizárólag a Csepel-szigetre értse, hiszen a Solti lapálynak, de legalább a déli, Kalocsa környéki részének sziget jellege felismerhető kellett, hogy legyen. a területet jelölő névadás logikája szintén emellett szól, ha a „nagy” szó jelentését összefoglaló, gyűjtő jelentéstartalmának vesszük — s miért ne vehetnénk nemcsak nagy területet jelentőnek, hanem ösz- szefoglalónak is —, amely a Csepel-szigetet, számos egyéb névvel jelölt szigetet együtt — mondjon Nagy- Szigetnek. A honfoglalás menetének elbeszélésében a déli, bodrogi területekhez érve azt mondja Anonymus: „ ... Innen a bodrogi részekre tértek és a Vajas vize mellett ütöttek tábort...” Az érdekes ebben az, hogy a Woyas- Vajas — Vous, azaz a Vajas Kalocsán és környékén máig megvan, ismert és általánosan használt neve egy Duna-ágnak, amely Foktőnél szakadt ki és folyt végig ezen a tájon. A honfoglaláskori, illetve Anonymus-kori bodrogi folyó és a környékünk azonos nevű folyója közötti térbeli távolságot Györffy György oldja fel és azonosítja a kettőt. Megállapítása szerint a Vajas körülbelül 150 km hosszan kanyarog a Duna kéleti oldalán és Bács meg Valkóvár között tér vissza a Dunába. Anonymus Vajasa tehát azonosul környékünk Vajasával. Természetes medre ezen a vidéken annyira megmaradt, hogy 5—10 évvel ezelőtti öntözőrendszer kiépítésekor felhasználták. A felszíni formák után néhány szó jelentését is nézzük meg az újabb kutatások alapján. Természetes, hogy a nevek magyarázatakor az alaki vagy véletlen egyezésekből indultak ki általában. Így volt ez a Vajas — „vájás” esetében is, s ezt Kalocsa történetírói közül van, aki el is fogadja, azzal, hogy a székesegyház építésekor az építőanyagot ezen a „vájáson” hozták be a Dunáról. Bár ezt bizonytalan népi magyarázatok is támogatják, mégis csupán arról lehet szó, hogy az elsekélyesedő medret valóban kellett vájni, mélyíteni. A szó jelentésének magyarázatánál sokkal messzebbről kell kiindulni. ... Meg lehet-e kísérelni mégis a település felrajzolását? Mire lehet támaszkodni? Meglehetősen biztos a vízrajz, a kiemelkedőbb magassági pontok, a közlekeNyikolaj Polotaj:* Csak legendaként él ma már, mit rég mesélt a vén tatár: — Amott — mondta — látsz egy hegyet, hatalmas titkot rejteget. Erdő-sűrűben, fák alatt gyémánt-tiszta forrás fakad. Öreg Ahmet, hogy rátalált, ivott a vízből jókorát s már mint ifjú osont tova, bajok, nyűg, gondok mind oda! Dalolt... s meg kellett állnia, mert jött vén neje, Amina: Klossy Irén; Köcsögül* dési vonalak és a régészeti leletek, s csak utolsósorban az oklevelek adatai. * A vízrajznál három biztos és meghatározó szerepű tényt kell figyelembe vennünk. A Dunát, a Vajast, és az Örjeget. A Duna menti hordalékteraszon, főleg átkelésre alkalmas helyeken 9—11. századi településként tarthatjuk számon: Pataj, Zádor, Kara, Foktő, Bátya, Varajt, Fájsz és Bogyiszló helységeket Az Örjeg szélesen elnyúló vízivilága, mocsara mentén az átkelésre alkalmas helyek tették lehetővé a letelepedést. Feltételezéseink szerint ilyen lehetett — esetleg más névvel, ami a tulajdonjogi viszonyban bekövetkezett változásnak a következménye is lehet — Csorna, Csertő, Mégy, Hülye, Hajós, Kall, Csanád. Igazolni látszik ezt az úthálózat rendszere, amelynek egyik keleti, illetve délkeleti iránya Fehérvárról kiindulva Dunaföldvár—Solt felé haladva kelet és dél felé fordulva a Homokhátságon, illetve a Duna keleti oldalán halad, a másik Földvár—Paks—Zádor (később Úszód) — Kalocsa felé, s innen ágazik el keleti és déli irányban, keresztülvágva az örjegi vizenyős területen. A Duna és az Örjeg közé eső Duna-óg, a Vajas hasonlóképpen meghatározó szerepű. Egykori és mai medre mentén vannak: Foktő, Kalocsa, Bátya, Hantok, Nadka, Lugas, Feked, Halász, Dusnok, Halom, (de van másik Halom is!), Garáb, Ó-Sükösd, Besnyő, ahol már a Duna közelében folyt a Vajas Gondolom, nem tévedünk akkor, ha a Duna-ágakat közlekedési útvonalnak is felfogjuk egyúttal, hiszen az emberemlékezet is elér addig, hogy egyikét-másikát valóban fel is használták. Kuczy Károly 4Részletek a Kalocsán, december 5-én rendezett tudományos tanácskozáson elhangzott „Kalocsa környékének települése a források és a földrajzi névanyag összehasonlítása alapján” című előadásból. — Hé, te legény; Segíts nekem, Ahmetet seholsem lelem, föld nyelte tán ... — Szól fiatal hangján Ahmet: — Már semmi baj, én vagyok az, kit, keresel, vénségem a víz vette el, érte ifjúságot adott... — De a vénasszony így szipog; — Harmatos lány kell már neked. Gonosz forrás!... Mond, hol lehet? — Ott, hol a barlapg-száj setét, találod meg a víz erét, e forrás szépség és erő... — Áradozott, de libbenő szellőként tűnt a párja el. „Ráncait a víz oldja fel!” — gondolta s elindult haza. Elmúlt egy nhp s egy éjszaka. Asszony sehol. Gyorsan gyerünk keresni meg, hogy merre tűnt. Fut a forráshoz. Csend borong, alig sejlik a hold-korong, lélek se jár... s egyszerre csak sírást hall, a fenyő alatt fekszik egy pucér csecsemő. Honnan jöhetett ez elő? Arca tán félig ismerős, ott az orrán a két szemölcs. (Aminának is ily helyen ...) — Jaj! — ordít Ahmet. — a nejem; ...Hogy volt tovább? Jól tudhatod: asszonyt bölcsőbe rakhatod. Ily gonddal létezni tovább? Ahmetünk nem vár több csodát. — Allah, óvd az asszonyokat, míg ifjuló kedvük lohad. Vagy talán bölcsődét akarsz? Varázsló forrást ne fakassz; Így szólt Ahmet s rá dördülés volt méltó válasz fölül és eltűnt a forrás hirtelen. A férfi, bárhogy is legyen, nem élhet asszonytalanul. Megbotlik? Nem baj, úgy tanul. Ennyi az ok s mindenki érti;; Allah segít, hisz ő is — férfi. Hatvani Dániel fordítása *Nyikolaj Polotaj Szimferop ólban élő fiatal szovjet költő és humorista. Krokijait, tréfás verseit a központi moszkvai lapok — az Ogonyok, a Kroko gyii — is közlik. Két önálló kötete jelent meg eddig. Fenti versét a Krimszkaja Pravdában publikálta# Luis Aragon: A költő és a valóság ARAGONT a költőt és regényírót, a szerkesztőt és teoretikust egyaránt jól ismeri a magyar olvasó- közönség. Nem szükséges hát a mai Franciaország e szellemi óriását bemutatni. Helyünk sem lenne rá, hiszen műveinek és munkálkodási területeinek puszta felsorolása alig férne el ennek a cikknek keretében. A rangos szerző mintegy három évtized alatt írt cikkeinek anyagából állította össze a csaknem négyszáz oldalas kötetet, melynek minden írása valamilyen módon a realizmussal, a valóságlátással és valóságábrázolással van összefüggésben, fgy válik a könyv szorosan összefüggő, egységes egésszé. Műfajilag ugyanis meglehetősen eklektikus: az elemző tanulmánytól a polemizáló cikkig, az emlékezéstől az előadásig, s a portrétól az esszéig és a jegyzetig minden megtalálható benne. Mégis az az érzése az olvasónak, miután a könyv végére ért, hogy egy meglehetősen homogén alkotással áll szemben. Egyik legszembetűnőbb jellemzője a műnek az, hogy szinte minden lapjáról kiviláglik a szerző fő törekvése: a francia nemzeti érzés megőrzése (illetve megőriztetése) és erősítése. Amikor a szocialista realizmusról szól — amelyről sok új és értékes megállapítást tesz —, akkor is a nemzeti kultúra erősödésének fontosságát hangoztatja. „A szocialista realizmusnak ... mindig tartani kell a kapcsolatot a nemzeti irodalommal, biztosítani kell a folytonosságot” — írja Aragon. S MIVEL a történelem szerinte „nem létezik a tényeken kívül”, s e tényeket, mint a valóság, a való világ, a való élet fontos bizonyítékait, jeleit, jelzéseit feltétlenül figyelembe kell venni a történelem, a fejlődés, a társadalmi mozgások és átalakulások, folyamatok szemlélése, tanulmányozása, megítélése közepette, ezzel magyarázható, hogy Aragon a realizmust a megszokottnál tágabb értelemben használja. Megtalálja a romantika szövevényes összetevői között épp úgy, mint a szürrealizmus alkotó elemeiben. Védi. Moliére-t (Baudelaire-rel szemben), a nagy romantikus; Victor Hugo szellemi örökségének hangsúlyozásával is kimutatja, hogy a romantika mélyén (és mögött) a könnyen kitapintható társadalmi valóságanyag munkál. Ugyanígy jár el akkor is, amikor a későbbi idők irodalmi-művészeti irányzatait veszi bonckése alá.: Az „izmusokon” átsütő realizmus izgatja, keresi a formálódó valóság tényanyagát, kutatja hatóerejét a művészetekre. Mint világhírű kortársainak (Breton, Eluard) értő jó barátja, naplószerű emlékezéseivel értékesén gazdagítja a huszadik századi kultúra fejlődéséről kialakult elképzelésünket, ismereteinket. STÍLUSA kellemes, könnyen olvasható, kerüli a túlzott tudományoskodást, a szakzsargont, idegen tőle a mostanában újra divatos agyon-esztétizálás. Az értelemre ható mondataiban gyakran gúnyossá válik a hangja, szellemesen, „elegánsan” polemizál. Mindvégig izgalmas, érdekes olvasmány az új Aragon-mű, bizonyára tovább gazdagítja majd a realizmusról — a szocialista realizmusról — eddig kiformálódott képünket. . . Varga Mihály Katherine Mansfield: K i ő? _ kérdeztem. És miért ül mindig egyed ül, háttal nekünk. — Ah! suttogta a Frau Oberregierungsrat. — Mert báró. Diadalmasan és egy ici-picit megvetően nézett rám, a tekintete azt mondta; „Hogy-hogy nem láttad rajta első pillantásra?” _ Szegényke, hisz nem tehet róla — mondtam. — E z a kis fogyatékosság nem foszthatja meg mindörökre a társalgás örömeitől! Ha a Frau Oberregierungsratnak nincs éppen villa a kezében, azt hiszem, keresztet vetett volna. — Maga ezt nem értheti meg. Ö a Legelső Bárók •őzül való — jelentette ki, szemlátomást lemondott ólam, és a balján ülő Frau Doktorhoz fordult: — Az .niettem üres ... tiszta üres ... — panaszolta. — Pe- • ez. már a harmadik, amit megpróbálok! A Legelső Bárót figyeltem. Salátát evett; egy egész salátalevelet a villájára szúrt, s úgy majszolta lassan, házinyúl módjára. Cingár emberke volt, fekete szakállú, gyér fekete hajú, sárgabőrű: állandóan fekete szövetruhát, durva vászoninget viselt, lábán fekete szandált, s orrán a legnagyobb fekete- keretes pápaszemet, amit valaha életemben láttam. A velem szemben ülő Herr Oberlehrer elnézően mosolygott reám: — Roppantul érdekes megfigyelés lehet ez kegyednek, nagyságos asszonyom ... mert ez, ugyebár, rendkívül előkelő penzió. A nyáron egy spanyol udvarA csodálatos forrás (Egy régi legenda nyomában)
