Petőfi Népe, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-06 / 209. szám
8. oldal 1970. szeptember 6, vasárnap Szüret az Aranyhomokon (Folytatás az 1. oldalról) sehbre csökkenti az időjárás okozta károkat. A megyei tanács vb-el- nöke végezetül megköszönte a kiállítóknak a részvételt, a szervezőknek és a rendezőknek a fáradságos munkát, további sikereket kívánt a termelő, feldolgozó és értékesítő vállalatok, üzemek dolgozóinak, vezetőinek. Ötvenöt díj A beszéd elhangzása után a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke átadta a díjakat. A kiállítók számát, felkészültségét és a termékek választékát érzékelteti az a tény, hogy a zsűri 55 I., II., III. díj odaítélésében döntött. A legjobb pavilonokat külön díjazták. Első díjat kapott az élelmiszeripari vállalatok közül: a Bács-Kiskun megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat, a Kecskeméti Konzervgyár, a Kalocsai Sütőipari Vállalat. A kiállított szőlőfajták alapján: az Izsáki Állami Gzadaság, a lakiteleki Szikra Termelő- szövetkezet, a keceli Kinizsi Szakszövetkezet, a Jánoshalmi Termelőszövetkezetközi Vállalkozás, az Országos Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet Katonatelep. A gyümölcstermelő gazdaságok közül: az izsáki Aranyhomok, a ti- szakécskel Üj Élet, a császártöltési Üj Barázda, a kiskunfélegyházi Kiskunság Termelőszövetkezet, a Jánoshalmi Tsz-közi Vállalkozás, a Hosszúhegyi és a Kiskőrösi Állami Gazdaság. A zöldségtermesztő gazdaságok közül: a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet, a tompái Kossuth, a kecskeméti Magyar —Szovjet Barátság, az izsáki Sárfehér és a lakiteleki Szikra Termelőszövetkezet. A legszebb pavilon díját a Kecskeméti Konzervgyár, az Állami Gazdaságok közös Vállalkozása, valamint a megyei MÉK kapta. Számos kiállító elismerő oklevélben részesült. A díjkiosztás után a megyei párt- és tanácsi vezetők és kíséretük megtekintette a kiállítást. Szombaton megkezdődtek a lovasversenyek is, amelyek vasárnap folytatódnak. A megyei szüreti ünnepséget dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter nyitja meg vasárnap délután. Hétfőn—kedden békekölcsön-sorsolás Az Országos Takarék- pénztár szeptember 7-én és 8-án rendezi az I., az V. és a VI. Békekölcsön 1970. második félévi húzását Belgrád-rakparti székházában. ílétfőn délelőtt fél KI órai kezdettel az L Békekölcsönt sorsolják 99100 kötvényre 26 577 600 forintot Kedden 9 órakor kezdődik a húzás. Az V. Békekölcsön 424 600 kötvényére 56 452 800 forintot, a VL Békekölcsön 637 600 kötvényére pedig 84 627 800 forintot sorsolnak ki. A kétnapos húzás eredményeként a három Békekölcsön 1161 300 kötvényére összesen 167 658 200 forintot kapnak a kötvény- tulajdonosok a szeptember 15-én kezdődő kifizetéskor. ARAB LIGA Á FOLD TÜLSÓ FELÉN Nálunk az ősz közeledik, a Föld túlsó felén, Ausztráliában viszont -T heves havazással — most köszöntött be a tavasz. Rendkívüli ülés Kairóban Az Arab Liga miniszteri tanácsa szombaton este rendkívüli ülést tartott a? EAK fővárosában. A szervezet 14 tagállamának külügyminiszterei megvitatták a jordániai helyzetet, s utakat-módokat kerestek r jordániai kormánycsapatok és a Palesztinái gerillák közötti véres összetűzések megfékezésére. A kairói Al Ahram szombati vezércikkében elismeréssel írt arról, hogy a Palesztinái felszabadítósi szervezet „felelősségérzetről és nemzeti öntudatról tett tanúbizonyságot”, amikor ragaszkodott ahhoz hogy az Arab Ligán belül vitassák meg a gerillák ér a jordániai hatóságok ellentéteit. Szombaton reggel hivatalos ammani forrásból közölték: a jordániai vezérkar megteszi a szükséges intézkedéseket arra hogy a fővárosból és közvetlen környékéről kivonja a katonai egységeket. Hivatalos közlés szerint az intézkedés célja „a helyzet normalizálása”. Ismeretes, hogy az elmúlt napokban ismételten véres összetűzésekre került sor Palesztinái gerillák és s jordániai hadsereg katonái között A Reuter a „Palesztinái gerillák követeléseinek tett engedményként’’ értelmezi a jordániai kormány intézkedését • JERUZSÁLEM (UPI) Mose Dajan izraeli hadügyminiszter szombati rádióinterjújában azzal fenyegetőzött, hogy országa visszarendeli képviselőjét a közel-keleti konfliktus rendezését célzó tárgyalásokról, ha az EAK nem számolja fel a Szuezi-csator- na övezetében levő állítólagos rakétaállásokat! Ugyanakkor azonban reményének adott hangot, hogy az izraeli—arab háború „végéhez közeledik”. „Remélem — hangsúlyozta a hadügyminiszter —, hogy folytatódnak a háború befejezését célzó tárgyalások, s meggyőződésem, hogy a fegyveres konfliktus végső szakaszába léptünk”. De ha azt akarják — fűzte hozzá —, hogy Izrael továbbra is vegyen részt e j tárgyalásokon, akkor csak j két alternatíva van: vagy j visszavonják azokat a ra- kétakilövő ütegeket, amelyeket az EAK — Izrael állítása szerint — a Szuezi-csa- torna övezetében felállított, vagy pedig még egyszer „élőiről kezdik a tárgyalásokat” mintha „a jelenlegi hozzájárulás a Jarring közvetítésével folytatott megbeszélésekhez nem is léteznék ...” Minthogy e tárgyalásokat az Egyesült Államok kezdeményezte, Washingtonnak „komolyan kell vennie” a fegyverszüneti megállapodást. „S ha az Egyesült Államok megállapítja — mondotta az izraeli hadügyminiszter —, hogy az egyik szerződő fél nem tartja be a megállapodást, akkor közölnie kell: legnagyobb sajnálatunkra most már a másik fél sem köteles magát tartani a tűzszüneti egyezményhez ...” KAIRÓ. MENA. Azzal egyidejűleg, hogy az EAK elutasította az amerikai vádakat, Hasszán e|J Zajjat, az ország ENSZ-kép-; viselője folytatta tanácskozásait Gunnar JarringgalJ Az egyiptomi diplomata bejelentette, hogy Izrael tá-' volmaradása sem téríti el az EAK-ot attól a szánde-; kától, hogy a tűzszünet idő-; tartama alatt fenntartsa a kapcsolatot az ENSZ közvetítő megbízottjával. Chilei választások: , Következik a második menet A chilei kormány szombaton hivatalosan bejelentette, hogy a pénteki országos elnökválasztásokon a népi egységfront blokkjának képviselője, Salvador Allende szocialista jelölt kapta a legtöbb szavazatot. A szavazatszámlálás hivatalos eredményei a következők: Salvador Allen- de (szocialista) 1075 616 szavazat 36,3 százalék, Jorge Alessandri (keresztény- demokrata) 1 036 278 szavazat 34,9 százalék, Rado- miro Tomic (független) 824 849 szavazat, 27,8 százalék. Pénteken még a választások eredményének közzététele előtt a népi egységfrontot támogató tömeg vonult Santiago utcáira, éltetve Allende győzelmét. Az újonnan megválasztott elnök még az éjszakai órákban mintegy harmincezer főnyi lelkesen éljenző és tapsoló híve előtt tartott rövid beszédében a következőket mondotta: „én nemcsak új elnök leszek. Azért győztünk, hogy egyszer és mindenkorra véget vessünk az imperialista kizsákmányolásnak, hogy véget vessünk a monopóliumok uralmának és hozzákezdjünk a valódi agrár- reformhoz. Győztünk, hogy elsöpörjük az imperialista politikát, államosítsuk a bankokat, a hitelintézményeket”. Mint az új elnök újságíróknak adott nyilatkozatában rámutatott, „győzni könnyebb, mint építeni, az építés a jövő feladata”. A pénteki választási harc után a népi egységfront további hatalmas küzdelem előtt áll, ugyanis a chilei törvények értelmében, ha egyik elnökjelöltnek sem sikerül megszerezni az abszolút többséget, a legtöbb szavazatot elnyert két jelölt közül a parlament jef löli ki az ország tényleges új elnökét, és nincs törvény arra, hogy ennek a legtöbb szavazatot elért jelöltnek kell lennie. A parlamenti ülésre előreláthatólag október 20-án kerül sor, és az új elnök december 1-én foglalja majd el hivatalát. Árvíz A Fülöp-szigetek északi részén négy nap óta hatalmas esőzések pusztítanak. A rendőrség szerint az áradások kimostak egy sor elektromos távvezeték-oszlopot, és a környéken legalább ötven embert ért halálos áramütés. Támadás Libanon ellen A libanoni csapatok viszszavonulásra kényszerítik azokat az izraeli páncélos alakulatokat, amelyek pénteken éjjel hatolták be Libanon területére — közölte szombaton egy bejrúti szóvivő. Izraeli repülőgépek —'• fűzte hozzá — szombat reggel óta bombázzák a Dél-Libanonban levő Has- bia, Radisz, Habarria és Rasia al Fakhar falvak tér-J ségét. Libanoni páncélos alaku-J latok és a tüzérség megakadályozták az ellenséges betolakodók előrenyomulását Rasia al Fakhar felé. Szombaton az izraeli hadsereg szóvivője is beismerte, hogy a támadások arab gerillafészkek ellen irá-j nyúlnák BELFAST Észak-lrország fővárosában, Belfastban ismeretlen terroristák felrobbantottak egy transzformátor-házat. A romok mellett egy halottat és egy súlyosan sebesült embert találtak. A rendőrség feltételezi, hogy tagjai annak a csoportnak, amely a merényletet kitervelte. Észak-lrországban egyébként ez volt az idei 95. bombarobbanás. PHILADELPHIA Phiadelphiában szombatra megszüntették az összes rendőrségi szabadságolást, mivel a Fekete Párducok pártja „alkotmányozó gyűlést” tart a városban. A párt azért választotta a várost az új „forradalmi alkotmány” elfogadásának színhelyéül, mert itt született meg 1787-ben az Egyesült Államok alkotmánya. Megérkezett már a városMegtalált alibi CSÜTÖRTÖKRŐL péntekre kiderült, hogy szó sincs nézeteltérésről akár az izraeli kormányon belül, akár pedig Washington és Tel Aviv között. A világnak tehát el kell felejtenie a zárt ajtókat feszegető vitákat. Dajan lemondási fenyegetőzését, Golda Meir és társai szemrehányásait az amerikai kormány címére. Szent a béke a berkekben, s ez bizony aggasztó az igazi béke a közel-keleti béke szempontjából. Hogy megfelelően értékelhessük az elmúlt negyvennyolc órában történteket, s kivált a washingtoni bejelentéseket a Phantomszállításokról, valamint a tűzszünet egyiptomi „megsértésének” igazolásáról — pillantsunk vissza a június óta tartó szakasz fő jellemzőire. Már a Rogers- terv hivatalos előterjesztését megelőzően Golda Meir izraeli kormányfő, mintegy Nasszer tv-interjújára válaszolva — elutasította a kilencvennapos fegyver- nyugvás gondolatát. Ügy tett, mintha nem tudná: ez a Rogers-javaslat fő része. Amikor aztán napvilágra került az amerikai külügyminiszter tűzszünetre és tárgyalásokra felszólító elgondolása, Tel Aviv hetekig halogatta annak elfogadását. Amikor aztán mégis rákényszerült, akkor meg a tárgyalási megbízott kijelölésével „lopott el” húsz napot a tűzszünet kilencven- jéből. S közben Dajan előállt a fegyvemyugvás megsértésének vádjával, az izraeli ENSZ-megbízott pedig hazarohant Jarringgal folytatott első tárgyalás után. MINDEZT azért kellett feleleveníteni, hogy nyilvánvalóvá váljék: az izraeli kormányt korántsem a Szuezi-csatorna túlpartján levő légvédelmi állások állítólagos áthelyezése késztette a tárgyalások megkérdőjelezésére. A történtekből világos, hogy még ha lett volna is ilyen — Kairó által egyébként megcáfolt mozgás, hivatalosan is visszautasított vád — Tel- Aviv számára ez csupán ürügy. Hiszen az előzményekből nyilvánvaló, hogy az izraeli kormány eleve szemben áll a közvetett és New Yorkban folytatandó tárgyalásokkal. Mivel mégis rákényszerült az amerikai terv elfogadására, maradt a szabotálás és az időhúzás a Meir-kormány egyetlen fegyvere. A SAJNÁLATOS és az aggasztó — washingtoni vezetés következetlensége. Hiszen heteken át nem láttak bizonyítékot Washingtonban arra, amire egyszeriben „rátaláltak”. Az időzítés sem véletlen: az amerikai katonai vezetés már február óta kereste az alkalmat, hogyan szállíthatná zavartalanul az Izrael által kért vadászbombázókat, úgy, hogy ezzel ne okozzon felesleges bajt az arab világ felé „rugalmas” diplomáciának. Logikus tehát, ha Laird hadügyminiszter és köre megkereste — és Dajan izraeli kollégája „feltalálta” — az alibit: az arabokra lehet kenni a dolgot, „megsértették a fegyvernyugvást”. A vád tárgyát képező légvédelmi rakéták különben is csak azokat izgathatják, akik felkészültek a tárgyalások — általuk kiprovokált — kudarcára, s bosszantaná őket, ha megújítandó támadásaik veszteségaránya netán megnőne. Persze, e lehetőség elkerülhető: komolyan, és a béke szándékával kell tárgyalni. ba Huey Newton, a Fekete Párducok „hadügyminisztere”, aki a szombati nagygyűlés fő szónoka lesz. NAIROBI Mungai, Kenya külügyminisztere az el nem kötelezett országok lusakai csúcsértekezletére utaztá- ban a közelmúlt időszaki afrikai fejleményeiről nyilatkozott. Nagy jelentőségűnek minősítette az egy-; kor Biafrát támogató Tanzánia és Zambia megbékél lését Nigériával, hangoz-; tatva, hogy ez a tény viszJ szaállította a bizalmat a vitában közvetítő Afrikai Egységszervezet iránt. RÓMA A római rendőrség pénteken a főváros közelében erőszakkal kiürített egy elhagyott tyúkólat, amelyben eddig egy öttagú család élt. A három rosszultáplált és beteg kisgyermeket kórházba szállították, és eljárást indítottak az anya ellen. RIO DE JANEIRO Ehrenfried von Holleben, Nyugat-Németország brazíliai nagykövete, akit júniusban gerillák elraboltak és öt napon át fogva tartottak, a riói követség közlése szerint Október közepén szabadságra megy, és azt követően már nem is tér vissza állomáshelyére. RECIFE Tizenöt ember vesztetta életét és tizenöten sebesültek meg, amikor egy dina- mittal megrakott teherautó a Paraiba-állambeli Caon- pina Grande és Montéira között felrobbant az országúton