Petőfi Népe, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-27 / 227. szám

4. oldal

1970. szeptember 27, vasárnap

JNegyven év alatt Sá zsebórája

Behemót hordók hosszú sora, berottes üvegek kazlai, enyhe savanyú illat a koraőszi levegőben — elegendő a konzervgyári hangulat felkeltéséhez. Holott a színhely csupán az ér- sekcsanádi Búzakalász Tsz ■központjának udvara. A betontérség mindkét oldalán hosszú épületek, bennük sürgölődő asszonyokkal, lányokkal.

Itt működik a közös gazdaság savanyító üzeme, immár harmadik éve.

Termékeinek rövid listája a következő:

Paprikaféleségek: cecei-, bogyszilói-, almapaprika, valamint csalamádé.

Üvegbe rakott uboroka, zöld paradicsom.

Savanyított káposzta.

És a „sláger”: az ecetes tonna.

Tavalyelőtt 12, tavaly 42 vagon terméket készítettek. Az idei előreláthatólag meghaladja a 80 vagonos mennyiséget. Mindez arra ■utal, hogy áruik iránt nagyfokú a kereslet. S valóban, az üzem termékei Komárom megyétől Szegedig mindenütt piacra találnak. Vagyis vevőre. Sőt, tavaly óta az ország határain túl is, Jugoszláviában.

— Csak Szabadkán 50 vagon savanyított uborkát tudnánk eladni — hangoztatja Szebellédi Nándor elnök. — Az az igazság, hogy a keresletet pillanatnyilag nem is tudjuk kielégíteni.

j szűkét a szél viszi, hordja.

1967-ben a tagrészese- i désre kifizetett összeg nem j érte el a hétmilliót. Az ! idén 11 -et terveztek, — lesz 13 millió.

Ez utóbbihoz a feldolgozó segédüzem mintegy 800 ezer forinttal „járul” hozzá. S azonkívül is legalább egymilliót hoz — tisztán.

Mi a haszon?

Ennek összetevőit, akár csak a számadatok segítségével is, nem egyszerű kimutatni. Az idei árubevételt 4,5 millióra tervezték. Ennek legalább a kétszeresét érik, el.„A tsz id,ei ösz- szes termelési értéke — Végső soron 2300 hold közös területen! — várhatóan meghaladja az 50 millió forintot. Méghozzá a bajai járás leggyengébb talajadottságú. 6,9 aranykoronás földjein. Az érsek- csanádi földekről az a vélekedés járja, hogy egyik részüket a víz, másik réködésre rendezkedünk be. Kezdjük a szamócával, folytatjuk a meggyel és a kajszival. Ezekből gyümölcslevet készítünk. Van 117 hold üzemi gyümölcsösünk. Aztán, a nyárvégi, őszi szezonban kerül sor a paradicsom, uborka, paprikafélék savanyítására. A téli hónapokban pedig a torma feldolgozásának szenteljük.

A kezdeményezés tehát messzemenően megérdemel minden dicséretet. Annál is inkább, mert — a torma kivételével — a Dunamenti földeken termesztik az alapanyagot. Sőt, öt holdnyi területen, termesztik a tormát is, azért, hogy az itteni korai beéréssel az országban elsőként jelenjenek meg a piacon. Azon kívül tormalevet értékesítenek a kalocsai konzervipar részére. De az ecetes torma alapanyagának nagyobb részét Hajdú megyei tsz-ek- től szerzik be, kooperációs alapon.

S még nem szóltunk a foglalkoztatásról, amely távolról sem utolsó szempont. Jelenleg 40-en dolgoznak az üzemben, de a csúcsidőszakban, amikoris a tormapucolásra kerül sor, a foglalkoztatottak száma eléri a másfélszázat. A szedési-betakarítási munkában pedig a nyugdíjasokat, járadékosokat foglalkoztatják, önkéntes jelentkezés alapján, s az öregek tetszésére, illetve munkabírására van bízva, mennyi időn át dolgoznak naponta, s mennyit szednek le.

Hanem a meglepetés ezután következik. ■

— Konzervgyárat csinálunk — így ■ az elnök. — Évi 200 vagonos kapacitást tervezünk. Az építkezést jövőre kezdjük el, s két év alatt tízmillió forintot ruházunk be erre a célra. Teljes gépesítést honosítunk meg, hőkezelést és más modern technológiát. Egész éves folyamatos műA nagyszabású elgondolásból a foglalkoztatás lehetősége sem maradt ki. j Sőt, első hallásra inkább ez a kérdés adódik: győzik-e munkaerővel. De máris kész a válasz: a közeli Baján hatszáz nő foglalkoztatása máig sem megoldott.

Ám jelentkező helyből is akad jócskán. A nyolc általánosból kikerülő, s itt munkát vállalni akaró fiatalok élelmiszeripari szakképzését is napirendre tűzték. Nyilvánvaló, hogy a korszerű technológia igényeli a szakképzettséget. A helyettes üzemvezető, Horváth Tivadar — egyébként a 36 tagú KISZ alapszervezetnek is a titkára — felsőfokú technikumot végzett, s igen jól érti a szakmáját.

És a KISZ tevékenysége is élénk, eleven. Az idén megszervezett sárközi

tánccsoportnak már 30 tagja van, s legutóbb Jugoszláviában vendégszerepeitek, Támogatásként a tsz-től nemrég 15 ezer forintot kaptak. Az összhang a tsz vezetésével szinte tökéletes, s ha valami soron- kiviili munka ; adódik, amely után nem-jár fizetség, a fiataloknak nem kell kétszer szólni. .Sőt inkább ők maguk kezdeményeznek.

Érsekcsanád lakossága lassan, de észrevehetően fiatalodik. A tsz-tagság átlagos életkora 40 év alatt van.

Három évvel ezelőtt összesen négy fiatal dolgozott a tsz-ben.

H. D.

Hírül vettük, hogy Bors Lajos szolnoki általános iskolai tanár — műgyűjtő — a közelmúltban olyan zsebóra birtokába jutott, amely — a rajta levő vésetből ítélve — Petőfi Sándoré vagy családjáé lehetett.

Bors tanár úr lakása Szolnokon, a Zagyva parti új városrészben van. Szobájában korok ezernyi tárgyi emléke késztet tiszteletteljes szemlélődésre. Itt ókori, sötét szürke korsó a polcon, amott középkori gyertyatartó. A vitrinben porcelánok, török-kori ezüstdísz. A falakon a Szolnoki Művésztelep egykori és mai művészeinek festményei, rézkarcai. Míg egyik „csoporttól” a másikig visszük tekintetünket,

szekrényen, kommódon, asztalkákon újabb és újabb műtárgyak: dísztál, szobrocska, fafaragvány. Megint' egy tekintélyes vitrin. Teli — ám áttekinthetően rendezett — polcainak egyikén mindjárt a kuruc kor vezéralakjairól készült érmek vonzzák szemünket: Rákóczi, Esze, Vak Bottyán ... Majd nyegyvennyolcas érmék. Színes zománc amulett — Damjanich tábornok képmásával ...

Másik szoba falain régi metszetek — Szolnokról. 1617-es a Hufnag- lius mesteré. Müller Adolf műve 1860-as városképet mutat: ha jómalmok a Tiszán, mögöttük a Vár- templom, balról az első vasút...

Aztán a műremekek fölött egy hatalmas „aranyló’'. négyszög: roppant dí- íszes zenélöóra. „Olbricht — Wien” — olvasta halkan a márkát Bors Lajos, és máris felállt egy székre.

— Mindjárt „produkál- tatom” — nyúlt föl, s felhúzta.

Az óra pedig „játszani” kezdett. Halkan, mégis tiszta élességgel pengtek a hasonló zenélő-ládikáktól ismert kényes-bájos- édes fémhangok. Mintha nagyon messziről, mélységes csend süketségéből pattogtak volna elő ...

Bors Lajos birodalma nem csupán ez a két szoba. Diákkora óta régész- kedik, gyűjt. A vár alatti Tisza-mederből — „mínusz kettő” vízállásnál —

mmn

(127.) Szólni akart ismét, de észrevette, hogy Edit elaludt. Most arra használta fel az időt, hogy alaposan megvitassa önmagával ezt a tévedést, és levorija a szükséges következtetést. Mert hibát követett el. Súlyos hibát — vallotta mos be önmagának. — Hiszen Heinét nem tanulhatta az iskolában, ha Heinét máglyára vitték. Ha pedig mégis tudja, akkor titokban olvasta és tanulta meg, ami semmiképpen nem illik egy Abwehr-tiszthez. Különösen nem ahhoz, akit érdemeinek elismeréseképpen éppen most léptettek elő századossá.

Mosolygott ezen a kiérdemelt előléptetésen. Azután ismét a lányra tekintett. Valahogy megint felébredt benne az érzés és a vágy: szerelemmel szeretni ezt a lányt.

— Szerelemmel? — kérdezte önmagától. — És hogyan gondolod, Janek? Hogyan képzeled el, hogy odaállsz egyszer ez elé a német lány elé és elmondod, hogy abban az egyszervolt-háborúban te lengyel hírszerző voltál, a te közreműködéseddel robbantak hidak, vonatok, lőszerraktárak. Hogy sok-sok német katona halálában a te kezed is benne van?

Amikor szendergéséből felébredt a lány, Kloss megkérte, hogy készítsen vacsorát, mire visszajön.

Edit nem csodálkozott a kérésen. Parancsnak vette. Azt sem kérdezte meg, hogy hová indul Hans. Természetesnek tartotta, hogy háború van, s egy német tisztnek mindig azt kell tennie, amit parancsolnak. Egy német nő pedig nem kérdezheti meg sem a férjét, sem a kedvesét, hogy késő este, vagy kora hajnalban hová megy, ha bejelenti, hogy mennie kell. Ez a háborús évek könyörtelen törvénye, amit Edit is elismert és tisztelt.

*

Bartek már várta a sötét órásműhely óvóhelyéi»

Szívta a mahorkát agyában egyre pontosabban rögzítette a január másodikai viadukt-akcióterv részleteit. Annak különösen örült, hogy a vasúti híddal együtt levegőbe röpül az E—19-es szállítmány is. Az angol aknák megteszik a magukét — dörzsölte össze a tenyerét, és Klossnak sem kell panaszkodnia, hogy vakolatot vernek robbantás helyett.

Az E—19-es transzportnak azért örült különösen, mert éppen az imént kapta a jelentést, hogy az E-betűjel azt jelenti: Birodalom szívéből érkezik a szállítmány, tehát már az aranytartalék.

A csoport már felkészült az akcióra. A támadás időpontja 22.58. Pontosan hét perccel a vonat érkezése előtt megtámadják az őrséget, elterelik a figyelmüket a hídról, aztán rajtaütnek.

Kloss figyelmesen hallgatta Bartek minden szavát, aki azt is jelentette, hogy Flórián megkerült. Egyszerűen csak az történt, hogy eltörte a lábát, egy közeli ismerősnél bújt meg. Hans felkapta a fejét a hírre. Tényleg így történt volna? És ha így, akkor miért mondta tegnap a telefonba Brunner, hogy elkaptak egy partizánt, aki részt vett az akcióban? s ha Flórián veit náluk? Hiszen Brunner azt is mondta, hogy „énekel” a partizánja. És vajon miért éppen őt kéri Brunner, aki olyan büszke tud lenni a sikereire, hogy hallgassa ki a partizánját?

Nem tetszett neki a dolog. El is mondta nyomban Barteknek a Brunner-féle meghívást, és érdeklődött, ki lehet gz állítólagos partizán. Bartek megnyugtatta, hegy az - csoportjából senki sem került a Gestapo kezére, ezért provokációnak tartotta az egész vallomásügyet. •

Kloss jól emlékezett rá: Brunner csak úgy, barátságból még soha sem, dicsekedett el neki azzal, hogy partizánt fogtak, Valami van mögötte biztosan, de mi lohet. És éppen most eszébe jutott a reggeli beszélgetése Broch ezredessel, aki egészen váratlanul megjegyezte :

— igazán nem értem magát Kloss, hogyan tud barátkozni egy ilven alias fickóval, mint éz a Rrunner?!

Érmen Broehot faggatta ez az idióta? És miért’ Miért fontos neki hogv miről bőszé"ol< akkor éiiel? Csak nem közöttük k»zes1 a merénylőt!

(Folytatjuk}

kiássot több ezer darab, török hódoltság korabeli lelete már a Damjanich Múzeumé... Mik vannak azok között! Vörösréz edények, lószerszámdíszek, gyűrűk, pipák, tevecsengő, ólombélyegző, amellyel a végvári vitézeknek természetben juttatott posztót „lepecsételétk”, ima-mosdótál ...

Ugyanolyan régóta

éremgyűjtő is a tanár úr. Választmányi tagja a Magyar Numizmatikai Társulatnak.

S eljutottunk a reprezentatív óragyűjteményig, amelyben biedermeier, rokokó, ampir változatoktól a kakukkos óráig minden fellelhető. Legfontosabb igény; hogy régi nagy mesterek munkái legyenek. Mint ez az ébenfa- színű kehelyóra — itt a zenélő alatt: „Augustin, Pressburg” — (Pozsony).

Nyílik a kis fémplasztikák vitrinjének üvegajtaja, és ' már csak azt látom, hogy Bors Lajos tenyerén, mint egy ezüst kismadár — ragyog egy zsebóra.

— Ez az az óra! — ad nyomatékot a hangjával is a műgyűjtő a fordulatnak.

Megyünk az ablakhoz, s először csak egymás kezéből átvéve nézegetjük, „latolgatjuk” a maiaknál „zömökebb” órát, gyönyörködünk zománcos számlapjában, finom formájában.

Nemsokára fotelban üldögélve beszéljük meg az óra történetét. Ez év májusában kapott levelet egy ajkai gyűjtőtől, aki — értesülve, hogy Bors Lajos keresi az ilyen ritkaságokat — közölte: eladna egy zsebórát, amely Duval francia mester műhelyében, Párizsban készült az 1820—30-as években. Ez 372. példány a híres mestermunkából.

A műgyűjtő felnyitja az elegáns ezüsttokot, s előtárul a dúsan aranyozott, művészien cizellált szerkezet.

— Úgynevezett orsójáratú szerkezet — mutatja a leheletnyi ,, hat jóművet”. Aztán a mester nevét, az „opus”-számot vizsgáljuk. Végül a tok külső hátán olvasható vésés szövegét: „Emlékbe Sándornak Pet- rovicné”.

I Ez az, amit nem lehet kihagyni — lelkesedik Bors Lajos, és gyorsan előveszi levelezései közül azt a hármat, amelyet K. J. nyugdíjassal váltott. Valamennyit felolvassa. A lényeg pedig ezí

Az előző tulajdonos Kiskőrösön 1905-ben 30 koronáért vásárolta a zsebórát egy — akkor körülbelül 60—70 esztendős órásmestertől. A ma már egészen idős műgyűjtő egyébként nem leplezett indignálódással írja; öten is megvennék az órát, de ő Bors Lajost tartja a legkorrektebb gyűjtőnek, mert nem firtatja, hogyan jutott a zsebóra birtokába. „Becsületemre kijelentem. nem loptam...” —

így a levél, amely röviden ismerteti, mit mondott a kiskőrösi órásmester, 1905- ben, az óra származásáról. Egy ottani mészároscsalád tagja vitte hozzá javíttatni, de nem mentek többet érte, így az óra a birtokában maradt. (Bors Lajos 500 forintért vásárolta meg.)

— Kiskőrös, az időpontok, körülmények egyezése, a véset szövege — mind arra késztet, hogy érdemes fáradozni az óra eredeti tulajdonosának felderítésén — erősíti a lelkes tanár. Feltételezhető, hogy a kézi munkával készült remekmű Petőfi Sándoré — vagy a családjáé volt.

— Ha az édesanyjától kapta volna, aligha szólna így a véset — „... Sándornak Petrovicné” — meditálok.

— Ez igaz — helyesel a műgyűjtő —, akkor bizonyára így szólna — „Édesanyád” — ezen már gondolkoztunk. Azt is tudjuk, hogy Petőfi csa- ládja „cs”-vel írta a Pét-: rovics-ot, az órán pedig „ékezetes” „c”-vel szere-, pel a név ... Lehet azonban, hogy Petőfi valamelyik rokonától kapta az ajándékot, aki — talán nagynéni — szintén Pet- rovic valakinek a felesége volt, s az így írta az asszonynevét.

A gyűjtő s a szolnoki Damjanich János Múzeum már is nagy ügyszeretettel szervezi a segítséget az óra eredeti tulajdonosának felderítéséhez. a feltételezések hitelesítéséhez. Kapcsolatba lépnek a Petőfi-kutatókkal, a költő hagyatékait gyűjtő, illetve számontartó múzeumok- kai, mindazokkal, akik foglalkoznak a Petrovics- család történetével, vagy valamiképpen — például elődeik révén — kapcsolatban voltak, vagy tudnak valamit a családról. Azért küldték meg lapunknak is a mellékelt fotókópiákat, hogy — egyrészt megismerjük az el- várhatólag becses, történelmi értékű leletet (egy ilyen szépmívű óra értéke a múlt század e'ső felében egy hízott ökör árával volt egyenlő — ezt persze a különleges és a feltevések beigazolódása után már fel nem becsülhető értéktől függetlenül jegyezzük meg), másrészt hogy mi is kapcsol írijunk be a nemes célú , kutatómunkába.

— Ha valóban Petőfi

Sándoré volt az óra — jelentette ki búcsúzóul Bors Lajos —, természetesen úgy is, mint legil- letékesobbnek, a Petőfi Irodalmi Múzeumnak

ajándékozom.

Tóth István