Petőfi Népe, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-28 / 175. szám
i 1970. július 28. kedd 5. oldal Pedagógusok a szünidőben Pihenés, munka, szórakozás Nemcsak a diákok álma legfőbb, hogy a Zsolti JÁEFÁS ISTVÁNNÉ a nagy nyári iskolai szünet, a vakáció. A tanítóké, tanároké is. Mert, ha nagyon szereti is a pedagógus a hivatását, bármennyire szerelmese a katedrának, a gyermekek nyiladozó értelmének: az egész éves állandó helytállás, készenlét kimeríti. Szükség van a jogos és áhított pihenőre. Most, a szünidő közepén, megkérdeztünk néhány kecskeméti pedagógust: mivel tölti napjait, hogy telik a nyár? Íme a válaszok: VÁGÓ MÁRTA — Nagy hobbym, az utazás most sem hagy nyugodni. Egy romániai és egy csehszlovákiai körút után tíznapos gyalogtúrára indulok. Utazni, menni, látni, magamba szívni sok-sok szépet, hasznosat: ez az életelemem. BÁLINT ÁKOS — Én most „háziasszony” vagyok. Főzök, mosogatok, takarítok, bevásárolni megyek. A közeli napokban várjuk a kisbabát. Rám hárult hát minden házimunka. Az egész éves tanítás után ez nem is rossz. Közben, mint hallgató, részt veszek a Kodály-szeminári- umon. KULIK ILONA — A Balaton mellett voltam egy tanfolyamon és Leningrádban jutalomüdülésen. Most indulok a szüléimhez. Szeretnék sokat pihenni. A nőbizottságtól jövök: a jövő évi terveket készítettük. Tehát még egyszer: pihenni, pihenni. Ezt szeretném. KOVÁCS JÁNOSNÉ — Itthon mindig van munka. A gyerek, a lakás, főzés stb. Amikor egy kis időm akad. olvasok. De a fiammal lehetek. Az a leg- igazabb kikapcsolódás nekem. BÁN ERVIN — Végre igazán hódolhatok szenvedélyemnek: az írásnak. Szeretnék őszig több, nálunk még ismeretlen szovjet szerzőtől novellát fordítani. Most egy időre Belgiumba utazunk a feleségemmel. TONCS LÁSZLÓNÉ — Bevallom nem rossz ez a szabadság. Leginkább azért, mert többet olvashatok. Most éppen újra olvasom Irwin Shaw: Orosz- lánkölykök című regényét. A másik örömöm: több időt tölthetek a Dunántúlon élő fiammal és családjával. — Soroljam az örömeimet? Sikerültek a vizsgáim az egyetem filozófia szakán. Túl vagyok a szakmunkás- vizsgákon, ahol elnök voltam. Befejeztük a lakás festését. És végül: indulhatunk a férjemmel Jugoszláviába. Ahány ember, annyiféle válasz, s ahány válasz, any- nyi bizonyság: nem töltik haszontalanul, céltalanul az idejüket nyáron sem pedagógusaink. Várjuk őket vissza, hogy szeptemberben ismét vezetői, segítői legyenek fiainknak, lányainknak. Varga Mihály Megtettük az első lépéseket Korszerűsítés az alsófokú matematikai oktatásban A technikai forradalom korában élünk s a technika fejlődése az emberi tudás szintjének a függvénye. A világ törvényszerűségei a matematikai tudomány nyelvével írhatók le a legpontosabban. Ma nem lehet kétséges, hogy az alsófokú iskolai oktatás legalapvetőbb feladata a tanulók matematikai gondolkodásának a fejlesztése, azoknak az alapoknak a megadása, amelyek képessé teszik őket az életben való helytállásra. Milyen a jelenlegi helyzet? Nem téveszthet meg bennünket, hogy a már hagyományos járási és meA kardforgató nő A japán filmgyártásban olyanokká váltak a szamurájok, a hűbéri társadalomnak ezek a katonáskodó nemesei, mint Hollywoodban a cowboyok. Évente több tucatnyi film készül a szamurájok legendás hőstetteiről, de csak nagyon kevés az olyan értékes, társadalomkritikát tartalmazó, történelmileg is hiteles mű, mint Kurosawa alkotásai, vagy a néhány évvel ezelőtt nálunk is nagy sikerrel játszott Harakiri. Az új szamurájok egyre kevésbé emlékeztetnek valóságos őseikre, kardvívó zsonglőrökké váltak, látványos jelenetekkel, nem egyszer a borzalmak naturalista ábrázolásával akarnak hatni a rendezők a nézők idegeire. A kardforgató hölgy is a kommersz szamuráj történetek közül való. Hőse egy lány, akit ledér anyja elhagy gyerekkorában, s ráadásul még szeme világát is elveszti. A leánykát különböző viszontagságok után egy mestervívó szamuráj veszi pártfogásába, és más tanítvány híján kioktatja a kardforgatás művészetére. Ifjú hősnőnk zseninek bizonyul, kalandos kóborlásai során egy- re-másra móresra tanítja a rablókat, a részegeket, a hamis kocka játékosokat és minden gonosztevőt. A film nem is törekszik rá, hogy hitelessé tegye a képtelen bajvívásokat. A porcelánarcú gyönge lányka vészesen suhogó mozdulatokkal szabdalja darabokra ellenfeleit, miközben azok valami érthetetlen oknál fogva szinte öngyilkos módra megbénulnak. Homályos, következetlen a film cselekménye is, túlontúl érzelgős példázatokkal van tele. A vívójelenetekben az akrobatikus koreográfiát véráradattal próbálják pótolni, s ez különösen színes filmen meglehetősen ízléstelen. A kardforgató nő a kalandfilmek és a szentimentális erkölcsi parabolák legrosszabbhagyományait egyesíti magába. Nagyon csodálkozunk a filmimport illetékesein, hogy a méltán világhírű japán filmgyártásból nem találtak más művet a magyar közönség szórakoztatására. Sz. J. (75) NárCis nem tagadott, de nem is helyeselt. Tudta, éppen úgy tudta, mint Kloss, hogy milyen módszerekkel vallatnak a Szulka utcában, és mindenre el volt készülve. Megértette Klosst is, de azt is tudta, hogy ebben a szituációban csak egyetlen valós út járható; beletörődni Anna elvesztésébe. — És ha... — mondta egy idő után Nárcis. — — Nem tudok várni, nem tudok hideg fejjel latolgatni — ugrott fel Kloss. — Mit tudnál csinálni? — Nem tudom. Még nem tudom. Nem vagyok olyan állapotban, hogy reálisan gondolkodjak. * Ruppert százados még mindig nem vesztette el reményét. Még mindig hitte, hogy valaminek jönnie kell, ami megsegíti őt, s kikerülhet a csávából. Ült a zongoránál és szünet nélkül egy Mozart-futamot játszott. Ilza idegesen járt-kelt a szobában, s faggatta; — Vilii, mond meg végre ... Mit mondhatott volna el? S éppen most, amikor megszólalt a bejárati csengő. Ilza nyitott ajtót, s amikor Ruppert meglátta az ajtóban Lothart, két tiszt kíséretében, megértette, hogy közeledjek a befejezéshez. Ilza magukra hagyta őket. Ruppert magabiztosnak akart látszani: Lothar mellé állt, s kérdéssel kezdte: — Mi történt vele? — Kivel? — kérdezte meglepetten Lothar. — Azzal a lánnyal, akit megtaláltam. Lothar elgörbítette a száját: — Szóval még mindig érdekli magát? Ne sokat törődjön vele, Ruppert. Az a lány nem mond semmit. Éppen ezért elhatároztam, hogy szembesítem magukat. Hátha akkor kibök valamit. — Nem akarom látni! Hallja? Nem akarom látni azt a lányt! — Nyugalom, Ruppert. — Lothar nem titkolt megvetéssel nézte a századost. Ismerte az ilyen dühkitöréseket, s tudta, a leggyávábbak utolsó „lövése” ez a tiltakozás. — Mindent megtesz, amit mondok — tette hozzá hidegen, mintha nem is jutott volna el a tudatáig a százados tiltakozása. — El kell érnünk, hogy szórabírjuk a lányt. Ezen kívül jó, ha már most megtudja, hogy Benita von Henning eltűnése ügyében is gyanúsítottként kezelem. És igazán sajnálom, hogy nem őszinte velem szemben, mert tudhatná, hogy nagyon haragszom azokra az emberekre, akik nekem hazudnak. Nagyon haragszom, Ruppert. — Aljas rágalom! — kiáltott Ruppert. — Méghogy engem gyanúsít Benita von Henning eltűnésével? Hát minek néz maga engem? Aljas gyanúsítás ez, semmi más. — Aljas gyanúsítás? — ismételte Lothar, s teljes erejéből pofonvágta Ruppertet. Ruppert megvonaglott. Első mozdulatából azt hihette Lothar, hogy a százados rögtön ráveti magát, de Ruppert megdőlt, ráborult a fotelre, arcát kezébe temette ... — Hogy merte ezt megtenni? — csattant a katonás kérdés, s az ajtóban Ilza állt. —Takarodjon a házamból, de azonnal — mutatott Ilza az ajtóra. — Ajánlom hölgyem, hogy hallgasson a történtekről — mondta szárazon Lothar és elhagyta a szobát. Ruppert visszaült a zongorához, s ugyanazt a Mozart-futamot játszotta. • Lothamak minden oka megvolt az idegességre. Benita eltűnése óta percnyi ideje sem maradt az ellenállási csoportra, s minden erőfeszítése ellenére sem jutott előbbre a lány eltűnésével kapcsolatban. Most, amikor Benita ügyében már másodszor állt a Gruppenführer előtt, a beszélgetés az előbbinél is sokkal élesebb volt. — Maga bolond Lothar — szólalt meg a Gruppenführer, alig tette be maga mögött az ajtót Lothar. — Bolond, ha mondom — ismételte, amint a másik közelebb lépett az íróasztalához. — Az lány nem hajlandó beszélni sem így, sem úgy — mondta alázatoskodva Lothar. — A játékkaszinó tagjait is letartóztattam már, de ott sincs semmi nyom. — Az előbb beszéltem Berlinnel. Tudja, mit mondtak Berlinben? — Gondolom — mondta csendesen Lothar. Nem mert az öreg szemébe nézni. (Folytatjuk) gyei matematika-versenyeken néhány tanuló igen komoly teljesítményt nyújt. Az általános iskolát végzett tanulók döntő többsége viszont nehezen tud megbirkózni a sajátos problémákat adó középiskolai matematikai anyaggal. — Miért? A veleszületett képességek nagyon különbözőek. Nem lehet azonban a hiányokat csupán ezzel megmagyarázni. A fő hiba az, hogy a tanulók nem képesek önállóan megoldani a feladatokat, nem szereznek kellő jártasságot az általános iskolában. Ismét a kérdés: miért? Mert tanítási módszereink eléggé elavultak. Sajnos a konvenciók erősek, nehéz a kitaposott ösvényről letérni, pedig a zsákutca végének körvonalai már látszanak. Nem ritka jelenség, hogy érettségizett fiatalok szak- dolgozatukban (szakmunkásképző iskolában) egyszerű százalékszámítást nem tudnak megoldani, s arra hivatkoznak, hogy: ..régen tanultuk, középiskolában nem is anyag” stb. Gyakoribb eset, hogy kiválóan el tudnak mondani egy „szabályt”, de elemi feladatokban nem tudják azt alkalmazni. Tudás- e az ilyen tudás? A matematikai gondolkodás fejletlensége más tárgyakra, területre is visszahat: például a történelemben nehezen megy az okozati ösz- szefüggések megértése, vagy főleg felfedezése. Az oktatási módszerek sürgős reformálására van szükség, s örvendetes, hogy a kezdeti lépések már megtörténtek. Megyénkben két nagyobb jelentős kísérlet is folyik: a Varga Tamás-féle úgynevezett komplex matematikai oktatás és a Forrainé- féle önálló munkáltatáson alapuló kísérlet. Az eredmény nagyon biztató, lényegesen jobb a tanulók feladatmegoldó készsége s a gondolkodás fejlettsége más tárgyakban is kimutathatóan érezteti hatását. A tanítás és a tanulás helyes módszerének megválasztásával a matematika kedvelt tantárgyává válhat még olyan tanulóknak is, akik nem születtek matematikai tehetségnek. Kasza Sándor Könyvespolc Fiatalok „útközben“ V Ismét elhagyta a nyomdát egy antológiának nevezett gyűjtemény. Bár a megjelenés dátumaként 1969. szerepel, csupán az elmúlt hetekben jutottak el az üzletekbe és az újságárus pavilonokba a könyv példányai. A kötet az Útközben címet viseli, és a fiatal pécsi írók, költők műveiből ad ízelítőt. Az antológiáknak mindig jellemzőjük volt, hogy az összeállítás vezérelveként egy jól kivehető, az anyagot kristályosító szempont szolgált. Az ily módon „beválogatott”, jobb esetben egymással szövetkező művészek valami azonosat akartak és fejeztek ki. Többé kevésbé vállalták is egymás gon- dalatáit. Irodalmunkban számos példa akad erre — kezdve akár a századelejei „holnaposak” mozgalmától a mai fiatalok egy csoportjáig, a Kilencek köréig, akik Elérhetetlen föld címmel jelenttették meg verseiket. Az elmúlt években sorra megnyilatkozási fórumot adtak érdemes, illetve a pálya kezdetén tartó alkotóknak a kollektív kötetek. Hasonló formában szinte valamennyi, irodalmi-művészeti folyóirattal rendelkező városunk költői — köztük a kecskemétiek is — újabb publikációs lehetőséghez jutottak. Ezek a gyűjtemények nagyon kevés kivételtől eltekintve nem tekinthetők a klasszikus értelemben antológiának. Most a pécsi írók adnak hírt magukról. Ök a tartalom és a stílus sokféleségét, ha lehet, rrtég tovább fokozzák a líra és próza együttes jelenlétével A cím eleve olyasfajta általánosságról tanúskodik, amibe nagyon sok minden belefér. Értelmezhetjük úgy, hogy a szerzők pályájáról kapunk egy adott időpontban keresztmetszetet. De a megjelölésbe ugyancsak belefér mindaz, ami egy szocialista társadalom fejlődése közben (útközben) kiválthatja az emberből a „kimondani’’ művészi kényszerét. Ide tartozik a kommunista férfi forradalmisá- gának szép példája ugyanúgy, mint egy mai gyárigazgató közérzetének ábrázolása; a dunántúli táj békés szeretete szintúgy, akár a lírai düh és szenvedély; s csaknem egymás mellé kényszerül a sokszor funkciótlan metafórahasz- nálat a szikárabb stílus keverésével. Tehát az Útközben című kötetet sokkal inkább az ugyanazon a tájegységen élő toliforgatók térhez juttatása hívta létre, semmint egy közös, izgalmas eszme. A művek hatásukban nem erősítik fel egymást. S azt a célját így szintén csak részben érte el a könyv, hogy előremozdítsa a fiatalok kifutását. hiszen a vegyes jelleg miatt a ma még jóformán ismeretlen tehetségektől olvashatunk a legkevesebbet. (Havas Gábor, Harmath Ildikó, Marafkó László). Mégis, kit-mit adott nekünk ez a gyűjtemény? Megerősített abban, hogy a novellista Pál Rita művészete régen önálló kötetre érett. S adott egy nagyszerű fiatal prózaírót, Kam- pis Pétert. Mindhárom novellája — különösen a Jánoska — egyben művészavató írás. Ugyanakkor még ' valamiről meggyőzött az Útközben. Mellékes szempontok alapján — például mindössze a tájegység közössége — nem lehet hatásos antológiát szerkeszteni. Halász Ferenc
