Petőfi Népe, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-03 / 154. szám
1970. július 3, péntek S. oldal HÁZI KÖJÁL a Bólyi Állami Gazdaságban (MTI foto — Pajkor József felvétele) Dolgozó A GIMNÁZIUMI osztály harminchárom tanulója közül az idén csupán három nem jelentkezett nyári munkára. Az egyikük beteg, a másik külföldi rokonainál nyaral, a harmadik pedig pótvizsgára készül. A többiek néhány hetet ipari, mező- gazdasági üzemben, vagy építőtáborban töltenek. Miért dolgozik? Miért nem pihen inkább? — kérdeztem a dunántúli tsz- be készülődő egyik fiatalembertől. Azt válaszolta, hogy két és fél hónap pihenésre nincs szüksége. S felelőtlen dolognak tartaná lógással, kószálással agyonütni az időt. A többiek is mindannyian megszívlelendő magyarázatot adtak. Volt közöttük, aki olyan üzembe készül, amelyik segíti a jövendő életpályára való felkészülésben. Né- feáflyuk szerint a sok szellemi megerőltetés után a fizikai munka jó kikapcsolódást jelent, és az sem árt, ha már diák korában „életszagot szippant az ember”. Akadtak olyan diákok is, akik kertelés nélkül bevallották, hogy pénzt akarnak keresni. Egyikük táskarádióra, a másik balatoni üdülésre fordítja majd a pénzt, a harmadik ruhát vesz, félreteszi a tankönyvre valót, hogy ezzel is enyhítse kispénzű szülei gondját. NEM MINDEN' üzem és nem minden felnőtt fogadja egyhangú lelkesedéssel a munkára jelentkező diákokat. Sokan vélekednek úgy, hogy csak baj van velük. Csak kirándulásnak, kedvtelésnek tekintik a néhány hetes munkát. S még a kiválóbbaknál is az a helyzet, hogy mire belejönnének a tennivalókba, kezdődik a tanítás. Nincs igazuk azoknak, akik így vélekednek. Még akkor sem, ha igaz, hogy a diákok nem szakemberek, s jó néhányan nem is végzik elég komolyan- a rájuk bízott munkát. A diákok többség szorgalmasan dolgozik. S ezek életében, jövendő boldogulásában fontos szerep juthat a jól megszervezett nyári munkának. Az sem szorul bizonyításra, hogy a sok tízezer diák munkája az üzemek, sőt a népgazdaság szempontjából is jelentős lehet, ha a fiatalok buzgalmával, tettrekészségével jól gazdálkodnak a munkahelyek felelősei. SOK FÜGG persze attól is, hogy az iskola hogyan készíti fel a diákokat, de a siker érdekében az üzemek tehetnek a legtöbbet. Ahol a diákok foglalkoztatását csak valami szükséges rossznak tekintik, ott valóban nincs sok köszönet a fiatalok nyári Vállalkozásában. Ahol azonban számítanak rájuk, komolyan veszik őket, felelősséget rónak rájuk, ott csak nyerhetnek a diákok munkáján. A Nagykőrösi Konzervgyár igazgatója egész éven át kapcsolatot tart a város iskoláival. Az Arany János Általános Iskolában különösen gyakori vendég, mert az intézet felső osztályosai állandó nyári munkások a gyárban. Az üzem nemcsak rendes fizetéssel és üdüléssel jutalmazza a jó diákmunkásokat, a múlt évben például az iskola tornatermének kijavítására, felszerelésére is adott 50 ezer forintot. Az igazgató a gyár jövendő szakembereit látja az iskola tanulóiban, s szeretné, ha a fiatalok idejekorán vonzó, második otthonuknak tekintenék a jö- vendő munkahelyet. A TANULSÁG tehát az, hogy a nyári munkát vállaló diákokban ne csupán a pillanatnyilag hasznos vagy kevésbé hasznos munkaerőt lássák az illetékesek. Sokkal inkább az életre készülődő fiatalt, akinek helyes bekapcsolása az építőmunkába nagyon felelős dolog. K. Gy. Higiénikus orvos kezdte meg működését a 27 ezer holdas Bólyi Állami Gazdaságban. Dr. Ora- tics József, a körzeti orvosoktól eltérően nem a betegek gyógyításával foglalkozik, hanem feladata a munkahelyek higiéniájával és az egészségvédelemmel való törődés. A higiénikus orvos működését az tette szükségessé, hogy a kétezer dolgozót foglalkoztató, és az egész járásra kiterjedő állami gazdaságban sokoldalú mezőgazdasági tevékenységet folytatnak, ennek során az alkalmazott vegyszerek száma, a balesetek megelőzésének fontossága egyre nő. Ez a hagyományos munkavédelmi szervezettel már nem oldható meg, a higiénikus orvos tehát a KÖJÁL szerepét tölti be a gazdaságban. Dr. Ora- tics József nemcsak ezeket a feladatokat végzi el, hanem az új beruházások megtervezésénél és kivitelezésénél is meghallgatják tanácsait. Későbbiekben a bólyi tapasztalatok nyomán szervezik majd meg ezeket a munkaköröket más gazdaságokban is. Képünkön: Dr. Oratics vért vesz mindazon dolgozóktól, akik egészség- ügyi szűrővizsgálatokra kötelezettek. EGY ŰJABB LEHETŐSÉG (54) A kora reggeli berlini gyorssal érkezett Varsóba. Az állomáson nagy volt a forgalom. Az emberek csomagokkal, bőröndökkel és batyukkal tolakodtak a kijárat felé. A peronokat német egységek foglalták le. Sza- badságos katonák érdeklődtek izgatottan hol a keletre induló vonatokról, hol az anyaországba induló szerelvényekről. A vonat mellett német tisztek egy csoportja várakozott. Egy ezredes, két SD-egyenruhás férfi és Rup- pert százados, akire feladatának teljesítése közben számítania kellett. Ruppert rögtön észrevette Klosst. Kilépett a csoportból, s hozzá sietett. Karját magasba lendítette, de olyan hanyagul, hogy inkább lazító mozdulatnak tűnt, mint köszönésnek. Ez a fegyelmezetlenség teljesen ellentmondott eleganciájának, mert azt Kloss is kénytelen volt megállapítani, hogy afféle zsúrfiú ez a Ruppert, kinek bizonyára nagy sikerei vannak a szalonokban. _ Hogy vagy Hans? — lépett hozzá. — Mit csinálsz i tt? __ Radomiba utazom, s elnézelődök addig, amíg indul a vonat. — Elhatároztad, hogy szemügyre veszed a Birodalom nagy reménységét, a csodatevőt, azt az embert, aki maga több ellenséget fog elpusztítani, mint Rommel hadosztályai? _ Von Henning? — kérdezte Kloss. — Azt se tudtam, hogy ma érkezik. __ Nem tudtad? — nevetett gúnyosan Ruppert. — T alán csak azt tudtad, hogy megérkezik a nagy tudós csúnyácska leánya? Nem folytathatták már a társalgást, mert a berlini gyors befutott a zárt peronra. A kocsisor megvonaglott a fékezés hatásától, s egy pillanat múlva már ontotta ki ^ magából az utasokat. Néhány perc után, amikor már elhömpölygött az emberáradat, az egyik elsőosztályú kocsi ajtaja is kinyílt, s a lépcsőn egy magas, szürke kabátos férfi jelent meg. Nagy karimájú kalapja beárnyékolta az arcát. Mögötte egy szemüveges lány lépkedett, barna bőrtáskával a kezében. A várakozó tisztek nyomban hozzájuk siettek, s körülvették őket. Kloss most jól látta von Henning arcát. Alaposan szemügyre is vette, mert minden vonását emlékezetébe akarta vésni. Első látásra kell megjegyezni mindent az ellenfélről — ismételte a régi szabályt —, s ez most valóban fontos volt, hiszen Hen- ninget alighanem teljes védőőrizet alá helyezi az SS és az SD. Olyannyira szükséges, hogy ezekben a napokban odaát, a „nagy földön’’ sok-sok rádiós éjjelnappal leste, hogy a J—23-as jelentkezzék. — Meg kell szerezni a terveket, még akkor is, ha. i 1 — kapta napokkal ezelőtt a J—23-as az utasítást, s Kloss most nagyot sóhajtott. Tudta, hogy túlságosan nagy a tét ahhoz, hogy elaprózhassa magát. Pedig már nyugtázta magában, hogy Ruppert túlzott, amikor csúnyácskának jellemezte Benitát, Henning professzor lányát. Amint idáig jutott gondolataival, ismét Ruppert állt meg mellette: , — Nézelődsz még, Hans? — Igen. De abban nem volt igazad, hogy a lány csúnya. Nekem spéciéi szimpatikus. — Benita von Henning? — nézett csodálkozva Kloss- ra a százados. — Ha ezt komolyan mondod Hans, akkor azzal büntetlek meg, hogy bemutatlak neki. Ilzám régi barátnője Benitának. — Állok elébe — mondta Kloss, aki nem is gondolta volna egy fél órával ezelőtt, hogy ilyen könnyen sikerül megtennie az első lépést ebben az ügyben. Kloss már az első percekben felmérte a helyzetet, s nyugtázta, hogy az SD Ruppertet rendelte ki Henning professzor személyes testőréül. Nem irigyelte, már csak azért sem, mert ellenfelek lesznek. Bár nem lehet tudni — meditált Kloss — lehet, hogy Ruppert többre becsüli a pénzt, mint az egyenruha becsületét. Lehet. De ott van mellette Ilka, von Brock vezérőrnagy lá- nya.,t Siklós vára Turistaparadicsom a déli végeken Mindig tartogat vala- mi újat, meglepőt, amelynek szépségével betelni nem lehet, pedig „ismerőse” vagyok a várnak, már vagy jó tizenöt esztendeje. Fazekas István „várkapitány” jóvoltából még egy teljes páncélöltözetet is magamra erőltettem Most, hogy a napokban kintjártam, forróságot árasztottak a falak, a levegő is megszorult az udvaron. Jó idő volt. A várkert bejáratánál személy- kocsik, azután néhány autóbusz, országjáró fiúkkal, lányokkal, mindjárt felvágtatnak a hídon, be a várudvarra. Feszes blúzos lányok kiáltanak fel: — Micsoda frankó bilincsek ...! „... Ezen éjjel reggelig készen van számotokra a legmagasabb kegyelem, ha javatokat akarjátok, fogadjátok el, különben kegyelem nincs többé számotokra ..Ezt viszont Szüle j mán üzente a várat védő Vas Mihály deák-várkapitánynak, 1543. június 26- án. Feljegyzem a négyévszázados üzenet sorait, aztán leballagok a hűs, márványlapos, fehérre festett boltíves étterembe. A régi étterem — kitűnő ötlet szüleményeként — konferencia-teremmé avanzsált, tolmácsfülkékkel. vetítőkamrával, előadói dobogóval. Most is valami nemzetközi megbeszélés volt itt, a résztvevők színes zászlókkal tarkított, zöldgaly- lyas asztaloknál készülődnek az ebédhez, az alanti új étteremben. Évekkel ezelőtt lovakat abrakoltat- tak itt, Tenkes kapitány és emberei, vagy talán a császári katonák? Már nem is tudom biztosan, mert nagy felfordulás volt itt, amikor örsi Ferenc tévéfilmjét forgatták. A filmet aztán rég befejezték, bemutatták országhatáron túl is, de a környék gyerekei folytatták a legendát Örsi meg is sejtette ezt, mert később így írt a ven- dékönyvbe: „... Ha az elkövetkezendő nyarakon hangos gyermekzsivaj veri fel a siklósi vár csendjét, akkor megérte tán a fáradozás, amellyel a Baranya megyei Idegenforgalmi Hivatal segítette, hogy megszülessék a Tenkes kapitánya ... Köszönöm a gyermekek nevében.. » E8? alkalommal a jegyszedő keresi fel Fazekas István jelenkori várkapitányt: — Magával akarnak beszélni a gyerekek! Fazekas lemegy az udvaron várakozó „küldöttség” elé. Mosolygott volna, de látta, hogy komoly a dolog. A siklósi hat-hét esztendős grundsrácok íjakkal, fakardokkal, papírcsákóval, kenyérszakajtóból eszkábált pajzsokkal felszerelve, bejelentették: — Tenkest jöttünk kiszabadítani ! — Már kiszabadították — közölte velük, de a gyerekek nem tágítottak. Levitte őket a kínzókamrába és megmutatta a falrészen levő friss lyukat: — Itt mászott ki. Látjátok .... Valóban ott mászott ki, de a felvétel után elfelejtették a nyílást befedni. A gyerekek megnyugodtak és elvonultak Siklós vára alól, a szomszédos betonmedencés strandra. Volt ennek a várnak ' egy szenvedélyes patrónusa. Palkó Sándor megyei tanácselnök. Azért mondom, hogy „volt”, mert a mű lassan befejeződik, ha az építőipar is úgy akarja, jövő év második felében. Hiszen hosszú évek óta itt mindig bontottak és építettek. Azt mondta egyszer a megyei tanács elnöke: — Rövidesen turistaparadicsom lesz a vár és környéke. Olyan szobákat építünk, amelyeknek modern berendezése, felszerelése összhangban lesz az ódon falak szép romantikájával. A vár „újkori” építése 1953-ban kezdődött meg, mintegy 30 ezer forinttal. A következő években aztán valamivel nagyobb összeg csordogált, de a nagyberuházások tulajdonképpen 1963-ban és azután realizálódtak. Keserű Sándor, a Baranya megyei Idegenforgalmi Hivatal vezetője mondja, hogy az egész rekonstrukció összege már meghaladta a 16—18 millió forintot. A vár jó hat—hétszáz ™ esztendős, valamikor a rómaiak rakták le az alapjait a „castrumnak” itt a Várhegyen, Serena néven, de hogy pontosan mikor, azt eddig kideríteni nem lehetett. És a tervezőnek alkalmazkodnia kell a régi — azt hiszem eléggé vegyes — stílushoz, boltívekhez, a több méter vastagságú falak vonulatához, öles pillérekhez, homlokzatokhoz. De mert a vár nemcsak látványosság célját szolgálja, e történelmi miliőbe bele kellett csempészniük korunk emberének „kellékeit”: fürdőszobát, vízcsapot, villanyt, központi fűtést, éttermi hűtőberendezést, modern bútorzatot, autóparkolót, energiaközpontot, reflektorok sorát, kandelábereket. Kevés olyan várunk van az országban, amely mint a siklósi is rövidesen — önellátó lesz. Vagyis, mint művelődési intézmény mellesleg — gazdaságilag is hoz valamit. Amit megálmodtak, végül is befejezés előtt áll: a villányi borvidék — a harkányi meleg víz — a gyűdi borozó és a siklósi vár, egységes idegenforgalmi komplexum. Ez a szép vidék vonzott ide a múlt esztendőben 200 ezer látogatót. Éjszakára elcsendesed^ nek a folyosók, termek, átjárók. — Nincsenek szellemek, csak emlékek. Ezek közül is talán — aki közelebb áll a környék népéhez — a harkányi Járó Péter jobbágy emléke, aki felkelést szervezett, de a 200 jobbágy itt lelte halálát a vár tövében 1676-ban. A hajdani iskolamester, Spolariss Zsigmond énekelte meg ekképpen sorsukat, az utókornak szánva: „Ezerhatszázhetvenhatban — Esett paraszt nagy romlásban — Siklós mezzö Városában — Ismit amot az utczában...” R. F.
