Petőfi Népe, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-21 / 169. szám

1970. július 21, kedd 5. oldal Könyv a halasi csipkéről A halasi csipke vi­lághíréről nagyon sokan tudnak, de általában igen felszínesek a köztudatban elterjedt ismeretek. A leg­többen a magyar népi dí­szítőművészet egyik ágá­nak tartják, holott a nép körében sohasem terjedt el, és a hazai csipkekészítés is viszonylag újkeletű, csu­pán a századforduló óta beszélhetünk róla. A csipkeművészetről va­ló hiányos ismereteinket hasznosan kibővíthetjük, ha elolvassuk Janó Ákos és Vorák József -néhány hete megjelent kis könyvét (Ha­lasi csipke). A Kiskunhalas város gondozásában megjelent, rendkíVül ízléses külsejű kötet először a csipkeké­szítés európai történetét te­kinti át röviden, ismerteti a velencei, szászföldi, fla- mand és francia csipke­manufaktúrák nevezetes termékeit. •« A magyar csipke techni­kája puto in aria elneve­zésű velencei csipkefajtá- . ból származik. Ennek a dús ornamentikus díszítés a sa­játossága. Nemcsak, hogy nem népi, de nem is .ma­gyar eredetű tehát a halasi csipke. Persze, ez mit sem von le értékéből, hiszen minden híres európai csip­keipar tulajdonképpen a velencei hagyományokból indul ki. Gazdasági kényszer és néhány ember fanatizmusa kellett a halasi csipke meg­születéséhez. A kiegyezés után beköszöntő békeidők megélénkülő- társadalmi élete, zajos ünnepségéi ugyanis valósággal emész­tették a divatcikkeket. A századfordulón Magyaror­szág évente átlagosan há­rom és fél millió aranyfo­rintot fizetett ki Ausztriá­nak csipkéért, zsinórokért és egyéb díszműáruért: többet, mint az összes töb­bi fogyasztási importcikkért együttvéve. A külkereske­delmi mérleg egyensúlyát akarta tehát kedvezőbb helyzetbe hozni, illetve a kézműipar minőségi fölé­nyét érvényesíteni a gyár­ipar árutömegével szemben az Országos Iparművészeti Társulat, amikor a század végén a magyar szellemű iparművészet megteremté­sét szorgalmazta. A társulatnak tag­ja volt Dékáni Árpád jeles etnográfus, a kiskunhalasi gimnázium rajztanára is. Buzgón gyűjtötte a népi motívumokat, s ezeket a kor szecessziós divatjának díszítőelemeivel egyesítve eredeti hangulatú mintá­kat tervezett. Terveit elein­te fába és kerámiába pró­bálta kiviteleztetni, .de nem akadt vállalkozóra. 1902- ben megismerkedett Mar­kovits Máriával, aki orszá­gos hírű fehérnemű-varró­nő és kézimunkázó volt és fővárosi sikerei után szülő­városában, Kiskunhalason nyitott , műheyt. Markovits Mária úgy vélte, hogy Dé­káni kényes mintáinak ki­vitelezésére a velencei csip­ketechnika a legmegfele­lőbb. Sikerült is elkészíte­nie az első két darabot egy szélcsipkét és egy legyezőt. Halason általános tetszést aratott az újszerű divatcikk és Dékáni Árpád indítvá­nyára a Halasi Nőegylet hdt_ szegénysorod leányt ki­tanított csipkevarrásra Markovits Máriánál. Rövi­desen az Iparművészeti Múzeum mutatta be termé­keiket és a fővárosi sajtó nagy ovációval fogadta az újdonságot. Külföldre is el­jutott a hír: Markovits Má­ria első csipkéjét Dékáni Árpád Theodor Roosevelt amerikai elnök lányának, Alicenak ajándékozta. A sikerek elkápráztatták a hazai iparművészet irá­nyítóit és hamarosan egy nagyszabású csipkeexport vállalatot alapítottak. A vállalkozás gyors kudarccal végződött, mert nem volt az országban még egy olyan képzett csipkevarrónő, mint Markovits Mária. Az 6 sze­mélyes felügyelete nélkül csak silány utánzatként ha­tó darabok készültek, s így a hazai csipkeművészet to­vábbra is Halashoz kötő­dött. A háború után az Er­délybe költözött Dékáni Árpád helyett a barokk motívumokhoz visszatérő Stepanek Ernő, majd Pong- rácz Margit és Molnár Bé­la iparművészek terveztek Markovits Mária és varró­női részére csipkét. Több világkiállításon nyertek nagydíjat, és a halasi csip­ke a gazdag divatínyencek keresett terméke lett. A második világháború ismét kényszerszünetet ve­zetett be a halasi csipke történetében, csak 1954-ben indult meg újra a munka a Csipkeházban, a néhány hónappal korábban elhunyt Markovits Mária hagyomá­nyai alapján. , Janó Ákos és Vorák Jó­zsef szakszerűen és fordu­latosán írja le az értékes iparművészeti termék tör­ténetét. Nagy kár, hogy a halasi csipke jelenéről és jövőjéről alig ejtenek szót. Nagyon szépek a kötetet il­lusztráló művészi felvéte­lek. Sz. J. A Kodály-szeminánum programja Mint ismeretes, 1970. júli­us 20 és augusztus 17 kö­zött Kecskeméten rendezik meg a Kodály-szemináriu- mot. A közel egy hónapig tartó zenei eseménysorozat­nak a programját az aláb­biakban közöljük: JÜLIUS 23: (A Városi Mű­velődési Házban este 8- kor) Énekkari hangverseny. Közreműködik: az Ifjú Ze­nebarátok Központi Kóru­sa (Budapest), vezényel: TJgrin Gábor. JÚLIUS 24: (A Városi Mű­velődési Házban este 8 óra­kor) Magyar zenetörténeti előadás és hangverseny. Előadó: Bónis Ferenc. Köz­reműködik: Csajbók Teré­zia (ének), Sebestyén Já­nos (csembaló), Tátrai vo­nósnégyes. JÚLIUS 28: (A Városi Mű­velődési Házban este 8 óra­kor) Matal magyar zene­szerzők estje I. Közremű­ködik: Ádám Károly gor­donka), Kocsis Zoltán (zon­gora), Kontra Zoltán (zon­gora), Körmendi Klára (zongora), Matuz István (fuvola), Nagy Vidor (mélyhegedű), Vajda József (fagott). I JÚLIUS 31: (A Városi Mű­velődési házban este 8 óra­kor) Kamaraest. Közremű­ködik: Annelise Niessen (zongora), Zsigmondi Dénes (hegedű) NSZK. AUGUSZTUS 4; (A Vá­rosi Művelődési Házban este 8 órakor) Fiatal ma­gyar zeneszerzők estje II. Közreműködik: Benkő Zol­tán (zongora), Dubrovay László (zongora), Keönch Boldizsár (ének), Kincses Veronika (ének), Klen- jánszky Tamás (zongora), Körmendi Klára (zongora), Matuz István (fuvola), Schmidt Nóra (zongora), Szenthelyi Miklós (hegedű), Kontra Zoltán (zongora, vibrafon). AUGUSZTUS 7: (A Nagytemplomban este 8 órakor) Orgona- és kórus­est. Közreműködik: Lehot- ka Gábor (orgona), a Szilá­gyi Erzsébet Kamarakórus (Budapest), vezényel: M. Katanics Mária. AUGUSZTUS 11: (A Vá­rosi Művelődési Házban es­te 8 órakor) Ifjúsági zene­kari est. Közreműködik: Zeneművészeti Szakiskola Zenekara (Győr), vezényel: Ittzés Mihály. A Primavera Quintett (Budapest). AUGUSZTUS 13; (A Vá­rosi Művelődési Házban es­te 8 órakor) Kamaraest. Közreműködik: a Sebestyén vonósnégyes. AUGUSZTUS 14: (A Ka­tona József Színházban es­te 8 órakor) Ifjúsági kórus- verseny. Közreműködik; Juventus Kamarakórus (Budapest), vezényel: Csik Miklós. A Komlói Kodály Iskola Kórusa, vezényel Tóth Ferenc. AUGUSZTUS 15: (A Ka­tona József Színházban es­te 8 órakor) Az Állami Bábszínház vendégjátéka. Bartók: A csodálatos man­darin. Sztravinszkij: Pet- ruska. AUGUSZTUS 16: (A Ka­tona József Színházban es­te 8 órakor) Vegyeskarok hangversenye. Közreműkö­dik: A tanfolyam hallgatói­ból alakult kórus, vezé­nyel; Szabó Miklós. A Va­sas Művészegyüttes Ve­gyeskara, vezényel: Vasa Lajos. Az. ELTE Vegyeska­ra. vezényel: Baross Gábor. Az egyesített énekkart Vá­sárhelyi Zoltán Kossuth- díjas, kiváló művész ve­zényli. AUGUSZTUS 17; (A Vá­rosi Művelődési Házban este 8 órakor) A Liszt Fe­renc Kamarazenekar hang­versenye. Vezényel: Sándor Frigyes. Művészi bedolgozók Művészi ajándéktárgya­kat faragó, bedolgozó rész­leget fejlesztett ki a pécsi népművészeti szövetkezet a Dombóvárott élő Balásy Gyulának, a népművészet mesterének vezetésével. Ba­ranya és Tolna megye mint­egy 10 községében és vá­rosában körülbelül húszán sajátították el a fafaragást. A részleg által készített faragványok zömét expor­tálják, Ausztriától kezdve Mexikóig. Egy év alatt pél­dául 700 sakk-készletet szállítottak külföldre, töb­bek között Mexikóba. Lenin-kiállításon Párizsban (69) Benita visszaült a pamlagra, s úgy tett, mintha bágyadt lenne már az italtól. Pedig józan volt. Túlsá­gosan is józan. Az iménti jelenet megsokszorozta éber­ségét. s amikor Kloss a szobába lépett, már ismét az üres poharat tartotta a kezében; — Tölts még, Kloss — mondta —, komolyan le aka­rom inni magam. — Előbb ezt — tartotta oda a vizes poharat a lány­nak Kloss, aki mohón elvette tőle a vizet, s kérte, hogy tegyen fel még egy lemezt a gramafonra. Kloss lecserélte a lemezt, Benita egy ügyes mozdu­lattal a vázába ürítette a poharát, s mire Hans visz- szafordult, már úgy tett, mintha az utolsó cseppéig kiürítette volna a vizet. Felállt. Kissé bizonytalan léptekkel közeledett a fiú­hoz, átkarolta, s járták a tangót. — Egyre jobban tetszel nekem — súgta a fiú fülébe. — Jobban tetszel nekem, mint Ruppert — és nevetés­be tört ki. — Mert te sokkal ügyesebb vagy, mint az a barom. Kloss kérdően nézett a lányra, s Benita ügyesen fordított a beszéden; — Te tudsz bánni a lányokkal, Hans. Benita énekelni kezdett. Kloss várta, hogy össze- csuklik, hiszeh az altatónak már hatnia kellene. De Benita csukladozva, botladozva is csak énekelt. — Jó hangom van, ugye? — kérdezte. — Mindenki azt mondja, hogy nagyon jó hangom van. Legalább ez az egy jó bennem. No, csókolj már meg Hans, de bá­tortalan vagy... Kloss leültette egy székre. Benita elhallgatott, s úgy látszott, hogy pillanatokon belül mély álomba zuhan. De nem. Megszólalt ismét: — Tölts még egyet a te csúnya madárkádnak, akit alattomosan idecsaltál — mondta akadozva. — Miket beszélsz, Benita? — Istenem, milyen szépen forog a vil4g — mondta a lány, s ivott. — Hans, fogalmad sincs, hogy mi tör­ténik a világgal! Mit csináltál velem, Hans? Vigyél már a hálószobába. Vigyél már... Kloss lefektette a lányt. Benita erőszakosan húzta magához, de kibontakozott az öleléséből, s mereven állt az ágy mellett. Néhány másodperc múlva Benita már egyenletesen lélegzett. Kloss óvatosan kiemelte a kulcsokat a lány táskájából, s átment a nappaliba. Benita azonnal ki­nyitotta a szemét, s körülnézett. Felállt, ruhája rejtett zsebéből kivette a kis Walter-t s amikor megjelent az ajtóban, Kloss éppen egy szekrényhez közeledett: — Állj! kiáltott Hansra. — Ne mozdulj madárkám! Van még kedved egy pohár konyakhoz? Kloss hátrafordult, s meglátta a lány hidegen csillo­gó szemeiben a gyűlöletet, s kezében a fegyvert. — Nem szép dolog kihasználni a csúnya lányokat — mondta keserű hangon a lány. — Megőrültél? — válaszolt Kloss, s egy lépést tett a lány felé. — Ne gyere túl közel, drágám — mondta Benita. — Most már nincs ölelkezés, se tánc. Benita nem volt hajlandó meginni az altatódat. Nem voltál elég óva­tos, Hans; Benita józan és okos. — Apám természetesen nincs otthon — folytatta. — Meg kell hagyni, ezt jól kitervelted. De most már sze­retném tudni végre, hogy kiknek dolgozol? Azoknak, akiknek Ruppert? — Idióta — sziszegte Kloss a fogai között, s ez in­kább önmagának szólt, mint a lánynak. De Benita magára értette: — Legalább a végén őszinte vagy, Kloss — nevette el magát a lány. — S most szépen mindent elmondasz nekem. Úgy érzem, jogom van megtudni, hogy kiknek dolgozol, s miért? Azt hiszed, csak te látod, hogy a németek elvesztették a háborút? Kloss hallgatott. — Nem akarsz beszélni, ugye? És honnan tudod, hogy nem egyeztem volna bele egy együttműködésbe? Vagy erre nem is gondoltál, Hans? Kloss nem válaszolt most sem. — Vagy beszélsz, vagy beléd eresztek három-négy ólmot — mondta Benita —, persze nem halálos se­bekkel. Nem Hans, Benitától nem könnyű megmene­külni. Kloss megindult a lány felé. Számolta a másod­perceket. Még három, kettő, egy ... — Állj! Ebben a pillanatban kicsapódott a szekrény ajtaja, s Benita kezéből messzi repült a fegyver. 'Folytatjuk) ■ff A világ 120 országá­ban emlékeztek meg Le­ninről kiállításokkal, ün­nepségekkel, rendezvények­kel. Párizs — ahogy Lenin nevezi — „a világ főváro­sa” is méltán ünnepelt: a Grand Palais-ban rendez­tek kiállítást a centená­rium alkalmából. A párizsiak nagy érdek­lődéssel keresték fel a sok­színű, gazdag bemutatót. Diákok és munkások, fran­cia kommunisták és más baloldali értelmiségiek, né­ger és japán egyetemis­ták, háziasszonyok és taní­tónők ültek a kis vetítő- vászon előtt, amelyen Le­nin életéről, az októberi forradalomról, a mai szov­jet államról szóló film per­gett. Fényképek, dokumentu­mok, kéziratok, cikkek, öt egymásba nyíló terem tele tárlókkal, tablókkal. Lenin életének mozzanatait, ese­ményeit tárja a látogató elé. Lenin gyermekkori fényképe, a családjá, isko­lai bizonyítványa. Levelek, és cikkek, könyvek. Lenin művei franciául, korabeli francia lapok a l’Humanité, a Le Siecle, a Le Radical írásai az oroszországi ese­ményekről. Megsárgult fo­tó a párizsi szimpátiatünte­tésről. ■ff A kiállítás különösen részletezi Lenin 1909-től 1911-ig tartó párizsi tartóz­kodásának időszakát. Fo­tók, beszédvázlatok, Párizs­ban írt művei, újságcikkei. — Lenin filozófiai előadást tart a párizsi bolsevikok­nak, beszédet mond a Pá­rizsiján élő emigránsok gyű­lésén, Liege-beli nyilvános előadásának címe: „Az el­lenforradalmi burzsoázia ideológiája”. Párizsban Tolsztojról, a vallásról, az orosz politikai helyzetről beszélj Cikket ír a párizsi kom- mün emlékére: „A párizsi ágyúk dörgése felköltötte mély álmából a proletariá­tus legelmaradottabb réte­geit, és mindenütt fokozot­tabb forradalmi szocialista propagandára ösztönzött. Ezért nem halt meg a Kommün ügye; ma is él mindannyiunkban. A Kom- mün-ügy a szociális for­radalom, a dolgozók teljes politikai és gazdasági fel­szabadításának ügye, az egész világ proletariátusá­nak ügye. És ebben az ér­telemben halhatatlan.” •ff Lenin minden reggel elment a Nemzeti Könyv­tárba. Filozófiai és termé­szettudományi kérdésekkel foglalkozott. Párizsban ke­rült kapcsolatba Lafargue- gal; Marx vej ével, akinek véleményét nagyra becsül­te. Sokat beszélgetett vele Materializmus és empirio- kriticizmus című könyvé­ről. Krupszkája emlékezésé­ből olvassuk: „Noha Iljics gondolatait mindig Orosz­ország foglalkoztatta, a francia munkásmozgalmat is figyelmesen tanulmá­nyozta. Nagy figyelemmel kísérte például a választási hadjáratot, hallgatta Jau- rés és Vaillant beszédeit. 1911 tavaszán, nyarán Párizstól 15 kilométernyire, Longjumeau nevű faluban pártiskolát szervezett. Le­nin előadásokat tartott po­litikai gazdaságtanból, az agrárkérdésről, a szocializ­mus elméletéről és gya­korlatáról. ■ff Aztán újabb képek — Lenin a forradalomban, az 1917-es események, Andre- jev Lenin szobra. S a le­nini gondolat, a lenini esz­mék megvalósulásaként — az utolsó terem a Szovjet­unió mai életével' foglal­kozik. K. M.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom