Petőfi Népe, 1970. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-05 / 130. szám
5. oldal 1970. június 5, péntek ÜNNEPI KÖNYVHÉT Weöres Sándor: Ez évben elkészül a nyugdíjasok klubja Egyhegyűjföft írások Hatalmas életmű tor- nyosodik előttünk két kötetben, mely Weöres Sándor költői életművét foglalja magában, a Kossuth- díjjal kitüntetett mester kedves vendégként járt Kecskeméten a könyvhéten, így részben a mű megjelenése, részben pedig az itt-tartózkodás miatt üdvözölhetjük szeretettel. A jövőhöz, a III. évezredhez fordul Weöres a kötet bevezetőjében így szólva; „Eleven áramot’’ akar sugározni, „átvilágítani” és „felrázni” óhajt bennünket, mert azt szeretné, ha egymásban megsokszoroznánk örömünket, ha; nem „egymás nélkül” és nem „egymás ellen” szólunk. Ezt a humanista, társait felrázni akaró Weöres Sándort is észre kell vennünk, ki korai verseitől kezdve; „Hozzád szólok most, társam, énem, ezerfejű — egy Fiatalság.’’ Végtelenül tágas világ Weöres Sándoré; ó-egyiptomi Rhá-himnuszokat szerez, Jeremiás siralmait folytatja, a néger spirituálé hangját próbálgatja, a holdbéli csónakos kalandos játékát örökíti meg, a szkíták udvarába menekül, a francia népdalok hangján szól, pápua temetési éneket ír. álmot lát az ősvilágról stb. Ez a megsokszorozott költői én, ez az örök megújulás végigkövethető Weöres egész alkotó útján. Ez az ezerarcúság részben költői arculatának elidegeníthetetlen sajátossága, részben pedig feltételezhető az, hogy a „lelkeket idéző „műfordító számtalan alkotása visszahathat a saját művekre, megtermékenyíthetik az önálló verseket. (Gondolhatunk itt például a kínai fordításokra, de a modern franciákra is Michaux-tól Cocteau-ig.) Ahogy Kosztolányi meg| kérdezte olvasóitól, ember- 1 társaitól, hogy akarunk-e a ; játszótársa lenni, Weöres | Sándor is örökké hozzánk | fordul, bohókás fintort vág. ; rongyszőnyeget terít elénk ; bravúros formai játékokkal ; lep meg, zenei futamokra épít; „Holdfényt vetettem, / nincs aratásom, / ködöt sütöttem, / nincsen kalácsom, / falnak beszéltem, nincsen barátom’ / felhőt szerettem, /nincs hites-párom.” Weöres híres tanulmányát, „A vers születését” is itt olvashatjuk ebben a gyűjteményében. „Aki nem tud szépérzést előidézni, nem jut be a művészet területére ...” — írta. s valóban a költő szépen ír, a szépséget keresi, s ezt sokszor a zeneiségben találja meg. Kórust, zsoltárt, szimfóniát, táncballadát, canzonet, koráit, fugát ír. De szinte valamennyi versének végtelenül erős a ritmikája, gondoljunk pl. híres gyermekverseire is, melyek épp a ritmus felől közelítenek a kisgyerekhez. S ezt a weöresi zeneiséget nem is tudjuk igazán méltón értékelni. Hasonlóképpen zenei jellegű az a vers- építési megoldás, mikor egy témára több variációt dolgoz ki, amikor a híres „Dob és tánc’’ című versében a szavak és ritmus olyan páratlan játékával lep meg, mely szinte Babits óta egyedülálló költészetünkben. Sokan túlzottan ezoterikusnak érezték Weöres költői világát, mondván, túl messze van korunktól, tekintetét a végtelen távolokra függeszti. Ez részigazság. Weöres megírta a híres „XX. századi freskót”, melyben világosan kifejezte, hogy „eltűntek az angyalok, a Biztonság, a Szabadság, az Igazság AngyaI la” a háború rettenetes ] J éveiben, s napjainkban is ! i szól Vietnam küzdőiről, ott J járt az arlingtoni temető- j ben a két Kennedy mauzó- ! leumánál. Fel kell figyelnünk Weöres képzőművészeti ihle- tettségére is; Csontváry- J vásznakat fest versben, ol- j tárt épít a béke szent ne- j j vére, „triptichont” készít J i szavakból, Gulácsy világát! idézi Na Conxy Pant; E vers is valóság, akár az álmod, j Az élet; szív és kés egy! szín alatt. Szemeddel az egész tengert halászod s horoggal mit fogsz? Egynéhány halat. Kecskeméti vonatkozások j is lappanganak e két kö- ] tetben; a lírikus Katona ! Józsefet is idézte egyik versében. A szeretett mester, Kodály Zoltán 70. születésnapjára is verset ír gyermekhangra: „a síkság helyén hegycsúcs néz rátok ...” Bár korai verse a híres öregek, most válik igazán átélt költői témává az öregedés gondolata. Weöres úgy érzi, hogy „átbóbiskolta teljes életét”, semmit se tettem, csak történt velem”, s vívódva az alkotás álmát és a valóság ébrenlétét szegezi egymással szembe; „talán az álmon túli csöndben ébredek.” (Az élet végén.) S a gyűjteményes kötetek ösz- szeállítójanak, Bata Imrének írva „toccatát” is az öregedésen mereng, s ezzel zárja a második kötetet; „ös-kezdet óta itt vagyok, de a lepkével meghalok.” Szekér Endre Évek óta halljuk a panaszt a nyugdíjasoktól: nincs a megyeszékhelyen megfelelő klubjuk. Igaz, a szakszervezeti székházban egy jókora helyiség hétfő kivételével minden délután négy órától a rendelkezésükre áll. Ez azonban nem jelent megoldást. Hogy miért nem? A klub mintegy száz rendszeres látogatójának nagyjából a fele szeretne itt estéről estére a saját szájaíze szerint szórakozni. Ótven, különböző érdeklődésű ember viszont zavarja egymást; a sakkozókat a tv, a tv-né- zőket a kártyázók, az olvasni akarókat pedig valamennyi. Mint a bevezetőben említettük, régi gond ez már. S hogy a megoldás meddig késik még, milyenek a távolabbi kilátások, erre nézve a legilletékesebbek egyikétől — Végh Páltól, az SZMT társadalombiztosítási bizottságának vezetőjétől — kértünk választ. — A pillanatnyilag legalkalmasabbnak látszó épületben, az építők volt kultúrotthonában, a Geodéziai Vállalat kapott helyet — mondja. — Mihelyt számukra megfelelő székházat találnak — s erre nézve bírjuk a felettes szervek ígéretét —, három helyiség áll majd itt nyugdíjasaink rendelkezéssére. Ezek kialakításához a szükséges anyagi fedezet is megvan. A probléma még ez évben, remélhetőleg pár hónap múltán megoldást nyer, hiszen az ügyet nemcsak a szakszervezet, de a különböző szintű tanácsok is szívükön viselik. Szó van arról is, hogy Kecskemét belvárosában nyugdíjas panziót is létesítenek. Egyelőre reggelit és ebédet kapnának itt a nyugdíjasok, addig is, amíg a végleges — étkezővel is ellátott — többszintes otthonuk felépül. — A törekvésünk minél kulturáltabb szórakozási és művelődési lehetőségek megteremtésére, és minél megfelelőbb elhelyezésre irányul. A mostani áldatlan állapotot, az egyetlen, nagy zsúfolt hodályt — a későbbiekben a célnak jobban megfelelő, különféle rendeltetésű több kisebb helyiség (tv-, sakk-, kártyaszoba stb.) váltja majd fel. Fontos, hogy az eddiginél jobban szolgáljuk a nyugdíjasok tájékoztatását is. Egészségügyi, világnézeti, városfejlesztési kérdésekről már most is rendszeresen tájékoztatjuk őket, s ezeket a tájékoztatókat a jövőben még gyakoribbá szeretnénk tenni. Bízunk az ígéretben és várjuk, hogy az elképzelések után mielőbb a megvalósulásról is számot adhassunk! J. T. Egy nehéz út végén — Látom az arcán, hogy örül. — Nem is tagadom. — Tehát sikerült a gyakorlati államvizsga? — ötösre. És előtte a szakdolgozatom is ötös lett. — Miért választotta az óvónői pályát? — Tudja milyen gyönyörű segíteni a szemünk láttára alakuló életet? Elindítani, felkészíteni a kicsiket arra, ami ezután jön? Az egész apró, látszólag jelentéktelen cselekedetek egésszé állnak össze bennük. Formálódik parányi személyiségük. Mintha szobrászok lennénk mi óvónők. (30.) — Miért kapnának le embereket, akiket szabadon megfigyelhetnek? — folytatta Kloss. — Ügy látszik még keveset tudnak. Lehet, hogy a csoporton túl az összekötőket keresik, s rajtuk keresztül a központot majd néhány pillanatnyi csend után rákérdezett az orgonistára: Ki az a Második Artur? — öreg róka. Első Artúr kezeskedett érte. De íme a mai jelentése. A rejtkulcsot tudod? — kérdezte, s hangjából némi gyanakvás csendült ki. — Ismerem, nyugodj meg bajtárs — mondta Kloss, s a gyér fénynél olvasni kezdett. Hosszú jelentés volt az elmúlt napok munkájáról. Második Artur jelentette, hogy a szálakon végigmentek, s kiderítették, hogy a csoport vezetőjével, vagyis Első Artúrral és a két munkással csupán „Kryptonim A—3”-nak volt egyidő- ben kapcsolata. Ezért parancsot adott az áruló likvidálására. A csoport egyébként tiszta, akcióképes. — A—3 — mondta hangosan Kloss. Az orgonista ideges lett. Elkapta Kloss karját, s szinte könyörögve mondta: — Artur téved. Az A—3 ártatlan. Artur idegességében hibát követett el. — Ki az az A—3? — kérdezte Kloss. — Egy lány. Én szerveztem be. Ismertem az apját, anyját. Ismerem őt is ... — Tudod, hogy ez kevés ellenbizonyíték?! — Nincs bizonyítékom. Bizonyítékom az nincs — mondta leverten az orgonista, de kérd meg nevemben a központot, hogy állítsa le a likvidálási akciót. — Jól figyelj — mondta Kloss, akit zavart az orgonista szemtivege, akaratlanul is mindig a tekintetét kereste. — Ha Artur csoportjában áruló van, akkor elveszett az egész csoport, — Elveszett? — döbbent meg a szemüveges. — Igen. A megmentésnek egyetlen módja van. A likvidálás után új papírokkal kell ellátni őket. Mindegyiküket. S emellett azonnal új területre kell átdobni őket. Például a GG-be. De jól jegyezd meg: addig senkinek nem adok sem papírt, sem új beosztást, amíg nem vagyok meggyőződve arról, hogy az árulót likvidáltátok. S amennyiben úgy hiszed, hogy A—3 nem lehet áruló, akkor keresd meg az igazit. Gyanúsítasz valakit? — Nem. Senkit. — Na látod. Ha senki sem gyanús, akkor nincs kizárva az A—3-as sem. A Gestapo többet tud nálad. Nincs kizárva, hogy téged is figyelnek. — Értem. Mit akarsz most tenni? — kérdezte. — Add át Artúrnak az utasítást: elhalasztani A—3- as likvidálását. — Köszönöm — mondta az orgonista. — Ne* köszönj semmit. Ez csak ésszerű halasztás. Most megpróbálok egyedül eligazodni ebben az ügyben. A ládáról ki tud még rajtad és Artúron kívül? Az orgonista hallgatott. Kloss keményen szólt rá újra: — Ki tud a ládáról kettőtökön kívül? — Liza. Vagyis az A—3-as — mondta az orgonista, s homlokán verejték gyöngyözött. — De Liza a rokonom — tette hozzá remegő hangon. — Szóval kijátszottad a központ utasítását? — kérdezte Kloss. — Miért? Mert rokon? Ember, a tűzzel játszunk, de nem ilyen ostobán. — Megtalálod. Lizát megtalálod. Győződj meg magad a megbízhatóságáról. Frankfurter Strasse. Dorottya kávéház... — Tudom — mondta ingerülten Kloss, — s ha szükség lesz rá, felkeresem. Természetesen addig is vigyázz, valamennyien vigyázzatok. Nyílt a karzati bejárat ajtaja. Kloss pisztolyához kapott, de az ajtóban egy tíz év körüli fiúcska állt, s közömbösen nézett a főhadnagy pisztolyt szorongató kezére. — Ez kicsoda? — Kérdezte Kloss az orgonistát. — A szemem — mondta száraz hangon amaz, s kinyújtotta a kezét, hogy közelebb húzza Rudit. (Folytatjuk.) — Levelezőn végez itt a képzőben. Közben óvodában is dolgozott? — Másfél év óta. Ugyanis fél évvel a beiratkozás után kötelező óvónői munkát vállalni. — Miért éppen Kecskemétre járt? — Mert csak itt van levelező tagozat az országban. — Nehéz volt? — Gondolhatja. Pestről lejárni, legalább harmincszor, vizsgákra, konzultációkra! Talán ez az oka, hogy a végére úgy megfogyatkoztunk. Pedig nem a fizetésért csináltuk, higgye el. Kezdetben kilencszáz- ötven forintot kaptam havonta. Most is csak ezeregyszázat. Mindenütt többet kereshetnék. Mégsem mennék el sehova, látja. Ez az, amikor valaki szerelmes lesz a munkájába. Ügy is mondhatnám, a hivatásába. Labancz Gyulánéval beszélgetek, a Kecskeméti Óvónőképző Intézet végzős levelező hallgatójával. — Van még hátra vizsga? — Június második felében kezdődnek az elméleti vizsgák. — Remélem azok is olyan jól sikerülnek, mint az eddigiek. V. M. Hozzászólás a kaíona- emlékházról írott cikkhez A Katona-emlékház létesítése Kecskemét jóhírét szolgáló közüggyé vált. Csak dicsérni lehet minden felszólalást, amely a régóta úzódó kérdés megoldását előmozdítja. Éppen ezért örömmel olvastam Gál Sándornak a Petőfi Népe május 15-i számában megjelent, s a kecskeméti lokálpatrióták önérzetét ébreszgető cikkét. A lényegében nagyon aktuális és találó közleményhez, az irodalomtörténeti és a várostörténeti hűség szempontjából, legyen szabad néhány megjegyzést fűznöm. A Katona József Társaság — előzőleg Katona József Kör — nem volt abban a helyzetben, hogy sorozatban adhatott volna ki évkönyvet, bár a kiadvány nevéből joggal lehet erre következtetni. Az 1933- ban társasággá alakult kör a felszabadulásig mindössze két évkönyvet adott ki, az elsőt 1934- ben, a másikat pedig 1936-ban. Az évkönyvek elsősorban a helyi Katona-kultusszal és művelődési kérdésekkel foglalkoztak. Ezt főleg helyi szerzők írták, de ugyanúgy, mint a mostani antológiákban, vagy vidéki folyóiratokban megszólaltattak oldalaikon országos tekintélyekét is. Csupán mint apróságot jegyzem meg, hogy a cikkben emlegetett Deák tér 4 számú ház valóban katonai célokat szolgált, de nem huszárlaktanya volt, hanem császári katonai kórház. Az a kérdés, 'hogy a Katona-ház valóban Katona József szülőháza-e, nem először vetődik fel. Legutóbb 1962-ben feszegették. Akkor „Kecskeméti séták” című sorozat- tom egyik közleményét szenteltem ennek a kérdésnek. Hivatkoztam Hor- nyik Jánosnak a szülőház falán levő emléktábla leleplezése idején ebben az ügyben folytatott levéltári kutatásaira és megállapításaira. Hornyik kiderítette, hogy idős Ka- tonáék, József fiuk születése idején ezen a helyen laktak. A költő apja 18loben gyökeresen újjáépítette az ősi házat, s az átépítés idejére a Katonarokonság egyik közelben levő hajlékában kaptak átmeneti szállást. Innen eredhet az a kétely, hogy a jelenlegi épület nem a költő szülőháza. Hornyik megállapításaihoz még hozzáteszem azt is, hogy ha a mendemondának lenne igaza — hogy tudniillik nem itt született Katona József — az akkor is kétségtelen, hogy ezek között a falak között olvasta fel Katona Udvarhelyi Miklósnak a Bánk bán első vázlatát és innen járt tíz éven át a hivatalába. Ismétlem: tisztelet mindazoknak, akik a Katona-emlékház létesítését szorgalmazzák és tisztelet azoknak, akik tudomásom szerint annak a közeljövőre tervezett megnyitása érdekében fáradoznak. Joós Ferenc
