Petőfi Népe, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-31 / 126. szám

1070. májas 31« vasárnap

0. oldal

Az ifjúság édes madara

Szomorú és tragikus előtanulmányokat végezhetett az elmúlt egynéhány esztendőben minden színházlátogató ahhoz, hogy Tennessee Williams drámájának alap- gondolatát, társadalmi hátterét megismerhesse. Hiszen az egész világ közvéleményét megrázó Kenne- dy-gyilkosság pontosan olyan amerikai kisvárosban zajlott le, pontosan olyan kétes egzisztenciáknak a közreműködésével, bonyolult összeesküvések eredményeképpen, akik Williams Szikrázóan izgalmas drámájának színpadán mozognak. A rabszolgatartó Dél emberei, a kegyetlen, mindent elsöprő erőszak megszállottjai, kis és nagy politikusok, akik zengik, harsogják az amerikai demokráciáról, a korlátlan érvényesülés hazájára régen elkoptatott frázisaikat. Boss Finlay szenátor csikorgóan Vásott mondatai a drámában az „elhivatottságról”, az amerikai életforma mindent „elsöprő nagyszerűségéről”, mintha a Kennedy- per kétes becsületű lokáltulajdonosainak, olajkút- spekulánsainak, a nagy farmok tulajdonosainak szájából visszhangzanának.

Ez hát az előzménye a kecskeméti bemutatónak. Ezért rezonált a premier közönsége is erre a furcsa ellentmondásokból szőtt drámára olyan jól £s hozzáértéssel.

Kikről is beszél Williams? A bármixerből selyemfiúvá „emelkedett” kisemberről, aki élete nagy és tiszta álmának tartja azt a talmi mennyországot, amit Hollywood álomgyárainak álromantikája kínál. Chance Wayne a darab főszereplője már teljesen le- züllött állapotban egy öregedő filmsztár kitartottjaként jelenik meg a színpadon, de az átlag amerikai mérhetetlen önbizalmával

évadzáró bemutató a kecskeméti színházban

ragaszkodik rögeszméjéhez, mus, sajátos drámaépítke- hogy újra kezdheti az éle- zés keretei között, tét és megragadhatja még- Tennessee Williams két egyszer az értelmetlenül el- csomópontban sűríti a drá- rohant ifjúság „édes mada- ma fordulópontjait, Wayne rának” szárnyát, mégegy- és az öregedő filmsztár sorszer felrepülhetnek a kar- sára koncentrál, azt ját- rier csúcsaira, ahol számá- szatja le szereplőivel a ra, az ő gyorsan eliramlott színpadi történés valóságos élete csak néhány napos és az általánosító összefog- vendégeskedést engedélye- laló drámai koncepció ma- zett De Wayne életeszmé- gasabb, képzelt síkján, nye tipikusan amerikai. Ebből a kettősségből, szin- Ugyanazok az indítékok te a misztérium-színpadok mozgatják törekvéseit, mint földi életet, poklot és ellenfeleinek szándékait, mennyországot ötvöző rété- télén mozzanatából is jól Csakhogy ő alulról ostro- geiből bontja ki mondani- tud általánosítani, találó molta a pénzt, a nagytőke valóját és a dráma másik következtetéseket levonni, erődítményét és sohasem lényeges eleme az atmosz- A dráma másik főhőse tudott eljutni a falak kö- férateremtésnek az a me- Alexandra del Lágó, vagy zé, ahol Amerika déli álla- chanizmusa, szerkesztési másik nevén Kosmopolis mainak pénzarisztokráciája módszere, amely nagyon is hercegnő is az eltűnt és el- a maga szigorú kasztszelle- rokon a színpadi hangula- viharzott ifjúság, az elsza- mének törvényei szerint él tok utolérhetetlen mesteré- lasztott nagy lehetőségek és védekezik. Wayne esz- vei, Csehowal. visszaszerzésének megszí..

A szenátor mesél Heavenly nek (Perényi László és Csomós Mari.)

A Finlay család: Perényi László, Horváth László, Mojzes Mária és Piróth Gyula.

ményei törvényszerűen A darabnak félremagya- megbuknak. Hősi nekibuz- rázhatatlan társadalmi

dulásai tragikus torzulással mondanivalója van. Egy indulnak és mindig vakvá- szűk résen keresztül bele- gányra jutnak egészen ad- pillanthat a néző az 50-es dig, amíg számára is betel- évek Amerikájának politi- jesednak saját félresikerült kai, társadalmi és emberi sorsának törvényei. szféráiba. És Tennessee

Tulajdonképpen a drá- Williams avatott kalauz, ma két nagy szerep lehető- Szűkén adagolja a lírát. Az ségéit variálja, bontja ki, általa teremtett emberek hatásos színpadi mechaniz- életének néhány jelentéklottja. Alakjában Williams- nak sikerült a jellem olyan mélységéig hatolni, amelyek ezt a furcsa kábító- szeres mámorban támoly- gó öregedő asszonyt rokonszenvessé teszi számunkra, akárcsak Chance Wayne szomorú botladozásai is felébresztik a nézőben a szánalom, s az emberi megértés érzéseit. Nincsen meg(26.) — Valamennyien papírt és ceruzát kapnak — mondta a Sturmbannführer —, s kérem, írjanak részletes önéletrajzot. Különös részletességgel kérem az oroszországi tartózkodásukról. Remélem, eltekintenek ettől a kis bizalmatlanságtól, de megkíséreljük ezt az elhelyezés kényelmével ellensúlyozni.

Három nap múlva, amikor már ki tudja hányadszor olvasta át a négy német vallomását, belelapozott az asztalon heverő dossziéba, amelyen gótikus betűkkel a következő felirat állt: Hans Kloss.

Müller csak néhány órája ismerkedett meg e dosz- szié anyagával, s éppen ezért Kloss életrajzát vette újra, meg újra kézbe. Nagy érdeklődéssel olvasta, amit Kloss az oroszországi kihallgatások végtelenjéről írt. Már szinte szóról szóra tudta ő is a kérdéseket, s Kloss válaszait. Kloss például igen érdekesen írta le, hogy miként beszéltették heteken át a gimnáziumi éveiről, egykori iskolatársairól, hogy még arra is választ kértek tőle, hogy kinek volt szeplő az orrán, kinek sebhely az arcán, vagy más testrészén.

A többiek vallomása érdektelen volt. Beitz vaskereskedő volt, Vogel olajkutató mérnök, Dreher lember- gi vendéglős. Vallomásukban csak egyetlen közös vonás volt: Kloss. Róla ugyanis igen sokat beszéltek, többszörösen leírták, hogy minden német sajnálta őt a börtönben, mert szinte éjjel-nappal felriasztották, s kihallgatásra vitték.

Beitz például elmondta, hogy Kloss már ott volt, amikor őt odavitték, s mintegy tíz napig ültek együtt, aztán már csak a sétákon találkoztak hónapokig. Kloss — írta Beitz — igen sokszor kért tanácsot tőlük, hogy beezélhet-e mindarról, amiről faggatják. Például az unokahúgáról, a családjáról, az iskolatársairól.

Müller beletúrt most a papírokba. Kereste azt a lapot, ahol Beitz kihallgatási jegyzőkönyvében a következőket rögzítették; Kérdés; Találkozott-e Hans Klossal 1941. július és 1942. március között naponta? Válasz; Igen, kivéve azt a pár napot, amit kórházban töltöttem. Ez körülbelül október végén, vagy november elején volt. Kérdés: Mikor voltak közös cellában? Válasz; Júliusban és augusztusban. Utána a folyosón és a sétákon találkoztunk. Emlékszem, karácsonykor ő volt az ügyeletes az ételosztásban ...

Müller megtörölte homlokát, s szinte kétségbeesetten olvasta újra, meg újra a dosszié anyagát. Kloss főhadnagy személyi anyagából az tűnt ki, hogy 1941 karácsonyán az Abwehr féléves tiszti továbbképzőién volt éppen. Azazhogy az a másik Kloss volt a továbbképzésen, s ez az ember, aki két emelettel lejjebb várja, hogy kihallgatásra hívják, ez ételt osztott az orosz börtönben.

Ismét egymás mellé tette a kézírásos anyagokat. Egyértelműen kitűnt, hogy nem egy kézből származik az önéletrajz és a dosszié kézírásos anyaga.

Nyílt az ajtó, s egy Sturmführer jelentette Müller- nek, hogy valaki megérkezett. Kloss arra gondolt, hogy talán Beitz felesége, akinek — mint azt Lothar elmondta — Müllerék táviratoztak, hogy azonosítás céljából utazzon ide, s ha minden rendben lesz, akkor Lothar Beitz hamarosan ismét szabad ember lesz.

— Vagy talán Vogel rokonai jöttek szembesítésre?

Gondolataiból Müller riasztotta fel:

— Átmegyünk egy nyugodtabb szobába — mondta, s Klosst maga előtt engedte ki az ajtón.

Ahogy rótták a lépcsőfokokat, arra gondolt, hogy most valami nagy meglepetésre kell felkészülnie.

Müller belökte az ajtót, s egy kényelmes fotelre mutatott:

— Foglaljon helyet kérem. — Kloss kényelmesen elhelyezkedett, s várakozóan nézett a sturmbannführer- re, amikor a háta mögött, mint ostorcsapás hangzott fel a kiáltás:

— Kloss! — kiáltotta Stadtke, s felállt az ajtó mögötti székről, s Kloss mellé lépett.

— Parancsoljon!? — nézett rá kérdőn Kloss, s a szeme sem rebbent.

— Van bátyád? — kérdezte dühtől kivörösödve Stadtke.

— Elnézést Herr Sturmführer, de német tiszt vagyok, s aligha volt még szerencsém pertut inni önnel.

(Folytatjuk) \

rendítőbb annál, mintha az ember rádöbben arra — amikor az ifjúság elszállott —, hogy a valódi, igazi ideálok helyett valami pótélet, valamifajta talmi lát-' szat ösvényein tévedezett és már semmit sem lehet visszacsinálni. Waynenek az amerikai Dél kietlen és brutális világában csak ilyen áldicsőség, másodlagos élet jutott, mert eszményei hamisak voltak. Nem az alkotás, a teljes élet öröme vonzotta és mozgatta cselekedeteit, hanem a pénz, a i csillogó kaland, az izgalmas, de hamis ígéret, amelyet a politikusok szólamaiból lehet kiolvasni: hogy Amerikában egy jelentéktelen kisváros bármixeréből lehet még nagy ember, igazi hős (akár az olajkutak, a kétes mulatók, a hollywoodi filmműtermek világában, akár a vietnami háború dzsungeljében).

Pethes György, a darab rendezője két hatalmas, monumentális szerep részleteinek kidolgozására koncentrált. Nagyszerű szerep- osztásban teremtette meg a siker alapjait Forgács Tibor mint Chance Wayne alkanyegében csak az amerikai atmoszféra megteremtéséhez, a társadalmi háttér érzékeltetéséhez van köze, ámbár jó néhány epizódalakítás is túlemelkedett saját, darabbeli rendeltetésének mércéjén egyéniséget vitt a színész a csak vázlatosan körvonalazott alakokba. Említenünk kell elsősorban Csomós Marit Heavenly, a szenátor lánya alakjának látomásszerűen légies megformálásáért. Piróth Gyula, a szenátor fiát kelti életre jól megválasztott eszközökkel, Borbíró Andrea, a szenátor szeretője Lucy szerepében nyújt rokonszenves alakítást. A szenátort Perényi László játsza. Mintha túlzottan sok jólismert sémát erőszakolt volna a szerző ebbe az alakba. Mondatai is hitel nélküli túlzások. Perényi színészi alkatával nem találkozhatott ez az alak, a szenátor handabandázásait, erőszakos lényét nem lehetett az ő színészi eszközeivel hitelesíteni.

A hiszékeny, szentimentális öregasszony Nonni? néni szerepében nyújt hiteles élményt Mojzes Mária, egyéni eszközökkel köDévay Camilli és Forgács Tibor, az első felvonás nagy jelenetében.

tilag is, a drámai lényeget tekintve is kitűnő választásnak bizonyult, mint- ahogy Alexandra del Lago szerepében ismét igazi lehetőségeket kapott Dévay Camilla sokoldalú, színes tehetségének teljes kibontakoztatására. Kettőjük összjátéka, a drámai súlypontokat jól érzékelő, tudatosságból és magasrendű színészi ösztönösségből szőtt emberformáló teljesítménye avatja igazi élmény- nyé ezt az előadást.

A többi szerepeknek lé;

zelíti meg a „közbeszóló” alakját Major Pál, de Horváth László, Rózsa Sándor, Korbuly Péter, Garai Róbert, Basilides Barna, Zsig- rai Annamária, Cserje Zsuzsa, Szalay Imre, is jól igazodik kis szerepében a drámából sugárzó hangulathoz.

Lendületes, és szellemes díszletmegoldásokat alkalmazott Borcsa István, Gre- guss Ildikó jelmezei; különösen Dévay Camilla kosztümjei — hatásosak, érdekesek.

Csáky Lajos