Petőfi Népe, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-17 / 114. szám
1970. május 17, vasárnap 8. oldal NYELVŐR Ögyél möggyet, könyeret! Talán sokan folytatni is tudják: Máma nem kapsz ögyebet. Sőt talán még tovább is: Ha nem őszöd, tödd el, majd mögöszöd röggel. De akár ismeri valaki ezt a Kecskemét környéki mondókát, akár nem, mindenki tudja, hogy ez nyelvjárási vagy tájnyelvi alak. A nyelvi rétegek között igen jelentősek a nyelvjárások. Ezek természetes alakulatok, nem a nyelv elkorcsosulása eredményeképpen jöttek létre, mint sokan gondolják. Meg kell őket becsülnünk, mert a nyelv természetes fejlődésével keletkeztek. Régi nyelvi ízeket őriznek, míg például az irodalmi nyelvet sok tekintetben mesterségesen fejlesztették. Azt lehet mondani, hogy ami a történeti fejlődés szerint régiség, az megtalálható a nyelvjárásokban, mivel az egyes népcsoportok gondosan megőrzik a régi nyelvi állapotot. Az egyes nyelvjárások tehát megérdemlik, hogy minden anyanyelvét szerető magyar megbecsülje őket. Népünk nagy kuttu- rálódása, a rádió és televízió, a nagy számban megjelenő újságok és könyvek hatására a főbb nyelvjárási különbségek lassan visszaszorulnak. Sokan már nem is beszélik szívesen nyelvjárásukat, a nép körében is terjed a köznyelv kiegyenlítő hatása. De azért szívesen hallgatjuk az ízes nyelvjárási beszédet. A rádió és televízió riportalanyai közül sokan vannak, akik ragaszkodnak eredeti nyelvjárásukhoz, még a városokban elszármazottak között is. Büga doktornak sem csak orvosi tanácsait hallgatjuk szívesen, hanem ízes magyar beszédét is. Ez az ízesség nemcsak a kiejtésében nyilvánul meg, hanem természetes szemlélet- módjában is. A múltkoriban hallottam tőle az „ujjúnkra szedni’’ szólást. Bizony ez természetesebb és magyarosabb, mintha azt mondanánk, hogy valamit az ujjunkon elszámolunk. Tehát ögyünk möggyet, könyeret? Bizony ögyünk csak nyugodtan. Olyan jól esik hallani ezt az ózó nyelvjárást. Ezt hibátlanul csak az őző nyelvterületen lehet hallani, másutt ezt úgysem tudják. Petőfi jól ismerte, ö így utánozta a kecskeméti beszédet: „Hírős város az Aafődön Kecskemét / Ott születtem, annak őszöm könyerét.” Amikor szép hazánk más vidékein járok és megtudják, hogy kecskeméti vagyok, szinte biztos, hogy ilyeneket hallok: „Köcske- mét? Mit csinálnak a köcs- kemétiek?” Erre igyekszem megmagyarázni, hogy Köcs- kemétet nem lehet mondani. Kecskemét nevének két tagja közül csak a „mét” magyarázható nehezen. A kecskével semmi baj nines. Az ott ágaskodik a város címerében. A kecske pedig még Kecskeméten sem köcske. így a város neve maradjon csak Kecskemét. Jó a szögedxeknek. Szöge- dön már a város nevével utalni lehet az őző nyelvjárásra. Mivel városunkban ez lehetetlen, azért ragadt rá olyan könnyen, mintegy kárpótlásul a „hírős város” elnevezés. De talán azért is, hogy a más vidékre valók kitombolhassák őzési szenvedélyüket Kecskemét nevének hallatára. Az őző nyelvjárással még tovább is érdemes foglalkozni, mert érdekes nyelvi problémák katpeso- lódnak hozzá. Kiss István (14) — Ma kiadtam egy parancsot — folytatta Stadtke —, s ennek értelmében minden 12 éven felüli fiatal 48 órán belül köteles munkára jelentkezni. A jelentkezőkre a Birodalomban korszerű gyárak várnak. — Tolongani fognak — mondta vigyorogva a negyedik ezred parancsnoka, de Stadtke kesztyűs kezével az asztalra csapott: — Megtaláljuk a módját, hogy jelentkezésre bírjuk őket! Megtalálunk minden bújkálót, ha az egérlyukba . menekült is. Az imént kérdező ezredparancsnok pimaszul Stadt- kera ásított, s játékosan babrálni kezdett a térképmutatópálcával. — Nem szeretném uraim, ha éberségüket is elaltatnák — csattant fel Stadtke, s dühösen becsapta maga mögött az ajtót. * Kloss kényelmesen végignyújtózott a heverőn. Kezével a rojtos faliszőnyegnek támaszkodott, s arra gondolt, hogy milyen könnyen át lehetne alakítani ezt a szokványos kis irodaszobát otthonos fészekké. A legjobb bajor stílusban. Csak el kellene tüntetni azt az imazsámolyszerű kis polcot, amelyen Márta és minden német katekizmusa, a Mein Kampf feküdt. Néhány kép a vezérek ostoba fényképmásolatai helyére, egy szál virág a vázának előléptetett lövedékhüvelybe, s néhány értékes apróság a polcon sorakozó értéktelen elefántfigurák helyett. Felnyúlt a polcra. A hét különböző nagyságú elefánt közül a legkisebb akkora volt, mint a kisujja. A legnagyobb nem fért volna el a tenyerében. Amint a cserépfigurával játszadozott, azon töprengett, hogy vajon Márta ezeket a vackokat magával hordja-e városról városra, frontról frontra? Képtelenség — gondolta, — Képtelenség, vagy igen nagyUljanovs&kban járt..* Í7 éiig-meddig a me- szes. malteros állványbakra könyökölve beszélgetünk Németh Jánossal, a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat ifjúmunkásával. Tűz ránk az idei tavaszon ritka, kellemes napfény. Körülöttünk a gyárépítkezéseken megszokott sürgés-forgás. Építőanyagok — gúlában, bálában, halomban. Közelünkben még vakolatlan falrészek, állványok, ám az újonnan növő épületrészeken túl, véle már ösz- szenőve — javában üzemelő gyárrészleg. A Szerszám- és Gépelemgyárak kecskeméti egységének udvarán vagyunk. Ez a nyári barnán mosolygó fiatalember nemrég lépett kí az épülő üzemrész egyik sötétszürke szögletéből. Munkaruhájáról a vakolóanyag nyers, hűvös szagát gyorsan libbenti el a meleg szellő. Talán csak a közelben dolgozó szaktársai gondolják, hogy havas, fehér tájakon, a romantikus hangulatú orosz télben jár most képzeletünk. Igen, jól sejtik a munkatársak; aki két hónap alatt akkora világot járt be, mint ez az ifjúmunkás, azt a sajtó mihamar „megkömyékezi ”, TlJémeth János még az év elejéi se gyanította volna, hogy március- áprilisban világlátó útra induL S olyanra, ami ifjú embernek ritkán jut ki osztályrészül... Huszon- egyed magával — ennyiből állt a magyar KISZ építő- munkás brigád — a mesz- szi Uljanovszkban járt, s a nemzetközi Lenin brigád tagjaként — Kuba, Románia. Lengyelország. Csehszlovákia, az NDK, Bulgária, Mongólia és a hős Vietnam fiataljaival együtt — részt vett annak az emlékkomplexumnak az építésében, amelyet a centenárium alkalmából emeltek Lenin szülővárosában. Komplexumról beszéltünk, mert hiszen az úgynevezett Lenin-emlékközponton kívül. amely a Volga partján, oszlopokon emelkedő fehér márványépület — más létesítményeket isma- gábafoglal. János sok más fénykép között egy impozáns hatású felvételt mutat — most már a szerkesztőségben. Havas nagyvárosi környezetből huszonvalaihány emeletes új hotel tör a lágyszürke színű égre. Robosztusán, egyben csipkekönnyedén. A tövében négyszögű udvart körülölelő épülettömb. Négyszintes, gazdag üvegfal-felüle- 1 etekkel, élénk nagy ablakokkal. — Iskola — Leninről nevezték el. Ebben mi, magyarok készítettük a ke- ramit aljzatbetont. Egy fokú ostobaság ilyen értéktelen vackokhoz ragaszkodni. Most a kézi gerjesztő telefonkészüléken pihent meg a tekintete. Érdekes — gondolta —, hogy még mindig nem szólalt meg, ugyanis amikor elindult a törzstől, meghagyta a kapuügyeletesnek Márta telefonszámát. Tudta, hogy nem lesz itthon a lány, hiszen éppen ő adott neki mérhetetlenül sok munkát azzal, hogy sikerrel továbbította a páncélostámadás tervét. Idejövet a kórház előtt haladt el, s látta, amint szinte kötegek- ben szállították a Wehrmachtosokat a betegszállító kocsikról a kórtermekbe. Pihenni jött és gondolkodni. Először használta ki azt a lehetőséget, hogy kulcsa van a lány lakásához. Egyedül akart maradni, végignyújtózkodni ezen a pocsék, de kényelmes heverőn, utálkozni Márta értéktelen cserép figuráin, s végiggondolni az elmúlt két nap eseményeit. Lehunyta a szemét, s látta, amint Schmidt, a kövér és rosszindulatú alezredes, a törzsparancsnok helyettese ott kuksol a parancsnoki bunkerban, közvetlen közelében a hadosztály felvonulási területének, s az órájára figyel. Mert ezt az egyet a javára kell írni: mindig ott van, ahol a katonái. Közel a tűzhöz. Mindent látni akar, mindent hallani, s olyan közelben szeret lenni, hogy bármikor a helyzetnek megfelelően tudjon új parancsokat adni. S micsoda szerencséje volti A háború óta mindig a frontvonalban kuksolt, végigdrukkolva minden támadást, s eddig a napig egyetlen karcolást sem szerzett. A bunkerban jól lehetett hallani a felsorakozó páncélosok tompa moraját, a hernyótalpak csikordulásait a fordulókban. Amint kilépett a bunker ajtaján, látta a parányi irányjelző lámpák villogását a sötétben, amelyek, mint valami szentjánosbogarak jelezték a hatalmas páncéltestek mozgásvonalát. A törzsparancsnok az órájára nézett. Még hét perc — állapította meg, s a csendből arra következtetett, hogy a felvonulás másodpercnyi pontossággal befejeződött. Megcsörrent a tábori telefon. A törzsparancsnok ismételte a parancsot: — Három ötvenkor támadás ... Ebben a pillanatban megremegett a föld. (Folytatjuk másik intézetnél, a pedagógia főiskolánál a vakolást végeztük... Egy-egy nemzet fiataljait más-más munkára osztották be — foglalja össze ténykedésüket az ifjúmunkás, majd tömören minősíti is a magyar brigád teljesítményét. — Százhetven százalék körüli átlaggal dolgoztunk. Hirtelen áttér a felejthetetlen élmények felidézésére. Vá égigfutunk a becs- T ben őrzött jegyzeten. Mi minden raktározódott el március 1-től április 29-ig — az indulástól a hazaérkezésig tartó időt számítva. Németh János 1967 óta szakmunkás. Előtte is, utána is KISZ-funkciók egész sora. Ifjúgárdista, vb-tag, gazdasági vezető. A vállalatnál, illetve a kecskeméti szakmunkásképző intézetnél tanult. Nagy „ugrás” volt az imrehegyi szőlők, homoklankák csendjéből is a megyeszékhely mozgalmasságába eljutni. Hát még... — Mikor Moszkvában kiszálltunk, s az állomásból kiléptünk a metropolisba... Azok az óriási méretek! Előbb bele kellett szokni. Aztán már ez kísért bennünket útjainkon. Minden nagy, tágas, biztonságot, nyugalmas erőt árasztó... Nem könnyű érzékeltetni az események sokaságát. Például. Fogadások: Moszkvában, Uljanovszkban, Kazányban iskolák egész sorában, G. Tyitov űrhajóssal is találkoztunk. Munka, s pihenés. Városnézés és séták az említett helyeken. Lenin-mauzóle- um, múzeumok, Gorki, síelés a „Volgán túl” Uljanovszkban, barátsági estek, barátkozások a munkahelyen, bálok, műsoros estek... — Kikkel voltak együtt a munkahelyen? — Kubaiakkal..; Pompás gyerekek. Hű, mikor hozták az ajándékszivart! Fele füstöt kifújtam, de így is csak több nekifo- hászkodásra fogyott el egy fél. Meg a híres kubai konyak ... Mi viszont pálinkával revanzsáltuk. — Milyen epizódok, események tolulnak elő legélénkebben? — Felemelő volt, s állíthatom, hogy idehaza sem éltem át olyan bensőségesen felszabadulási évfordulónkat. Április 4-én jöttek, felkerestek bennünket a különböző nemzetek, baráti országok fiataljai... Felköszöntők, együttes, ki- monőhatatlan öröm... A Lenin-évforduló csodálatos napja! Események nap mint nap. Munka után és mun- kászüneteg napokon. Tartottak vietnami műszakot, kommunista szombatot, s együtt dolgoztak Ulja- novszk lakóival, amikor az egész város társadalmi munkától visszhangzott... Látogató itthonról; a KISZ KB Ifjúmunkás Osztályának vezetője, Tóth Imre s hazai április 4-ről mesélt „De jólesett a régen ízlel! barackpálinka, be is zengtem, hogy „kecskeméti — no nem kell félni: 2 liter volt mindössze annyiónknak ... Honvágy .. — Azám, mikor éreztet, még honvágyat? — Húsvétkor... Nerr dolgoztunk. A legunalmasabb két nap volt. Csal hazagondoltunk ... Aztán amikor április 4-én égj kint élő tizenkilences magyar meglátogatott bennünket — majd néhányon- ka-t meg is hívott otthonába ... Ű kezdte a magyai nótákat... Bizony mégha tódtunk. Március 22-én na gyón érdekes kapcsolatunl volt hazánkkal. Uljanovszk bői egy harckocsiból vet tek fel rádiókapcsolato Budapesttel, illetve Csepel lel. Annak emlékére, hog- egykor Kun Béla is Cse pellel beszélt innen. Egyéb ként igein népszerű Kun Béla; róla neveztük el bri gádunkat is... Ott, Ülj a novszkban esett a hó, itt hon, Csepelen meg mond ták. hogy kellemes, napo idő van... Részéi a szovjet em berekről alkotót benyomásairól is. — Mi legtöbbet egy Ivá: nevű munkavezetővel vol tunk együtt. 0 tanítói bennünket a beton alj aza készítésére. Ml nem tud tunk oromul, pedig fon tos volt a keverési arány időtartamot szigorúan be tartani. Végtelen nyuga lommai ismételt, mutoga tott mindent, mig át ner vettük... Természetesei egyszerűek. Valahogy ner rabjai úgy a tárgyaknai dolgoknak, mint sokan mi felénk... — Mosolyog. - Például: az iskola udva rán, ahol építkeztünk va egy csúzda. Mondjuk a egyik kislánynak, akivel többi közt összebarátkoí tünk; Hogyan játszana ezen a gyerekek? Sétár volt öltözve a kislány, d fogta magát, felszaladt, lecsúszott nevetve... N; mondtuk, melyik lány esi nálná ezt meg idehaza Ö meg sétált velünk to vább... TJljanovszk. Volga, kis ^ lányok, szovjet, ki bei, s más nemzetbeli ba rátok ... Németh János ei hallgat. Naplóját behajtj csendesen. Elteszi, hog amikor ezután valahány szór kinyitja, a szavak, re vid mondatok nyomán úg feltüzesítsék szívét az em lékek, mint amilyen kedv vei, szeretettel dolgozol ott messze. Amiért ezt nemesveretű oklevelet, aranykoszorús Komszomol jelvényt is kapta, a több magyarral együtt, a Kom szomol Központi Bizottsá gától. A szép hetek, hónapo! emléke ez a formaruha ií amelyben a fényképező gép elé ült. Tóth István N épitánc-feszíivál Szegeden, a SZOT és a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsának közös rendezésében július 15—18. között népitánc-fesztiválra kerül sor. A hazai együttesek mellett az idén hét európai szocialista orszái együttese is műsort ad. / e9y-egy szakszervezet program szerint a külföl diek július 15-én és 17-én a hazaiak pedig július 16- án lépnek majd fel, !