Petőfi Népe, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-17 / 114. szám

1970. május 17, vasárnap 8. oldal NYELVŐR Ögyél möggyet, könyeret! Talán sokan folytatni is tudják: Máma nem kapsz ögyebet. Sőt talán még to­vább is: Ha nem őszöd, tödd el, majd mögöszöd röggel. De akár ismeri va­laki ezt a Kecskemét kör­nyéki mondókát, akár nem, mindenki tudja, hogy ez nyelvjárási vagy tájnyelvi alak. A nyelvi rétegek között igen jelentősek a nyelvjá­rások. Ezek természetes alakulatok, nem a nyelv elkorcsosulása eredménye­képpen jöttek létre, mint sokan gondolják. Meg kell őket becsülnünk, mert a nyelv természetes fejlődé­sével keletkeztek. Régi nyelvi ízeket őriznek, míg például az irodalmi nyel­vet sok tekintetben mester­ségesen fejlesztették. Azt lehet mondani, hogy ami a történeti fejlődés szerint régiség, az megtalálható a nyelvjárásokban, mivel az egyes népcsoportok gondo­san megőrzik a régi nyel­vi állapotot. Az egyes nyelvjárások tehát megérdemlik, hogy minden anyanyelvét szere­tő magyar megbecsülje őket. Népünk nagy kuttu- rálódása, a rádió és tele­vízió, a nagy számban meg­jelenő újságok és könyvek hatására a főbb nyelvjá­rási különbségek lassan visszaszorulnak. Sokan már nem is beszélik szívesen nyelvjárásukat, a nép köré­ben is terjed a köznyelv kiegyenlítő hatása. De azért szívesen hallgatjuk az ízes nyelvjárási beszédet. A rá­dió és televízió riportala­nyai közül sokan vannak, akik ragaszkodnak eredeti nyelvjárásukhoz, még a vá­rosokban elszármazottak között is. Büga doktornak sem csak orvosi tanácsait hallgatjuk szívesen, hanem ízes magyar beszédét is. Ez az ízesség nemcsak a kiej­tésében nyilvánul meg, ha­nem természetes szemlélet- módjában is. A múltkori­ban hallottam tőle az „uj­júnkra szedni’’ szólást. Bi­zony ez természetesebb és magyarosabb, mintha azt mondanánk, hogy valamit az ujjunkon elszámolunk. Tehát ögyünk möggyet, könyeret? Bizony ögyünk csak nyugodtan. Olyan jól esik hallani ezt az ózó nyelvjárást. Ezt hibátlanul csak az őző nyelvterületen lehet hallani, másutt ezt úgysem tudják. Petőfi jól ismerte, ö így utánozta a kecskeméti beszédet: „Hí­rős város az Aafődön Kecs­kemét / Ott születtem, an­nak őszöm könyerét.” Amikor szép hazánk más vidékein járok és megtud­ják, hogy kecskeméti va­gyok, szinte biztos, hogy ilyeneket hallok: „Köcske- mét? Mit csinálnak a köcs- kemétiek?” Erre igyekszem megmagyarázni, hogy Köcs- kemétet nem lehet monda­ni. Kecskemét nevének két tagja közül csak a „mét” magyarázható nehezen. A kecskével semmi baj nines. Az ott ágaskodik a város címerében. A kecske pe­dig még Kecskeméten sem köcske. így a város neve maradjon csak Kecskemét. Jó a szögedxeknek. Szöge- dön már a város nevével utalni lehet az őző nyelv­járásra. Mivel városunkban ez lehetetlen, azért ragadt rá olyan könnyen, mintegy kárpótlásul a „hírős város” elnevezés. De talán azért is, hogy a más vidékre valók kitombolhassák őzési szen­vedélyüket Kecskemét ne­vének hallatára. Az őző nyelvjárással még tovább is érdemes fog­lalkozni, mert érdekes nyelvi problémák katpeso- lódnak hozzá. Kiss István (14) — Ma kiadtam egy parancsot — folytatta Stadtke —, s ennek értelmében minden 12 éven felüli fiatal 48 órán belül köteles munkára jelentkezni. A jelentkezőkre a Birodalomban korszerű gyárak várnak. — Tolongani fognak — mondta vigyorogva a ne­gyedik ezred parancsnoka, de Stadtke kesztyűs kezé­vel az asztalra csapott: — Megtaláljuk a módját, hogy jelentkezésre bírjuk őket! Megtalálunk minden bújkálót, ha az egérlyukba . menekült is. Az imént kérdező ezredparancsnok pimaszul Stadt- kera ásított, s játékosan babrálni kezdett a térkép­mutatópálcával. — Nem szeretném uraim, ha éberségüket is elaltat­nák — csattant fel Stadtke, s dühösen becsapta maga mögött az ajtót. * Kloss kényelmesen végignyújtózott a heverőn. Ke­zével a rojtos faliszőnyegnek támaszkodott, s arra gondolt, hogy milyen könnyen át lehetne alakítani ezt a szokványos kis irodaszobát otthonos fészekké. A legjobb bajor stílusban. Csak el kellene tüntetni azt az imazsámolyszerű kis polcot, amelyen Márta és minden német katekizmusa, a Mein Kampf feküdt. Néhány kép a vezérek ostoba fényképmásolatai helyé­re, egy szál virág a vázának előléptetett lövedékhü­velybe, s néhány értékes apróság a polcon sorakozó értéktelen elefántfigurák helyett. Felnyúlt a polcra. A hét különböző nagyságú ele­fánt közül a legkisebb akkora volt, mint a kisujja. A legnagyobb nem fért volna el a tenyerében. Amint a cserépfigurával játszadozott, azon töpren­gett, hogy vajon Márta ezeket a vackokat magával hordja-e városról városra, frontról frontra? Képte­lenség — gondolta, — Képtelenség, vagy igen nagy­Uljanovs&kban járt..* Í7 éiig-meddig a me- szes. malteros áll­ványbakra könyökölve be­szélgetünk Németh János­sal, a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat ifjú­munkásával. Tűz ránk az idei tavaszon ritka, kelle­mes napfény. Körülöttünk a gyárépítkezéseken meg­szokott sürgés-forgás. Épí­tőanyagok — gúlában, bá­lában, halomban. Köze­lünkben még vakolatlan falrészek, állványok, ám az újonnan nö­vő épületrészeken túl, véle már ösz- szenőve — javában üzemelő gyárrész­leg. A Szerszám- és Gépelemgyárak kecskeméti egysé­gének udvarán va­gyunk. Ez a nyári bar­nán mosolygó fia­talember nemrég lépett kí az épülő üzemrész egyik sö­tétszürke szögleté­ből. Munkaruhájá­ról a vakolóanyag nyers, hűvös szagát gyorsan libbenti el a meleg szellő. Ta­lán csak a közel­ben dolgozó szak­társai gondolják, hogy havas, fehér tájakon, a romanti­kus hangulatú orosz télben jár most képzele­tünk. Igen, jól sejtik a munkatársak; aki két hó­nap alatt akkora világot járt be, mint ez az ifjú­munkás, azt a sajtó miha­mar „megkömyékezi ”, TlJémeth János még az év elejéi se gyaní­totta volna, hogy március- áprilisban világlátó útra induL S olyanra, ami ifjú embernek ritkán jut ki osztályrészül... Huszon- egyed magával — ennyiből állt a magyar KISZ építő- munkás brigád — a mesz- szi Uljanovszkban járt, s a nemzetközi Lenin brigád tagjaként — Kuba, Romá­nia. Lengyelország. Cseh­szlovákia, az NDK, Bulgá­ria, Mongólia és a hős Vietnam fiataljaival együtt — részt vett annak az em­lékkomplexumnak az épí­tésében, amelyet a cente­nárium alkalmából emel­tek Lenin szülővárosában. Komplexumról beszéltünk, mert hiszen az úgynevezett Lenin-emlékközponton kí­vül. amely a Volga part­ján, oszlopokon emelkedő fehér márványépület — más létesítményeket isma- gábafoglal. János sok más fénykép között egy impozáns hatá­sú felvételt mutat — most már a szerkesztőségben. Havas nagyvárosi környe­zetből huszonvalaihány emeletes új hotel tör a lágyszürke színű égre. Ro­bosztusán, egyben csipke­könnyedén. A tövében négyszögű udvart körül­ölelő épülettömb. Négyszin­tes, gazdag üvegfal-felüle- 1 etekkel, élénk nagy abla­kokkal. — Iskola — Leninről nevezték el. Ebben mi, ma­gyarok készítettük a ke- ramit aljzatbetont. Egy fokú ostobaság ilyen értéktelen vackokhoz ragasz­kodni. Most a kézi gerjesztő telefonkészüléken pihent meg a tekintete. Érdekes — gondolta —, hogy még mindig nem szólalt meg, ugyanis amikor elindult a törzstől, meghagyta a kapuügyeletesnek Márta telefonszámát. Tudta, hogy nem lesz itthon a lány, hiszen éppen ő adott neki mérhetetlenül sok munkát azzal, hogy si­kerrel továbbította a páncélostámadás tervét. Idejövet a kórház előtt haladt el, s látta, amint szinte kötegek- ben szállították a Wehrmachtosokat a betegszállító kocsikról a kórtermekbe. Pihenni jött és gondolkodni. Először használta ki azt a lehetőséget, hogy kulcsa van a lány lakásához. Egyedül akart maradni, végignyújtózkodni ezen a po­csék, de kényelmes heverőn, utálkozni Márta érték­telen cserép figuráin, s végiggondolni az elmúlt két nap eseményeit. Lehunyta a szemét, s látta, amint Schmidt, a kövér és rosszindulatú alezredes, a törzsparancsnok helyet­tese ott kuksol a parancsnoki bunkerban, közvetlen közelében a hadosztály felvonulási területének, s az órájára figyel. Mert ezt az egyet a javára kell írni: mindig ott van, ahol a katonái. Közel a tűzhöz. Min­dent látni akar, mindent hallani, s olyan közelben szeret lenni, hogy bármikor a helyzetnek megfelelően tudjon új parancsokat adni. S micsoda szerencséje volti A háború óta mindig a frontvonalban kuksolt, végigdrukkolva minden tá­madást, s eddig a napig egyetlen karcolást sem szerzett. A bunkerban jól lehetett hallani a felsorakozó pán­célosok tompa moraját, a hernyótalpak csikordulásait a fordulókban. Amint kilépett a bunker ajtaján, látta a parányi irányjelző lámpák villogását a sötétben, amelyek, mint valami szentjánosbogarak jelezték a hatalmas páncéltestek mozgásvonalát. A törzsparancsnok az órájára nézett. Még hét perc — állapította meg, s a csendből arra következtetett, hogy a felvonulás másodpercnyi pontossággal befeje­ződött. Megcsörrent a tábori telefon. A törzsparancsnok ismételte a parancsot: — Három ötvenkor támadás ... Ebben a pillanatban megremegett a föld. (Folytatjuk másik intézetnél, a peda­gógia főiskolánál a vako­lást végeztük... Egy-egy nemzet fiataljait más-más munkára osztották be — foglalja össze ténykedésü­ket az ifjúmunkás, majd tömören minősíti is a ma­gyar brigád teljesítményét. — Százhetven százalék körüli átlaggal dolgoztunk. Hirtelen áttér a felejthe­tetlen élmények felidézé­sére. Vá égigfutunk a becs- T ben őrzött jegyze­ten. Mi minden raktározó­dott el március 1-től áp­rilis 29-ig — az indulástól a hazaérkezésig tartó időt számítva. Németh János 1967 óta szakmunkás. Előtte is, utá­na is KISZ-funkciók egész sora. Ifjúgárdista, vb-tag, gazdasági vezető. A válla­latnál, illetve a kecskeméti szakmunkásképző intézet­nél tanult. Nagy „ugrás” volt az imrehegyi szőlők, homoklankák csendjéből is a megyeszékhely mozgal­masságába eljutni. Hát még... — Mikor Moszkvában ki­szálltunk, s az állomásból kiléptünk a metropolis­ba... Azok az óriási mé­retek! Előbb bele kellett szokni. Aztán már ez kí­sért bennünket útjainkon. Minden nagy, tágas, biz­tonságot, nyugalmas erőt árasztó... Nem könnyű érzékeltet­ni az események sokasá­gát. Például. Fogadások: Moszkvában, Uljanovszk­ban, Kazányban iskolák egész sorában, G. Tyitov űrhajóssal is találkoztunk. Munka, s pihenés. Város­nézés és séták az említett helyeken. Lenin-mauzóle- um, múzeumok, Gorki, síe­lés a „Volgán túl” Ulja­novszkban, barátsági es­tek, barátkozások a mun­kahelyen, bálok, műsoros estek... — Kikkel voltak együtt a munkahelyen? — Kubaiakkal..; Pom­pás gyerekek. Hű, mikor hozták az ajándékszivart! Fele füstöt kifújtam, de így is csak több nekifo- hászkodásra fogyott el egy fél. Meg a híres kubai ko­nyak ... Mi viszont pálin­kával revanzsáltuk. — Milyen epizódok, ese­mények tolulnak elő leg­élénkebben? — Felemelő volt, s állít­hatom, hogy idehaza sem éltem át olyan bensősége­sen felszabadulási évfor­dulónkat. Április 4-én jöt­tek, felkerestek bennünket a különböző nemzetek, ba­ráti országok fiataljai... Felköszöntők, együttes, ki- monőhatatlan öröm... A Lenin-évforduló csodálatos napja! Események nap mint nap. Munka után és mun- kászüneteg napokon. Tar­tottak vietnami műszakot, kommunista szombatot, s együtt dolgoztak Ulja- novszk lakóival, amikor az egész város társadalmi munkától visszhangzott... Látogató itthonról; a KISZ KB Ifjúmunkás Osztályá­nak vezetője, Tóth Imre s hazai április 4-ről mesélt „De jólesett a régen ízlel! barackpálinka, be is zeng­tem, hogy „kecskeméti — no nem kell félni: 2 li­ter volt mindössze annyi­ónknak ... Honvágy .. — Azám, mikor éreztet, még honvágyat? — Húsvétkor... Nerr dolgoztunk. A legunalma­sabb két nap volt. Csal hazagondoltunk ... Aztán amikor április 4-én égj kint élő tizenkilences ma­gyar meglátogatott ben­nünket — majd néhányon- ka-t meg is hívott otthoná­ba ... Ű kezdte a magyai nótákat... Bizony mégha tódtunk. Március 22-én na gyón érdekes kapcsolatunl volt hazánkkal. Uljanovszk bői egy harckocsiból vet tek fel rádiókapcsolato Budapesttel, illetve Csepel lel. Annak emlékére, hog- egykor Kun Béla is Cse pellel beszélt innen. Egyéb ként igein népszerű Kun Béla; róla neveztük el bri gádunkat is... Ott, Ülj a novszkban esett a hó, itt hon, Csepelen meg mond ták. hogy kellemes, napo idő van... Részéi a szovjet em berekről alkotót benyomásairól is. — Mi legtöbbet egy Ivá: nevű munkavezetővel vol tunk együtt. 0 tanítói bennünket a beton alj aza készítésére. Ml nem tud tunk oromul, pedig fon tos volt a keverési arány időtartamot szigorúan be tartani. Végtelen nyuga lommai ismételt, mutoga tott mindent, mig át ner vettük... Természetesei egyszerűek. Valahogy ner rabjai úgy a tárgyaknai dolgoknak, mint sokan mi felénk... — Mosolyog. - Például: az iskola udva rán, ahol építkeztünk va egy csúzda. Mondjuk a egyik kislánynak, akivel többi közt összebarátkoí tünk; Hogyan játszana ezen a gyerekek? Sétár volt öltözve a kislány, d fogta magát, felszaladt, lecsúszott nevetve... N; mondtuk, melyik lány esi nálná ezt meg idehaza Ö meg sétált velünk to vább... TJljanovszk. Volga, kis ^ lányok, szovjet, ki bei, s más nemzetbeli ba rátok ... Németh János ei hallgat. Naplóját behajtj csendesen. Elteszi, hog amikor ezután valahány szór kinyitja, a szavak, re vid mondatok nyomán úg feltüzesítsék szívét az em lékek, mint amilyen kedv vei, szeretettel dolgozol ott messze. Amiért ezt nemesveretű oklevelet, aranykoszorús Komszomol jelvényt is kapta, a több magyarral együtt, a Kom szomol Központi Bizottsá gától. A szép hetek, hónapo! emléke ez a formaruha ií amelyben a fényképező gép elé ült. Tóth István N épitánc-feszíivál Szegeden, a SZOT és a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsának közös rendezésében július 15—18. között népitánc-fesztiválra kerül sor. A hazai együtte­sek mellett az idén hét európai szocialista orszái együttese is műsort ad. / e9y-egy szakszervezet program szerint a külföl diek július 15-én és 17-én a hazaiak pedig július 16- án lépnek majd fel, !

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom