Petőfi Népe, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-13 / 110. szám
Huszonöt éves a délszláv szövetség A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége május 23-án, szombaton este 19 órai kezdettel ünnepli meg a MOM Művelődési Házában fennállásának 25. évfordulóját. Ünnepi beszédet mond Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettes és Og- nyenovics Milán, a szövetség főtitkára. Az ünnepség keretében a magyarországi délszlávok nyolc öntevékeny művészegyüttese, valamint a nemzetiségek központi művészegyüttese ad műsort. nafta« 1970. május 13, szerda Névnap: Szervác Napkelte: 4 óra 11 perc. Napnyugta: 19 óra 12 perc. Holdkelte: 10 óra 48 perc. Holdnyugta: 1 óra 05 perc. — AZ AFP kedden kora este gyorshírben jelentette, hogy a NOB LXIX. kongresszusának döntése értelmében Montreal kapta az 1976. évi nyári olimpiai játékok rendezési jogát. Sárgul a szik A megye szikes legelőin sárgul a kamilla. A gyógynövény a nagy kiterjedésű belvizek miatt, csak foltokban virít. A hűvös idő kedvezőtlenül befolyásolja a teljes virágzást, a gyűjtők azonban már megkezdték a kamillamezők „fésülését”. — Sok ezren jártak a mezőgazdasági kiállítás területén megrendezésre került nemzetközi kutyakiállításon. Minden eddiginél népesebb mezőnye volt a kétnapos bemutatónak. Csaknem két és fél ezer ugatő-csa'noló jószág küzdött a díjakért. Természetesen az érmek, diplomák odaítélése elsősorban a tenyésztőket tartotta lázban. A közönség inkább a ku- tyasokadalom látványáért járta a pavilonsorokat. Jó- néhány állat gazdát cserélt, illetve végleges gazdát kapott egy sereg boxerkölyük, tacskó-, vizsla-, kuvasz- és pulibébi. _ — MA NYÍLIK meg és tíz napon át tekinthetik meg az érdeklődők Budapesten az Ernst Múzeumban az UNESCO Ausztriából érkezett vándorkiállítását. A reprodukció-gyűjtemény, melyet a Nemzetközi UNESCO Bizottság állított össze, nyomon követi a XX. századi festészet születését és kilencven lenyomaton mutatja be a századelő legjelentősebb festészeti csoportosulásait. A kiállítást június elején Debrecenben is bemutatják. — Balatonszéplakon ma nyitják meg az új szak- szervezeti üdülőt, az ország legkorszerűbb ilyen létesítményét. A három épületből egyet gyerekek számára rendeztek be. A jól felszerelt szobákban hatszáz felnőtt és háromszáz gyerek üdülhet. Csütörtökön megérkezik az üdülőbe az első kilencszáz vendég. — Százharmincezer sertés és 29 ezer vágómarha átvételére kötött szerződést az idén eddig a háztáji és tsz-gazdaságokkal a Bács- Kiskun megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat. Sebész vándorgyűlés Kiskőrösön rendezi meg május 16-án, vasárnap a Magyar Sebésztársaság Délmagyarországi Csoportja a Kiskőrösi Járási Tanács VB egészségügyi csoportjával közösen a sebész-vándor- gyűlést, melyen közel háromszáz szakember vesz részt. A találkozón — melynek témája: „Tévedések és hibák a sebészeti gyakorlatban” — 31 előadás hangzik el. Növényvédelmi prognózis Megyeszerte tömegesen rajzanak a különböző földibolha- íajok. A kiültetésre kerülő káposztapalántákat kísérjük figyelemmel és ha 10 növényenként 30—40 rágásnyomot találunk akkor indokolt a védekezés. Védekezésre felhasználható: házikertekben a Hungária L—2 10—12 kg/kh, míg nagyüzemekben a Wofatox porozó 8—30 kg'kh dózisa. Mindkét rovarölőszer méhek- re veszélyes. — Több mint 9 hektáron végeztek az idén fekete és erdei fenyő, valamint lomb- csemete-magvetést a Kiskunhalasi Erdőgazdaság csemetekertészetében. Három új csillagvizsgáló Negyedszázad alatt összesen 11 csillagvizsgáló épült hazánkban. Az idén májusban hármat avatnak. Május 14-én, csütörtökön kerül sor az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban az első avatásra. Huszonöt centiméteres távcsövének mechanikáját az újpesti vállalatok dolgozói társadalmi munkában készítették, öt nappal később Leninváros- ban adják át a nemrég épült középiskola tetejére telepített 30 centiméteres távcsövet, és az iskolai csillagvizsgáló egyéb tartozékait. A következő napon pedig Ózdon avatnak egy 40 centiméteres távcsővel felszerelt csillagvizsgálót. Moziműsor Május 13.: KECSKEMÉT VÁROSI háromnegyed 6 és 8 órakor MINT A BAGOLY NAPPAL KECSKEMÉT ÁRPÁD háromnegyed 6 és 8 órakor TANÁR ÜRNAK SZERETETTEL Rendelet as élelmissergasdasági dolgosok képzéséről — ESZAK-MAGYAROR- SZÁGRÚL tartanak előadást Kecskeméten, a MÁV művelődési teremben május 14-én, csütörtökön délután fél hat órai kezdettel. Színes diafilmen mutatják be az érdeklődőknek hazánk északi tájait. — Kezdődik a szezon. Kétszáznyolcvan aprójó- szágtenyésztö gazdaságból érkezik az áru a BOV kecskeméti telepére, li millió pecsenyecsirkét dolgoznak fel az idén, s rövidesen teljes idényéhez érkezik a pecsenyekacsa-feldolgozás is, amelyből közel 3 millió fogadására készült fel az üzem. EMLÉKEZZÜNK LÓCZY LAJOS ötven évvel ezelőtt, 1920. május 13-án halt meg Ló- czy Lajos geológus, ismert földrajztudós, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Az 1849-ben Pozsonyban született Lóczy 1874-ben a zürichi műegyetemen szerez mérnöki oklevelet. Ha- , zatérése után a Magyar Nemzeti Múzeum ásvány- és őslénytárában dolgozik, majd 1877-től 80-ig részt j vesz gróf Széchenyi Béla | kelet-ázsiai expedíciójában, j s beutazza Kína nagy ré- i szét. Az utazás során tett megfigyeléseit, felfedezéseit publikálja, s ezek világszerte feltűnést és elismerést keltenek. Üttörőek pádéul a hátsó-indiai hegyláncok geológiai felépítésére vonatkozó megállapításai. 1883-tól a Földtani Intézet munkatársa, s mint ilyen, a bánsági hegyvidék geológiai felvételezését végzi. 1889-től 1908-ig a Budapesti Tudományegyetem egyetemes földrajz tanszékének tanára, 1902-től 1908-ig a Földrajzi Intézet igazgatója, 1908-tól a Földtani Intézetet vezeti. Másfél évtizeden át a Földrajzi Társaság elnöke. Lóczynak jelentős érdemei vannak az erdélyi kősó- és földgázkincs felfedezésében; az ő felmérése és tanulmányai alapján kezdték el például a nagysár- mási fúrásokat. Különféle szaklapokban sok száz értekezése jelent meg, öregbítve tudományos rangját, hírnevét. Várható időjárás ma estig: változó mennyiségű felhőzet, eső, zivatar. Mérsékelt, napközben megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 6—11, legmagasabb nappali hőmérséklet: 18— 23 fok között. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: május 11-én a középhőmérséklet 17,6, (az 50 éves átlag 15,3), a legmagasabb hőmérséklet 23,9 Celsius-fok. A napsütéses órák száma 8,1. Május 12-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 13,8, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 17,1, a legalacsonyabb hőmérséklet 8,7 Celsius-fok. Már csak 52 gépkocsi van versenyben Megjelent a mezőgazda- sági- és élelmezésügyi miniszter rendelete az élelmiszer- és fagazdaságban foglalkoztatott fizikai dolgozók továbbképzéséről és a betanított munkások képzéséről. A rendeletre azért volt szükség, mert a mező- gazdaságban, élelmiszer- iparban, erdészetben stb. alkalmazott gépek kezelése, korszerű technológiák alkalmazása és a szakszerű irányítás egyre magasabb fokú képzettséget követel a dolgozóktól. A rendelet ennek megfelelően intézkedik arról, hogy a speciális ismereteket igénylő munkakörökben megkezdjék a szakemberképzést, illetve továbbképzést. Az időszakos mezőgazdasági munkák ellátásához ezentúl kiegészítő jellegű képzést is kaphatnak az arra jelentkezők. A munkacsapat — vagy brigádvezetők szervezett képzésére tanfolyamokat indítanak. A rendelet szerint azokban a munkakörökben, arrielyeknek ellátásához nein szükséges szakmunkásvégzettség, megindítják a betanított munkások oktatását. Erre mindenképpen szükség van, hiszen a mezőgazdaság egyes területein nemcsak a gépek értéke, hanem a balesetveszély is fokozódik és ' emiatt sem nélkülözhetetők az, alapvető szakmai ismeretek. Kistétényi Melinda orgonaestje Képiávírówt érkezeit A világ legnagyobb autós túraversenyének, a Daily Mirror World Cup Rally 1970-nek a mezőnye — magyar idő szerint hétfőn megérkezett Monte- videóba. Montevideóban már csak 52 gépkocsi jelentkezett az ellenőrző állomáson, így a 71-ből további 19 adta fel a harcot. Ezek között volt a kenti herceg is Austin Maxi autóján, továbbá az európai szakaszt legjobb eredménnyel teljesített francia René Trautmann, aki háromszor karambolozott, olyannyira, hogy Citroenje teljesen összetört. Szinte vadnyugati eset résztvevője volt az a John Hamsley. akivel a következők történtek: amikor az egyik kisváros. Ellgrete főutcáján utat tévesztett, információért fordult, a rendőrőrszemmel nyelvi nehézségek miatt azonban nem tudta magát megértetni, s úgy döntött, hogy folytatja az utat. Elindulás után azonban óriási megdöbbenéssel látta, hogy a rendőr pisztolyt ránt. s a következő pillanatban revolver- goiyó süvített el a kocsi mellett. Egyre nagyobb sebességre kapcsolt, de ez sem segített, mert Peugeot 504 típusú autóját üldözőbe vette egy rendőri Combi, amelyből négyen lövöldöztek rá. A hat lövés közül kettő a hátsó kereket találta el, úgy hogy meg kellett állnia. Autójából kiszállva a rendőrség letartóztatta, de rövidesen szabadlábra helyezték, amikor kiderült a félreértés. Egyébként az eddigi délamerikai 3200 kilométere* útvonalszakasz megtétele után Montevideóban a következő sorrend alakult ki az élcsoportban: 1. Hannu Mikkola (finn) Ford Escort, 1:20 órás büntető, 2. Makinen (finn) Ford Escort, 1:40 órás büntető, 3. Verrier (francia) Citroen, 1:41 órás büntető. Jimmy Greaves, a világhírű angol labdarúgó sztár jelenleg a hatodik helyen áll, ugyancsak Ford Escor- ton, kétórás büntetőidővel. A külföldi hírügynökségek jelentése szerint a táv versenyen részt vevő öt szovjet Moszkvics—12 típusú gépkocsi is versenyben van: eddig minden különösebb baj nélkül tették meg az utat és a középmezőnyben helyezkednek el. Montevideóból kedden vágott neki a mezőny a következő útszakasznak, amelynek célja Buenos Aires. iViiiiisz lheodorakisz, a világhírű görög zeneszerző, mint képünkön látható, Párizsból Rómába érkezett, ahol a kommunista párt vezetőivel tanácskozik, majd szerdán sajtókonferenciát tart. Repülőtéri nyilatkozatában kijelentette: nagyon boldog, hogy feleségének és gyermekeinek hétfőn reggel sikerült elmenekülniük Görögországból. Bár a hétfői hangverseny műsorán négy zenekari mű szerepelt, s ezekben hosszú tételeken át az orgonának nem volt szó- lisztikus szerepe, a cím mégis indokolt. A koncert főszereplője ugyanis Kistétényi Melinda volt, aki — vérbeli muzsikus lévén — nem tudta elviselni, hogy tétlenül üljön, mialatt a barokk zene nagy mestereinek: Vivaldinak és Händelnek a művei szólnak. Így aztán a tisztán zenekari művekben ís játszotta az úgynevezett con- tinuo szólamát. Ez a barokk zenében egykor olyan fontos szólam eredetileg cembalón szólalt meg és az volt a feladata, hogy a zenekari szólamokat összefogja, ritmikailag és ak- kordikusan alátámassza. Bár. sok esetben egyetlen hangot sem tartalmazott, amit valamelyik másik hangszer ne játszott volna, szerepe mégis nagy volt: Händel például rendszerint a cembalo mellől vezette nemcsak a zenekari művek, de még a nagy oratóriumok együtteseit js. Az, hogy most a con- tinuo szólama orgonán szólt, az egész hangversenyre rányomta a bélyegét. Az orgona — bár szerényen a háttérben maradt •- eleven hangja átjárta és megszínezte a vonósok hangzását, s kitöltötte az űröket ott, ahol a kecskeméti zenekar egyes szólamai magukban kissé hiányosan szólnak. (Ide kíván- kozi a megjegyzés, hogy vendégünk a Nagytemplom orgonájának hangszínéröl a lehető legjobb véleményt mondta!) Így a hangverseny lényege, sikerének és hatásának titka egyaránt a hangzás szépsége lett — másrészt viszont ezen belül sok helyütt elveszett az egyes szólamok plaszticitá- sa, különösen a zenekar középső szólamai oldódtak fel a nagy hangzástömbökben. Kistétényj Melinda nagyszerű és sokoldalú muzsikus : neve orgonistaként, karmesterként, zeneszerzőként, sőt szövegfordítóként egyaránt ismeretes. Technikai és stiláris biztonságán kívül dinamikus művészegyénisége egy olyan tulajdonsággal is rendelkezik, mely nem éppen gyakori manapság előadó- művészi szinten: ez pedig kiváló improvizációs készsége. A hangversenyen erre is volt alkalom; Händel A-dúr: orgonaversenyében — az eredeti elképzeléshez híven — szép és mértéktartóan stílusos lassú tételt rögtönzött. A zenekart Nemes- szeghy Lajos vezényelte. Bravúros karmesteri produkció helyett a többéves együttmuzsikáiás bensőséges. emberi kapcsolata érződött meg munkáján. Felfogásával legfeljebb egyes tételek tempóvételeiben lehet vitatkozni — például Händel: g-moll concerto grossa-jának musette-téte- lében.1 A hangverseny másik szólistája Lukács János volt, a zenekar első obois- tája. Vivaldi: a-moll oboa- concertójában szép tónusa és muzikalitása egyaránt jól érvényesült, s a technikai követelményeknek is maradéktalanul eleget tett. S ha már az előzőekben a hangzás elsődlegességéről beszéltünk, említsük meg, hogy új színt jelentett, anélkül, hogy túl élesen kontrasztált volna vele. Elismerés illeti acon- certáló művek megszólaltatásában (Händel: g-moll concerto grosso és g-moll orgonaverseny) a zenekar szólista-trióját, különösen Palotás József koncertmestert, valamint Róbert Gábort, a szekundhegedű- sök és Lukács Jánosnét, a gordonkások szólamvezetőjét. Körber Tivadar ■ tTOF 1 nEPE. a Magyar Szocialista Munkáspárt Báes-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: F. rotn Páj - Kiadja a Bacs-Kiskun megye! Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: dr. Mezei István igazgató. — Szerkesztőség: Kecskemét városi Tanácsház. — Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16 Szerkesztő bizottság: 10-38. — Kiadóhivatal: Kecskemét Szabadság tér 1/a. Telefon: 17-09. — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 20,— forint. Bács-Kiskun megyei Nyomda v. Kecskemét. Telefon: U-85. — Index: 25 065